A Titanicon egyike volt a csendes hősöknek: Josef Peruschitz atya vigaszt nyújtott a halálra készülőknek az utolsó órákban, gyóntatott és lemondott helyéről a mentőcsónakban.
Ő volt az, aki a 2387393 sz. hajójegy birtokában április 10-én ámulva szállt fel Southampton-ban a luxushajóra, ami Amerikába szállította volna, hogy rendje számára egy iskolát indítson be. A német bencés rendi atya, Josef Peruschitz e célból kemény 13 fontot tett le, ami átszámítva 650 eurót ért.
A 41 esztendős atya terveit azon a tavaszi éjszakán a sors durván keresztülhúzta, amikor egy jéghegy meglékelte a hajót, amit elsüllyeszthetetlennek tartottak. A Titanic 1912. április 14-ről 15-re virradó éjszaka eltűnt. Az óceán mélyére nemcsak gyöngyház intarzia és bársony anyagai süllyedtek el, hanem 29.700 tányér, 18.500 pohár, egy fűtött úszómedence és a híres főlépcsőház aranyozott elemei is.
Jóval több, mint ezer ember halt meg a tengerben. Rövid idejük volt csupán halálukra felkészülni. A csendes hős az a három pap volt, akik emberfeletti, isteni nyugalmat árasztottak a káosz közepén, ahogyan erről tanúk beszámolnak. A papok a bajor Josef Peruschitz, a brit Thomas Byles és a még csak 27 éves litván Juozas Montvila voltak.
Montviláról csak kevés életrajzi jegyzet van az „encyclopedia-titanica.org” weboldalon. Megtudhatjuk, hogy művészeti tehetséggel rendelkezett, és Amerikába szándékozott emigrálni. Tény, hogy a többi pappal együtt naponta celebrált szentmisét, az utolsó órákban is papként szolgálta az embereket, és helyéről a mentőcsónakban lemondott.
A másik két papról több információ van. Byles egy hordozható oltárt hozott magával, és megkérte a kapitányt, hogy jelöljön ki a szentmisék céljára egy helyiséget. Szombaton Byles majdnem egész nap gyóntatott a thomasbyles.com weboldal szerint. Vasárnap – ez a húsvét utáni vasárnap volt – celebrálták a papok azt a szentmiséjüket, amely az utolsónak bizonyult.
A papok istentiszteleteket tartottak a harmadik osztályon is, ahol kereken 1.100 utas volt elhelyezve, és ugyanúgy miséztek a második osztályon is. A harmadik osztályon az istentiszteleteken több százan voltak jelen. Byles angol és francia nyelven mondott szentbeszédet, és arra buzdította a megjelenteket, hogy „imákból és a szentségek vételéből mentőövet szerezzenek maguknak” a lelkük megmentésére, ha „lelki hajótörést szenvednének” a kísértés idején. A bencés atya magyar és német nyelven mondta prédikációját.
A papok később a könyvtárba vonultak. Ami ott történt, azt Lawrence Beesey A Titanic elvesztése c. könyvében (The Loss of the Titanic) találjuk. „A helyiség közepén két katolikus pap foglalt helyet, az egyik csöndben olvasott –angol vagy ír lehetett (Byles), ő volt valószínűleg a legmagasabb rangú – a másik sötét hajú, szakállas, széles karimájú kalappal, aki barátjának német nyelven folyamatosan a fülébe suttogott valamit és állandóan szövegrészeket magyarázott a Bibliából, ami felnyitva feküdt előtte.”
A papok este együtt imádkoztak az emberekkel és áldást osztottak, ezt a Scheyern kolostor weboldalán olvashatjuk, ami Josef Peruschitz atya anyakolostora volt. Késő este egyházi dalokból rendeztek estet, aminek keretében mindenkiért imádkoztak, aki a tengerben vesztette életét. Nem ez lesz az utolsó énekest a Titanicon, vélte a vezető tiszteletes, Carter atya.
Tévedett. 23.40-kor háromszor megszólalt a harang, és az egyik figyelő három rövid szót továbbított a parancsnoki híd felé: „Jéghegy közvetlenül előttünk”. A Titanic a vízfelület alatt olyan súlyos károkat szenvedett, hogy elsüllyedését már nem lehetett megállítani. „Josef pátert valószínűleg Byles atya értesítette a katasztrófáról, mivel ő az ütközés időpontjában a fedélzeten tartózkodott és látta a jéghegyet. Miután értesült a helyzetről, Josef atya a fedélzetre sietett, de – mint a legtöbb utas – a károsodás mértékét nem ismerte fel, mivel többségük meg volt győződve arról, hogy a Titanic felépítése kizárja az elsüllyedést, amint ezt a Scheyren kolostor beszámolója is írja.
A Thomas Byles-ról szóló weboldalon olvashatjuk, hogy ő a jéghideg éjszaka ellenére a fedélzeten volt és breviáriumát imádkozta. „Papi öltözetében fel-alá járt a felső fedélzeten, amikor a Titanic a jéghegynek ütközött. Bátran állt mások rendelkezésére, mint az emberek lelki vezetője. Lesietett a harmadik osztályra és megnyugtatta az embereket. Byles atya papi áldásban részesítette őket és elkezdett gyóntatni. Utána belekezdett a rózsafüzér imádkozásába.
A személyzet Peruschitz atya és Byles atya támogatását kérte. „Amikor a katasztrófa kitört, és a nőket és gyermekeket csónakokban helyezték el, a bencés atya, Josef Peruschitz Scheyernből és Byles atya Angliából, azonnal kéznél volt, hogy mindenkinek segítsen, amennyire erre mód volt” – írja az „America” című katolikus magazin.
„Az imáját folytatva odakísért minket, ahol a mentőcsónakokat leeresztették. Amikor a nőket besegítette, vigasztaló és reményt adó szavakat súgott fülükbe” – emlékezik vissza egy szemtanú, Bertha Moran. Hajnali kettő órakor kereken 1.500 személy várakozott a fedélzeten, hogy helyet kapjon a mentőcsónakokban.
„Amikor az ütközés bekövetkezett, leestünk a fekvőhelyünkről” – emlékezik vissza Helen Mary Mocklare, aki a harmadik osztályon utazott. „Könnyen voltunk öltözve, felöltöztünk tehát és megpróbáltuk megtudni, mi történt. Láttuk Byles atyát felemelt kézzel lefelé jönni a folyosón. Ismertük őt, mert gyakran látogatott meg minket a hajón, és azon a reggelen szentmisét mondott nekünk.”
„Maradjatok nyugodtak, kedveseim” – mondta, majd a fedélközbe sietett és feloldozást és áldást osztott. Egyesek körülöttünk nagyon izgatottak voltak és akkor az atya megint felemelte kezét, és azonnal megnyugodtak. Az utasokra azonnal nagy hatással volt az atya teljes önuralma. Elkezdte imádkozni a rózsafüzért. Az egész tömeg imái összefolytak, függetlenül attól, milyen vallásúak voltak. Hangosan és nagy erővel válaszoltak: Asszonyunk, Szűz Mária…”
Mindkét pap teljesen tisztában volt azzal, hogy a következő percekben a segítségük égetően szükséges. Az embereknek tudniuk kellett, hogy Isten nem hagyta el őket. A két atya elutasította, amikor az egyik mentőcsónakban helyet kínáltak nekik, ők a fedélzeten várakozó emberek mellett akartak maradni – és így feláldozták életüket.” (Scheyern kolostor weboldala)
Az „America” c. magazin ezt írja: „Amikor az általános izgalom már félelmetessé vált, a hajón lévő összes katolikus a legnagyobb buzgósággal kérte a papokat, álljanak mellettük. Mindkét pap felhívta a halálra készülőket, indítsák fel magukban a bűnbánatot, és készüljenek fel az Isten színe elé kerülésre. Az atyák a rózsafüzért imádkozták és a tömeg válaszolt.”
Egyes utasokat zavart az imádkozás, kigúnyolták az imádkozókat, és elkezdtek körülöttük táncolni – írja a magazin. A két pap folyamatosan avval volt elfoglalva, hogy azoknak, akik közvetlenül a halál előtt álltak, az általános feloldozást megadják. Akik a mentőcsónakokba szálltak, megható szavakkal kaptak vigaszt. Egyes asszonyok megtagadták, hogy férjüktől elválasszák őket és inkább azt választották, hogy velük együtt haljanak meg. Mikor végül nem volt már nő a várakozók között, néhány férfit is engedtek beszállni a mentőcsónakokba. Peruschitz atyának felajánlottak újból egy helyet, de ő visszautasította.”
Thomas Byles atyának is felkínáltak két alkalommal helyet egy mentőcsónakban, de ő is visszautasította. Helen Mocklare az utolsó mentőcsónakba szállt be. „Miután beszálltam a csónakba, az utolsóba, ami elindult és lassan eltávolodtunk a hajótól, világosan hallottam a pap hangját és az imájára adott válaszokat. A hangok egyre halkultak, míg végül csak a „Közelebb, közelebb, Uram, hozzád!” hangjai és a visszamaradottak kiáltásai hallatszottak.”
Az „America” magazin így írja le a Titanic utolsó perceit: „Amikor az utolsó csónakot leeresztették, a benn ülők világosan látták, hogy a két pap a rózsafűzért előimádkozza és hallották, amint sok utas, térden állva, bensőséges imával válaszol. Majd kialudt a világítás a Titanic-on, így már semmit sem lehetett látni. De nem hallatszottak jajkiáltások, sem félelemmel telt hangok”. Hajnali 2.20-kor elsüllyedt a luxushajó, és magával sodort a halálba 1.496 utast, köztük a három papot.
Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: kath.net
