Amit tudni érdemes az ortodox-katolikus szakadásról és a reménybeli újraegyesülésről

Mikor, hol és hogyan történt? És mikor lesz ennek vége?

1054-ben IX. Leó római pápa és I. Kerullariosz Mihály konstantinápolyi pátriárka kiközösítették egymást. Ez a kölcsönös cselekedett számos keleti-nyugati vitát tetőzött be, ami egy keleti-nyugati skizmát eredményezett az Egyházban. A nyugati egyházmegyék egységben maradtak Rómával, és így római katolikusokként váltak ismertté, míg a keleti egyházmegyék Konstantinápolyhoz maradtak hűségesek az ortodoxia zászlaja alatt. Közel 1000 év telt el, mire létrejött egy közös katolikus-ortodox bizottság, hogy tanulmányozza a szétválás okait és dolgozzon a lehetséges újraegyesülésen.

Bár a hivatalos szakadás Kelet és Nyugat között 1054-ben következett be, a tényleges szétválás már hosszú ideje készülődött. Évszázadokon keresztül a keleti és a nyugati kereszténységben eltérő módon alakultak a teológiai hangsúlyok és a liturgikus gyakorlatok, valamint az egyházkormányzati elképzelés is eltérő volt.

Az egyik kulcsfogalom, mely szétválasztotta Keletet és Nyugatot, az Róma püspökének primátusa volt. A keleti keresztények nem tagadták a római Szentszék elsőbbségét az összes többi egyház fölött, még Konstantinápoly fölött sem, ám vitatták a jogi követeléseket, melyeket ennek az elsőbbségnek az alapján Római püspökei egyre gyakrabban támasztottak.

Egy különleges töréspont, fellobbanás, mely a vita során látható lett, volt az úgynevezett Filioque-vita. A VII. századtól kezdve egyes nyugati keresztények hozzáadták az „és a Fiútól” (filioque) kifejezést a niceai hitvallás tanításához, melyben a Szentlélek az „Atyától” származik. Bár a keleti és a nyugati egyházatyák megerősítették, hogy a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, a keleti keresztények tiltakoztak az ellen, hogy a pápa az „és a Fiútól” kifejezést beemelte a római liturgiába a XI. század elején. Azzal érveltek, hogy a pápának egyedül nincs felhatalmazása megváltoztatni egy egyetemes zsinat – ebben az esetben a Niceai Zsinat – rendeletét.

A keleti és nyugati keresztények közötti feszültséget súlyosbító egyéb kérdések között előfordultak más kérdések is, így a szentségi fegyelem és a papi nőtlenség eltérő megközelítése is.

Mindazonáltal, ha Ferenc pápa tavaly azt mondta egy lutheránus delegációnak, hogy „ami összeköt minket, az sokkal nagyobb, mint ami elválaszt”, akkor a szavait különösen alkalmaznunk kellene az ortodox egyház tagjaira. Az ortodoxia megőrizte püspökeik apostoli utódlását, így pedig püspökeik és papjaik érvényesen kiszolgáltathatják a szentségeket. A római katolikusokkal együtt az ortodox keresztények is tisztelik a Szűzanyát, előmozdítják a szentek (különösen a vértanúk) iránti ájtatosságot, valamint a liturgikus év időszakainak megfelelően tartják meg a böjtöt és az ünnepeket.

Ennyi közös pont alapján, és figyelembe véve Krisztus imáját és kívánságát, hogy gyermekei „legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21), a katolikus és ortodox lelkipásztorok manapság joggal szánják rá magukat az építő párbeszédre azzal a céllal, hogy újra egyesüljenek.

Modern erőfeszítések

Az újraegyesülés felé vezető út hivatalosan 1964-ben kezdődött el, amikor VI. Pál pápa és I. Athenagorasz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka először találkoztak Jeruzsálemben. A következő évben aláírtak egy közös nyilatkozatot, mely semmissé tette azokat a kiközösítési ítéleteket, melyeket több mint 900 évvel ezelőtt elődeik mondtak ki egymásra. Azóta a pápák és a keleti pátriárkák látogatásokat váltottak, továbbá különféle alkalmakkor nyilatkozatokat írtak alá.

1979-ben II. János Pál pápa és I. Démétriosz ökumenikus pátriárka formálisan megalakították azt a nemzetközi vegyesbizottságot, mely elősegíti a teológiai párbeszédet a Katolikus és az Ortodox Egyház között. A bizottságban képviselteti magát az Alexandriai, Antióchiai és Jeruzsálemi Görög Ortodox Patriarchátus, továbbá a Moszkvai Orosz Ortodox Patriarchátus, illetve Szerbia, Románia, Bulgária, Görögország, Lengyelország, Albánia, Finnország és Észtország Ortodox Patriarchátusai. A bizottság megalakítása óta 16 plenáris ülést tartottak, melyeken hét, ökumenikus jelentőségű dokumentum született.

Ezek közül az egyiket 2016-ban adták ki, amikor a bizottság az olaszországi Chieti-ben ült össze, hogy tanulmányozzák a püspökök, különösen pedig Róma püspökének a szerepét az első évezredben, mielőtt még a nagy egyházszakadás megtörtént volna. Kelet és Nyugat közös múltjára emlékezve, a bizottság azt reméli, hogy meg tudják teremteni a közös megértést a mai körülmények között. A 2016-os dokumentummal a vegyesbizottság munkájának egy fontos szakasza zárult le.

Ugyanebben az évben, Szent András ünnepén, az I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárkához intézett beszédében Ferenc pápa megjegyezte, hogy az út folytatódni fog, sokkal inkább égi támogatással, mint földi erőfeszítések révén.

„A közöttünk lévő eucharisztikus közösség újjáépítése felé vezető úton nemcsak védőszentjeink közbenjárása támogat minket, hanem minden korok vértanúinak hosszú sora is,” – mondta – „akik ’a megosztottság drámája ellenére… egy olyan radikális és föltétlen Krisztushoz és az Atyához való ragaszkodást őriztek meg magukban, hogy elérkezhettek a vértanúságig’ (Szent II. János Pál pápa: Ut unum sint, 83.).”

Írta: Alicia Ambrosio
Fordította: Jámbor Tibor
Forrás: Aleteia