Dévai Nagy Kamilla: „Nyitott szívvel várom a második budapesti Kongresszust”
„Pünkösdkor a Csíksomlyó Expressznek és a Székely Gyorsnak leszek újra díszvendége. Óriási megtiszteltetés ez számomra – és segít, hogy szeptemberig is érezhessem: ha sok jó ember gyűlik össze imádkozni, az biztosan eljut az Úr színéig” – fogalmazta meg gondolatait kérdésünkre a szeptemberi budapesti katolikus világesemény előtt alig nyolc hónappal Dévai Nagy Kamilla. A Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész, Magyarország Érdemes Művésze hozzátette: abban is reménykedik, hogy lesz alkalma hangjával is szolgálni ezt a szent célt. Nos, mi tagadás: ebben mi is reménykedünk. Addig is, nyissuk ki szíveinket a szavai előtt…
„Már gyermekkoromban találkoztam az Eucharisztikus Világkongresszus ünneplésével, mert a családunk könyvtárában találtam megsárgult képeket az 1938-as kongresszusról. Nagyon érdekelt, milyen képek ezek, és Nagymamit faggattam, aki azon a körmeneten is ott volt, amikor a Szent Jobbot körbehordozták. Sokat mesélt arról, milyen csodálatos volt együtt mondani sok ezer emberrel együtt az imádságokat; hogy milyen erő fogta össze a világ különböző országaiból érkezett sokszínű tömeget; hogy milyen jó volt érezni, hogy ez a sok-sok ember mind egyet akar: békét és szeretetet sugározni.
1968-ban megadta a Jóisten azt a kegyelmet, hogy Rómában és Castel Gandolfóban énekelhettem VI. Pál pápa előtt a Szilágyi Erzsébet Kamarakórus tagjaként. A pápai fogadáson azonnal bevillantak Nagymami történetei… és ugyanaz az áhítat fogott el, amiről ő mesélt.
Nyitott szívvel, sóvárogva várom a második budapesti Kongresszust. Mert a világ nem jó úton halad. Szegény Kék Bolygónk is szenved az emberiség minőségének romlásától, a pazarlástól, a gondatlanságtól, a figyelmetlenségtől. Az emberek közötti kapcsolatok is romlanak, a média telítve durvasággal, erőszakkal…
Csak a templomokban találom meg azt a békét, csendet, lelki nyugalmat, amely ahhoz szükséges, hogy elviseljem a hétköznapok közönségességét. Soha nem volt még akkora szükség az összefogásra, a barátságokra, egymás megértésére, mint ma. Európa is bajban van. Dermedt szívvel látom a leomló kereszteket Németországban…
Ma is ugyanaz a dolgunk, mint eleddig ezer éven át: Európa védőbástyájának lenni. Megállítani a támadásokat és a hit erejével, az értékek mentésével ellenállni a gonosznak. Fel kell eleveníteni régi népi imádságainkat és írni sok-sok új imát. Hogy felébredjenek az emberek az utolsó utáni percben, mert most itt tartunk…
Pünkösdkor a Csíksomlyó Expressznek és a Székely Gyorsnak leszek újra díszvendége. Óriási megtiszteltetés ez számomra – és segít, hogy szeptemberig is érezhessem: ha sok jó ember gyűlik össze imádkozni, az biztosan eljut az Úr színéig. Várom a Kongresszust, és abban is reménykedem, hogy lesz alkalmam ebből az alkalomból hangommal is szolgálni ezt a szent célt.”
Dévai Nagy Kamilla
Liszt-, Bartók- és Kazinczy-díjas előadóművész
Magyarország Érdemes Művésze
Névjegy
Liszt Ferenc-díjas magyar énekes-gitáros előadóművész, tanár, Érdemes Művész, a Krónikás Zenede alapító-igazgatója. Főiskolai tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte 1975-ben operaénekesként, Sík Olga tanítványként. 1968. november 10-én Nyílik a Rózsa címmel a Magyar Televízió népdalvetélkedőjén láthatta először a közönség. 1969. december 25-én a Röpülj Páva népdalvetélkedőn már a nyertesek között végzett. 1970–1973 között a Rajkó Zenekar szólistája volt. 1973-ban a berlini Világifjúsági és diáktalálkozón az Arany Fesztiváldíj nyertese lett. 1975-ben az USA-ban 105 nap alatt 97 koncerten énekelt a Budapest Táncegyüttes szólistájaként. 1976-ban Montréalban az olimpia egyetlen magyar kulturális küldötte volt és 1978-ban a kubai Világifjúsági és diáktalálkozón is énekelt. 1979-ben debütált zeneszerzőként; elsősorban XX. századi magyar költők verseihez írt dallamokat. Ekkor jelent meg Gyújtottam gyertyát című nagylemeze. 1971–1995 között Európa-szerte mindenütt fellépett, és más földrészeken is énekelt, többek között Libanonban, Ecuadorban, Venezuelában, Kínában, Észak-Koreában, Szíriában, Észak-Amerikában, 1996-ban pedig Ausztráliában. Harmincnégy nyelven énekel; az egyetlen magyar előadóművész, aki 1995-ben bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. 1983–1993 között a Honvéd Művészegyüttes szólistája volt. 1991–1995 között havonta saját műsort készített a rádióban. 1994–1996 között a törökbálinti Szőnyi Erzsébet Zeneiskolában énekes-gitáros előadóművészetet tanított. 1996-ban megnyitotta Közép-Európa első énekes-gitáros előadóművészképző iskoláját, a Krónikás Zenedét, amely Európában egyedülálló. 2018 nyarán jelent meg a 23. lemeze. Díjai: Arany Fesztiváldíj (1973); Népművészet Ifjú Mestere (1974); Az év előadóművésze (1980); Liszt Ferenc-díj (1987); Béres Ferenc-emlékplakett (1999); Kazinczy-díj (2001); a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1993); Bartók Béla-emlékdíj (2001); Cserhát Művész Kör Örökös tagja kitüntetés (2009); Magyar Kultúra Lovagja (2009); Cserhát József Művészeti Díj arany fokozata (2010); a Cserhát Művész Kör Életmű-díja 45 éves munkássága elismeréséül (2013); Cserhát Emlékérem (2014, Cserhát Művész Kör); Érdemes Művész (2016); Tőkés László-díj (2018) és Szeleczky Zita-díj (2019). Idén a Történelmi Vitézi Rend, saját érdemei alapján, tagjai közé fogadta.