„Az eucharisztikus kongresszus sikeréért minden vasárnap imádkozunk. Nagyobb szükség nem volt hosszú évtizedek óta, mint most, erre a kongresszusra. Elistentelenedett, mindenféle más tanok által elárasztott hazánknak és világunknak nagyon nagy szüksége van az alapértékekhez való igazodásra” – ezekkel a szavakkal kezdte válaszát Pitti Katalin arra a kérdésünkre, hogy miként tekint a jövő év szeptemberben Budapesten esedékes katolikus világeseményre. A Liszt Ferenc-, Bartók Béla- és Pásztory Ditta-díjas operaénekes, Magyarország Érdemes Művésze kifejtette: a hazaszeretet, a katolikus hit napjainkban szinte gúny tárgya, de életutunk, egyre szűkebb ösvényen bár, de csak oda vezet. A művésznő gondolatait fűztük csokorba.
A lélek óhajának csillapítására egyet tehetünk: Isten felé haladni, s ehhez az első lépcsőfok Mária. Ő az, aki közbenjár Jézusnál, az Ő Szent Fiánál és kivezet minket a megbánt vétkeink, bűneink, mulasztásaink felett érzett fájdalmunkból, az abban való elsüppedésből. Jézus pedig azt válaszolja: az vesse rá az első követ, aki nem vétkezett…
A Szentlélek egyesítő ereje beragyogja a lelkeket, a mi lelkünk üdvösségének lehetőségéért, ami a mi döntésünk, mert szabad akaratot kaptunk. De nem azért, hogy azt tegyünk, ami csak eszünkbe jut, hanem hogy ne tegyük azt, amit nem szeretnénk, ha velünk tennének.
Jézus Krisztussá válása a legnagyobb ajándék az emberiség számára.
Semmi nem fontos annyira, mint cselekvő módon létezni és az Istentől kapott áldást továbbadni. Ezt szeretném minden templomi koncertemen átadni, hitemet megvallva Isten felé hívni az embereket.
A kommunizmus fékezte a templomba járást – e helyett rettegést, félelmet ültetett el az emberekben: ha templomba jársz, holnap nem lesz munkád, a gyermeked nem tanulhat tovább… Anyai nagyszüleimet tömegsírba lőtték az oroszok. Apai ágon kuláklistások, meghurcolt emberek voltunk. A családban egyedül én vagyok templomba járó hívő ember. Megingathatatlanul törekszem erre: a legfőbb irányban maradni. Követem a 36. Zsoltár szavait: „Bízd sorsodat az Úrra, benne remélj, s ő gondoskodik rólad.”
Ahogy Mindszenty bíboros álmodta: ha egymillió magyar imádkozik, megmenti a hazát. Nagyon remélem, hogy egyre több magyar ember imádkozik a hazájáért, a családjáért, a hagyományaink életben tartásásáért. Ezt már óvodás kortól kellene kezdeni, a szülők buzgó példáján keresztül.
Bízom abban, hogy az eucharisztikus kongresszus hazánk és a világ hívő lelkeinek javára válik. Abban is reménykedem, hogy sokak lelke megindul majd Isten örök igazságai felé. Ehhez hiteles papok, hiteles emberek kellenek, akik megszenvedték sorsuk irányát és hűek ahhoz, mert nincs más út, mint Isten tenyerébe vágyni, sok-sok imádsággal és szeretetteli cselekedettel Őt szolgálni.
