Hangoló

  • A nyár csöndje

    Évközben is szeretem a csendet, de most nyáron különösen jót tesz. Persze ma sem telik el nap, hogy a mentők-tűzoltók- rendőrautók szirénái bele ne rondítanának a reggeli vagy esti csöndbe, de ez a csönd mégis inspirál. Nyugtat és éltet. Pihentet és gyógyít. Kiszakít a zaj idegtépő mókuskerekéből. Lelassít. Segít eltávolodni a léleknyüvő gondoktól, határidőktől, nyugtalanító…

  • Pro vagy contra?

    Kevert világban élünk, ahol a keresztény tanítással ellentétes gondolatok befészkelik magukat katolikus emberek fejébe, s ezt beszédben és cselekedetben kifejezésre is juttatják. Az egyik patinás budai katolikus gimnázium diákja tanítási órán kifejtette, hogy hibásnak tartja az egyház abortuszellenességét. A pedagógus válasza az volt, hogy ő viszont nem ért egyet a diák nézetével. Az ügy ezzel…

  • Benedek Európája

    Vasárnap, a Gemelli Kórház tizedik emeleti erkélyén megjelent a lábadozó Ferenc pápa. A vasárnapi, szokásos Angelus most nem a Szent Péter bazilika előtti téren hangzott el; talán nem túlzás arra gondolni, jelképes erejű, hogy épp egy gyógyító intézményből hangzottak el a pápa szavai. Ferenc pápa rövid beszédében megemlékezett a nap szentjéről, Nursiai Szent Benedekről is,…

  • Szivárványos háttér és Ferenc pápa

    Nemrég műtötték meg Ferenc pápát, aki még a Gemelli-klinikán lábadozik, s a hírek szerint néhány nap múlva térhet vissza otthonába. Szinte minden hazai médium beszámolt az operációról, s világszerte sokan imádkoztak azért, hogy a Szentatya minél hamarabb folytathassa apostoli munkáját. Vannak azonban bántó kivételek, s ezek mellett nem szabad szó nélkül elmenni. A librarius.hu –…

  • Mi a gond a progresszivizmussal?

    Amikor Angliában éltem, rájöttem, hogy az egyik fő különbség az USA és az Egyesült Királyság között a reklámokhoz való hozzáállás. Amerikában, ha el akarnak adni valamit, akkor új márkanevet kap és ráragasztják a termékre az “Új” szót. Még azt sem kell mondaniuk, hogy “Új és továbbfejlesztett változat”, mert ha új, akkor azt egészen biztosan valamilyen…

  • Homofil-Pedofób – avagy mik is azok az európai értékek?

    Orsolya néni a múlt pénteken említett is egyet: tolerancia. Előnyszabályt, elsőbbséget adni a másságnak, a kisebbségeknek, a hátrányos helyzetűeknek. („Az EU az értékek uniója is, a másokkal szembeni tolerancia az egyik alapvetése. Megvédjük polgárainkat abban, hogy azt szeressék, akit akarnak” – fogalmazott a brüsszeli bizottság német elnöke.) Ne csak szabadon mozoghassanak az áruk és a személyek, az…

  • Ellentmondások

    Június 26-án, amikor arról adtunk tájékoztatást, hogy az Európai Parlament egy nappal korábban jelentős többséggel megszavazta a Matić-jelentést, cikkünk végén jeleztük, hogy a hétvégén Ferenc pápa fogadja David Sassolit, az Európai Parlament elnökét. Mint emlékezetes, a Matić-jelentés emberi jognak kiáltja ki és az alapvető egészségügyi ellátás részeként ismeri el az abortuszt, egyúttal az orvosok lelkiismereti…

  • Zérós Kóla

    Ronaldónak újra sikerült megrajzolnia önmaga karikatúráját. Élőben. Miközben, mondhtanánk: mert önmaga lenni. Pedig a támogatók jól tejelnek, és ezt az UEFA is jól tudja. Sőt Ronaldó is. Azt már meg sem kérdem, hogy mennyit aprít a tejbe ő a szponzoroktól? S azt a vizet is ki gyártja? A műanyagflakon is környezetszennyező, nem? És a cég…

  • Új köntösben a Győzelemről énekeljen himnusz – KRITIKA

    A Katolikus.ma június 16-án számolt be a hírről, mely szerint nyilvánosságra hozták az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnuszát. A videóklipp nélkül publikált műről Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Székesegyház kántorának szerkesztőségünkbe eljuttatott cikkét közöljük. A közelmúltban vált nyilvánossá az 1938-as Eucharisztikus himnusz új feldolgozása. A zenei projektben Kovács Ákos Kossuth-díjas énekes, zeneszerző mint producer…

  • Gyermektelen jövő?

    Miközben lenézzük és megvetjük a mélyszegénységben élő, sokgyermekes társadalmakat Afrikától Ázsiáig, és primitívnek tartjuk őket, mert nem jutnak fogamzásgátlóhoz és nincs ott kellő abortusz, aközben mi itt Európában szépen elöregedünk, elkényelmesedünk, agyonputyukálva az egy szál gyermeket is, nehogy valami baja essék. Várjuk a szocpol-támogatást, a segélyeket, a kedvezményeket, jogokkal és kiváltságokkal ruházzuk fel, mert ő…