Hangoló

  • Kereszt az égen

    Szent István ünnepén, a tűzijáték záróakkordjaként, kereszt tűnt föl az égen. Ha jól emlékszem, erre korábban még nem volt példa: az Országház fölött óriási kereszt világított – tudatosítva bennünk a kereszténység nemzetmegtartó erejét. A Népszava című napilap ma interjút közölt Berend Nóra magyarországi születésű, Angliában élő történésszel, akinek édesapja – Berend (Berkovics) T. Iván –…

  • A plébános úr, aki nem tud imádkozni – “Nyomorúságos hallgatás”

    A “Bild am Sonntag” c. lapban olvashattuk, hogy a németországi árvízi katasztrófa sújtotta terület egyik katolikus papja már képtelen imádkozni, és nem is beszél Istennel. Ez nemcsak az olvasókat lepi meg. – Peter Hahne kommentárja Az olvasók azon tűnődnek mostanság, vajon miért nem mutatkoznak a püspökök ilyen esetben. Valóban: hol vannak a katasztrófa idején? Hiszen…

  • Neokoppányok kora?

    Jól megvoltunk a kereszténység nélkül is Tengrivel, a magyarok Öregistenével, és a Földanyával, a Fehérlófiával, minek kellett Koppányt kivégezni? Milyen más lett volna a Duna-menti Köztársaság? Ehhez hasonló nyegle és félművelt gumicsontok újra és újra előkerülnek Szent István ünnepe környékén. Az újpogányság ma is hódít. Minden nemzedékben fellángol. Mert az osztályellenség (az ördög) nem alszik….

  • A NEK veszélyforrás vagy kegyelemözön?

    Hallom a rádióban, hogy az aug. 20-i tűzijáték „tömegétől” és a szeptemberi Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus nagytalálkozójától a szolgálatos virológusok féltik az országot. A járvány terjedését, a fertőzések számának megugrását emlegetik.A Kongresszus borzolja a szakemberek idegeit. Toporzékolnak, háborognak, a kórházba kerüléssel rémisztgetnek, mintegy okolva a lényeget: egyáltalán miért is kell megszervezni, mintegy kétségbe vonva a kongresszus létjogosultságát. Mintha Júdást hallanám: „nem…

  • Olimpiai esszenciák, közcélra — avagy Isten az olimpián…

    Egy év késéssel, de lecsengett ez az olimpia is. Vannak, akik nyertek, vannak, akik veszítettek vele. Nyögvenyelősen indult, a japánoknak is nagyon rosszkor jött. Nem csoda, hogy a szervezők közül sokan visszaléptek, mások öngyilkosok lettek. De azért meg kellett szervezni, nehogy szó érje a ház elejét. Járványon innen, politikán és gazdasági hasznon túl mi, távoli…

  • Jön a farkas, ők pedig elszaladnak

    Helmut Dieser aacheni püspök a püspöki hivatal lényege ellen követ el árulást, amikor nem az igazságot mondja az embereknek. A hatodik parancsolat továbbra is változatlanul érvényes, a Katolikus Egyház Katekizmusa úgyszintén. Peter Winnemöller jegyzete Amennyiben elhisszük, amit Aachen főpásztora az aacheni egyházi újságnak nyilatkozott, úgy Dieser püspök a jövőben nem kívánja bűnnek nevezni a hatodik…

  • Szivárványosított költő

    A Budapest Pride szombati vonulásáról készült felvételek között találtam az alábbi képet. Szivárványos zászlócskák között egy tábla, rajta egy mondat: „Csak jóság van és nincsenek nemek”; alatta zárójelben: Pilinszky János. Kérdés, mit keresett egy Pilinszky-idézet ezen a rendezvényen? Mi ennek a mondatnak az üzenete? Pilinszky János a huszadik század egyik kiemelkedő lírikusa. Költő vagyok és…

  • „Ami az előző nemzedékek számára szent volt, számunkra is szent és nagy marad”

    Július 16-án tették közzé Ferenc pápa „Traditionis custodes” kezdetű motu proprióját, amelyben a pápa hatályon kívül helyezte elődje, XVI. Benedek pápa 2007-es apostoli levelének (Summorum Pontificum) a rendelkezéseit, s az ún. „régi rítusú” misék bemutatását, az 1962-es Missale Romanum használatát szigorúan szabályozta. A pápai dokumentum magyarul is megjelent, a visszhangokról azonban a hazai katolikus sajtó…

  • Megéri?

    Fizetett szabadnapot kapnak azok, akik beoltatják magukat. No meg ajándék traktort, s egy csomó olyan szolgáltatást, amelyek nem létfontosságúak. Mehetnek hétvégén a plázákba, kaszinókba, koncertekbe. Kedvezményeket, különleges előjogokat biztosítanak a rendes polgároknak, hadd egye az irigység vagy a szégyen azokat, akik ebben az illiberális demokráciában mernek önmaguk lenni, bízni Istenben és vigyáznak az egészségükre. A…

  • Nem a németek feladata a magyarok politikai nevelése

    „Neuer úr*, hol marad a Németországban százezer számra abortált gyerekek, a keresztényüldözés, a nők és a kisebbségek ellen irányuló és az arabok lakta területeken folyó diszkrimináció elleni tiltakozást kifejező csapatkapitányi szalag? Jürgen Henkel írása a kath.net portálon. A foci a többi sportághoz hasonlóan az embereket, népeket hivatott összekötni. Éppen a határokon és véleménykülönbségeken túl kellene…