Boldogok vagytok…jaj nektek! – gondolatok évközi 6. vasárnapra

Áldott, aki az Úrban bízik (Jer 17, 5-8)

Jeremiás szavai nemcsak emberi bölcsességek, hanem hitbeli tapasztalatok.

Krisztus föltámadt (1Kor 15, 12. 16-20)

A feltámadásba vetett reményünket Krisztus feltámadása alapozta meg.

Nyolc boldogság (Lk 6, 17. 20-26)

Ami először szembetűnik a Lukács-féle „síksági” beszéd olvastán, hogy Szent Mátéval ellentétben, nála csak négy boldogság szerepel, viszont ugyanannyi jaj is. Máténál Jézus harmadik személyben beszél, itt viszont közvetlenebbül: boldogok vagytok!… Szakemberek ebben annak bizonyítékát látják, hogy az evangélistának eme „sűrítéssel” lelkipásztori szándékai voltak. Jézus szájából nemcsak bölcs és velős mondások hangzanak el, hanem személyesen szólítja meg a mindenkori keresztényeket. Mintha azt mondaná: boldogok vagytok ti szegények, kiszolgáltatottak, mert Isten magáévá tette ügyeteket, és olyan „országba” hív meg, amelyben minden vágyatok teljesül. Nem azért vagytok boldogok, mert szegények vagytok, hanem mert a messiási korszak beköszöntött, és rövidesen, minden látszat-boldogság ellenére túláradó bőségben lesz részetek.

Hajlamosak vagyunk számon kérni Jézust, az egyházat, a klérust, miért nem valósult meg a földi paradicsom, miért nem lett a kereszténység megjelenésével szociális igazságosság a Földön? Mióta kiűzettünk a Paradicsomból, bennünk van ez a hiányérzet, s az Úr Jézus eljövetele óta ez csak felfokozódott. A görög ptokhosz (szegény) kifejezés a héber ani fordítása, ami azt jelenti: hajlott hátú, meggörnyedt, készséges, figyelmes, szomorú, javak/jogok, hatalom és befolyás nélküli ember. Ilyen állapotban érzékenyebb, és könnyen válik bárki engedékeny, alázatos, csendes, belenyugvó lelkületűvé, ez pedig újabb csepp a tengerben, hogy a személy lealacsonyodjék, rászoruljon az erősebbre, megszűnjön biztonságérzete, és ne tudja érvényre juttatni jogait.

Ilyen megközelítésben a szegénység-gazdagság ellentét hatványozottan kifejezésre jut a modernkori demokráciákban is, ahol ugyan mindenki szavazata egyenlő a törvény előtt, de a pénzzel, hatalommal rendelkező gazdagok, az progresszív elit, könnyedén vásárolják meg a kiszolgáltatottak szavazatait, és bebetonozzák politikai befolyásukat. Az áteredő bűn hatásai miatt az emberiség szociális helyzete Jézus óta mit sem változott, hiszen napjainkban a földi javak 80 %-át alig kétszázaléknyi dúsgazdag réteg birtokolja, és az emberiség háromnegyede ma is a „létminimum” alatt él…

Akkor hol itt az örömhír? Mitől legyünk boldogok? Vagy azok miatt kell sírnunk és bosszankodnunk, akik boldogtalanságunk okozói? Létezik-e a Földön igazságos politikai berendezkedés? Ám a kérdés úgy is feltehető: egyáltalán mi a boldogság?

A válaszadásnál emberi ésszel, földi síkon bajban vagyunk, mert a jézusi igazságok valójában nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szólnak. Ott, ahová a Szentlélek verte fel sátrát. Ezek az örök esszenciák nem is annyira az elmélkedés, inkább a szemlélődés tárgyai. Egy lelki író megfogalmazása szerint: „úgy hatnak ránk, mint tavaszi virágnyílás, a lenyugvó nap, vagy a tábortűz fénye a tábor utolsó estéjén.” Vörösmarty Mihály méltán klasszikus sorai szerint: mi az, mi embert boldoggá tehetne? / Kincs, hír, gyönyör, / legyen bár, mint özön, / a telhetetlen elmerülhet benne, / s nem fogja tudni, hogy van szívöröm…(A merengőhöz)

Tom Bodett pedig azt vallja: „a boldogsághoz háromféle dolog kell: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk, s legyen miben reménykednünk…”

Jézus Isten szeretetének örökké biztos tényével alapozza meg boldogságunkat. Földi zarándoklatunk a boldogító Örök Isten színe látásában teljesedik ki. Krisztus erről hozott hírt nekünk. Ezért adta életét értünk. Akkor leszünk igazán boldogok, ha életünket mi is ajándékként, értelmes feladatként, a szeretetben való odaajándékozásban éljük meg. Ha mindent megteszünk azért, hogy amit kaptunk továbbadjuk, és szeretetet árasszunk magunk körül. Ha szolgálatként vállaljuk az élet kihívásait, és minket is boldoggá tesz, hogy másokat boldoggá tehetünk. Nem az tesz boldoggá, amit összegyűjtöttünk, hanem amit szétosztottunk. Nem attól leszünk boldogok, amit leromboltunk, hanem attól, amit felépítettünk. Nem a fogyasztás, az élvezetek/élmények begyűjtése fog boldoggá tenni, hanem a megszenvedett áldozat, alkotás, az önzetlen szeretet tettei, amelyek úgy hatékonyak, hogy nem látványosak. Annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyekben – mondja a mi Urunk.

Jézus hegyi (vagy síksági) programbeszéde, a nyolc boldogság, állandó küzdelemre sarkall, hogy erőnk szerint, egyénileg és közösségként is tegyünk meg mindent, hogy minél kevesebb legyen közöttünk az igazságtalanság. Így szociális érzékenységünk folyamatosan „beélesítve” marad, nem válunk elégedettekből önelégültekké, nem szikkad ki szívünkből a szeretet. Ez önmagában boldoggá tehet, már itt a földön. Ezért is szoktuk mondani elhunytjainkra: megboldogult.

 Ha ezt nem tesszük, jaj nekünk.