Bevezető rész: Messiási beteljesedés Lukács evangéliuma szerint

Korszak: Messiási beteljesedés

Elmélkedés

Kedves bibliaolvasó társaim, elérkeztünk a „Messiási beteljesedés” szakaszához, és végre megkezdjük Szent Lukács evangéliumának olvasását. Óriási ajándék ez! Szinte hihetetlen, hogy milyen hosszú utat tettünk meg együtt. Végigolvastuk az Ószövetség történeteit, megismertük a pátriárkákat, a királyokat, a prófétákat, Isten népének küzdelmeit és reményeit. És most elérkeztünk az Újszövetséghez, ahol mindaz, amiről eddig hallottunk, beteljesedik Jézus Krisztusban.

A mai alkalom különleges, mert szeretnélek benneteket egy kicsit felkészíteni arra, mire érdemes figyelnünk Lukács evangéliumának olvasása közben. Ebben nagy segítségünkre van Jeff Cavins, a Great Adventure Bible Timeline módszer kidolgozója, akinek bibliai tanításaira és meglátásaira most is támaszkodunk.

Tudjátok, az egyik legnagyobb ajándék ebben a bibliaolvasási módszerben az, hogy segít összefüggéseiben látni a Szentírást. Sokszor külön-külön ismerjük a bibliai történeteket. Hallottunk már Ábrahámról, Mózesről, Dávid királyról, a prófétákról, Jézus születéséről és a tanítványokról. De amikor az egész üdvtörténetet egyetlen nagy történetként kezdjük szemlélni, hirtelen minden a helyére kerül. Olyan ez, mintha egy hatalmas kirakós játék darabjait hosszú időn keresztül gyűjtögettük volna, és most végre meglátnánk, milyen képet alkotnak együtt.

És pontosan ez történik velünk most, amikor Lukács evangéliumához érkezünk.

A cikk a hirdetés után folytatódik…

Tudjátok, amikor valaki megkérdezi, melyik a kedvenc evangéliumunk, talán nehéz egyet választani. Hiszen mindegyiknek megvan a maga szépsége és sajátos hangsúlya. De Lukács evangéliumában van valami egészen különleges.

Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei szorosan összetartoznak. Ugyanannak a szerzőnek két művéről beszélünk, amelyek együtt mutatják be Jézus Krisztus életét, majd az Egyház születését és kibontakozását. Ezért a Great Adventure Bible Timeline módszerében is különösen fontos szerepet kap Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei. Hiszen itt láthatjuk igazán, hogyan teljesedik be Isten üdvözítő terve Krisztusban, majd hogyan folytatódik ez a történet az Egyház életében.

Lukács már evangéliumának első soraiban világosan megfogalmazza, miért írta meg művét. Elmondja, hogy sokan vállalkoztak a közöttük beteljesedett események elbeszélésére, és ő maga is gondosan utánajárt mindennek, hogy átfogó beszámolót készíthessen (vö. Lk 1,1-4). Lukács tehát nem egyszerűen néhány szép történetet akart összegyűjteni Jézusról. Gondosan kutatott, hogy hitelesen és összefüggéseiben mutassa be Jézus életét és tanítását.

Ráadásul Lukács orvos volt, és Pál apostol útitársa is (vö. Kol 4,14; 2Tim 4,11). Különösen érdekes, hogy bár Pál apostolhoz, darabszámra, több újszövetségi levél kötődik, Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei együtt terjedelmüket tekintve az Újszövetség igen jelentős részét alkotják.

És kihez írta Lukács az evangéliumát? Egy Teofil nevű személyhez. Lukács így szólítja meg őt: „tiszteletreméltó Teofil” (vö. Lk 1,3).

De ki volt Teofil? Ezt nem tudjuk biztosan. Lehetséges, hogy egy valóban létező személy volt, akinek Lukács a művét ajánlotta. De a Theofilosz név jelentése is figyelemre méltó. Két szóból áll: Theosz és filosz. Theosz Istent jelent, a filosz pedig barátot, szeretőt, kedvest. Úgyhogy egy Istent szerető, illetve Isten által szeretett emberre utalhat ez a név.

Így bizonyos értelemben mi magunk is úgy olvashatjuk Lukács evangéliumát, mintha személyesen nekünk szólna. És ez egyébként az egész Szentírás olvasásának nagyszerű módja. Nem csupán egy régen élt nép történetét olvassuk. Isten ma hozzánk is beszél.

Lukács evangéliuma a szinoptikus evangéliumok közé tartozik, Máté és Márk evangéliumával együtt. A szinoptikus elnevezés arra utal, hogy ezek az evangéliumok sok eseményt hasonló szemszögből mutatnak be. Lukácsnak azonban megvannak a sajátos hangsúlyai.

Az egyik legfontosabb ezek közül Jézus Krisztus emberségének bemutatása.

Természetesen tudjuk és valljuk, hogy Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Egyetlen isteni személy, két természetben: isteni és emberi természetben. Ezt nevezzük a teológiában hiposztatikus egységnek.

De Lukács különösen nagy figyelmet fordít arra, hogy megmutassa nekünk Jézus valódi emberi életét. Olvasunk arról, hogy Jézus növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt (Lk 2,52). Látjuk, hogyan kísérti meg a sátán a pusztában (Lk 4,1-13). Tanúi vagyunk annak, ahogyan Jézus megérinti a leprást, hogy meggyógyítsa (Lk 5,12-13).

Később olvassuk majd, hogyan imádkozik a Getszemáni-kertben, miközben verejtéke olyan lesz, mint a földre hulló vércseppek (vö. Lk 22,44). És azt is látjuk, hogy feltámadása után ételt kér és eszik tanítványai szemeláttára (Lk 24,41-43).

Mindez Jézus valóságos emberségéről tanúskodik. Isten Fia nem csupán megjelent közöttünk. Valóban emberré lett, és osztozott emberi életünkben.

Lukács pogány, vagyis nem zsidó származású keresztényként különösen érzékenyen mutatja be azokat az embereket is, akik a korabeli vallási és társadalmi élet peremén helyezkedtek el. Azokat, akik kívülállónak érezték magukat. Akik nem tartoztak a megbecsült emberek közé. Akiknek az életében talán már senki sem látott reményt.

És Jézus éppen ezekhez az emberekhez is odafordul. Gondoljatok Zakeusra, a vámosra! Gondoljatok az irgalmas szamaritánus történetére vagy a tékozló fiú példabeszédére!

Lukács evangéliumában újra és újra találkozunk azzal az örömhírrel, hogy Isten nem feledkezik meg azokról sem, akikről az emberek már lemondtak.

Ha valaha úgy érezted, hogy kívülálló vagy, hogy nem tartozol igazán sehová, hogy valamilyen okból távol kerültél Istentől, akkor Lukács evangéliuma különösen is neked szól. Mert megmutatja, hogyan hívja Jézus magához azokat, akik távol vannak, és hogyan fogadja be őket Isten családjába.

Lukács evangéliumának másik különlegessége a példabeszédek gazdagsága. Természetesen mindegyik evangéliumban találunk példabeszédeket, de több olyan történet is van, amelyet csak Lukács őrzött meg számunkra.

Ilyen például a két adós története (Lk 7,41-43), az éjfélkor érkező barát példabeszéde (Lk 11,5-8), az esztelen gazdag története (Lk 12,16-21), a terméketlen fügefa példabeszéde (Lk 13,6-9), az elveszett drachma története (Lk 15,8-10), a hűtlen intéző példabeszéde (Lk 16,1-13), a gazdag ember és a szegény Lázár története (Lk 16,19-31), az igazságtalan bíró és az özvegyasszony példabeszéde (Lk 18,1-8), valamint a farizeus és a vámos története (Lk 18,9-14).

És természetesen ne feledkezzünk meg a tékozló fiúról sem, amely az egyik legismertebb és legmegrendítőbb példabeszéd az egész Szentírásban (Lk 15,11-32).

Jézus korában a példabeszédek fontos szerepet játszottak a tanításban. A rabbik gyakran egyszerű, hétköznapi történeteken keresztül vezették rá hallgatóikat mélyebb igazságokra. És Jézus tökéletesen alkalmazza ezt a módszert.

Képzeljetek el egy nagy tömeget, amely összegyűlik, hogy meghallgassa Jézust. Mindenki figyel. Mindenki kíváncsi a történetre. De mire Jézus a példabeszéd végére ér, az ember hirtelen rádöbben, hogy ez a történet valójában róla szól. Mintha Jézus egyenesen rámutatna, és azt mondaná: „Most rólad beszélek.”

És ez bizony időnként kényelmetlen felismerés. Mert a példabeszédek nem csupán arra szolgálnak, hogy gyönyörködjünk bennük. Arra hívnak, hogy megvizsgáljuk a saját életünket, és engedjük, hogy Isten szava megváltoztasson bennünket.

Ezért amikor majd Lukács evangéliumában egy-egy példabeszédhez érkezünk, tegyük fel magunknak a kérdést: vajon Jézus most mit akar mondani nekem? Hol vagyok én ebben a történetben? Miben hív megtérésre?

Van Lukács evangéliumában egy másik csodálatos összefüggés is, amelyre különösen szeretném felhívni a figyelmeteket. Ez pedig Mária látogatásának története Erzsébetnél.

Az első fejezetben azt olvassuk, hogy Mária útnak indul, és a hegyek közé siet, Júda egyik városába, hogy meglátogassa Erzsébetet (Lk 1,39-40). Első olvasásra ez egyszerű családi látogatásnak tűnhet.

De ha jobban megvizsgáljuk a történetet, és összevetjük Sámuel második könyvének 6. fejezetével, egészen rendkívüli párhuzamokat fedezhetünk fel. Sámuel könyvében Dávid király Jeruzsálembe viteti a szövetség ládáját, az ószövetségi frigyládát.

Lukácsnál Mária útnak indul Júda hegyvidékére. Dávid történetében pedig a frigyláda is Júda vidékéről indul Jeruzsálem felé. Amikor Mária megérkezik Erzsébethez, Erzsébet méhében megmozdul a gyermek, Keresztelő János (Lk 1,41.44). Dávid pedig táncol és ugrándozik örömében a frigyláda előtt (vö. 2Sám 6,14-16).

És figyeljetek csak a következő párhuzamra! Erzsébet így szól Máriához: „Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?” (Lk 1,43)

Dávid pedig ezt kérdezi a frigyládával kapcsolatban: „Hogy jöhet hozzám az Úr ládája?” (2Sám 6,9).

Hát nem lenyűgöző? De még nincs vége!

Lukács azt írja, hogy Mária körülbelül három hónapig maradt Erzsébetnél (Lk 1,56). Sámuel könyvében pedig azt olvassuk, hogy a frigyláda három hónapig maradt Obed-Edom házában (2Sám 6,11).

Négy egészen figyelemre méltó párhuzam. És ezek mind ugyanabba az irányba mutatnak: Mária az Újszövetség új frigyládája!

Gondoljatok arra, mit őriztek az ószövetségi frigyládában! Ott volt a manna, a mennyei kenyér. Ott voltak a törvénytáblák, Isten szavának jelei. És ott volt Áron kivirágzott vesszeje, amely a főpapságra utalt (vö. Zsid 9,4).

És kit hordoz Mária a méhében? Jézus Krisztust, aki az igazi mennyei kenyér, a testté lett Ige és a nagy Főpap.

Vagyis mindaz, amit az ószövetségi frigyláda jelképezett, Jézus Krisztusban valósággá válik. És Mária az, aki méhében hordozza őt.

Ezért amikor azt mondjuk, hogy Mária az Újszövetség frigyládája, vagy, ahogy a loretói litánia nevezi: „frigynek szent szekrénye”, nem pusztán egy szép költői képet használunk. A Szentírás egészén végighúzódó mély teológiai összefüggést ismerünk fel.

És éppen ezért olyan fontos, hogy az Újszövetség olvasása közben ne feledkezzünk meg az Ószövetségről. Mert az egész Szentírás Krisztusra mutat.

Az Ószövetség történetei, személyei, eseményei és jelképei sokszor előképei annak, ami Jézus Krisztusban teljesedik be. Ezt nevezzük a Szentírás tipologikus, azaz „előképi”, illetve lelki értelmezésének.

Természetesen mindig fontos megértenünk a szöveg szó szerinti jelentését is: mit akart mondani a szent szerző, milyen történelmi környezetben írt, és kiknek szánta a szavait. De ha ennél mélyebbre tekintünk, felismerhetjük, hogyan kapcsolódnak össze ezek a történetek Krisztussal, Máriával, az Egyházzal és Isten országával.

És Mária látogatásának története az egyik legszebb példája ennek.

Lukács evangéliumának egy másik különösen szép vonása, hogy nagy figyelmet fordít a nők szerepére. Már az első fejezetekben találkozunk a Boldogságos Szűz Máriával, Erzsébettel és Anna prófétaasszonnyal.

Később pedig Mária Magdolnával, Johannával, Zsuzsannával és más asszonyokkal is találkozunk, akik elkísérték Jézust, és vagyonukból gondoskodtak róla (Lk 8,1-3).

Gondoljatok csak Anna prófétaasszonyra! Amikor a gyermek Jézust bemutatják a templomban, Anna felismeri benne Isten ígéreteinek beteljesedését, hálát ad az Úrnak, és beszél róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak (Lk 2,36-38). Vagyis a megváltás örömhírének egyik legelső hirdetőjévé válik.

Lukács újra és újra megmutatja, hogy Jézus szolgálatában milyen fontos szerepet töltenek be az asszonyok. És nemcsak az asszonyok…

Jézus figyelme azokra is kiterjed, akik a társadalom vagy a vallási közösség peremére szorultak. Azokra, akiket mások talán tisztátalannak, méltatlannak vagy elfogadhatatlannak tartottak. Jézus azonban nem alkalmazkodik az emberek előítéleteihez. Ő odalép azokhoz, akiket mások elkerülnek. És éppen ezért olyan fontos, hogy a valódi Jézust ismerjük meg az evangéliumokból! Mert könnyen előfordulhat, hogy kialakítunk magunknak egy saját Jézus-képet. Egy olyan Jézust, aki mindig egyetért velünk. Aki mindazt szereti, amit mi szeretünk, és mindazt elutasítja, amit mi elutasítunk. De az evangélium nem arra hív, hogy Jézust a saját elképzeléseinkhez igazítsuk. Arra hív, hogy mi igazodjunk Jézushoz.

És ehhez bizony néha meg kell hallanunk azokat a szavakat is, amelyek kényelmetlenek számunkra. Hiszen Jézus nemcsak vigasztaló szavakat, hanem prófétai szavakat is mond.

Gondoljatok arra, mennyi időt töltöttünk az ószövetségi próféták könyveivel. Körülbelül kilencven napon keresztül olvastuk a próféták tanításait. És tudjátok, hogy a próféták nem mondtak mindig kellemes dolgokat.

Időnként vigasztalták Isten népét, bátorították és reménnyel töltötték el őket. Máskor azonban keményen figyelmeztettek, és megtérésre szólítottak fel. Mert az igazságot ki kellett mondani.

És Jézus is így tanít. Ezért fontos, hogy nyitott szívvel hallgassuk őt, és akkor is elfogadjuk a szavait, amikor azok megkérdőjelezik a saját elképzeléseinket.

Tudjátok, sokan élnek közöttünk olyanok, akik valamikor közel voltak Istenhez, de aztán eltávolodtak tőle. És nagyon sok szülő él azzal a fájdalommal, hogy a gyermeke már nem jár templomba, nem imádkozik, vagy teljesen elfordult a hittől.

Talán te is ismered ezt a fájdalmat. Talán te magad is feltetted már a kérdést: „Mit tehetnék? Hogyan segíthetnék a gyermekemnek visszatalálni Istenhez?”

Nos, Lukács evangéliuma különösen sok reményt adhat ezekben a helyzetekben.

Gondoljatok Zakeusra, aki vámos volt, és akit sokan megvetettek. Jézus azonban megszólította, betért a házába, és ettől kezdve Zakeus élete megváltozott (Lk 19,1-10).

Gondoljatok a tékozló fiúra, aki elhagyta az atyai házat, eltékozolta az örökségét, és mély nyomorúságba jutott. De végül hazatért, és édesapja kitárt karokkal fogadta (Lk 15,11-32).

Ezek a történetek arra emlékeztetnek bennünket, hogy Isten kegyelme egyetlen pillanat alatt is képes megváltoztatni egy ember életének irányát. Ezért soha ne mondjunk le azokról, akik távol vannak! Soha ne hagyjuk abba az értük mondott imát! Mert az Úr ma is képes megszólítani őket. Ma is képes belépni az életükbe. Ma is képes hazavezetni őket az atyai házba.

Lukács evangéliumának egy másik nagyon fontos sajátossága, hogy különösen sokszor mutatja be Jézust imádság közben.

Már nyilvános működésének kezdetén, a Jordánnál, Jézus imádkozik, amikor leszáll rá a Szentlélek (Lk 3,21-22). Mielőtt kiválasztja a tizenkét apostolt, az egész éjszakát imádságban tölti (Lk 6,12-13). Imádkozik a színeváltozáskor (Lk 9,28-29), imádkozik a Getszemáni-kertben (Lk 22,39-46), és még a kereszten is imádkozik (Lk 23,34.46).

Jézus életének minden fontos pillanatát áthatja az Atyával való kapcsolata. És nem csoda, hogy a tanítványok egyszer odalépnek hozzá, és ezt kérik: „Uram, taníts meg minket imádkozni!” (Lk 11,1). Milyen csodálatos kérés! Nem egyszerűen azt kérik, hogy Jézus mondjon nekik egy szép imádságot. Azt szeretnék megtanulni, hogyan imádkozzanak úgy, ahogyan ő imádkozik. És azt hiszem, ez számunkra is nagyon fontos meghívás. Amikor imádkozni kezdünk, milyen jó lenne, ha mi is így fordulnánk Jézushoz: „Uram, taníts meg imádkozni!” Vagy így: „Jöjj, Szentlélek, és taníts meg imádkozni!”

Hiszen az igazság az, hogy mindannyian tanulók vagyunk az imádság iskolájában. Senki sem mondhatja magáról, hogy már tökéletesen tud imádkozni. Szent Pál apostol is arra emlékeztet bennünket, hogy a Lélek segítségünkre siet gyengeségünkben, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen (vö. Róm 8,26).

Ezért amikor elkezdünk imádkozni, kérjük a Szentlélek segítségét! Kérjük, hogy tanítson meg bennünket figyelni Istenre, meghallani az Ő hangját, és válaszolni a szeretetére.

És ne feledkezzünk meg arról sem, amit Jézus az ellenségeinkért mondott imádságról tanít! „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel!” (Lk 6,27) Mert az imádság nem csupán a saját életünk megváltoztatásáról szól. Arra is meghívást kapunk, hogy Isten szeretetét közvetítsük azok felé, akikkel nehéz a kapcsolatunk.

Lukács evangéliumának 8. fejezetében találunk egy másik rendkívül fontos tanítást. Jézushoz eljön az édesanyja és a rokonai, de a tömeg miatt nem tudnak a közelébe jutni. Valaki szól neki, hogy édesanyja és testvérei odakint állnak, és látni szeretnék. Jézus pedig így válaszol: „Azok az anyám és a testvéreim, akik hallgatják és tetté is váltják az Isten szavát” (Lk 8,21).

Gondoljatok csak bele, milyen hatalmas jelentősége van ennek! Jézus azt mondja, hogy azok tartoznak az Ő családjához, akik hallgatják Isten szavát, és meg is cselekszik azt. Vagyis nem csupán meghallgatják, hanem életre is váltják.

És ez közvetlenül nekünk is szól, akik napról napra együtt olvassuk a Szentírást. Mert miért tesszük ezt? Azért, hogy minél több bibliai történetet ismerjünk? Azért, hogy elmondhassuk magunkról: egy év alatt végigolvastuk a Bibliát?

Természetesen ezek is értékes dolgok. De a valódi cél ennél sokkal mélyebb. Azért hallgatjuk Isten szavát, hogy közelebb kerüljünk Jézushoz, és az életünk egyre inkább hasonlítson az övéhez.

És amikor az ő szavát tettekre váltjuk, akkor valóban úgy élünk, mint akik az ő családjához tartoznak.

Sokan kérdezik: „Hogyan kerülhetnék közelebb Jézushoz? Hogyan érezhetném jobban a jelenlétét?” És Jézus válasza nagyon egyszerű: Hallgasd az ő szavát, és tedd meg, amit kér!

Persze a Jézussal való kapcsolat nem pusztán érzések kérdése. Lehetnek napok, amikor nagyon közel érezzük magunkat hozzá. És lehetnek olyan napok is, amikor szinte semmit sem érzünk. De Jézus nem azt mondja, hogy azok tartoznak hozzá, akik mindig erősen érzik a jelenlétét. Hanem azt, hogy azok, akik hallgatják és megtartják a szavát.

Ez összecseng azzal, amit János evangéliumában mond: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat.” (Jn 14,15)

A szeretet tehát nem csupán érzés. A szeretet engedelmesség is. Annak a vágya, hogy megtegyük, amit Jézus kér tőlünk.

És ezzel el is érkezünk Lukács evangéliumának egyik legfontosabb témájához: a tanítványsághoz. A 9. fejezetben Jézus világosan beszél arról, mit jelent az Ő követőjének lenni. Ezt mondja: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét mindennap, és úgy kövessen.” (Lk 9,23)

Figyeljetek csak erre! Jézus nem azt mondja, hogy aki követni akarja, annak mindig könnyű és kellemes élete lesz. Nem ígéri, hogy megszűnnek a szenvedések, a nehézségek vagy az elutasítások.

Ehelyett azt mondja: tagadd meg magadat, vedd fel a keresztedet, és kövess engem!

És később, a 14. fejezetben még erőteljesebben beszél erről. Azt mondja, hogy aki nem helyezi őt minden más kapcsolat és kötődés elé, nem lehet a tanítványa. Majd hozzáteszi: „Aki nem veszi fel keresztjét és nem követ, nem lehet a tanítványom.” (Lk 14,27)

Ezek bizony kemény szavak. Talán első hallásra nem is töltik el örömmel az ember szívét. De van bennük valami egészen megnyugtató is. Mert Jézus világosan megmondja, mire hív bennünket. Nem titkolja el a tanítványság nehézségeit. Nem ígér könnyű utat. És ha jobban belegondolunk, a meghívásnak három része van.

Tagadd meg magadat! Vedd fel a keresztedet! És kövess engem!

Az első kettő bizony nehéz. Lemondani önmagunkról, a saját akaratunkról, a kényelmünkről, és vállalni a mindennapok keresztjeit – ez egyikünk számára sem könnyű.

De figyeljetek a harmadik részre! „Kövess engem!”

Milyen csodálatos, hogy Jézus ezt mondja neked! Nem egyszerűen arra kér, hogy szenvedj. Nem csupán azt várja, hogy lemondj dolgokról. Hanem arra hív, hogy vele járd végig az utat.

Mintha azt mondaná: „Azt akarom, hogy velem legyél. Azt akarom, hogy kövess engem.”

És ha felismerjük, hogy maga Jézus hív bennünket, akkor a kereszt hordozása is más értelmet kap. Mert nem egyedül kell végigmennünk ezen az úton. Ő már előttünk jár. És ha őt követjük, akkor a mi keresztünk is az ő keresztjéhez kapcsolódik.

Gondoljatok csak bele, mennyi mindent és mennyi embert követünk a mai világban. Követünk embereket a közösségi médiában, figyeljük a véleményüket, a tanácsaikat, az életüket.

De ha maga Jézus Krisztus hív bennünket arra, hogy kövessük őt, akkor vajon lehet-e ennél fontosabb meghívás? Ő a mi Királyunk és Urunk. És ha őt követjük, akkor minden más a megfelelő helyére kerül az életünkben.

Lukács evangéliumának végén, a 24. fejezetben egy egészen különleges történet vár ránk. Az emmauszi tanítványok története (Lk 24,13-35). És tudjátok, ezt a történetet különösen is szeretem, mert csodálatos módon mutatja meg nekünk a szentmise két nagy részének, az igeliturgiának és az Eucharisztia liturgiájának a mélységét.

Képzeljétek magatok elé a jelenetet! Két tanítvány elindul Jeruzsálemből Emmausz felé. Az egyikük neve Kleofás. A másik tanítvány nevét nem ismerjük. Egyes értelmezések szerint akár Kleofás felesége is lehetett, de ezt nem tudjuk biztosan.

A két tanítvány szomorúan halad az úton. Jézust keresztre feszítették, és ők még nem értik, hogy feltámadt. Csalódottak. Összetörtek. Elveszítették a reményüket.

És egyszer csak Jézus csatlakozik hozzájuk, de ők nem ismerik fel. És Jézus megkérdezi, miről beszélgetnek.

Hát nem csodálatos? Istennek bizony van humorérzéke! Ott van maga a feltámadt Jézus, és úgy kérdezi őket az eseményekről, mintha semmit sem tudna.

A tanítványok pedig csodálkozva kérdezik, hogy talán ő az egyetlen Jeruzsálemben, aki nem tudja, mi történt ezekben a napokban. Jézus pedig tovább kérdez.

És aztán valami egészen rendkívüli történik. Jézus elkezdi magyarázni nekik a Szentírást. Mózestől és a prófétáktól kezdve megmutatja, hogyan beszél az egész Ószövetség őróla, és miért kellett a Messiásnak szenvednie (vö. Lk 24,25-27).

Gondoljatok csak bele! Milyen lehetett magától Jézustól hallani az egész Ószövetség magyarázatát.

Ha létezne hangfelvétel erről a beszélgetésről, azt hiszem, mindannyian szívesen meghallgatnánk… Hiszen Jézus maga mutatta meg, hogyan kapcsolódik össze az egész üdvtörténet.

És figyeljetek arra is, hogy miről beszélt nekik! A szenvedésről. Arról, hogy a Messiásnak szenvednie kellett mielőtt belép dicsőségébe. Milyen érdekes, hogy Jézus éppen ezt tartotta fontosnak elmagyarázni a csalódott tanítványoknak. És ez visszavezet bennünket ahhoz, amiről a tanítványság kapcsán beszéltünk.

A kereszt nem véletlen mellékesemény Jézus életében. A kereszt az üdvösség történetének középpontjában áll.

De térjünk vissza az emmauszi útra!

A tanítványok végül meghívják Jézust, hogy maradjon velük. Leülnek az asztalhoz. Jézus kezébe veszi a kenyeret, megáldja, megtöri, és nekik adja. És ekkor megnyílik a szemük. Felismerik őt a kenyértörésben (Lk 24,30-31).

Milyen csodálatos kép ez a szentmiséről. Először Jézus megnyitja előttük a Szentírást. Majd felismerik őt a kenyértörésben. Az Ige liturgiája és az Eucharisztia liturgiája. Az Úr először szavával táplálja őket, majd a kenyértörésben adja magát nekik.

És gondoljatok arra, milyen állapotban voltak ezek a tanítványok az út elején. Ezt mondták: „Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt” (vö. Lk 24,21).

Figyeljetek erre a két szóra! „Azt reméltük…”

Nem azt mondják, hogy most is reméljük. Nem azt mondják, hogy továbbra is bízunk benne. Hanem azt: reméltük. Vagyis régen volt reményünk, de most már nincs.

És talán mi is ismerjük ezt az érzést. Amikor valami összetörik az életünkben. Amikor elveszítünk valakit. Amikor csalódunk, amikor kudarc ér bennünket, vagy amikor úgy érezzük, hogy Isten nem válaszolt az imáinkra.

És talán mi is azt mondjuk: „Uram, én azt reméltem…”

Azt reméltem, hogy másképp alakul az életem. Azt reméltem, hogy meggyógyul. Azt reméltem, hogy megoldódik a családi nehézség. Azt reméltem, hogy nem történik meg ez a tragédia.

És egyszer csak ott találjuk magunkat az emmauszi úton, csalódottan, szomorúan, reményvesztetten.

De mit tesz Jézus? Odajön hozzánk. Nem hagy magunkra. Csatlakozik hozzánk az úton. Megnyitja előttünk a Szentírást. És az Eucharisztiában nekünk ajándékozza önmagát.

És ez nem csupán egyszeri találkozás. Ez az a találkozás, amelyre minden vasárnap, és minden szentmisében meghívást kapunk. Ezért ha azt kérdezed, hogyan ismerhetnéd fel újra Jézust az életedben, azt mondom: menj el szentmisére!

Ha szeretnéd, hogy megnyíljon a szemed, és meglásd az életedet Isten fényében, menj el szentmisére! Ha szeretnéd megismerni az igazságot, és találkozni az élő Krisztussal, menj el szentmisére!

Mert az Eucharisztiában ugyanazzal a feltámadt Úrral találkozunk, akit az emmauszi tanítványok felismertek a kenyértörésben.

És figyeljetek arra is, mi történik a történet végén! A tanítványok visszatérnek Jeruzsálembe. Ugyanoda, ahonnan korábban csalódottan és reményvesztetten elindultak.

De most már egészen más emberek, mert találkoztak a feltámadt Krisztussal. És ez a találkozás mindent megváltoztatott.

Ezért ha most éppen távolodsz Istentől, ha úgy érzed, hogy elveszítetted a reményedet, szeretnélek arra bátorítani, hogy fordulj vissza! Térj vissza Jézushoz, és találkozz vele az Eucharisztiában!

Lukács evangéliuma egy másik rendkívül fontos eseménnyel zárul: Jézus mennybemenetelével (Lk 24,50–53).

Természetesen más evangéliumi hagyományban is találunk utalást a mennybemenetelre, de Lukács különösen fontos szerepet ad ennek az eseménynek. És nem véletlenül!

Hiszen a mennybemenetel összeköti Lukács evangéliumát az Apostolok Cselekedeteivel. Az evangélium végén Jézus a mennybe emelkedik, az Apostolok Cselekedeteinek elején pedig újra találkozunk ezzel az eseménnyel (ApCsel 1,6-11).

És innen indul el az Egyház története.

Ezért olyan gyönyörű, hogy a Biblia egy év alatt podcastben Lukács evangéliumának befejezése után rögtön az Apostolok Cselekedeteivel folytatjuk. Mintha egyetlen nagy történetet olvasnánk tovább.

Mert valójában erről van szó. Jézus földi működése nem egy lezárt történet, amely után valami teljesen más kezdődik. Az Egyház életében maga Krisztus folytatja művét a Szentlélek által.

És amikor majd az Apostolok Cselekedeteit olvassuk, újra és újra felismerhetjük azokat a dolgokat, amelyeket Jézus már az evangéliumban megtett.

Láthatjuk, hogyan hirdetik az apostolok az örömhírt. Hogyan gyógyítanak betegeket. Hogyan imádkoznak. Hogyan vállalják a szenvedést Krisztusért. És hogyan növekszik az Egyház a Szentlélek erejében.

Ezért érdemes Lukács evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit mindig egymással összefüggésben olvasni.

Mert az egyik Jézus Krisztus földi életének és működésének története, a másik pedig megmutatja, hogyan folytatódik az ő műve az első keresztény közösség életében. Ha vizuális vagy, akkor képzelj el egy ívet. Galileából indul Jézus, és folyamatosan útban van Jeruzsálem felé, ahol életét adja értünk, majd feltámad. Ez az ív felszálló ága Lukács evangéliuma: Galileából fel Jeruzsálembe. A húsvéti időszak végén, pünkösdkor elindul az Egyház missziós tevékenysége szintén Jeruzsálemből, és eljut nemcsak Galileába, hanem az egész földkerekségre: ez a leszálló ág az Apostolok Cselekedetei. Így lesz teljes az ív: Galileától fel Jeruzsálemig, és onnan le az egész világra.

És most szeretnék egy nagyon egyszerű tanácsot adni nektek a következő napokra.

Olvassátok Lukács evangéliumát tanítványként!

Ne csupán kívülálló szemlélőként. Ne pusztán úgy, mint akik egy érdekes történelmi dokumentumot tanulmányoznak. Hanem úgy, mint akik Jézust szeretnék követni.

Amikor Jézus imádkozik, kérdezd meg magadtól: hogyan tanulhatnék meg én is így imádkozni? Amikor Jézus odafordul a szegényekhez és a kitaszítottakhoz, kérdezd meg: én hogyan bánok azokkal, akik segítségre szorulnak?

Amikor Jézus példabeszédeket mond, kérdezd meg: mit akar ezzel tanítani nekem? Amikor Jézus a kereszthordozásról beszél, kérdezd meg: milyen keresztet kell ma vállalnom azért, hogy hűségesen kövessem Őt?

És amikor Jézus az Eucharisztiában önmagát adja nekünk, kérdezd meg: valóban felismerem-e őt a kenyértörésben?

Mert az evangéliumot nem elég csupán meghallgatni. Az evangéliumot élni kell!

És van még egy dolog, amit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Miközben Lukács evangéliumát olvassuk, mindig tartsuk szem előtt az Apostolok Cselekedeteit is.

Ha valami különösen megragad bennünket Jézus életéből, érdemes később megfigyelni, hogyan jelenik meg ugyanez az Egyház első évtizedeiben. Mert így még világosabban látjuk majd, hogy Krisztus és az Egyház története elválaszthatatlanul összetartozik.

És milyen jó lenne egyszer Lukács evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit egymás után, egyetlen nagy egészként is végigolvasni. Akár úgy is, hogy összegyűjtötök néhány napi epizódot, és egy hosszabb séta vagy utazás közben meghallgatjátok őket.

Mert ilyenkor olyan összefüggéseket is észrevehetünk, amelyek a rövidebb, különálló olvasmányokban talán elkerülik a figyelmünket.

Ismerjük meg Jézus egész szívét!

Tudjátok, a szentmisén általában rövidebb evangéliumi szakaszokat hallgatunk meg. És ez természetesen nagyon jó, hiszen lehetőséget ad arra, hogy egy-egy mondaton vagy történeten mélyebben elmélkedjünk.

De a Biblia egy év alatt podcast egyik különleges ajándéka éppen az, hogy most egy egész evangéliumot olvashatunk végig viszonylag rövid idő alatt. Így nem csupán különálló jeleneteket ismerünk meg Jézus életéből, hanem az egész történetet.

És amikor az evangéliumot egyetlen nagy egészként hallgatjuk, valami egészen különleges történhet. Egyre világosabban feltárul előttünk Jézus szíve.

Olyan vonásait is felfedezhetjük, amelyekre korábban talán nem figyeltünk fel. Észrevehetjük, mennyire szerette az embereket. Milyen türelmes volt a bűnösökkel. Milyen határozottan beszélt az igazságról. Mennyire fontos volt számára az imádság. Hogyan fordult oda a betegekhez, a szegényekhez, az elveszettekhez. És hogyan hívott mindenkit a megtérésre.

Ezért arra bátorítalak benneteket, hogy a következő napokban különösen is nyitott szívvel hallgassátok Lukács evangéliumát! Engedjétek, hogy Jézus megmutassa nektek, ki ő valójában. És engedjétek, hogy az ő szeretete átformálja a szíveteket!

Végül szeretnék még valamit mondani. Tudom, hogy sokan vannak közöttetek, akik nem pontosan a napi ütemterv szerint haladnak. Talán néhány nappal lemaradtatok. Talán egy-két héttel. És lehet, hogy emiatt kissé el is bizonytalanodtatok.

De szeretném, ha tudnátok: ez egyáltalán nem baj!

A lényeg nem az, hogy mindenáron pontosan tartsuk az ütemtervet, hanem az, hogy hűségesek maradjunk Isten szavához.

Ha lemaradtál, folytasd ott, ahol abbahagytad! Nem kell kétségbeesni. Nem kell feladni. Egyszerűen menj tovább!

Mert biztos vagyok benne, hogy amikor majd visszatekintesz erre az útra, nagyon hálás leszel azért, hogy kitartottál. Lehet, hogy ez az év egészen különleges helyet foglal majd el az életedben.

Talán egyszer a gyermekeidnek is mesélsz róla. Vagy az unokáidnak. Sőt, milyen csodálatos lenne, ha egyszer együtt is végigolvasnátok a Szentírást.

Mert nem pusztán egy könyvet olvasunk. Az üdvösség történetét ismerjük meg, amelybe Isten bennünket is meghívott.

És tudjátok, van még valami, amiért különösen hálás vagyok. Azért, hogy ebben a közösségben nemcsak katolikus testvérek vannak jelen. Más keresztény felekezetekhez tartozó testvéreink is velünk tartanak.

És ez hatalmas ajándék! Mert bár vannak olyan kérdések, amelyekben nem értünk teljesen egyet, Isten szavának közös hallgatása mégis összeköt bennünket.

Közösen olvassuk a Szentírást. Közösen figyelünk arra, mit akar mondani nekünk az Úr. És közösen törekszünk arra, hogy Jézus Krisztus tanítványaiként éljünk.

Talán vannak olyan testvérek is, akik ezen az úton most találkoztak először a katolikus Biblia deuterokanonikus könyveivel, amelyek nem szerepelnek minden keresztény bibliafordításban.

És milyen szép, hogy ezeket a könyveket is együtt ismerhettük meg. Mert ez az egész utazás nem csupán a bibliai ismereteink gyarapításáról szól. Hanem arról is, hogy közösségként növekedjünk az Isten iránti szeretetben.

Ezért különösen hálás vagyok mindazokért, akik nap mint nap velünk tartanak. Hálás vagyok Jeff Cavins munkájáért, a Great Adventure Bible Timeline módszerért, amely segít megérteni az üdvtörténet nagy összefüggéseit.

És hálás vagyok értetek is, kedves bibliaolvasó társaim. Azért, hogy együtt járhatjuk ezt az utat. Azért, hogy együtt hallgathatjuk Isten szavát. És azért, hogy napról napra közelebb kerülhetünk Jézus Krisztushoz.

Arra kérlek benneteket, hogy a következő napokban, amikor Lukács evangéliumát olvassuk, egyetlen nagy vággyal közeledjetek a Szentíráshoz: „Uram, szeretnélek jobban megismerni! Mutasd meg nekem a szívedet, és taníts meg arra, hogy valóban a tanítványod legyek!”

Mert végső soron ez a Biblia egy év alatt podcast legfontosabb célja. Nem csupán az, hogy eljussunk a 365. napig. Hanem az, hogy amikor odaérünk, már ne egészen ugyanazok az emberek legyünk, akik az első napon elkezdték ezt az utazást. Hanem olyan emberek, akik jobban ismerik Istent, jobban szeretik őt, és készek egyre hűségesebben követni Jézus Krisztust.

Ezért is imádkozom értetek mindennap. Kérlek benneteket, imádkozzatok értem is, és imádkozzunk továbbra is egymásért!