utcai evangelizalas Egyedi

Bele mersz vágni az utcai evangelizálásba?

Az utcai evangelizálás különösen illik korunkhoz és életvitelünkhöz, és helye van a társadalomban. Ezt emeli ki Thomas Belleil, aki a közelmúltban jelentetett meg egy evangelizációs útmutatót.

„Gyakran „görcsölök”, mielőtt belekezdenék egy utcai evangelizációba, de ha az ember összeszedi a bátorságát és belevág, akkor hihetetlen dolgokat lát.” Thomas Belleil a „Lehetséges küldetés — útmutató az evangelizálásba belevágóknak” című könyvében értékes tanácsokkal szolgál az evangelizációhoz és változatos anekdotákkal egészíti ki azokat. A 24 éves hittérítő ugyanis kifejti, hogy bár az utcai evangelizáció ijesztőnek tűnhet, mégis napjaink életviteléhez különösen igazodó eszközről van szó. Tulajdonképpen a rögtönzött és kérészéletű találkozásnak, amely az utcán létrejöhet, megvan a maga helye a pillanatnyiságra építő társadalomban.

Az evangelizálás modellje mindenekelőtt az a mód, ahogyan Krisztus találkozott az emberekkel, egyénenkénti személyes kapcsolatok keretében.

Megpróbálni eljuttatni Isten szavát az ember saját családi körén vagy szakmai környezetén kívülre: ez „beletartozik abba, amit a mozgásban lévő, úton járó, a periféria felé forduló Egyháznak hívunk, abba, amire a Pápa buzdít minket” – erősíti meg Thomas Belleil az Aleteia hírportálnak. Úgy véli, legelőször is Jézus Krisztusból kell inspirációt meríteni. „Szerintem az evangelizálás modellje mindenekelőtt az a mód, ahogyan Krisztus találkozott az emberekkel, egyénenkénti személyes kapcsolatok keretében. Az evangelizáció legmagasabb foka ez a modell, amelyet bemutatott nekünk. Ezt látjuk a mostani időszakban, amikor kevésbé van lehetőség kapcsolatra: ez hiányzik nekünk. Szükségünk van arra, hogy ténylegesen találkozzunk, kell a közösségi kötelék. Az evangelizáció ehhez járul hozzá” – jegyzi meg.

Az utcán evangelizálni azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy fel kell mászni egy hokedlira és onnan hirdetni az igét. Ha a keresztények kimennek az utcára azért, hogy hitükről tanúságot tegyenek, számos gyakorlati módon tehetik ezt. Ez lehet például a szociális szolgálatok körjáratai, „portyái” keretében is. „Nekem nagyon tetszik az a modell, amikor az igehirdetés kapcsolódik egy szociális ellátáshoz, amikor kávét vagy takarót osztunk és keresztényként viselkedünk” – teszi hozzá Thomas Belleil.

Ugyancsak lehetséges, folytatja, hogy a művészet révén evangelizáljunk, ami lehet egy vallásos ének, kiskórus, pantomim vagy tánc. Aki bemutatja az Evangélium szépségét, az hittérítő. „Ez talán kevésbé frontális és kevésbé brutális” – latolgatja Belleil. „Templomok és szentélyek bemutatása, amelyeket áthat a történelem, ugyancsak hittérítésre ad lehetőséget” –folytatja, védelmébe véve az eltérő érzékenységeket és karizmákat. „Mindenkinek megvan a maga  »sajátságos nézőpontja«”.

És végezetül lehet szó a közvetlen igehirdetésről is. „Beszélgetünk vadidegen emberekkel, akiket többé nem fogunk látni. Az ember levetkőzheti gátlásait, nem mérlegel, nem fogja vissza semmi.” Néha a megszólított, bizalmatlan ember bezárkózik, néha fokozatosan, de néha akár azonnal is, megnyílik. Az eredmény nem mindig látható szabad szemmel, de bárhogyan legyen is, a fiatal hittérítő megtapasztalta ennek a hozzáállásnak a számos jótékony hatását. „Az ember olyan dolgokat fedez fel, amilyenekre gondolni sem mert volna, amikor megszólította az illetőt. Látom ennek a gyümölcseit. Az embereknek ma is szükségük van Istenre.”

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin
Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.