Béke Királynője, eszközöld ki a világnak a békét! – Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát a Szűzanyának

Urunk születésének hírüladása, azaz Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, március 25-én, pénteken 17 órakor kezdődő bűnbánati szertartás keretében Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének. A Szentatya szándékai szerint a felajánláshoz csatlakoztak világszerte a Katolikus Egyház püspökei és papjai.

Konrad Krajewski bíboros, a pápai főalamizsnás mint a Szentatya hírnöke ugyanezt a felajánlást végezte Fatimában.

Ferenc pápa homíliája

A mai főünnep evangéliumában Gábriel angyal háromszor szólal meg és fordul Szűz Máriához.

Először akkor, amikor köszönti őt. Ezt mondja: „Örvendezz, üdvöz légy, kegyelemmel teljes. Az Úr veled van” (Lk 1,28). Az örvendezés, az öröm oka ebben a pár szóban tárul fel: az Úr veled van. Testvérem, ma ugyanezek a szavak szólítanak meg téged; mindannyiszor a magadénak érezheted ezeket, amikor közeledsz Isten megbocsátásához, hiszen az Úr ezt mondja neked: „Én veled vagyok.” Túl gyakran gondoljuk azt, hogy a gyónás abban áll, hogy lehajtott fővel Istenhez járulunk. Csakhogy nem mi vagyunk azok, akik az Úrhoz megyünk; ő jön el meglátogatni minket, hogy eltöltsön kegyelmével, megörvendeztessen örömével.

Ha gyónunk, akkor megadjuk az Atyának azt az örömet, hogy felemelhessen minket.

Annak, amit megélünk, nem a bűneink vannak a középpontjában, hanem az ő megbocsátása. Próbáljuk elképzelni, mi lenne, ha a bűneink állnának a szentség középpontjában: majdnem minden tőlünk függene, a mi bűnbánatunktól, a mi erőfeszítéseinktől, a mi elköteleződésünktől. De nem így van. Ő van a középpontban, aki megszabadít és talpra állít minket.

Állítsuk helyre a kegyelem elsőbbségét, és kérjük az ajándékot, hogy megértsük: a kiengesztelődés elsődlegesen nem a mi lépésünk Isten felé, hanem az ő ölelése, amely körülfon, ámulatba ejt, és megindít minket. Az Úr az, aki Mária názáreti otthonához hasonlóan a mi házunkba is belép, és korábban ismeretlen ámulatot és örömet hoz magával.

Állítsuk Isten távlatát az első helyre: így újra megszeretjük a gyónást. Szükségünk van rá, mivel minden belső újjászületés, minden lelki fordulat innen, Isten megbocsátásából indul ki.

Ne hanyagoljuk el a gyónást, hanem fedezzük fel azt az öröm szentségeként. Igen, az öröm szentségeként, ahol a szégyenkezésünket kiváltó rossz az Atya forró ölelésének a megtapasztalására nyújt alkalmat. Ez Jézus édes ereje, aki meggyógyít minket, ez a Szentlélek „anyai gyöngédsége”. Ez a szíve a gyónásnak.

Kedves testvéreim, ti, akik kiszolgáltatjátok Isten bűnbocsánatát, legyetek olyan emberek, akik a hozzájuk járulók számára felkínálják e híradás örömét: Örvendezz, az Úr veled van. Semmiféle szigor, semmiféle akadály, semmiféle kellemetlenség; az irgalom előtt kitárt ajtók!

A gyónásban különösen is meghívást nyerünk arra, hogy megszemélyesítsük a Jó Pásztort, aki karjaiba veszi bárányait és megsimogatja őket.

Legyünk a kegyelem csatornái, amelyek az Atya irgalmának élő vizét viszik el a szív szárazságába. Ha egy papban nincs meg ez az érzület, ne menjen gyóntatni.

Másodszor szól az angyal Máriához. A előbb hallott köszöntéstől megzavarodott lánynak ezt mondja: „Ne félj” (v. Lk 1,30). A Szentírásban Isten, amikor bemutatkozik az őt befogadó embernek, előszeretettel ejti ki ezt a két szót: ne félj. Ez mondja Ábrahámnak (ld. Ter 15,1), ezt ismétli Izsáknak (ld. Ter 26,24), Jákobnak (ld. Ter 46,3) és így tovább, egészen Józsefig (ld. Mt 1,20) és Máriáig. Ily módon világos és vigasztaló üzenetet intéz hozzánk: amikor az élet megnyílik Isten előtt, akkor a félelem többé már nem képes túszként fogva tartani minket.

Testvérem, ha bűneid megrémítenek, ha a múltad nyugtalanít, ha a sebeid nem gyógyulnak be, ha folyamatos eleséseid kedvedet szegik, és úgy érzed, elvesztetted a reményt, kérlek ne félj. Isten ismeri a gyöngeségeidet, és nagyobb a tévedéseidnél. Egy dolgot kér tőled: ne tartsd magadban a törékenységeidet, a nyomorúságaidat; vidd el ezeket hozzá, helyezd beléje. Így a reményvesztés okából átalakulnak a feltámadás lehetőségévé.

Ne félj!

Szűz Mária elkísér minket: ő maga Istenbe vetette zavarodottságát. Az angyal üdvözlése komoly okot kínált arra, hogy megijedjen. Valami elgondolhatatlant ajánlott neki, ami meghaladta emberi erőit, amit egyedül nem lett volna képes végigvinni: túl sok nehézséggel kellett volna szembenéznie, a mózesi törvénnyel, Józseffel, falujának lakóival és népe tagjaival kapcsolatos gondokkal.

Mária azonban nem emelt kifogásokat. Számára elég a ne félj, elég az, hogy Isten biztosítja őt. Odabújik hozzá, ahogyan mi is szeretnénk tenni ezen az estén.

Gyakran ugyanis ennek épp az ellenkezőjét tesszük: a bizonyosságainkból indulunk ki, és csak akkor járulunk Istenhez, amikor már elvesztettük ezeket.

A Szűzanya azonban arra tanít minket, hogy Istentől induljunk, remélve, hogy ily módon minden más megadatik majd nekünk (ld. Mt 6,33). Arra hív, hogy elmenjünk a forráshoz, az Úrhoz, aki a félelem és az életfájdalom elleni radikális orvosság. Jól kifejezi ezt egy szép mondat, amit egy itteni, vatikáni gyóntatószék fölött lehet olvasni. Ezekkel a szavakkal fordul Istenhez:

„Ha eltávolodunk tőled, elbukunk, ha visszatérünk hozzád, feltámadunk, ha benned maradunk, létezünk.” (Ld. Szent Ágoston, Soliloquium, I,3.)

Ezekben a napokban halált hordozó hírek és képek lépnek be otthonainkba, miközben bombák pusztítják el megannyi tehetetlen ukrán testvérünk házát. A fékevesztett háború, amely oly sok emberre sújtott le és okoz szenvedést, mindenkiből félelmet és döbbenetet vált ki.

A tehetetlenség és az elégtelenség érzését kelti bennünk. Szükségünk van arra, hogy halljuk a szavakat: „Ne félj!” Az emberi biztosítékok azonban nem elégségesek, Isten jelenlétére van szükség, az isteni megbocsátás bizonyosságára, amely egyedül törli el a rosszat, oltja ki a haragot, adja vissza a békét a szívnek. Térjünk vissza Istenhez, az ő megbocsátásához!

Az angyal harmadszor is megszólal. Most ezt mondja a Szűzanyának: „A Szentlélek száll le rád” (Lk 1,35). Íme, így avatkozik be Isten a történelembe: a saját Lelkét ajándékozza nekünk. Ahhoz, ami számít, nem elég a mi erőnk. Egyedül nem tudjuk feloldani sem a történelem, sem a saját szívünk ellentmondásait. Szükségünk van Isten bölcs és szelíd erejére, ami nem más, mint a Szentlélek.

Szükségünk van a szeretet Lelkére, amely feloldja a gyűlöletet, kioltja a haragot, eltörli a kapzsiságot, felébreszt a közönyünkből.

Szükségünk van Isten szeretetére, mert a mi szeretetünk bizonytalan és elégtelen. Oly sok dolgot kérünk az Úrtól, ám gyakran elfelejtjük kérni tőle a legfontosabbat, azt, amit adni szeretne nekünk: a Szentlelket, az erőt a szeretethez.

Szeretet nélkül mit is adhatunk a világnak?

Valaki azt mondta, hogy egy keresztény szeretet nélkül olyan, mint egy tű, amelyik nem varr: megszúr, sebez, de ha nem varr, ha nem sző össze, ha nem egyesít, akkor semmire sem jó. Ezért arra van szükség, hogy Isten megbocsátásából a szeretet erejét merítsük, ugyanazt a Lelket, amely leszállt Máriára. Ha azt szeretnénk, hogy a világ megváltozzon, először a mi szívünknek kell megváltoznia.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, engedjük, hogy a mai napon kézen fogjon minket a Szűzanya. Tekintsünk az ő Szeplőtelen Szívére, ahová alászállt Isten; az egyetlen emberi teremtményi szívre, amely árnyék nélkül való. Ő „kegyelemmel teljes” (v. Lk 1,28), vagyis nincs benne bűn: benne nyoma sincs a rossznak, és ezért Isten vele akarta megkezdeni az üdvösség és a béke új történetét. Itt fordult meg a történelem sora. Isten azáltal változtatta meg a történelmet, hogy bekopogott Mária Szívének ajtaján.

Ma pedig mi, Isten megbocsátása által megújult emberek is bekopogunk ezen az ajtón. A világ püspökeivel és híveivel együtt ünnepélyesen Mária Szeplőtelen Szíve elé szeretném vinni mindazt, amit megélünk: megújítom az Egyház és a teljes emberiség felajánlását őneki, különösen is felajánlva neki az ukrán és az orosz népet, amelyek gyermeki szeretettel Anyjukként tisztelik őt. Nem varázsigéről van szó, hanem egy lelki tettről.

A gyermekek feltétlen bizalmának gesztusa ez, amellyel ennek az egész világot fenyegető, kegyetlen és esztelen háborúnak a megpróbáltatásai közepette az Édesanyjukhoz futnak, az ő szívébe helyezve félelmeiket és szenvedéseiket, átadva neki magukat. Ebben a tiszta, romlatlan szívben tükröződik Isten, a testvériség és a béke értékes javai, mindaz, ami vagyunk, hogy ő, az Anya, akit az Úr nekünk ajándékozott, megvédjen és oltalmazzon minket.

Mária ajkáról hangzik el a legszebb mondat, amit az angyal elvihet Isten elé: „Legyen nekem a te igéd szerint” (v. Lk 1,38). Mária igenje nem passzív vagy lemondó elfogadás, hanem annak eleven vágya, hogy Istenhez csatlakozzon, akinek „terve a béke és nem a csapás” (Jer 29,11). Ez a legszorosabb részvétel a világnak szánt béketervében. Ajánljuk fel magunkat Máriának, hogy belépjünk ebbe a tervbe, hogy teljesen Isten terveinek a rendelkezésére álljunk. Isten Anyja, miután kimondta igenjét, hosszú útra indul egy hegyes vidék felé, hogy meglátogassa áldott állapotban lévő rokonát (ld. Lk 1,39).

A mai napon fogja meg a mi kezünket is, és így vezessen utunkon: vezessen a testvériség és a párbeszéd meredek és fáradságos ösvényein, a béke útján!

A prédikációt követően bűnbánati liturgiával folytatódott a szertartás, a pápa gyónásra buzdította a híveket, melyet követően ő is elvégezte szentgyónását.

A bűnbánati szertartás záró áldását követően Ferenc pápa a római San Vittorino-kegytemplomából az alkalomra a Szent Péter-bazilikába áthozott Fatimai Szűzanya kegyszobra elé vonult és imádságával felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének.

Ferenc pápa felajánló imája Szűz Mária Szeplőtelen Szívének

Ó, Mária, Isten Anyja és a mi Anyánk, mi, a szenvedésnek ebben az órájában hozzád futunk. Te Anya vagy, szeretsz bennünket és ismersz minket: semmi sincs rejtve előtted, ami a szívünkben van. Irgalom Anyja, hányszor megtapasztaltuk a te gondviselő gyöngédségedet, jelenlétedet, amely visszahozza a békét, mert te mindig Jézushoz, a Béke Fejedelméhez vezetsz bennünket.

De mi letévelyedtünk a béke útjáról. Elfelejtettük a múlt század tragédiáinak tanulságát, a világháborúkban elesettek millióinak áldozatát. Figyelmen kívül hagytuk az elkötelezettségeket, amelyeket, mint a Nemzetek Közössége vállaltunk, és eláruljuk a népek békeálmait és a fiatalok reményeit. Belebetegedtünk a kapzsiságba és bezárkóztunk a nacionalista érdekekbe, hagytuk, hogy kiüresítsen bennünket a közöny és megbénítson az önzés. Inkább figyelmen kívül hagytuk Istent és együtt éltünk hamisságainkkal, tápláltuk az agresszivitást, életeket oltva ki és fegyvereket halmozva fel, elfeledve, hogy felebarátunk és közös otthonunk őrzői vagyunk. A háborúval darabokra szaggattuk a Föld kertjét, a bűnnel megsebeztük Atyánk szívét, aki azt akarja, hogy egymás fivérei és nővérei legyünk. Közönyössé váltunk mindenkivel és mindennel szemben, kivéve saját magunkat. És szégyenkezve mondjuk: bocsáss meg nekünk, Urunk!

A bűn nyomorúságában, erőfeszítéseinkben és törékenységünkben, a rossz és a háború gonoszságának misztériumában te, Szent Anya, emlékeztetsz minket arra, hogy Isten nem hagy el minket, hanem továbbra is szeretettel tekint ránk, arra vágyva, hogy megbocsásson nekünk és felemeljen minket. Ő az, aki téged nekünk adott, és Szeplőtelen Szívedbe menedéket helyezett az egyház és az emberiség számára. Az isteni jóság révén te velünk vagy és a történelem legszűkebb kanyarulataiban is gyöngéden vezetsz bennünket.HÍRDETÉS

Hozzád fordulunk tehát, kopogtatunk Szíved ajtaján, mi, kedves gyermekeid, akiket soha nem fáradsz el meglátogatni és megtérésre szólítani. Ebben a sötét órában jöjj segítségünkre és vigasztalásunkra! Ismételd el mindannyiunknak: „Talán nem vagyok itt én, aki a te Anyád vagyok?” Te tudod, hogy hogyan oldd fel szívünk zűrzavarát és időnk csomóit. Bizalmunkat beléd helyezzük. Biztosak vagyunk abban, hogy te, különösen a megpróbáltatás pillanatában nem veted meg könyörgéseinket és segítségünkre jössz.

Ezt tetted a galileai Kánában, amikor siettetted Jézus közbelépésének óráját és bevezetted első jelét a világba. Amikor az ünnep szomorúsággá változott, ezt mondtad neki: „Nincs már boruk” (Jn 2,3). Ismételd meg Istennek, ó, Anyánk, mert mára kifogytunk a remény borából, elszállt az öröm, felhígult a testvériség. Elveszítettük az emberséget, eltékozoltuk a békét. Képesek lettünk mindenféle erőszakra és pusztításra. Sürgős szükségünk van a te anyai beavatkozásodra.

Fogadd el tehát, ó, Anyánk ezt a könyörgésünket!

Te, a Tenger Csillaga, ne hagyd, hogy hajótörést szenvedjünk a háború viharában!

Te, az Újszövetség ládája, sugallj nekünk terveket és a kiengesztelődés útjait!HÍRDETÉS

Te, „a Mennyország földje”, hozd vissza Isten egyetértését a világba!

Oltsd ki a gyűlöletet, csendesítsd le a bosszút, tanítsd meg nekünk a megbocsátást!

Szabadíts meg bennünket a háborútól, óvd meg a világot a nukleáris fenyegetéstől!

Rózsafüzér Királynője, ébreszd fel bennünk az ima és a szeretet szükségességét!

Az emberi család Királynője, mutasd meg a népeknek a testvériség útját!HÍRDETÉS

Béke Királynője, eszközöld ki a világnak a békét!

A te sírásod, ó, Anyánk, indítsa meg megkeményedett szíveinket. Könnyeid, amelyeket értünk hullattál, virágoztassák fel ezt a völgyet, amelyet gyűlöletünk kiszárított. És miközben a fegyverek zaja nem hallgat el, a te imád késztessen bennünket a békére. Anyai kezed simogassa meg mindazokat, akik szenvednek és a bombák súlya alatt menekülnek. Anyai ölelésed vigasztalja meg mindazokat, akik arra kényszerülnek, hogy elhagyják otthonaikat és hazájukat. Fájdalmas Szíved ébressze fel együttérzésünket és késztessen arra, hogy megnyissuk ajtajainkat és gondoskodjunk a megsebzett és leselejtezett emberiségről.

Isten Szent Anyja, miközben a kereszt tövében álltál, Jézus, látva melletted a tanítványt, ezt mondta neked: „Íme, a te fiad!” (Jn 19,26): így rád bízott mindannyiunkat. Azután a tanítványnak, mindannyiunknak, ezt mondta: „Íme, a te Anyád” (Jn 19,27). Anyánk, szeretnénk most befogadni Téged életünkbe és történelmünkbe. Ebben az órában a kimerült és zaklatott emberiség a kereszt tövében áll veled együtt. És szüksége van, hogy rád bízza magát, hogy Krisztusnak szentelje magát te általad. Az ukrán nép és az orosz nép, akik szeretettel tisztelnek téged, hozzád folyamodnak, miközben a te Szíved dobog értük és a háború, az éhség, az igazságtalanság és a nyomorúság által megtizedelt minden népért.

Ezért mi, Isten Anyja és a mi Anyánk, felajánljuk és Szeplőtelen Szívednek szenteljük magunkat, az egyházat és az egész emberiséget, különösen Oroszországot és Ukrajnát. Fogadd el ezt a cselekedetünket, amelyet bizalommal és szeretettel hajtunk végre” Tedd, hogy befejeződjön a háború, szerezd meg a békét a világnak! A Szívedből fakadt „igen” megnyitotta a történelem kapuját a Béke Fejedelmének; bízunk benne, hogy ismét, a te Szíved által eljön majd a béke. Tehát Neked szenteljük az egész emberi család jövőjét, a népek szükségleteit és elvárásait, a világ aggodalmait és reményeit.

Te rajtad keresztül áradjon a Földre az isteni Irgalmasság, és a béke édes dobogása ütemezze ismét napjainkat. Az „igen” Asszonya, akire leszállott a Szentlélek, hozd vissza számunkra Isten harmóniáját! Oltsd ki kiszáradt szívünk szomjúságát, Te, aki a „remény élő forrása” vagy! Te, aki Jézus emberiségét szőtted, tegyél meg minket a szeretetközösség munkásaivá! A mi útjainkon jártál, vezessél bennünket a béke ösvényein! Ámen.