Az Úr mindig túláradó bőséggel válaszol hiányosságainkra – Ferenc pápa Úrangyala imája
Az évközi második vasárnap evangéliumi szakaszát elemezve a Szentatya rámutatott, hogy Jézus a Vőlegény, aki elhozza az „új bort”. Jézus első csodája, amelyet a kánai menyegzőn visz végbe, elővételezi és összefoglalja az Úr egész küldetését – foglalta össze beszédében Ferenc pápa.
Hiányosság és túláradó bőség – ehhez a két fogalomhoz fűzte elmélkedését a pápa, megállapítva, hogy az emberi hiányosságokra Isten mindig túláradó bőséggel válaszol. Ne feledjük ezt el, amikor a mi életünk lakomáján félelmeink, aggodalmaink olykor megfosztanak bennünket az élet ízétől, az örömtől, a reménytől. Isten mindig bőségesen válaszol hiányainkra – tanította Ferenc pápa.
A vasárnapi evangéliumi szakasz (Jn 2,1-11) beszámol Jézus első csodájáról, jeladásáról, amikor a galileai Kánában egy menyegzőn a vizet borrá változtatja – kezdte beszédét a Szentatya. Megállapította, hogy ez a történet előrevetíti és összefoglalja Jézus egész küldetését. Ahogy a próféták mondták, a Messiás eljövetelének napján az Úr kitűnő borokból álló „bőséges lakomát rendez” (vö. Iz 25,6), és „újbor fakad a hegyekből” (Ám 9,13) – idézett a pápa Izajás és Ámosz könyvéből, majd rámutatott, hogy Jézus a Vőlegény, aki elhozza az „új bort”.
Ebben az evangéliumi szakaszban két dolgot vehetünk észre: a hiányt és a bőséget – hívta fel a hívek figyelmét a pápa. Egyrészt fogytán van a bor és Mária ezt mondja Fiának: „Nincs már boruk”. Másrészt Jézus közbelép és hat nagy kőkorsót töltet meg. Végül a bor olyan bőséges és olyan finom, hogy a násznagy megkérdezi a vőlegényt, hogy miért tartogatta mindvégig a jó bort. Tehát a mi jelünk mindig a hiány, de „Isten jele mindig a bőség” túláradása, és a kánai bőség ennek a jele (vö. XVI. Benedek, A názáreti Jézus, I. kötet) – utalt Ferenc pápa XVI. Benedek pápa tanítására, amelyet „A názáreti Jézus” c. kötetében fejtett ki.
Az emberi hiányosságra hogyan válaszol Isten? – tette fel a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt: „A bőséggel. Isten nem fösvény! Amikor ad, akkor sokat ad. Nem egy kis darabkát ad neked, hanem nagyon sokat. A mi hiányosságainkra az Úr mindig túláradó bőségével válaszol” – szögezte le Ferenc pápa.

Életünk lakomáján is néha azt vehetjük észre, hogy kezd hiányozni a bor, fogytán van erőnk és sok minden hiányzik. Ez akkor történik, amikor a bennünket nyomasztó aggodalmak, a ránk támadó félelmek vagy a gonosz bomlasztó erői megfosztanak minket az élet ízétől, az öröm mámorától és a reménytől. De erre a hiányra válaszolva, amikor az Úr ad, bőségesen ad. Ellentmondásnak tűnik, hogy minél nagyobb bennünk a hiány, annál nagyobb az Úr bősége. Mert az Úr ünnepelni akar velünk, és azt akarja, hogy ünnepünk soha ne érjen véget – hangsúlyozta Ferenc pápa.
Beszéde végén a Szentatya arra buzdított, hogy imádkozzunk Szűz Máriához. Ő, aki „az új bor asszonya” (Antonio Bello: Korunk asszonya, Mária,) járjon közben értünk ebben a jubileumi évben, segítsen bennünket, hogy ismét felfedezzük a Jézussal való találkozás örömét.
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa mindenekelőtt köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a közvetítő szerepét töltötték be, hogy vasárnap életbe léphessen a gázai tűzszünet.

„Szép munka közvetíteni a béke megvalósulásának érdekében” – mondta a Szentatya, újból köszönetet mondva a közvetítőknek és minden érintett félnek, akik részt vettek ennek a fontos eredménynek a megvalósulásában.
Kifejezte reményét, hogy a felek tiszteletben tartják a megállapodásban foglaltakat és minden túsz végre visszatérhet otthonába, szerettei körébe. A pápa imáiról biztosította őket és családjaikat, majd annak a reményének is hangot adott, hogy a humanitárius segélyek még gyorsabban és még nagyobb mennyiségben jutnak el a gázai emberekhez, akiknek olyan sürgető szükségük van rá.
Mind az izraelieknek, mind a palesztinoknak szükségük van a remény világos jeleire – szögezte le a pápa, remélve, hogy a nemzetközi közösség segítségével mindkét fél politikai vezetői eljutnak a két Állam számára igazságos megoldáshoz.
A Szentatya azt kívánta, hogy mindenki mondhasson igent a párbeszédre, igent a megbékélésre, igent a békére, kérve, hogy imádkozzunk a párbeszédért, a megbékélésért és a békéért.
Forrás: Vatican News