Az ima megtart és utat mutat – A király intelmei Böjte Csaba testvérrel (9. rész)

Az imádság nem menekülés a valóság elől, hanem kapcsolat Istennel, aki a bizonytalanságban irányt, a nehézségek között erőt, a kísértésekben pedig védelmet ad. A király intelmei című tíznapos lelki út kilencedik napján Böjte Csaba testvér Szent István tanítása nyomán az állhatatos imádság erejéről elmélkedik.

„Az ima a királyi tiszt legfőbb megtartója. Állandóan imádkozzál, hogy Isten téged a gőgtől, a haragtól és a gyűlölettől mególtalmazzon” – idézi Szent István király Imre herceghez intézett intelmének lényegét Csaba testvér.

Szent István nem csupán magánáhítatként beszél az imáról. Úgy tekint rá, mint a vezető ember egyik legfontosabb támaszára. A hatalom, a siker és a felelősség könnyen gőghöz, indulathoz vagy ellenségeskedéshez vezethet. Az imádság azonban újra és újra emlékezteti az embert arra, hogy nem ő a világ ura, hanem maga is Isten szeretett gyermeke és szolgája.

Jézus újra és újra visszavonult imádkozni

Az imádság legnagyobb mestere maga Jézus Krisztus. Az evangéliumokban többször látjuk, hogy egy-egy fárasztó nap, nagy döntés vagy különösen fontos esemény előtt félrevonul egy hegyre vagy magányos helyre, és imádkozik.

Csaba testvér felidézi a Galileai-tenger mellett fekvő Tabgha egyik sziklaüregét, ahová a hagyomány szerint Jézus gyakran visszavonult. A barlangból gyönyörű kilátás nyílik a tóra, miközben a hely védett, csendes és alkalmas az elmélyülésre.

Jézus innen indult tanítani, gyógyítani és az embereket szolgálni. Mielőtt szólt volna a sokasághoz, meghallgatta az Atyát. Mielőtt cselekedett volna, imádságban kereste küldetésének útját.

Ez az egyszerű rend számunkra is tanítás: nem elég folyamatosan tenni, szervezni és dönteni. Időt kell adnunk arra is, hogy elcsendesedjünk, és Isten elé vigyük életünket.

„Ne az legyen, amit én akarok”

Jézus imádságának egyik legmélyebb pillanatát a Getszemáni-kertben látjuk. Az utolsó vacsora után tanítványaival átkelt a Kedron völgyén, és az Olajfák hegyének lábánál imádkozni kezdett.

Tudta, hogy elfogása, szenvedése és halála közeledik. Nem tett úgy, mintha nem félne, és nem rejtette el fájdalmát a Mennyei Atya elől. Őszintén kimondta vágyát: ha lehetséges, múljon el tőle a szenvedés kelyhe.

Imádsága azonban nem itt ért véget: „Ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te.”

Az imádság tehát nem azt jelenti, hogy rá akarjuk kényszeríteni Istenre saját terveinket. Inkább őszinte párbeszéd, amelyben elmondhatjuk félelmeinket, vágyainkat és kérdéseinket, majd bizalommal megnyílunk az ő akarata előtt.

Csaba testvér szerint éppen ebbe a bensőséges párbeszédbe enged bepillantást az evangélium. Jézus megmutatja, hogy az ember a legnehezebb órában sem marad egyedül.

„Virrasszatok velem!”

Jézus nemcsak maga imádkozott, hanem apostolait is kérte, hogy virrasszanak vele. Amikor elaludtak, visszatért hozzájuk, felébresztette őket, és arra kérte őket, hogy legalább egy órán át maradjanak mellette imádságban.

Ebben az emberi közelség iránti igény is megmutatkozik. Még Jézus is közösségben akarta hordozni a rá váró szenvedést. Nem azért, mert az apostolok megoldhatták volna helyette a feladatot, hanem mert az együttlét, az éberség és a közös imádság valódi támaszt jelent.

Teréz anya mondását idézve Csaba testvér arra emlékeztet: akik együtt imádkoznak, azok könnyebben együtt is maradnak.

A közös ima összeköti a családokat, házastársakat, szerzetesi közösségeket és munkatársakat. Nem szünteti meg automatikusan a nézetkülönbségeket, de segít abban, hogy ne egymás ellen, hanem Isten előtt keressük a megoldást.

Az imádság sokféle lehet

Csaba testvér az ima több formáját is megemlíti. A legismertebb talán a kérő ima. Amikor bajba kerülünk, könnyen kimondjuk: „Istenem, segíts!”

Ez fontos és őszinte imádság, de nem az egyetlen.

A hálaadó imában felismerjük mindazt a jót, amit kaptunk, és nem tekintjük természetesnek Isten vagy embertársaink ajándékait. A bűnbánati imában szembenézünk hibáinkkal, és kérjük Isten bocsánatát. A dicsőítő imában pedig nem kérünk semmit, hanem egyszerűen Isten szépségét, bölcsességét és szeretetét magasztaljuk.

Az érett ima nemcsak szükségleteink felsorolása. Kapcsolat, amelyben tanulunk kérni, hálát adni, bocsánatot kérni, hallgatni és gyönyörködni Isten jelenlétében.

Mennyei GPS az élet útján

Csaba testvér szemléletes hasonlattal él: az imádság olyan, mint egy mennyei GPS. Amikor nem tudjuk, merre menjünk, segítségével tájékozódhatunk.

A földi navigációs rendszer azt mutatja meg, melyik úton juthatunk el egy adott helyre. Az imádság ennél többet tesz: segít felismerni azt is, hogy egyáltalán jó cél felé tartunk-e.

Isten nem pusztán irányokat közöl. Vigasztal, bátorít, lelkesít, és olykor olyan gondolatot helyez a szívünkbe, amelyre magunktól nem jutottunk volna.

Csaba testvér egy gyermekekkel folytatott beszélgetését is felidézi. Amikor a fiatalok a mesterséges intelligenciáról kérdezték, azt mondta nekik: ő egy „természetfölötti intelligenciával” is kapcsolatban áll. Istent bármikor megszólíthatjuk, nincs szükség hozzá internetre vagy különleges technikai eszközre, és soha nem terheljük túl kérdéseinkkel.

A hasonlat játékos, mégis komoly igazságot fejez ki: ha elhisszük, hogy egy ember alkotta rendszer képes utat mutatni, miért lenne lehetetlen hinnünk abban, hogy a világmindenséget teremtő Isten ismer bennünket, szeret, és képes vezetni életünkben?

Az ima nem helyettesíti, hanem vezeti a cselekvést

Imádkozni nem azt jelenti, hogy ölbe tett kézzel várjuk a csodát. Jézus imádkozott, majd útnak indult, tanított, gyógyított és szolgált. Az imádságban kapott erő cselekvéssé vált.

Csaba testvér szerint az egyik legmerészebb ember az, aki Isten és mások segítsége nélkül akar nekivágni az életnek. Ez a magabiztosság könnyen gőggé válhat: azt hisszük, egyedül is mindent átlátunk és képesek vagyunk minden helyzetet megoldani.

Az imádság ezzel szemben alázatra tanít. Elismerjük, hogy szükségünk van útmutatásra, és döntéseinket nem csupán pillanatnyi érzelmeink vagy saját érdekeink alapján akarjuk meghozni.

Amikor Szent Ferenc visszavonult

Csaba testvér Assisi Szent Ferenc életéből is példát hoz. Ferenc a Szentföldről hazatérve azt tapasztalta, hogy közössége időközben hatalmasra nőtt. Több ezer szerzetes tartozott a rendhez, iskolák és kolostorok épültek, művelt és befolyásos emberek csatlakoztak hozzájuk.

Ferenc azonban úgy érezte, hogy a kezdeti evangéliumi egyszerűség és szegénység veszélybe került. Társai közül néhányan már őt tekintették a fejlődés akadályának.

Ebben a válságban nem erővel próbálta visszaszerezni az irányítást. Lemondott vezetői tisztségéről, és visszavonult az Alverna hegyére imádkozni. Isten előtt tette mérlegre saját életét, döntéseit és küldetését.

Ez a magatartás különösen fontos példa minden felelősséget viselő ember számára. Amikor egy közösségben feszültség támad, könnyű másokat hibáztatni. Sokkal nehezebb elcsendesedni, és megkérdezni: én mit rontottam el, min kellene változtatnom, és mit kíván tőlem most Isten?

A szívünk nem lakatlan sziget

Az imádság egyik legszebb üzenete, hogy nem vagyunk egyedül. Csaba testvér szerint ezt különösen fontos megtanítani a gyermekeknek.

A szívünk nem lakatlan sziget. Isten jelen van bennünk, ezért bármikor megszólíthatjuk. Elmondhatjuk neki azt is, amit más előtt szégyellünk, amit még nem tudunk pontosan megfogalmazni, vagy amitől magunk is félünk.

Isten nem veszti el türelmét. Nem borítja ránk az asztalt, nem fordít hátat, és nem mondja, hogy többé nem akar szóba állni velünk. A tékozló fiú atyjaként fogad bennünket akkor is, amikor hibáztunk.

Ez nem azt jelenti, hogy tetteinknek nincs következménye. Azt jelenti, hogy mindig van visszaút. Az imádságban őszintén szembenézhetünk önmagunkkal, és újrakezdhetjük életünket.

Védelem a gőg, a harag és a gyűlölet ellen

Szent István három különös veszélyt emel ki: a gőgöt, a haragot és a gyűlöletet. Ezek nemcsak a királyokat vagy vezetőket fenyegetik, hanem mindannyiunkat.

A gőg azt súgja, hogy nincs szükségünk senkire. A harag elhomályosítja ítélőképességünket, és könnyen olyan szavakra vagy tettekre ragadtat, amelyeket később megbánunk. A gyűlölet pedig lassan bezárja szívünket, és megakadályozza, hogy a másikban továbbra is embert és testvért lássunk.

Az ima nem varázslatos módszer, amely automatikusan eltörli ezeket az érzéseket. Isten jelenlétébe helyezve azonban felismerhetjük őket, nevükön nevezhetjük, és kérhetjük a gyógyulást.

Aki rendszeresen imádkozik, megtanulja, hogy nem minden indulata parancs, amelynek engedelmeskednie kell. Lehet megállni, hallgatni, mérlegelni és másként dönteni.

Szent István kilencedik intelme ezért arra hív, hogy az imát ne csupán vészhelyzetben használjuk. Legyen életünk állandó része, döntéseink forrása és kapcsolatunk azzal az Istennel, aki soha nem mond le rólunk.

Mai útravaló: Az imádságban nemcsak választ keresek, hanem Istenre bízom magamat, és engedem, hogy ő alakítsa a szívemet.

Mai kérdés: Tudok-e minden nap időt adni arra, hogy ne csak beszéljek Istenhez, hanem csendben meg is hallgassam őt?