Az igazi nagyság a szolgálatban mutatkozik meg – A király intelmei Böjte Csaba testvérrel (10. rész)

Az alázat nem önmagunk lebecsülése, a mértékletesség pedig nem gyengeség. Éppen ellenkezőleg: ezek teszik képessé az embert arra, hogy ne uralkodni akarjon másokon, hanem felismerje értékeiket, türelmesen segítse kibontakozásukat, és szolgálatával emelje fel őket. A király intelmei című tíznapos lelki út befejező részében Böjte Csaba testvér Szent István utolsó intelme nyomán az alázat, a szelídség és a mértékletesség erejéről elmélkedik.

„Légy alázatos ebben az életben, hogy Isten felmagasztaljon a másikon. Légy mértéktartó, hogy senkit se terhelj meg mértéktelenségeddel. Légy szelíd, hogy soha ne állj ellen az igazságnak” – idézi Szent István király fiához, Imre herceghez intézett tanítását Csaba testvér.

Ezek az erények tették Szent Istvánt nemcsak nagy uralkodóvá, hanem olyan szentté is, akinek tanítására több mint ezer év múltán is érdemes figyelnünk. Első királyunk nagysága nem csupán államszervező munkájában vagy történelmi jelentőségében rejlik. Bölcsessége abban is megmutatkozik, hogy felismerte: tartós országot nem lehet gőgre, erőszakra és mértéktelenségre építeni.

Jézus letérdelt tanítványai elé

Az alázat legtisztább példáját Jézus Krisztusban láthatjuk. Nagycsütörtök este tudta, mi vár rá: elfogatás, megkínzás és kereszthalál. Mégsem zárkózott saját félelmébe és fájdalmába.

Előkészítette tanítványaival az utolsó vacsorát, majd kendőt kötött maga elé, vizet öntött egy tálba, és egyenként megmosta apostolai lábát.

Ezt a feladatot abban a korban rendszerint a szolgák végezték. Jézus azonban nem tartotta méltóságán alulinak, hogy letérdeljen azok elé, akiket vezetett. Nem a rabszolgára bízta a szolgálatot, hanem ő maga végezte el.

Csaba testvér szerint az emberi nagyság nem abban mutatkozik meg, hogy hány embernek tudunk parancsolni, hanem abban, hogy hány ember terhét vagyunk hajlandók a vállunkra venni.

Egy édesapa sem akkor a legnagyobb, amikor tekintélyével maga alá rendeli gyermekét, hanem amikor fölemeli, hordozza, támogatja és segíti abban, hogy megtalálja saját útját.

Nem én vagyok a fény

Az alázatos ember nem akar mindenáron a figyelem középpontjába kerülni. Tudja, hogy az igazság nem attól válik igazzá, hogy ő hangosabban képviseli.

Csaba testvér így fogalmazza meg ezt a lelkületet: nem én vagyok a láng, csupán a tartó, amely hordozza a fényt.

Ez a gondolat különösen fontos minden vezető számára. Egy közösség élén álló ember könnyen elhiheti, hogy nélküle semmi sem működne, neki kell minden kérdést eldöntenie, és az ő véleménye az egyetlen helyes út.

Az igazi vezető azonban képes hátralépni. Nem fontoskodik, nem harsogja túl a többieket, hanem teret ad annak, ami igaz, jó és értékes. Bízik abban, hogy az igazság önmagában is képes győzedelmeskedni.

Leülni és megkérdezni: ti hogyan látjátok?

Az alázatnak nagyon gyakorlati következményei vannak. Aki alázatos, az nem fél megkérdezni munkatársait, családtagjait vagy a rábízott fiatalokat: „Ti hogyan látjátok ezt?”

Csaba testvér felidézi, hogy nehéz gazdasági és társadalmi helyzetekben rendszeresen leül munkatársaival. Nem kész parancsokkal érkezik, hanem arra kéri őket, hogy együtt gondolkodjanak.

Mit lehet tenni? Hogyan lehet továbbvinni a közös szolgálatot? Milyen megoldás segítene egy-egy nehéz helyzetbe került gyermeknek?

A gyermekek ügyében olykor valóságos „konzíliumot” tartanak: pedagógusokkal, nevelőkkel és más szakemberekkel közösen próbálják megérteni, mi áll egy rossz viselkedés vagy iskolai kudarc mögött.

Az alázat itt azt jelenti, hogy nem kész válaszokkal közelítünk a másik emberhez. Előbb meg akarjuk érteni őt.

Karcsi, aki nem volt formában

Csaba testvér egy Karcsi nevű fiú történetét idézi fel, aki hetedik osztályban nyolc tantárgyból állt bukásra. A tanulásban lemaradt, egyre több gond volt vele, és úgy tűnt, teljesen kisodródott az iskolai életből.

Csaba testvér megkereste, és a maga humorával próbálta szembesíteni a helyzettel:

„Látom, nagyon szereted a hetedik osztályt. Jövőre is szeretnéd újra járni?”

A fiú természetesen nem akart megbukni. Megígérte, hogy kijavítja jegyeit. Együtt végignézték a tantárgyakat, kiszámolták, milyen eredményekre volna szüksége, és elkezdték megtervezni a felkészülést.

Kémiából különösen komolyan készült. Csaba testvér még a tanárnővel is beszélt, hogy adjon lehetőséget a javításra. Karcsi végül beadott egy teljesen üres lapot.

Amikor megkérdezték, miért még a nevét sem írta rá, vállat vont, és csak ennyit mondott:

„Nem voltam formában.”

Csaba testvérben természetesen feltámadt az indulat. Könnyű lett volna kiabálni, megbüntetni vagy kimondani, hogy a fiú reménytelen. Ekkor azonban eszébe jutott a mértékletesség.

Karcsi valóban megbukott. A próbálkozás akkor nem hozott eredményt. A története azonban nem ért véget az iskolai kudarccal.

Nem mindenki ugyanabban tehetséges

A nyári szünetben Csaba testvér Szárhegyre vitte a fiút, ahol állatokkal és lovakkal foglalkozhatott. Karcsi munkát vállalt, kerítést festett, gazdálkodott, és kiderült róla, hogy rendkívül ügyes, szorgalmas és találékony.

Hamarosan saját lovat vásárolt. Mindenki meglepetésére nemcsak megszerezte, hanem az állat gondozását is vállalta. Dolgozott, takarékoskodott, majd összegyűjtötte a pénzt egy teljes huszáregyenruhára: csákót, kardot, sarkantyús csizmát és minden szükséges felszerelést beszerzett.

Március 15-én büszkén vonult fel lován, huszárruhában, a menet élén.

Évekkel később Csaba testvér meghívta, hogy tartson előadást gyermekeknek a huszárokról. Karcsi társával és lovaikkal együtt érkezett. Teljes felszerelésben, magabiztosan ült nyeregbe, majd tartalmas előadást tartott a huszárviseletről, a felszerelésről és a katonai hagyományokról.

Csaba testvér hallgatta, és arra gondolt: kémiából valóban nem volt formában. Abban azonban, amit szeretett, amire tehetséget és belső indíttatást kapott, kivirágzott.

Az iskola nem húsdaráló

Karcsi története arra figyelmeztet, hogy az oktatás nem működhet úgy, mint egy húsdaráló, amelybe minden gyermeket ugyanazon a nyíláson nyomunk be, és azt várjuk, hogy a másik oldalon egyforma eredmény szülessen.

Nem mindenki ugyanabban tehetséges. Van, aki könnyen tanul elméleti tárgyakat, más a kézügyességben, a zenében, a gazdálkodásban, a közösségszervezésben vagy éppen a lovakkal való bánásban találja meg önmagát.

Az alázatos pedagógus és vezető nem akarja a másikat mindenáron saját elképzelésére formálni. Megpróbálja meglátni, merre bontakozik az élete, milyen értéket hordoz, és hol tud valóban eredményessé válni.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az embernek ne kellene megtanulnia az alapvető ismereteket, vagy hogy minden nehézség elől ki lehet térni. Karcsi végül befejezte az iskolát is. Ám ehhez szüksége volt arra, hogy ne pusztán kudarcai alapján ítéljék meg.

Az alázat azt jelenti, hogy elfogadjuk: lehet, hogy a másik ember értéke nem ott mutatkozik meg, ahol mi először keressük.

Adj szót a másiknak!

Csaba testvér szerint mindenkiben van valamilyen érték. Ezt azonban gyakran csak akkor fedezhetjük fel, ha valóban szót adunk neki.

A gőgös ember maga akar mindenről beszélni. Az alázatos ember kérdez, hallgat, és teret készít annak, hogy a másik is megmutathassa önmagát.

Jézus sem csak azt látta tanítványaiban, akik akkor voltak. Azt is látta, akivé válhatnak. Egyszerű halászoknak mondta: „Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága.”

Nem arra vár, hogy valaki már tökéletes legyen. Megbízza, felemeli és küldetést ad neki.

A jó vezető ugyanezt teszi. Nem elveszi a másik fényét, hanem tartóra helyezi, hogy ragyoghasson.

A mértékletesség megóv attól, hogy összetörjük a másikat

A mértékletesség különösen akkor válik fontossá, amikor csalódunk valakiben. Amikor a gyermek üres lapot ad be, a munkatárs hibázik, vagy egy közös terv kudarcot vall, könnyű elveszíteni türelmünket.

Ilyenkor a vezető ereje nem abban mutatkozik meg, hogy mennyire keményen tud fellépni. Sokkal inkább abban, hogy képes uralkodni saját indulatain.

A mértékletesség nem azt jelenti, hogy nem nevezzük nevén a hibát. Karcsi is megbukott, mert nem teljesítette a követelményeket. A következményeket nem törölték el.

A mértékletes ember azonban nem azonosítja a másikat a kudarcával. Nem mondja: „Megbuktál, tehát értéktelen vagy.” Inkább így gondolkodik: „Ez most nem sikerült. Nézzük meg, hol és hogyan tudsz továbbindulni.”

Így válik az igazságosság irgalmassá, az irgalom pedig valóban nevelő erejűvé.

A szelídség nem passzivitás

Szent István arra is kéri fiát, hogy legyen szelíd, és soha ne álljon ellen az igazságnak. A szelídség nem gyávaság és nem konfliktuskerülés.

A szelíd ember képes határozottan cselekedni, de nem a sértettség, a hiúság vagy a harag vezeti. Nem akarja mindenáron bebizonyítani, hogy neki van igaza. Kész elfogadni az igazságot akkor is, ha az korábbi véleményével ellentétes.

A szelídség belső erő. Aki bizonytalan önmagában, gyakran hangossá és támadóvá válik. Aki azonban Istenben bízik, annak nem kell másokat elnyomnia ahhoz, hogy megőrizze méltóságát.

Egy ország, amelyet ezek az erények építenek

A tíznapos lelki út végén Csaba testvér arra hív, hogy ne csupán meghallgassuk Szent István intelmeit, hanem próbáljuk azokat életre váltani.

A hit, az Egyház szeretete, a lelki vezetők tisztelete, a munkatársak megbecsülése, az igazságosság, a türelem, a befogadás, a tanácskérés, a hagyományok őrzése, az ima, valamint az alázat és a mértékletesség együtt rajzolják meg azt az ember- és társadalomképet, amelyet Szent István fiára és népére hagyott.

Ezek az erények nem egy letűnt királyság szabályai. A családban, az iskolában, a munkahelyen, az Egyházban és a közéletben ma is irányt mutatnak.

Ha komolyan vennénk őket, nem pusztán erősebb intézményeket építenénk. Emberibb közösségek születnének: olyan helyek, ahol a vezető szolgál, az erős fölemeli a gyengét, a tehetséget pedig nem elnyomják, hanem kibontakoztatják.

Szent István intelmei több mint ezer év után is arra hívnak, hogy ne uralkodni akarjunk a világon, hanem alázattal, szelídséggel és mértékletességgel tegyük jobbá.

Mai útravaló: Az igazi nagyság nem abban áll, hogy mások fölé emelkedem, hanem abban, hogy lehajolok hozzájuk, és segítek nekik felemelkedni.

Mai kérdés: Kiben kellene ma nem a hibát vagy a kudarcot, hanem az Istentől kapott értéket és lehetőséget meglátnom?