Az emberi méltóság nem relativizálható – gondolatok a Szőlő utcai ügy kapcsán
Az emberi jogi jogsértéseket gyakran hajlamos az adott társadalom „megmagyarázni”: „ők mások, ezért más szabályok vonatkoznak rájuk”, „ez a társadalom érdeke”, „ha a nő úgy gondolja, dönthet a magzata abortálásáról”… Emberek méltóságát próbálják relativizálni, mérsékelni vagy „érthetővé” tenni, mintha az erőszak valaha is elfogadhatóvá válhatna.
A Szőlő utcai ügy kapcsán is hasonló mechanizmusokkal találkozhattunk az elmúlt napokban: az áldozatok múltját, bűncselekményeit, viselkedését próbálják többen felhozni érvként a velük szemben elkövetett erőszak relativizálására.
Pedig az erőszak nem lesz kevésbé erőszak attól, hogy az áldozat „rosszat tett”, bűncselekményt követett el, vagy problémás múltja van. Épp ellenkezőleg: egy zárt intézményben, kiszolgáltatott helyzetben lévő emberrel szemben hatalmi pozícióból elkövetett erőszak súlyosabb, mert nincs lehetőség védekezni, menekülni, segítséget kérni.
Fontos ezt világosan kimondani: nincs olyan élettörténet, nincs olyan bűn, amely feljogosítaná a nevelésért, őrzésért felelős felnőttet arra, hogy üsse-verje vagy megalázza a rá bízott fiatalokat.
Korábban magam is foglalkoztam intézetben élő gyerekekkel. Tapasztalataim szerint az oda vezető út ritkán egyetlen rossz döntés következménye. Sokkal inkább felnőttek mulasztásainak, elhanyagolásnak, bántalmazásnak, szétesett kapcsolatoknak az eredménye. Mire ezek a fiatalok javítóintézetbe kerülnek, már megjelennek saját döntéseik és bűncselekményeik is – de ettől még gyerekek maradnak. És mindenekelőtt emberek, akiket megillet az emberi méltóság.
A Szőlő utcai fiúkkal akkor találkoztam, amikor karácsonyi ajándékot vittünk nekik, és együtt énekeltünk velük karácsonyi énekeket. A szemükbe néztem, és nem „bűnügyi adatlapokat” láttam, hanem arcokat, történeteket, sebeket. Az édesanyám vezette karitász csoport szervezett számukra éveken át cipősdoboz-akciót, amely során a családok névre szóló leveleket is írtak a fiataloknak. Apró gesztusnak tűnik, mégis súlya van: azt üzeni, hogy a másik ember számít. A fiúk egyik évben válaszoltak ezekre a levelekre. Emberien, kedvesen, hálával.
A keresztény tanítás szerint minden ember Isten képmása. Ez világos különbségtételt követel: el kell ítélni a bűnt, de nem lehet félretenni az ember méltóságát. A fegyelmezés és a szigor nem válhat megalázássá, nem fordulhat át bántalmazásba. A kettő közötti határ nem elmosódott, hanem nagyon is egyértelmű.
Természetesen a gyermekvédelmi és büntetés-végrehajtási rendszer összetett kérdés, amely komoly szakmai, jogi és társadalmi megfontolásokat igényel. De a „komplexitásra” való hivatkozás nem szolgálhat ürügyül alapelvek feladására. Nem relativizálható az a minimum, hogy tekintélyi pozícióból senkit nem szabad bántalmazni – sem gyermeket, sem felnőttet. Különösen nem olyan zárt intézményekben, ahol az érintetteknek nincs valódi lehetőségük segítséghez jutni.
Ha valóban a közjó a célunk, akkor olyan emberekre van szükség a javítóintézetekben, akik képesek egyszerre következetesek és emberségesek lenni; akik nem megtörni akarják a fiatalokat, hanem eszközöket adnak a kezükbe ahhoz, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, és ne a bűnözői lét legyen az egyetlen elképzelhető jövőképük. Ez nemcsak az ő érdekük, hanem mindannyiunké.
A most kirobbant ügy világosan rámutat, mennyire könnyen torzulhat a gyermekvédelemről szóló beszéd, amikor politikai reflexek veszik át a helyét a felelős gondolkodásnak. Hibás minden olyan megszólalás, amely relativizálja a bántalmazást. Ugyanakkor hosszú távon a gyermekvédelmet az sem szolgálja, ha ezt a súlyos, egyéni bűncselekményekkel terhelt konkrét ügyet politikai logika mentén, a pillanatnyi politikai haszonszerzés céljából fegyverként használják fel. A gyermekvédelem ennél többet érdemel: önvizsgálatot, következetes felelősségvállalást, szakmaiságot, együttműködést és emberséget – minden oldalon. Ez teremtheti meg annak a lehetőségét, hogy tanuljunk az esetből, és soha többé ne történhessenek meg hasonló visszaélések.
Schittl Eszter életvédő, szociálpolitikus
