Állam/férfi?
Mottó:
„Ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene. Mert ha nem, követséget küld hozzá, amikor még messze van, és békét kér tőle…” (Lk 24, 25-33)
hirdetés
Az első naptól sajnáltam az ukrán népet, hogy ilyen vezetőt választott. Mert Zelenszkíj-en (a továbbiakban Zselé…) nem látszik, hogy békét akarna. Pedig ismerhetné az oroszokat. Annyian vannak, mint az oroszok. Ő maga is büszkén vallja zsidóságát, aki még a Szovjetunió területén született, oroszul beszélt 16 éves koráig, s csak most néhány éve tanult meg ukránul. Szerinte az ukránság nem nyelvi kérdés. Azért nem kellett tiszteletben tartani az orosz, a román, a ruszin, a lengyel, a szlovák és a magyar kisebbségek természetes igényeit. De mintha szerrel volna felpörgetve, naponta videózik valamilyen stúdióból, verbuválja a világ népeit, sértegeti a szomszédjait. Provokál.
Gyerekesen, ócska ripacsként színészkedik, követel, felszólít, zsarol, elvár, fenyeget. Természetesnek tartja, hogy mindenki vigyen, adjon neki (k) fegyvert, lőszert, tankot, harci repülőt. Ők majd azzal békét csinálnak. Mindenkit bele szeretne rángatni a háborúba. Közben megszünteti az ellenzéket, hiszen azok is oroszbarátok, az ukrán média csak a hivatalos közléseket továbbíthatja, ellenkező esetben nemzet- és államellenes cselekményt követ el, amiért 15 év börtön jár. Ennek az embernek erősen nagy hatalom szakadt a nyakába. Túl nagy is. Nem méltó hozzá. Lötyög rajta a hatalom kabátja. Talán ezért nem is hord zakót, csak kaki színű háborús pólót, és ordenáré módon szemtelenkedik mindenkivel, hiteltelenítve ezzel hivatalát, népét, saját magát.
A béke fenegyerekeként öldöklésre és harcra buzdít mindenkit. Mint egy háborús pióca: gyertek, haljatok meg értünk. Aljas kívánságműsorában nem fogja vissza magát, egyre többet kér, szereplési műsora már-már nevetséges. De inkább hátborzongató. Rémületet gerjeszt. Alig lehet kívül maradni hatásából. Miközben milliók menekülnek, százezrek válnak otthontalanná, a környező országokban is milliók teszik ki szívüket-lelküket emberségből, irgalmas szeretetből, Zselé pedig minden nap valakiket belerángatna a halálba. A máséból.
Így akar békét.
Lelki társa, „honfitársunk”, MZP szavai épp ráillenek: gyújtogatókat akar hívni tűzoltani. Nem a saját példájával kezdi a békekeresést, tárgyalást, közvetítést, kompromisszumot, a harcok azonnali leállítását, a fegyverletételt, hanem szétfújja a felelősséget környezetére, és másokat hibáztatna évtizedes államfői mulasztásaiért, sőt bűneiért. Mintha kedvét lelné az öldöklésben, népe kiirtásában, hogy a Nyugat is futószalagon gyártsa a fegyvereket és a terroristákat.
Eltelt már egy hónap az első robbantástól, és sajnos nem a béke körvonalazódik, hanem az orosz terv szerinti végkifejlet, miszerint lassan csak a Dnyeperen erről marad egy kis Ukrajna, a többit Oroszország lassan bekebelezi. Ezen pedig nem segít sem a pénzügyi-gazdasági szankciókkal való keménykedés, sem a ruszkifóbia kampányszerű médiaoffenzívája.
Ha Zselé keresztény vagy egyáltalán hívő ember lett volna, olvashatta volna a hegyi beszédet: Boldogok a békességszerzők, mert ők Isten igaz gyermekei. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Ez utóbbi úgy tűnik, az ukránok számára elúszott.
Amíg Zselé Nyugatról áhított genderfolyékony demokráciáról álmodozik maffiaberendezkedésű országában, addig népe alól elfogy a föld.
Amit hazájának tekintett, az nem az lesz. Pedig a nagy testvér kultúrájából azért legalább az ortodoxiát nem kellett volna kidobni. Mert az még heteró, fehér és hazafi. És ha egy ikon előtt letérdelt volna párszor, akkor másképpen szeretné a saját és az orosz népet is.
Remélem, nem érjük meg azt a kort, – ebben a posztmodern időben,– hogy Rubljov Szentháromság-ikonját le kellene akasztanunk a falról.
Imádunk téged Krisztus, és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! A békétlenebb felét is.
