Alattomos béke?
A magyarellenes európai és amerikai lapok alattomos béketervként címkézik a magyar kormányfő misszióját, amelyet néhány napja indított el. Mondván, hogy titokban összejátszik Putyinnal és Trumppal, a kínaiakkal és még kitudja kivel. Talán Izraellel, Fokfölddel, Észak-Kóreával, Lampedúza-szigetével, Új- Gújneával és Alaszkával is.
Hogy a NATO-ban is az orosz érdekeket képviselje, és megossza az európai közösséget. Vagyis puccsot szervez. Hm.
Hogy lehet egy béke alattomos?
Ja, persze, úgy, ahogy azt a felvilágosult, pénzben gondolkodó szabadelvűek gondolják. Vagyis a „normál” békéhez nekik nem fűződik érdekük. Az ő lelkiismeretük már régóta alszik. Szerepét átvette az ideológiai idomítás. Ami anyagilag jól fizet…
Az uniós elvtársak egyből elhatárolódtak és tiltakoztak, mondván: nem a mi nevünkben misszionál, mi nem hatalmaztuk fel Magyarországot, hogy az Unió békéjét képviselje. Vagyis saját szakállára dolgozik. Még akkor is, ha ő az Unió soros elnöke. Vannak, akik egyenesen már ezt is visszacsinálnák. Őrjöngnek, kapálóznak, fogukat vicsorgatják (az egyik képviselőnek már mindjárt az sincs…), és mindjárt arra is engedélyt kellene kérnie tőlük, hogy reggel felkeljen vagy ne…
Bidé elnök meg azt mondja: én irányítom a világot, senki más. Zselé tesó meg azt nyilatkozza: csak olyan ország békeközvetítése jöhet szóba, akinek jóval erősebb a hadserege, mint az oroszoké. De kik azok?… Ráadásul az Egyesült Államok alapból nem semleges fél. Szerinte csak az homokozhat vele, akinek kék a vödre és ugyanolyan katicás homokozó-lapátja van, mint neki. Ő mindenünnen fegyvert kér, mindenhol csak követelőzik, miközben a magyar kormányfő „csak” egyszerűen békét akar. Zselé úgy tesz, mintha uralná a helyzetet, de ő ebben a színdarabban nem rendező, csak legfeljebb a harmadik alabárdos, balról. Neki már rég lejárt a becsülete.
Holott valójában a békéhez nem fegyver kell, hanem belátás, jóakarat.
Mert a békét nem a hadseregek kényszerítik ki, hanem a józan eszű, bölcs és jóakaratú emberek. A kikényszerítést inkább háborúnak hívják. A magyar miniszterelnököt minden érintett fél fogadta és javaslatát elfogadta, vagy legalábbis nyitottsággal meghallgatta. Mert ennek az államfőnek van hitele és tartása. Ez az ember nem ripacs, nem báb, és nem zsarol senkit.
Amikor Orbán Viktor a közös haderőt sürgette, évekkel ezelőtt, az uniós kollégák akkor is lehurrogták, mert kényelmesebb Amerika keblén pihenni. Most meg eladósítják országukat, vásárolják az amerikai fegyvert, hogy Ukrajnába küldhessék. Egyetlen diplomáciai lépést sem látunk uniós részről Oroszország irányába, csak szankciókat. Hány uniós, hiteles vezető vette eddig a bátorságot, és tett meg mindent Európa békéjéért? Ehhe, ugye, kellene egy kicsi (szellemi-lelki) intelligencia is. Ami nekik nem erőst van. Ha volt is, elvakultak már a Nagy Testvér által bátorított fegyberbiznisztől. Inkább uszítják a kutyákat a medvére, ami egyre csak rosszabb és őket is gyengíti.
Ehhez a „manőverhez” Európa nyelvét, szókészletét is eltorzították. Szerintük a béke alattomos. Még célnak sem kielégítő. Nemhogy eszménynek. A sokat hangoztatott európai értékek is észrevétlen kikoptak döntéseikből… Inkább minél több olajat a tűzre. Ezt értik béke alatt. Szélsőségnek nevezik a normálist, miközben ők mínusz két fokban balra tolódtak, és a skálát is vitték magukkal. A progresszív klímaőrületet istenítik, s közben a halált szolgálják, nem az életet. Úgy tűnik, mintha mi, a pórnép, a média hatására ezt is lenyeltük volna. A politikusok addig (ki)forgatják a szavakat, míg el nem hisszük, nekünk létfontosságú a háború, a temetés, a fegyverropogás.
Márpedig ha együtt, minél többen (is) hitványak vagyunk, vagy visszaütünk, attól még nem leszünk sem jobbak, sem békesség nem lesz. Még otthon a családban sem. De legalább van fejlődés. Haladunk a korral. A süllyesztőbe. Az önsorsrontás szakadékába.
Tedd hüvelyébe kardodat, – mondja Jézus a hősködő Péternek nagycsütörtök éjjel, mert aki kardot ránt, kard által vész el.
A béke nem üzlet. Életünket nem elveszejteni kéne, hanem odaadni Krisztusért. Például a béke, a kibékülés jegyében. A fegyverkezéssel nem mentünk meg életeket, csak kioltunk. A békemisszió paklijában nemcsak a visszautasítás, vagy a rágalomcunami van benne. Az csak a felszín, a harsogó szájtépők porhintése. A mélyben, búvópatakként ott alakítja medrét a prófétai ihlet, az igazság és a béke utáni vágy, ami előbb utóbb utat tör magának, és felszínre jut.
És egyre nyilvánvalóbb lesz.
Ennek jelei már szinte kézzelfoghatóan látszanak. Csak figyelni kell, s tenni egy lépést közelebb.
Legalább egy fohásszal.
INRI,
igen atyám. Minden katolikus minden este egy miatyankkal kieszközölheti a békét.
Minden tiszteletem a szerzőnek a véleményéért, de azért ne menjünk el a lényeg mellett: Ukrajna a saját Trianonja ellen küzd immár több mint két éve a sokkal erősebb ellenségével. A béke, amit Orbán ajánl, amit Trump belenget, amit Putyin és Hszi elvár az azért alattomos, mert semmisé teszi ezt a küzdelmet, semmisé teszi több százezer hazáját védő hősi halott áldozatát, és az ország 20%-át az ellenségnek akarja juttatni.
INRI,
Nepszavazással lett-kellene dönteni. Meghozzá függetlenül. Ja az mindig csalás ha nem az nyer akit Brüsszel (USA) favorizál? Akkor mi kerjük a magyar falvak átadasaat is…az anyaorszagnak.? Ja azt már nem lehet? Apám látta, hogy a németek az oroszok ellen harley davidson USA lanctalpas motorokal vonultak at pesten 1938-40 Ben. A hadi hitel is onnan jött nekik, ha a fegyvert is onnan vették…Ahogy most is..onnan jön a hitel és a fegyver is, csak most egy másik orszagnak….Az oroszok ellen…Az angolszászoknak egy 100 éves maniaja Oroszország 4-5 reszre felosztása…akik majd egymással harcoljanak, az ö fegyvereikkel. Addg ök megszerzik a tulajdonjogokat mindegyikben. Az asvanykincsekre és a szantoföldekre. Az ottaniak otthon csak traktorosok lehetnek majd….ketszer mar megprobaltak. 1. es 2. Vilaghaboruban. 1938 ban meg nem döntöttek el, hogy az oroszok mellett, vagy ellenük lesznek -e? A németeket kezdetben tamogatták, utana meg az oroszokat… Most probaljak harmadszor oroszorszagot felosztani. Mert egyben meg tud vedekezni…ja az nemjo?
Kedves Gyuri, itt a gond az, hogy Zselé A pénzért és a hirnevért túl nagy fába vágta a fejszét! Feláldozta a népét. Ezért olyan, hogy alattomos béke :nincs! Itt ő kéne letegye a fegyvert és tárgyaljon! S ő nem is ukrán. Akkor miről beszélünk?
Kwedves Gyuri,Zselé most ideges és követelőzik. Százezreket küldött a halálba vagy nyomorított meg örökre, az ukrán nemzet legjobb részét. Szarrá bombáztatta a hatalmas országát. Mindezt négy orosz megyéért meg némi amerikai befektetések miatt. Már látja, hogy ebből nem lesz győzelem. Az oroszok mennek előre, az ukránoknál nincs ember, nincs fegyver már légvédelem sincs. Réges-rég abba kellett volna ezt hagyni. De a legjobb az lett volna, ha Orbánra hallgat és bele sem kezd a háborúba, Nátó ígéretek ide vagy oda.
Tisztelt Péter atya! Halkan feltennék két kérdést: 1. az 1920 június 4-én a Nagy-Trianon-palotában aláíratott béke alattomos volt-e? és 2.
Zelenszkij zsidó, ez számít-e az ukrán nemzet harcának tükrében? Mert ugyebár az aradi vértanúk nagytöbbsége nem volt magyar, sőt olyan is volt, aki csak káromkodni tudott magyarul, mégis a magyar szabadság oltárán ők örök mécsesként világítanak ….
Nem volt még olyan háború a történelemben, ahol ki nem mondott szándékok, okok, korrupció és sok becstelenség ne lett volna minden oldalról – ez a háború sem kivétel. Igazságos béke kell, ezért kell Istenhez imádkozni. De szerintem, amit belengettek az ukránoknak az nem lenne az ….
Kedves Gyuri, az a következő lépés.
Kedves Gyuri, rossz a hasonlat rossz. Mert Magyarországot az antant és a szövetségesek szétszedték. És ezeréves államról, egy nemzetről van szó. Ukrajna meg 45 éves ország s mégcsak nem is egy nemzet. Most alakul, talán.Az oroszokat s a többi kisebbséget elnyomták, öldösték amerikai nyomásra és pénzekkel. Ukrajna műállam. Mindig is a cár fennhatósága alá tartozott. A kijevi rusz meg nem volt ukrán. Az ukránok őseit a kozákoknál, a ruszinoknál, a vikingeknél kell keresni, nem a galíciai zsidóknál. tessék utánanézni. Itt nem az ukrán népről van szó, hanem Zelenszki báb miatt szenved 20 millió ember. Most Zselé elismeri, hogy nem tudja visszaszerezni területeit, közben meg beleharap Orbánba aki a világhatalmaknak a szemébe néz, zselé csak ripacskodik és fegyverkezni akar ahelyett, hogy megállapodna. Úgyhogy az ön igazságos béjének nincs alapja. Az Orbáné pedig nem alattomos, hanem reális.
Kedves Gyuri még egy adag elmélkedni való, hogy megnyugodjék:
Az ukrán nép eközben szétfröccsent a világban, mivel Ukrajnából maradt egy tartósan elpusztított ország, egy igazi senkiföldje, amit a politikai-katonai bizonytalanság miatt senki nem akar újjáépíteni.
Az Oroszországhoz csatolt részek végleg ott is maradnak.
A nyugat teremtett egy erős orosz hadsereget, egy nemzettudatában megerősödött orosz népet, és igen, Putyint is a nyugat tette Oroszország védelmező atyjává.
Amerika a közvetlen beavatkozásával tönkretette Libanont, Szomáliát, Irakot, Afganisztánt, Líbiát, Szíriát.
Ukrajnában közvetlenül beavatkozni gyáva.
A birodalmi gondolkodás nem újkeletű. Lincoln vezette be, az első modern tömeggyilkos, háborús uszító, kényszersorozó, aki kézivezérléssel pusztította a saját országát.
Az egész demokrácia felfogás és gyakorlat tőle ered.
(Ahogy a pszichológia nevű áltudomány is arra épül, hogy Wilhelm Reich hogyan elégítette ki a férfi kezeltjeit az analízisei alatt)
Az ősbűn katartikus felszabadítás után kiált.
Jobb világnak kell jönnie.
Kedves Péter atya! Mindig gyűlöltem a katonaságot, a háborút és az igazságtalanságot. Az ukrán nemzet (igen én hiszem, hogy van ilyen) harca nyugtalanít, mert igazságtalan és egyenlőtlen. Amíg az ukrán nép a háború miatt, addig a székely a nyomor és a nemzetiségi elnyomás elől “fröccsen szét” a nagyvilágban. Sem egy nagyszámú nép, mint amilyen az ukrán, sem egy kisszámú nép, mint amilyen a székely, halála más nemzetek birodalmi gondolkodása miatt nem igazságos. És semmi vigasz az, hogy eközben egy nagy nép, az orosz, melynek múltja népirtásokkal terhes az egyre erősebb és erősebb. És kérem bocsásson meg, de én nem hiszem, hogy csak azért mert most rossz, azért csak jobb világnak kell jönnie. Az igazságos béke feltételezi, hogy az erőszakkal rabló és gyilkos hadsereg visszavonul, és a tárgyalóteremben vitatja meg a problémáit. Az igazságosság alapja nem az erőssek jogán alapszik. Hanem Isten törvényein: Ne lopj területet, Ne gyilkold más nép fiait – ezt kéne megérteni a Kremlben, az Élyséeben, a Fehér Házban, a Downing Street 10 szám alatt …