A tradíció nem választható el a Rómával való egységtől – Zarándok plusz

A Szent X. Piusz Papi Testvérület és a Szentszék kapcsolatának súlyosbodásáról, a pápai felhatalmazás nélkül végzett püspökszentelések következményeiről, valamint a hívek felelősségéről beszélt a Zarándok Plusz podcastben Heiter Róbert Gottfried szepetneki plébános, szentszéki bíró.

A beszélgetés apropóját az FSSPX által 2026 nyarán végrehajtott püspökszentelések adták. A testvérület a pápa kifejezett felhatalmazása nélkül szentelt új püspököket, annak ellenére, hogy a döntést tárgyalási kísérletek, római figyelmeztetések és XIV. Leó pápa személyes hangvételű kérése is megelőzte.

Heiter Róbert Gottfried atya szerint az ügy nem egyszerűen liturgikus, fegyelmi vagy egyházpolitikai vita, hanem a katolikus egyház egységét érintő fájdalmas szakadás. Mint fogalmazott, a katolikus identitás egyik alapvető ismérve a pápával és a vele közösségben lévő püspökökkel való egység.

„Az a katolikus, aki a közös hitben, a közös szentségekben és a római pápával közösségben álló szent pásztoroknak való alávetettségben osztozik” – hangsúlyozta.

A plébános szerint az egyház püspökeinek és papjainak „arccal mind Róma felé nézve” kell cselekedniük. A pápa akaratával ellentétes döntés ezért nem tekinthető pusztán egy eltérő vélemény vagy egy belső vita megnyilvánulásának.

Gottfried atya felidézte XIV. Leó pápa kérlelő szavait is, aki nem pusztán jogi tekintélyére hivatkozva fordult a testvérület vezetőihez, hanem arra kérte őket, hogy ne szakítsák tovább Krisztus varratlan köntösét.

„Nem azt mondta, hogy Róma püspökeként elrendelem. Nem azt mondta, hogy apostoli tekintélyemnél fogva parancsolom. Azt írta: könyörgök, könyörögve kérem, ne szakítsák szét Krisztus varratlan köntösét.”

Érvényes, de nem megengedett szentelések

A beszélgetésben részletesen szó esett a püspökszentelések egyházjogi hátteréről is. Gottfried atya elmagyarázta: míg diakónust és papot püspök szentel, püspök kinevezéséről saját jogán a római pápa dönt. A szertartás kezdetén ezért hivatalosan is felolvassák és bemutatják a pápai kinevező okiratot és a szentelési megbízást.

Ennek hiányában a püspökszentelés nem végezhető el megengedett módon.

„A pápa kifejezett kérése, ha úgy tetszik, a Szentszék kifejezett tiltása dacára történtek meg ezek a szentelések. Ettől kezdve nyíltan mentünk szembe Róma akaratával” – fogalmazott.

A felszentelt személyek püspöki rendje a megfelelő szentelési forma és érvényesen felszentelt szentelő püspökök miatt érvényes lehet, maga a cselekmény azonban súlyosan törvénytelen. Heiter atya szerint éppen ebből fakad az önmagától beálló kiközösítés is.

„Nem Róma vetette ki őket a tagjai közül, ők fordítottak hátat Rómának” – jelentette ki.

Hozzátette: különösen fájdalmasnak tartja, hogy a döntést a testvérület részéről jóindulattal, lelkipásztori szükséggel és a hagyomány megőrzésének szándékával indokolják. Figyelmeztetett azonban arra, hogy a jó szándék önmagában nem tesz megengedetté egy olyan cselekményt, amely szembemegy az egyház törvényes rendjével.

„Még a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve” – idézte a közmondást.

A tradíció nem választható el az egyházi közösségtől

Gottfried atya hangsúlyozta, hogy a régi római rítus önmagában nem tiltott és nem azonos az FSSPX közösségeivel. A katolikus egyházon belül, az illetékes püspök engedélyével ma is bemutatható ilyen szentmise. A probléma nem a latin nyelvvel, a hagyományos liturgikus formával vagy annak szépségével van, hanem azzal, ha mindez elszakad a pápával és a helyi püspökkel való közösségtől.

„Gyönyörű hagyománya, elképesztően szép liturgiája az egyháznak. De csak akkor, ha megfelelő előkészítés előzi meg, és az egyház törvényes rendjén belül történik” – mutatott rá.

A szentszéki bíró szerint a liturgia külsőségei önmagukban nem tesznek egy közösséget hitelesen katolikussá. Hiába őriz valaki látványosan régi formákat, ha közben megtagadja azt az egyházi tekintélyt, amelyhez a katolikus hagyomány szerint maga a liturgia is kötődik.

„Ha csak azért tesszük fel a kérdést, mert benne van a szövegkönyvben, akkor az egész abban a pillanatban színházzá válik, de nem istentiszteletté, nem liturgiává” – mondta.

Az atya kitért arra is, hogy a II. Vatikáni Zsinat utáni liturgia célja nem a szentmise elvilágiasítása, hanem a hívek tudatosabb részvételének elősegítése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a liturgia tetszőlegesen alakítható.

„Nagyon fontos, hogy ne csináljunk játszóteret a templomunkból. Nagyon fontos, hogy a mise ne fiesta legyen. Magát a liturgiát igenis komolyan kell venni” – figyelmeztetett.

Mit tegyenek az FSSPX közösségeibe járó hívek?

A podcastban szóba került azok helyzete is, akik az FSSPX papjai által bemutatott szentmiséken vesznek részt, náluk gyónnak, vagy más szentségek kiszolgáltatását kérik. Gottfried atya szerint aki ismeri a kialakult helyzetet, annak nem szabad támogatnia vagy erősítenie a szakadár közösségeket.

„Az olyan ember, aki a helyzetnek tudatában van, nem veszi igénybe. Nem mehet oda, hiszen azzal, hogy odamegy, a szakadárokat erősíti, támogatja, propagálja” – fogalmazott.

A híveknek különösen körültekintően kell eljárniuk, mert a külsőségek alapján nem mindig könnyű különbséget tenni az egyházmegyei engedéllyel bemutatott régi rítusú szentmisék és az FSSPX által működtetett kápolnák között.

„Nézzük meg pontosan, hogy hova megyünk, mert nem biztos, hogy haza, amikor betévedünk egy-egy ilyen szakadár templomba vagy kápolnába” – figyelmeztetett.

A különbséget mindenekelőtt az mutatja meg, hogy az adott pap és közösség egységben áll-e a római pápával és a helyi megyéspüspökkel. A katolikus szentmise kánonjában a pápa és a helyi püspök nevének említése is ennek a látható jele.

A visszatérés útja nyitva áll

A súlyos helyzet ellenére Heiter Robert Gottfried atya nem tartja lehetetlennek a kiengesztelődést. Úgy véli, hogy mivel az ügy középpontjában elsősorban fegyelmi és egyházkormányzati kérdések állnak, a visszatérésnek lehet reális útja. Különösen fontosnak nevezte, hogy az egyház segítséget nyújtson azoknak a papoknak és híveknek, akik nem értenek egyet a szakadással, és szeretnének teljes közösségben maradni vagy oda visszatérni.

„Az irgalom mindig ott van, annak jelen kell lennie az egyház életében. Tudnunk kell megbocsátani, tudnunk kell baráti jobbot nyújtani, tudnunk kell visszafogadni” – mondta.

„Higgadt és hiteles forrásokat keressünk”

A beszélgetés végén Gottfried atya azokhoz a hívekhez fordult, akik az egymásnak ellentmondó állítások, internetes tartalmak és indulatos viták miatt összezavarodtak. Azt tanácsolta, hogy az érdeklődők tekintéllyel bíró, hivatalos és mértéktartó egyházi forrásokból tájékozódjanak, és kerüljék a szenzációhajhász, érzelmeket felkorbácsoló tartalmakat.

„Kerüljük a botrányt, kerüljük a szenzáció hajhászását és keresését, szorítkozzunk szigorúan a tényekre” – kérte.

A vita önmagában nem rossz – tette hozzá –, amennyiben az észérvek ütköztetéséről és az igazság kereséséről szól. Az érzelmi indulat azonban könnyen veszekedéshez, haraghoz és gyűlölethez vezethet.

„Higgadt csatornákat keressünk, ahonnan tényszerű tájékoztatást kapunk. Azt ne engedjük meg, hogy tudatosan vagy szándékosan hergeljenek bennünket”

– zárta gondolatait Heiter Robert Gottfried atya.