A szülők ezt a hat kérdést tegyék fel maguknak a nap végeztével

Az alábbiakban nem teljes körűen felsoroljuk azokat a kérdéseket, amelyeket szülőként jó feltenni magunknak napunk végeztével, hogy számot vessünk: előrehaladtunk-e nagyon lényeges szülői szerepünkben?

A számtalan, napközben ránk váró elintézendő feladat között előfordul, hogy mindent gépiesen végzünk el, mint egy robot. Délután, mikor hazatérnek a gyerekek, elkezdődik a versenyfutás az idővel: uzsonna, játszótér, iskolai feladatok, fürdés, vacsora, lefektetés… Ez után a vad hajsza után mi lenne, ha megpihennénk és elvégeznénk a nap számvetését? Nem annyira mindazokról a feladatokról, amelyeket a munkahelyen és otthon végeztünk el, inkább arról, mit tettünk gyermekeinkért. Közlünk néhány lényeges kérdést, amelyeket fel kell tennünk magunknak, hogy elemezhessük a napunkat, mint szülő, és hogy előrehaladtunk-e ebben az igen jelentős szerepben.

Létrehoztam-e ma gyermekemmel szemkontaktust?

A tekintet a társadalmi kölcsönhatások keretén belül döntő információs forrás. A nem verbális, szóbeli kommunikáció lényeges alkotó eleme. A szemrevétel ténylegesen igen fontos és annak, hogy észrevettek, láttak, tényleges ereje van. Ezért lényeges, hogy vizuális kapcsolatot teremtsünk gyermekünkkel a nap folyamán, elsősorban akkor, amikor beszélgetünk vele.

Rámosolyogtam-e gyermekemre a mai nap folyamán?

A mosoly az öröm kinyilvánítása, szavak nélkül. Nem ezt fejezi ki a cserkésztörvény is, amikor azt ajánlja, hogy „a cserkész mosolyog és énekel a nehézségek idején”?

Szólítottam-e ma gyermekemet szeretettel a keresztnevén?

Előfordul, hogy csak akkor szólítjuk gyermekünket keresztnevén, ha valami feladatot akarunk adni neki, vagy valamiért el akarjuk marasztalni. Pedig mennyire kellemes hallani, hogy valaki szeretettel mondja ki nevünket csupán azért, mert örül, hogy lát.

Mi volt a legkedvesebb cselekedet, amit a gyermekem a mai napon tett?

Természetesen hajlamosak vagyunk a negatív dolgokat számon kérni, amelyek a nap folyamán előfordultak. De igen lényeges. hogy észrevegyük a jó, kedves és szép dolgokat is, amelyek történtek, a nyilvánvalóan negatív események egyensúlya gyanánt. Ez a szokás megkíván egy kis munkát, de sok haszonnal jár.

Megdicsértem-e, vagy bátorítottam-e ma gyermekemet?

A szülői büszkeség természetes, gyors és hatékony hajtóerő a gyermekek nevelésében. Nem kell tehát fukarkodnunk gyermekünk elismerésével haladásaiért és eredményeiért. Vigyázzunk azonban, hogy ne vigyük túlzásba!

Min szeretnék változtatni holnap?

Ahelyett, hogy sajnálnánk magunkat a szánalmasan sikerült szülői szerepünk miatt, nem volna-e okosabb meggondolni, miben tévedtünk, és elhatározni, hogy holnap hogyan javítunk rajta (vagy legközelebb, amikor szembe kerülünk hasonló, konkrét helyzettel vagy gyermekünk hasonló viselkedésével)?

Fordította: Dr. Seidl Ambrusné
Forrás: Aleteia