A szeretetre szomjazó Jézus szeretettel oltja szomjunkat – Ferenc pápa Úrangyala imája
Nagyböjt harmadik vasárnapján Ferenc pápa Jézus és a szamariai asszony találkozásának evangéliumi szakaszát magyarázva arra mutatott rá, hogy Krisztus „adj innom” kérése mindnyájunkhoz szól, kifejezi az Úr szeretetünk iránti szomjúságát.
A kérés egyben felszólítás is arra, hogy gondoskodjunk testvéreink, környezetünk szomjúságáról, osztozzunk a Krisztustól kapott szeretetben, amellyel a mi szomjúságunkat oltja és amellyel az örök élet élő vizét fakasztja bennünk. Mi is váljunk a felüdülés forrásává mások számára, az egyház legyen olyan oázis, ahol mindenki olthatja szomjúságát – tanította Ferenc pápa.
A vasárnapi evangéliumi szakasz Jézus egyik legszebb és leginkább magával ragadó találkozását, a szamariai asszonnyal való találkozását mutatja be (vö. Jn 4,5-42) – kezdte beszédét Ferenc pápa, felidézve a jelenetet. Jézus és a tanítványok megállnak egy szamariai kút mellett. Jön egy asszony, és Jézus azt mondja neki: „Adj innom” – idézte a pápa az evangélium szavait, majd beszédében ennek a kifejezésnek a jelentését mélyítette el.
Az evangéliumi szakasz a szomjas és fáradt Jézust mutatja be, akit a szamariai asszony délben, a legforróbb órában talál a kútnál, és aki, mint egy koldus, felfrissülést kér. Ez Isten alászállásának a képe – fejtette ki Ferenc pápa: Isten alászáll Jézus Krisztusban megváltásunkért, eljön közénk. Jézusban Isten egy lett közülünk; ugyanúgy szomjazik, mint mi, ugyanúgy szenvedi az égető szomjúságot, mint mi. Ezt a jelenetet szemlélve mindannyian mondhatjuk: az Úr, a Mester, „inni kér tőlem”. A pápa idézett Primo Mazzolari (1890-1959) olasz atya, „A szamariai asszony” c., a második világháború idején,1944-ben megjelent művéből: „Tehát ő is szomjas, mint én. Ugyanúgy szomjazik, mint én. Valóban közel vagy hozzám, Uram! Szegénységemhez kapcsolódsz – el sem tudom hinni! – alulról, önmagam legmélyéről ragadtál el, ahol senki sem érhet el engem” (P. Mazzolari, La Samaritana, Bologna 2022, 55-56). A pápa megismételte az író szavait: Te eljöttél hozzám a mélybe, és onnan vettél magadhoz, mert szomjaztál, szomjazol engem. Jézus szomjúsága valójában nem csak fizikai szomjúság, hanem életünk legmélyebb szomjúságait fejezi ki: mindenekelőtt a szeretetünk iránti szomjúságát. Több mint egy koldus, szeretetünket szomjúhozza. És ez a szomjúsága szenvedése csúcspontján, a kereszten jelenik meg; ott, a halála előtt Jézus azt mondja: „Szomjazom” (Jn 19,28). Ez a szeretetünk iránti szomjúsága késztette arra, hogy lejöjjön közénk, hogy alászálljon, hogy egy legyen közülünk – hangsúlyozta Ferenc pápa.
De az Úr, aki inni kér, az az, aki inni ad: a szamariai asszonynak a Szentlélek élő vizéről beszél, és majd a keresztről „lándzsával megnyitott” oldalából vért és vizet áraszt (vö. Jn 19,34). A szeretetre szomjazó Jézus szeretettel oltja szomjunkat. És úgy tesz velünk, ahogyan a szamariai asszonnyal tette: eljön hozzánk a mindennapi életünkben, osztozik szomjúságunkban, megígéri nekünk az élő vizet, amely az örök életet fakasztja bennünk (vö. Jn 4,14).
Adj innom – Ferenc pápa ezután Jézus kijelentésének második szempontját elemezte. Ezek a szavak nem csupán Jézusnak a szamariai asszonyhoz intézett kérését fejezik ki, hanem egy – néha néma – felhívás, amellyel minden nap felénk fordul és arra kér, hogy gondoskodjunk mások szomjúságáról. Adj innom, mondják nekünk a családban, a munkahelyen, a többi helyen, ahol megfordulunk, azok, akik szomjaznak a közelségre, a figyelemre, a meghallgatásra; mondják nekünk azok, akik szomjaznak Isten Igéjére, és az egyházban egy oázisra kell találniuk, ahol ihatnak. Adj innom – ez társadalmunk felhívása, ahol a sietség, a rohanó fogyasztói szemlélet és a közöny szárazságot és belső ürességet szül. A pápa arra biztatott, hogy ne felejtsük el: az adj innom sok fivérünk és nővérünk kiáltása, akiknek nincs elegendő vizük az élethez, miközben mi továbbra is szennyezzük és elcsúfítjuk közös otthonunkat, amely szintén „szomjas”, mert kimerült és kiszáradt.
Ezekkel a kihívásokkal szemben a mai evangéliumi szakasz mindannyiunknak felkínálja az élő vizet, amely felüdülés forrásává tehet minket mások számára – magyarázta Ferenc pápa. És akkor, mint a szamariai asszony, aki otthagyta korsóját a kútnál, és elment, hogy hívja a falu népét, mi is képesek leszünk arra, hogy ne csak a saját szomjúságunk oltására gondoljunk, hanem az Úrral való találkozás örömével képesek leszünk mások szomjúságát is oltani; képesek leszünk értelmet adni mások élete számára, nem mint gazdák, hanem mint Isten Igéjének szolgái, ami eloltotta szomjunkat és szüntelenül szomjunkat oltja; meg tudjuk érteni szomjúságukat és tudunk majd osztozni abban a szeretetben, amelyet az Úr adott nekünk. A pápa feltette a kérdést magának és a híveknek: képesek vagyunk-e megérteni mások szomjúságát? Az emberek szomjúságát, családunk sok tagjának, környezetünknek a szomjúságát? Ma feltehetjük magunknak a kérdést: szomjazom-e Istenre, felismerem-e, hogy szükségem van a szeretetére, mint a vízre, hogy éljek? És én, akinek az Úr eloltotta szomját, aggódom-e mások szomjúsága, lelki és anyagi szomjúsága miatt? – biztatott lelkiismeretvizsgálatra Ferenc pápa, majd Máriához fohászkodva zárta a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét: „A Szűzanya járjon közben értünk, és támogasson minket utunkon”.
