A szakadék két széle…

Mustó Péter jezsuita mielőtt novíciusaival megízleltette volna a kolduslétet, 2006 augusztusában, a müncheni Öreg Péter templom lépcsőjénél egy héten keresztül maga is koldusruhába bújt, hogy megsejtse, mit jelent, amikor ki vagy téve mások kényének-kedvének, jó vagy rossz indulatának. A Koldultál-e már című írásában összefoglalja tapasztalatait, és megrendítő vallomást tesz arról, mit jelent úgy érezni magunkat, mint Jézus a keresztfán: mezítelenül, felfeszítve, amíg a tömeg megbámulja vagy közömbösen továbbmegy, fejét csóválja. A jezsuita páter így ír: itt kezdtem megtanulni,… koldulni azt jelenti, áldani azokat, akiktől kapsz, sőt …megtanulhatod még azokat is áldani, akik elmennek melletted érzéketlenül, akikben jelenléted borzongást, talán gyűlöletet vált ki… Nem a pénzért, Istenért szerettem volna koldulni…Bár örültem a pénznek, amit kaptam (átlagosan 7 euró órabért…) de nem voltam rászorulva. Valójában a lelkemnek volt szüksége a koldus kiszolgáltatottságára. Amikor a szemközti étterem kiszolgáló kisasszonya egy pizzára hívott be, a gazdagok asztalánál koldusként magányosnak éreztem magam, és a pizzát sem tudtam igazán élvezni…

Vajon mit érezhetett a szegény Lázár, aki naphosszat a dúsgazdag ajtója előtt kuporgott, és csak a kutyák jöttek, hogy tályogos sebeit nyalogassák? Vajon hány koldusban kéredzkedik be hozzánk Jézus, hogy legalább egy morzsányi szeretettel megkínáljuk…?

A koldulás már lassan társadalmi méreteket ölt. Kölcsönből, hitelből fedezzük kiadásainkat, diákok nyaranként koldulással keresik ösztöndíjukat egy-egy nagyváros főterén. Ők legalább „rádolgoznak”… Koldusokba botlunk az utcán, az üzletek, templomok bejáratánál, lépcsőházak előtt. Már-már gyanakszunk rájuk: valódi koldusok? Italra költik a pénzt? Dolgoznak valakiknek? Arra is rájöttünk, hogy vannak emberek, akik elfogadják, amit kapnak, de pillanatok alatt fel is élik. Akik mindig ugyanott tartanak, egy helyben toporognak. Talán sokunkat megvezetnek, és hatalmas energiát szívnak el tőlünk lelkiismeretfurdalást is okozva. De kanyarodjunk vissza a kolduláshoz.

Mindannyian koldusok vagyunk, a szeretet koldusai. Több szeretetre van szükségünk, mint amennyit megérdemlünk. Kolduljuk mások elismerését, koldulunk munkahelyünkön, amikor megalázkodunk és bólogatunk, kolduljuk a barátságot, mások szeretetét, figyelmét. Észre sem vesszük, hogy pengeélen táncolunk a szakadék fölött, hisz minél inkább akarjuk a kényelmet, a biztonságot, a pénz nyújtotta hatalmat, annál veszélyesebben csúszunk közelebb a lelki hajléktalansághoz. Kukázunk és turkálunk a földi mocsárban, és közben örök életünket veszélyeztetjük.

A történet azonban nemcsak a feltámadásban való hitet akarja elmélyíteni. Még csak nem is a gazdagságot ítéli el, hanem a szív megátalkodottságát.

Keresztény pszichológusok egyenesen úgy fogalmaznak, hogy ezt a szakadékot az egó, az önző énünk okozza. A belső pokol miatti feszültséget csak a megváltó Krisztus tudja áthidalni. Ehhez viszont gyengéden szeressük a lelkünkben lévő Lázárt. Adjunk neki előkelő helyet, és tápláljuk őt szívünk kenyerével.

Köztetek és közöttünk nagy szakadék tátong – mondja Ábrahám a dúsgazdagnak, aki „odaát” már nem tud segíteni sem magán, sem életben maradt, dőzsölő testvérein. Most derül ki, mitől kínlódik: élvezte a gazdagságot, elmerült benne, de szíve keménnyé, érzéketlenné vált mások iránt. Füle süket lett Isten hívására, amely a papokon és a prófétákon, az Íráson keresztül szólt hozzá.

A dúsgazdag és a szegény Lázár közti szakadékot ma sem tudjuk megszüntetni, társadalmi különbségek mindig lesznek. Nagy ugyan a távolság a szegények és a gazdagok, a betegek és az egészségesek, műveltek és iskolázatlanok, falusiak és városiak, rabok és szabadok, anyaországiak és elcsatolt kisebbségiek, hívők és hitetlenek között, de ezek a szakadékok mind áthidalhatók. A lényeg az, mit teszünk ezért, már ebben az életben? Mi a szakadék melyik szélén állunk? Mert „túl” már a csoda sem segít. Saját életünkben, saját környezetünkben magunknak kell szabaddá válnunk a kötöttségektől, megszüntetve az igazságtalanságokat és begyógyítva a sebeket. A többi a kegyelem s a remény dolga. A keresztény szeretet nem valami háziáldásszerű szirup, hanem konkrét tettek, erőfeszítések – életmagatartás. Szent Páltól tudjuk az egyetlen jézusi mondást, ami nem az evangéliumokból maradt fenn: nagyobb boldogság adni, mint kapni (Ap Csel 20, 35).

A gazdagnak felhalmozott vagyona hamis biztonságérzetet adott. Nem volt kiszolgáltatva senkinek. Ezzel szemben a szegény Lázár, a koldus, a kiszolgáltatottságot, a másik emberre, a könyöradományra, az isteni szeretet ingyenes kegyelmére való ráutaltságot tapasztalja meg. Mi melyiket választjuk?