pap maszkban Egyedi

A papok is áldozatot hoznak a koronavírus elleni küzdelemben

A járvány elleni küzdelemben a katolikus egyházat is fájdalmas veszteségek érik. Olaszországban már több mint 30 pap hunyt el a vírusos megbetegedés következtében, jelentette a Kathpress hírügynökség tudósítója március 22-én.

A koronavírusos járvány közepette az olaszországi papokhoz intézett pápai felhívás egyértelmű volt. „Legyen bátorságotok a betegekhez menni, hogy elvigyétek hozzájuk Isten Igéjének erejét és az eucharisztiát” – üzente Ferenc pápa a hónap elején nem sokkal azelőtt, hogy az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte az egész országot zárt területté nyilvánította. Azóta pedig már több ezren haltak meg.

A járvány elleni küzdelemben a katolikus egyházat is súlyos veszteségek érik. Olaszországban már több tucatra rúg a vírusos megbetegedés következtében elhunyt papok száma. Sokan engedelmeskedtek közülük Ferenc pápa felhívásának, hogy a hívők mellett álljanak ezekben a nehéz időkben. Az áldozatok között nem csak idősebbek vannak, hanem például a pármai egyházmegyében egy 55 éves lelkipásztor halt meg. Feltehetően egy idős asszony fertőzhette meg, akinek lelki gondozását végezte rendszeresen.

A legtöbb haláleset az egyházban a bergamoi püspökség területén következett be. Az itt készült képek világszerte megdöbbenést keltenek, melyeken a katonai járművek konvojokban szállítják el a koporsókat, mert a helyi krematóriumok kapacitása már messze nem elég. A kórházak a tábori kórházakra emlékeztetnek, a lélekharangok pedig szinte el sem hallgatnak.

Az egyház a bajok közepette, a kijárási tilalom és a fertőzésveszély ellenére is próbál az embereknek vigaszt nyújtani. A 84 éves kapucinus Aquilino Apassiti, aki a bergamoi XXIII. János pápáról elnevezett kórház lelkésze, az utóbbi napokban több telefoninterjúban is beszélt a drámai helyzetről: az emberek anélkül halnak meg, hogy bárki bejöhetett volna hozzájuk elbúcsúzni.

Az idős pap, aki a II. világháborút is megélte, de misszionáriusként az Amazonas vidékén a maláriával és a leprával is szembenézett, még soha ilyen sokkoló képeket nem látott. A klinikán csak védőmaszkban teljesíthet szolgálatot. Ez nagy nehézséget jelent a számára, hiszen így a betegek nem látják bátorító mosolyát, és a szigorú előírások miatt néhány vigasztaló szón kívül nem szolgálhat semmivel a betegek megsegítésére.

Különösen fájdalmas a számára, meséli az idős pap, hogy a hozzátartozók nem láthatják a halottaikat, ezért az okostelefonjával segít az egybegyűlt családnak, hogy búcsút vehessenek a halottól, miközben együtt imádkoznak érte. Egy özvegynek ezt mondta a telefonba: „itt állok a férje koporsójánál. Imádkozzunk most az Istenhez, és a fájdalmában az Úr fog vigaszt fog nyújtani Önnek.” Ekkor mindketten könnyekben törtek ki.

A bergamoi papok hősiességből igazi példát mutatnak, mondta nemrég Angelo Comastri kúriakardinális. Az idős kapucinus azonban szerény, nem érzi magát hősnek, sokkal inkább az orvosokra és a nővérekre néz csodálattal. „Borzasztó látni az arcukat a barázdált maszk felett, amikor 8 órán keresztül megszakítás, akár lélegzetvételnyi szünet nélkül dolgoznak. A szerzetes testvér saját magára nem sok gondolatot pazarol, hiszen a vírustól amúgy sem fél. „Nyolcvannégy éves vagyok, miért magamért kellene aggódnom?”

Francesco Beschi, Bergamo püspöke szombaton jelentette be, hogy máris több papot ápolnak fertőzéssel a kórházakban, sőt néhányuk állapota komoly. A megbetegedett lelkészek szeretnének a betegek fájdalmaiban osztozni, ez pedig a mélységes önfeláldozás jele, mondta a püspök. Meggyőződésem, hogy a most megélt nehézségek megnyitják szívünket a Szentlélek által kisugárzott fény és erő fogadására. És nem kell félnünk, mert paptestvéreink halála arra mutat példát nekünk, hogy akár még nagyobb odaadással forduljunk Isten és az emberek felé.

Fordította: Frick József

Forrás: Kath.net

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.