A pápa 87. születésnapját ünnepli, a keresztényeket pedig arra kéri, hogy Jézus születését ünnepeljék
Miközben özönlenek hozzá a születésnapi jókívánságok, a Vatican News tájékoztatása szerint Ferenc pápa arra biztatja a keresztényeket, hogy készítsék fel szívüket Jézus karácsonyi születésének megünneplésére.
Ferenc pápa december 17-én, vasárnap töltötte be 87. életévét.
Ahogyan máskor is gyakran így cselekszik karácsonykor, a pápa néhány percet a Santa Marta Dispensary által támogatott gyerekekkel és családokkal töltött, akik születésnapi tortát adtak neki ajándékba, és elénekelték a “Boldog születésnapot”.
A Santa Marta Dispensary, melyet XI. Pius pápa alapított még 1922-ben, több mint 90 éve nyújt egészségügyi segítséget a rászoruló gyermekeknek és családoknak, és csak egy kőhajításnyira található a pápa vatikáni rezidenciájától.
Készítsük fel szívünket a karácsonyra
Ferenc pápa rövid beszédében megköszönte a jelenlévőknek a születésnapi jókívánságokat.
Egyúttal arra buzdított mindenkit, hogy készüljön Jézus befogadására, hiszen a keresztények karácsonykor ünneplik Jézus születését.
“Fel kell készülnünk karácsony nagy ünnepére, amely a jövő héten lesz – mondta a Szentatya. – Ez az az ünnep, amikor arra gondolunk, és arra emlékezünk, hogy mikor jött Jézus közénk. Azért jött, hogy velünk legyen”.
A pápa arra kérte a Vatikán VI. Pál-termében összegyűlt gyermekeket és családjaikat, hogy csukják be a szemüket, és gondoljanak arra, milyen különleges kegyelmet szeretnének kérni idén karácsonykor Jézustól.

Üdvözlő szavaihoz hozzáfűzte karácsonyi üdvözletét.
“Boldog karácsonyt kívánok mindnyájatoknak – mondta. – Őrizzétek meg a mosolyt az arcotokon, és adjon meg nektek az Úr mindent, amire vágytok. Köszönöm!”
Születésnapi köszöntés
A pápa születésnapján Sergio Mattarella olasz elnök is elküldte jókívánságait.
Az elnök “legőszintébb és legszeretetteljesebb jókívánságait” küldte Ferenc pápának. Jó egészséget kívánt és azt, hogy a pápa gyümölcsözően folytathassa termékeny tanítóhivatali működését.
Az olasz püspöki konferencia megragadta az alkalmat, hogy a békéért imádkozzon a háború sújtotta világban.
“Úgy hisszük, hogy ez lenne a legjobb ajándék egyházaink számára – mondták a püspökök. – Önökkel együtt a békét akarjuk építeni, hogy legyőzzük a háború, a gyűlölet, a tudatlanság és az előítéletek kultúráját”.
Ima Ferenc pápáért
Mindenható Istenünk, aki folytonos gondviseléseddel kormányozod nyájadat, végtelen irgalmadban Ferencet adtad Egyházad élére. Add, hogy Ferenc pápa legyen a hit és a kegyelmi közösség egységének látható alapja és biztosítéka. Kérünk, hogy az új pápa minket – Isten népét – szeretettel és Krisztus nevében vezessen, legyen a szent tanítás hűséges oktatója számunkra, és a szolgálat szellemében kormányozzon bennünket. Ajándékozd meg őt bölcsességgel, jósággal és hűséggel, hogy az örök élet felé vezessen minket szavával és példájával!
Ámen.