A Mindenhato Jezus mozaikja Egyedi

A niceai hitvallás

HISZEK AZ EGY ISTENBEN, mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől, világosság a világosságtól,
valóságos Isten a valóságos Istentől.
Született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű és minden általa lett.
Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből.
Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett és eltemették.
Harmadnapra föltámadott az Írások szerint,
fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat
és országának nem lesz vége.
Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától és a Fiútól származik,
akit éppúgy imádunk és dicsőítünk
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.
Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára.
Várom a holtak föltámadását
és az eljövendő örök életet. Ámen.

Kapcsolódó tartalom

  • Így hangzik egy fiatal férfi hálaadó imája a nőkért

    Az már mindenkinek evidens, hogy ezen a napon a nőket ünnepeljük. Van aki pazar virágcsokor fényképével üdvözli virtuálisan a nőket, míg mások egy szál virággal fejezik ki csodálatukat és szeretetüket. Egy fiatalember nem mindennapi Facebook bejegyzésén akadt meg a szemünk. Bereczki Szilárd a nőkért mondott hálaadó imádságát osztotta meg a közösségi hálózaton. Íme: “Mennyei Atyám! Hála…

  • Kibeho, az „afrikai Lourdes”

    A ruandai kisvárosnak, Kibehónak, Afrika egyik legnagyobb zarándok kegyhelyének, az 1981. november 28. és 1989. november 28. között lezajlott Mária-jelenések színhelyének a kontinens egyik legnagyobb templomát kellene fogadnia. A kormány által nagy hűhóval bejelentett “bazilika” terve azonban akadályokba ütközik. Az elkövetkező években Afrika egyetlen elismert Mária jelenésének helyszínén, a kibehói Szűzanya kegyhelyen kellene felépülnie egy…

  • A szeretet művészete – Pünkösdi ráhangoló

    Pünkösdi ráhangoló videósorozat? Mi ez? A nap kihívása Nézd meg az egyik kapcsolatodat, vizsgáld meg, hogy azt az embert hogyan szereted. Egy olyan emberrel való kapcsolatodat vizsgáld meg, akit nehéz szeretni. Nézd meg, hogy te hogyan viszonyulsz hozzá. Kérj segítséget egy paptól, lelkivezetőtől, hogy tudd szeretni, tudj fejlődni a szeretetben. A Pünkösdi ráhangoló videósorozatot a…

  • Az apostolok küldetése

    Gondolatok a szeptember 22-i Evangéliumról „Jézus összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik az ördögök fölött és a betegségek gyógyítására. Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát és gyógyítsák meg a betegeket. „Semmit se vigyetek az útra – hagyta meg nekik –, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, se egy váltás…

  • Mi az igazság?

    Ezt a kérdést érdemes a mai evangéliummal kapcsolatban föltenni, hiszen a végén olvashatjuk, hogy sok pénzt adtak, hogy azt terjesszék, ellopták a holttestet. † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvébőlVigyétek hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába. Ott viszontláthatnak engem. Húsvétvasárnap reggel az asszonyok sietve távoztak el Jézus sírjától. Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve futottak, hogy értesítsék a…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.