Szent II. Janos Pal papa imaja az egyhazert 2

Szent II. János Pál pápa imája az egyház és a keresztények egységességéért

Ima Máriához, az Egyház anyjához, hogy meggyógyítsa mindazt, ami napjainkban megosztja a keresztényeket.

Már a 12 apostol óta elmondhatjuk, hogy valamiféle megosztottság jellemző a keresztényekre. Ilyen nehézséget nehéz legyőzni egy bukott világban, Jézus mégis az egységért imádkozik az Úristenhez: „hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk” (János 17:22).

II. János Pál pápa is felismerte ezt a szomorú igazságot, és mindent megtett, hogy begyógyítsa a sebeket és létrejöhessen az egységes Egyház.

Íme az ő egyik imádsága, amit a lengyelországi Jasna Góra kolostornál mondott el, a częstochowai Miasszonyunk tiszteletére. Az imában az Egyház egységét Szűz Mária, az „Egység Anyja” kezébe helyezi.

Egyház Anyja rád bízom az Egyház problémáit, annak minden misszióját és szolgálatát, midőn a kereszténység története a második évezred végéhez közeledik ezen a földön.

Szentlélek társa és Bölcsesség trónusa, a te közbenjárásodnak köszönhetjük azt a fenséges látomást, és korunk Egyházi megújulásának programját, amely a második vatikáni zsinat tanításaiban öltött formát… Add meg nekünk, hogy az egész Egyház megújulhasson a tudás természetének és küldetésének ezen új kútjából, és ne a másikból, ami „mérget ad innunk” (Jeremiás 8:14).

Segíts minket ezen az úton, hogy testvéreinket, akikkel a különbségek ellenére oly sok minden köt minket össze, még érettebben ismerhessük meg. A tudáson, kölcsönös tiszteleten, szereteten és a különböző területeken átívelő közös munkán keresztül lépésről lépésre újra felfedezhessük az egységhez vezető isteni utat, amelyen végig kell haladnunk, és amelyet mindenkivel meg kell ismertetnünk, hiszen Krisztus nyája csak így ismerheti és tapasztalhatja meg a földi egységet. Egység Anyja, tanítsd meg nekünk az egységhez vezető utat.

Egyház Anyja, add meg az Egyháznak azt a szabadságot és békét, amely szolgálatunk teljesítéséhez szükséges, és így az egyház tovább növekedhet új hitében és belső egysége révén. Segíts legyőznünk ellenségeinket és a nehézségeket. Segíts, hogy újra rátalálhassunk a keresztény hitvallás egyszerűségére és méltóságára. Segíts, hogy többé ne legyen hiány „szőlőművesből Isten szőlőjében.” Áldd meg a családokat. Őrizd a fiatalok lelkét, és gyermekeink szívét. Segíts, hogy legyőzhessük az életre és szeretetre leselkedő nagy erkölcsi fenyegetéseket. Add meg nekünk a kegyelmet, amelyet újra és újra megújít, hogy tanúi lehettünk a kereszt és a te fiad feltámadásának.

Szűzanya, hány és hány problémát nem is tudtam megnevezni neked ez alkalommal. Mindezt rád bízom, mivel te ismered és megérted ezeket a problémákat.

Én, az Egyház első szolgája felajánlom neked az Egyházat, amelyet ezennel végtelen bizalommal rád bízok, Szűzanya. Ámen.

Forrás: Aleteia

Ezt a cikket Lakatos Dóra önkéntes fordítói munkájának köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha fordítóként te is csatlakoznál a Katolikus.ma médiamisszióhoz, akkor várjuk jelentkezésedet a Kapcsolat oldalon keresztül.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük