Naponta figyelem a BBC cikkeit és rövid tudósításait. Tegnap (2018. február 13.) szomorú dologra bukkantam: egy béranya történetére. A béranyaság azt jelenti, hogy egy nő, általában pénz ellenében, vállalja, hogy gyermeket szül egy másik pár számára. Ez történhet mesterséges megtermékenyítéssel, vagy pedig embrió beültetésével, mely esetben a béranya nem áll vérségi kapcsolatban a születendő gyerekkel.
A BBC kisfilmjében egy Ukrán állampolgárságú nő történetét ismerhetjük meg, aki beleegyezett egy interjú készítésébe, de csak azzal a feltétellel, hogy nem fedik fel a nevét és kilétét. Elmondása szerint, egy terhesség alatt közel 20.000 $ sikerült összeszednie. A hölgy, akinek állneve a cikkben Ana, azzal indokolja korábbi vállalkozását, hogy „többet akartam” azért, hogy „megengedhessek magamnak drága dolgokat” mint például házjavítás vagy autó (itt megjegyezném egyébként, hogy a mai napig Ukrajnában például egy régi valamirevaló Lada, amely a rendszerváltás előtt készült legalább 5000 $). Ana voltaképpen úgy fogott bele a béranyaságba, hogy már volt egy kislánya. Ez korántsem jelent akadályt, ugyanis az Ukrán törvények értelmében előírás, hogy legalább egy gyereke legyen már a béranyának, mert akkor nem kötődik majd annyira a meg(rendelt)születendő gyermekhez. Ana arról is beszámol, hogy vannak veszélyek, mert a közvetítő cégek nem mindig biztosítanak megfelelő korházi ellátást.
Az Európai Unióban nem legális a béranyaság, de csak éppen hogy. Az Európa Tanács társadalmi ügyek bizottsága 15 igen és 16 ellenében elutasította – írja a Vatikáni rádió 2016. 03. 16-án megjelent tudósításában. Amint láthatjuk, elutasították ugyan, de csak egy szavazaton múlt, hogy törvényesítsék. Ezt vehetjük egyfajta figyelmeztetésnek.
De nézzük meg pontosan, hogy miért jó, vagy miért rossz a béranyaság. Nehéz írni erről. Tény, hogy óriási örömmel szolgál ez a lehetőség olyan pároknak, akik semmiképp nem tudnak gyereket nemzeni. Kézhez kapnak egy babát, aki valamilyen arányban az övéké, ha már teljesen nem is lehet. Megfizetik az árát rendesen, nem csak a béranyának, hanem az orvosoknak, amelyek elvégzik a szükséges beavatkozásokat. Valamiért számomra mindez Madách Ember Tragédiájának a Falanszter színjére emlékeztet, ahol a teremtett világot javítani igyekszik a tudós. Úgy érzem, hogy a gondolat, miszerint pénzért gyereket „növeszteni” az anyaméhben, majd odaadni születés után, rendkívül ellentmond a szeretetnek.
Ellent mondd, hiszen az anya és gyermeke közötti kapcsolat a fogantatás pillanatától elkezdődik. Könyvtárnyi anyag született már arról, hogy az anyaméhben eltöltött idő mennyire fontos az anya és gyermeke közötti kapcsolat kialakulásához. Nem emlékszik senki erre az időszakra, de ennek az időnek hatásait magunkkal visszük egy életre. Ehhez talán nem is kell pszichológusnak, vagy kutatónak lenni, hogy megértsük miért: nem mindegy, hogy valahova vendégként érkezünk, átutazóként érkezünk, vagy pedig nem kívánt személyként. Az anyaméhben lakozó gyermek érzi mindezt. Mindemellett, ha már a katolikus.ma által nőkért meghirdetett böjtjére is gondolunk, a béranyaság magát a nőt is tiszteletlen helyzetbe hozza: pusztán gép, ami termel. Szomorú.
Végezetül idézném a Katolikus Egyház Katekizmusának ide találó két cikkejét, amely nagyon tisztán magyarázza a helyzetet:
2376 Azok a technikák, amelyek a házaspár számára idegen, harmadik személy bevonásával (sperma vagy petesejt adományozásával, méh bérbeadásával) a közös szülőséget fölbontják, súlyosan erkölcstelenek. Ezek a technikák (idegen spermával való [heterológ] megtermékenyítés és beültetés) sértik a gyermeknek azt a jogát, hogy az általa ismert és egymással a házasság köteléke által egyesült apától és anyától szülessen. Megsértik a “házastársak kizárólagos jogát, hogy kizárólag a másik által váljanak apává és anyává”.
2377 Amennyiben a házaspáron belül kerül sor e technikák gyakorlására (homológ mesterséges megtemékenyítés és beültetés), talán kevésbé elvetendők, de erkölcsileg változatlanul elfogadhatatlanok maradnak, mert szétválasztják a nemi aktust az élet továbbadásának aktusától. A gyermek létét megalapozó cselekedet többé már nem olyan aktus, amelyben két személy kölcsönösen odaadja magát, hanem olyan aktus, mely “a magzat életét és identitását orvosok és biológusok hatalmára bízza, és az emberi személy eredete és sorsa felett a technika uralmát vezeti be. Ez az uralmi viszony már önmagában is ellentmond annak a méltóságnak és egyenlőségnek, melynek közösnek kell lennie a szülők és a gyermekek között.” [128] “A nemzést erkölcsi szempontból nézve megfosztják sajátos tökéletességétől, amikor nem a házastársi aktus, azaz a házastársi egyesülés sajátos gesztusának gyümölcseként akarják (…); csak a házastársi aktus két jelentése közötti összefüggés és az ember egységének tiszteletben tartása van összhangban az emberi személy méltóságának megfelelő nemzéssel.” [129]
