A magányon a filozófus szerint a mesterséges intelligencia sem segít
A mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetés elmoshatja a határt a fikció és a valóság között, állítja Eva Weber-Guskar német etikai szakértő a Süddeutsche Zeitungban megjelent írásban.
A filozófiával és etikával foglalkozó professzorasszony szerint nem ajánlott, hogy a magány ellen a mesterséges intelligenciát hívjuk segítségül beszélgetőpartnerként. Ha valamelyik chatbotot, például a ChatGP-t állandó partnerünknek, pláne mintegy élettársunknak tesszük meg, az könnyen vezethet oda, hogy számunkra a valóság és fikció közötti különbségek elmosódnak, ez pedig problémássá teszi a mindennapi kapcsolatunkat más emberekkel.
„Lehetnek persze olyan helyzetek, amikor inkább elfogadom a valósággal való kapcsolat elveszését, mintsem a magánytól szenvedjek. De szerintem létezik egy jobb lehetőség is”, mondja cikkben a szakértő. „A mesterséges intelligenciával gyakorolhatjuk a különböző kommunikációs formákat, hogy az idegen emberekkel folytatott beszélgetés során kevésbé legyünk félénkek. Ehhez az kell, hogy a képernyőn látható avatár mögé ne egy olyan személyt képzeljek, mint a körülöttem élő emberek, hanem egy újfajta beszélgetőpartnert lássak benne, akivel olyan komoly beszélgetéseket folytathatok, amikor a partner az én érdeklődésemet veszi figyelembe.”
A Bochumi Egyetem tanárának nemrég jelent meg A jövő érzései c. könyve, melynek alcíme: Hogyan változtathatjuk meg az életünket a mesterséges érzelmi intelligencia segítségével. Ebben kifejti, hogy a mesterséges intelligencia használata milyen kihatással lehet az emberi életre. Figyelmezteti az olvasót, hogy az ilyen mesterséges rendszereket nem szabad embernek tekinteni, hiszen, noha a mesterséges intelligencia csodálatos dolgokra is képes, amelyek hasznosak lehetnek, mégsem több egy beszélgetőtársnál. Nincs mögötte tudatosság, nincs gondolkodás, nincsenek érzések és erkölcsi felelősségérzet sem.
A szakember ugyanakkor óvatosságra int a mesterséges intelligenciának például az ápolás területén való alkalmazásával kapcsolatban. Szerinte, ha a robotokat rövid ideig arra használják, hogy szórakoztassák az embereket az idősotthonokban, az még rendben is van. De ha folyamatosan egy robot gondoskodik az ápolásra szoruló emberekről, a robot vigyáz rájuk és kvázi „gondoskodik” róluk, azt még akkor is problémásnak látja, ha a robot emberi tulajdonságokkal van felruházva, hiszen a mesterséges intelligencia a gondozás kulcsfontosságú aspektusára, mint például az együttérzés kimutatására, nem képes.
Fordította: Frick József
Forrás: Kathpress
INRI,
A “mesterségs inteligencia” nem más, mint a keresö oldalak legtöbbet haszált (legkeresettebb) témákban a sokféle válasz közül a legtöbbeket kiválasztó “ujfajta keresö” —amelyik azonban mintegy vászadóként adja el magát. Tehát messzemenöen elfogult és nem független, mert attól füg, hogy a világhálónak mely szegletében mire kersnek rá az ott lakók, ahol a mestreséges intelligencia a válaszokat összekeresgéli. Ettöl függ a mestreséges intelligencia válasza is…
Tehát a lagofntosabb kérdésekre természtesen nem képes válaszolni önmagában, ahogyan az ember sem (Isten nélkül). Ilyenek:
1_Mivégre vagyok a világon
2_Miért ilyenek a termeszeti törvények=a természettudomány szerint
3_Hogyan lehetek már itt és most boldog, hogy elövételezzem a mennyek országát ami Jézus szerint közöttünk van és nem jön el feltünö módon Lásd Lukács evang. 17. Fejezezet: “Az Isten országa.,20A farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa. Ezt válaszolta: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. 21Nem lehet azt mondani: Nézzétek, itt van, vagy amott! Mert az Isten országa közöttetek van egymást szeretök között.”
4_Miért nem lehet a legfonosabb dolgokat (szerelem, önzetlenség, barátság, önfeláldozás, öncélú Jótékony segit-´seg, mások javának kersese, anélkül, hogy nekem bármely evilagi hasznommal járna stb.) pénzen vagy eröszakkal megszerzni?
Ezért nem alkalmas a mesterséges intelligencia az alábbi álla´sok betöltésére:
a_Filozófia és vallástanár, pap, hittanár (felsőoktatási képzés) =ehez a mesterséges intelligencia csakis ismereteket közöl, amelyek személyes tanúságtétel nélkül csupán kijelentik, hogy mik a vallás dogmái=alapigazságai. Tekintélyelven müködik személyes boldogságtanuságtétel nélkül=ember nélkül nem hiteles és penz-vagy hatalom irányultságú csoportos tévedésekre vagy hazugságokra is képes
b_Történelem (tanár): a történelemet a gyöztesek írják, azert az van benne ami a hatalmukat erösiti, a többiek történelmét (történelmi jogait) mellékesnek tekinti és elhallgatja vagy tagadja
c_Pszichologos, Pilitologus, eröszakszervezet-jogásza-birája (felsőoktatási képzés): a sokféle gondolkodástudományokból csemegézik, amelyek könnyen keverdenek a pénz vagy lobby csoportok hatása alá és azok igényei szerint -mint aranyagizságokat- hirdetnek nyilvánvaló hamis állításokat is, amit a maesterséges intelligencia ugy köntörfalaz-le, hogy mindenkinek igaza legyen, de a biró nyerjen a JOGÀALLAMISÀGBAN—Lásd arany Janos “fülemüle per” cimü versét: Arany ebben a műben azt szerette volna bemutatni, hogy két veszekedő fél közül mindig a harmadik jár jól, aki eröszakszervezet tagjaként kényesziti öket majd valamier, egyiknek sem ad igazat, hanem csakis mint bíró-jogász, Önmagának-megbizojának.
Jó azonban a mesterséges intelligencia olyan tanulásra, amelyik nem “véleményfüggö”:
A_Teremészettudományok (biologia, matematika, fizika, kémia, földrajz, még humán nyelvek-szabályokkal stb.)
B_Jogtanár,aki csakis az adott elismert törvényes jogot tanítja (persze fennálla veszélye, hogy az igazsához annak semmi köze nincsen, de önmagában megáll).
C-Büntetőjogi és bűnügyi tanár: adott körben az érvényes jogokat meg lehet tanülni- (de nem biztos, hogy azok erköcsösek is)
D_ Kommunikáció tanár (felsőoktatási képzés): ennek vannak szabályai jó róluk tudni, hogy hol és mely körökben lehet öket alkalmazni).
Osli mosolygós Madonna könyörögj érettünk.