Képzeld, a férjem influenzában volt! – Na, ne mondd, jövőre mi is odamegyünk…, – jut eszembe a szakállas rendőrvicc, de azért ami mostanság nálunk, mifelénk, velünk történik sajnos már nem vicc. Azért nem az, mert már nem szabad a közös szenteltvíztartóból keresztet vetnünk, és egymást sem köszönthetjük a szentmise alatt béke-kézfogással. Mintha a szenteltvíztől s a kézfogástól kapnánk el a ragályt.
Inkább azért ugrott be nekem a vesztegzár képe, mert a minap éppen a körzeti rendőrök hozták tudomásomra: bizony egyik, nem idevalósi, másképp hívő, más nyelvet beszélő keresztény testvérem – mellesleg szomszéd –, aláírásokat gyűjtött a templomunk utcájában, majd panaszt emelt ellenünk a rendőrségen, mondván: zavarja őt a harangszó! Milyen dolog, hogy mi harangozunk, s ő ezt nem érti. Mondhatnám erre, hogy biztos furdalja a lelkiismerete, nem jár templomba, így aztán könnyebb felháborodni és méltatlankodni arra a fránya harangra. Nem tudom, ha görögkeleti harang lenne, az nem zavarná? Vagy ki akarja harcolni a jogait a csendhez, a zavartalan kényelmes életmódhoz? Akkor miért nem költözik el a világ végére? Vagy a mindennapos mentő- tűzoltóautó- vagy rendőrsziréna vinnyogó hangjai nem zavarják? Az autók tülkölése már megszokott? Vagy csak azért zavaró a templomunk harangja, mert magyarul szól? Egyáltalán a magyar katolikusok jelenlétével nincs kibékülve?
Érdekes módon a családban ketten is a rendőrségen dolgoznak, s mégsem ismerik a törvényeket? Nem képes elviselni jelenlétünket? Hát akkor hol van az a csodás békés egymás mellett élés és példamutatóan megoldott kisebbségi problémaköteg? Nevessek vagy sírjak? Csuda tudja. Várom a fejleményeket.
De az fölöttébb elgondolkodtató, hogy a nacionalizmus és a liberalizmus milyen szépen, sikamlósan, döccenés nélkül képes összeérni, mi több, összekacsintani. Mert ha az etnikai szálat le is vágom róla, akkor is marad korunk már-már ijesztő jelensége, amelyben napról napra azt tapasztaljuk, hogy: „nektek, keresztényeknek, kuss!” Demokratikus vírusok fertőznek egyre nagyobb elánnal. A világiasság szelleme, a felszínes evilágiság mételye pusztít, és egyre hangosabb és durvább méreteket ölt. Ki akarja szorítani Jézust az élet szinte minden területéről.
A tolerancia védjegyével teletűzdelt világunkban egyre agresszívebb támadások érik szimbólumainkat, szabad vallásgyakorlatainkat, hitünk nyilvános megvallását. Kereszteket törnek össze, templomokat gyújtogatnak, szent dolgokat gúnyolnak ki és becstelenítenek meg a másság jegyében, nekünk meg el kell tűrnünk, mert Jézus azt mondta: ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak…! Valóban, „csak úgy,” tehetetelenül el kell tűrnünk, el kell viselnünk mindent, zokszó nélkül?… Hisz Jézus is azt kérdezte a pribéktől: ha rosszat szóltam, bizonyítsd be, ha nem, miért ütsz engem?…
Ebben az abszurd világban már az állatoknak is több joguk van. Legalábbis oda jutottunk, nekik is bíróságon kell bebizonyítaniuk az élethez való jogukat… Az áldozat iránya megfordult. Olvastam a hírekben, hogy tavaly Franciaországban kakasokat és kacsákat pereltek be, mert kukorékolásukkal és hápogásukkal zavarták a városból kitelepült táposok csendjét. Átlépték a „zaj-küszöböt”. De aztán legalább a bírónak helyén volt az esze, és úgy ítélte meg, hogy a kakasnak joga van kukorékolni, a kacsának hápogni…
Nekünk, keresztényeknek most, kétezer év után papíron és törvénnyel kell bizonygatnunk, hogy jogunkban áll gyakorolni vallásunkat, harangozni, körmenetet tartani, keresztet tenni az iskola vagy a kórház falára. Ez lenne a híres 21. század, aminek föltétlen meg kell felelnünk, mert itt minden „high tech és zöld”?
Uramisten! Hol élünk? Rosszabb, mint a kommunizmus. Ott legalább sejtettük a közös ellenséget, vagy a veszélyt. Most, mintha a lelki immunrendszerünket tépnék ripityára: a lélek és a hit szabadságát zárnák karanténba. S mi asszisztálunk hozzá, nehogy megsértsük az idiotizmus érzékenységét. Nehogy bántani mernénk az egyházat támadók finom lelkű, sebezhető ingerküszöbét. Pedig én az ilyeneknek is jó szívvel felállítanék egy vesztegzárat. Csakis nevelő célzattal. Adnék minimum negyven nap gondolkodási időt. Szerintem biztos jót tenne nekik.
Ha elnémítjuk a harangot, elnémítjuk lelkiismeretünket, befogjuk Isten száját. Nekünk, keresztényeknek legalább ilyenkor érdemes kiállnunk Urunk ügye mellett. És összezárnunk. Hogy ne legyen ereje a sátánnak rajtunk fogást találni.
Templom nincs harang nélkül. A harang lelke a hangja. Harangot nem lehet hangtompítóval hallgatni. Ha ezek nem szólalnak meg – mondja Jézus, a kövek fognak megszólalni. S az bizony akkor már régen rossz lesz. Több kárt tesz majd, mint a koronavírus.
