A keresztény ember Máriával együtt a remény zarándoka – Ferenc pápa hálaadó homíliája

Az óesztendő utolsó liturgikus eseményét tartották a Szent Péter bazilikában december 31-én, vasárnap este öt órakor, melyen az egybegyűlt hívek a Szentatyával és a Római Kúria tagjaival együtt elénekelték a vecsernyét, az esti imádságot, végül pedig a hálaadó Te Deum himnuszt imádkozták. Ferenc pápa homíliájában a hálaadás és a reménység szavait elemezte Szűz Mária példája nyomán.

A hit lehetővé teszi, hogy ezt az órát másként éljük meg, mint egy világi mentalitás – kezdte beszédét Ferenc pápa. A Szűz Máriától született Jézus Krisztusba, a megtestesült Istenbe vetett hit új módot ad az idő és az élet megtapasztalására. Mindezt két szóban foglalnám össze: hálaadás és remény – jegyezte meg a Szentatya. Ám valaki mondhatná: „Nemde ezt csinálja mindenki az év utolsó estéjén? Mindenki köszön, mindenki remél, hívő vagy nem hívő egyaránt”. Talán úgy tűnik, hogy így van, vagy bárcsak így lenne!

De valójában az evilági hála és az evilági remény csak látszólagos, mert hiányzik belőle az a lényeges dimenzió, amely a Másikkal és másokkal, Istennel és a testvérekkel való kapcsolat. Az én-re és annak érdekeire koncentrálnak, ezért hiányt szenvednek, nem tudnak túllépni az elégedettségen és az optimizmuson – állapította meg a pápa. Ezzel szemben ez a liturgia – amelynek csúcspontja a „Te Deum laudamus”, a „Téged Isten, dicsérünk” nagy himnusza – teljesen más hangulatot áraszt, mégpedig a dicséret, a csodálkozás és a hála hangulatát. És ez nem a Bazilika fensége miatt történik, nem a fények és az énekek miatt – ezek inkább a következmények –, hanem a Misztérium miatt, amelyet az első zsoltár-antifóna így fejez ki: „Csodálatos csere! A Teremtő lelket és testet vett fel, egy Szűztől született; […] és megadja nekünk az ő istenségét.”

A liturgia lehetővé teszi, hogy belépjünk az Egyház érzéseibe; az Egyház pedig – úgymond – a Szűzanyától tanulja meg azokat – folytatta a pápa. Gondoljunk csak bele, milyen hála lehetett Mária szívében, amikor az újszülött Jézusra nézett! Ez egy olyan élmény, amit csak egy anya szerezhet meg, és mégis benne, az Isten Anyjában egyedülálló, semmihez sem hasonlítható mélysége van. Mária egyedül tudja, Józseffel együtt, honnan származik az a Gyermek. Ő pedig ott van, lélegzik, sír, ennie kell, be kell takarni, gondoskodni kell róla. A Misztérium teret ad a hálának, amely az ajándék átelmélkedésében, annak ingyenességében mutatkozik meg, miközben elfojtja a birtoklás és a megjelenés szorongását.

Az Egyház a Szűzanyától tanult meg hálát adni. És tőle tanulja a reményt is – tanította a pápa. Azt gondolhatjuk, hogy Isten őt választotta, a Názáreti Máriát, mert látta, hogy a saját reménye tükröződik az ő szívében, az a remény, amelyet Ő maga oltott bele a Szentlelkével. Mária mindig is telve volt szeretettel, kegyelemmel, és emiatt bizalommal és reménnyel is.

Mária és az Egyház reménye azonban nem optimizmus, hanem valami más: ez az ígéreteihez hű Istenbe vetett hit (vö Lk 1,55), és ez a hit a remény formáját ölti magára az idő távlatában. A keresztény, akárcsak Mária, a remény zarándoka. És ez lesz a 2025-ös jubileum témája: „A remény zarándokai” – állapította meg a Szentatya.

Kedves testvéreim, megkérdezhetjük magunktól: Vajon készülődik-e Róma, hogy a „remény városává” váljon a szentévben? Mindannyian tudjuk, hogy a Jubileum szervezése már egy ideje folyamatban van. De jól tudjuk, hogy a mi szemszögünkből nem éppen erről van szó; inkább az egyházi és civil közösség tanúságáról, tanúságtételéről, semmint eseményekről, amely inkább az életstílusban, az együttélés etikai és lelki minőségében rejlik. A kérdés tehát így fogalmazható meg: Dolgozunk-e azon, ki-ki a saját területén, hogy ez a város a remény jele legyen az ott élőknek és az ide látogatóknak?

Kérdéséhez a pápa egy példát fűzött: A Szent Péter térre belépni és meglátni, hogy az oszlopsor ölelésében minden nemzetiségű, kultúrájú és vallású ember szabadon és derűsen mozog, ez egy reményt keltő tapasztalat, de fontos, hogy mindezt a Bazilikában valamint az információs irodákban tett látogatás során egy jó fogadtatás erősítse meg. Egy másik példa: Róma történelmi központjának varázsa örök és egyetemes; de szükséges, hogy az idősek és bizonyos mozgássérültek is élvezhessék azt, továbbá a „nevezetes szépségnek” meg tudjon felelni az egyszerű díszlet és normális működés a hétköznapi élet helyein és helyzeteiben. Mert egy város, amely élhetőbb polgárai számára, mindenki számára is barátságosabb.

Kedves testvéreim, egy zarándoklat, különösen, ha igényes, jó felkészülést igényel. Ezért a jubileumot megelőző jövő évet az imának szenteljük. És mi lehetne jobb tanítónk, mint a mi Szűzanyánk? Lépjünk az iskolájába: tanuljuk meg tőle, hogy minden napot, minden pillanatot, minden elfoglaltságot, örömöt és bánatot, megelégedettséget és problémát a Jézusra vetett benső tekintettel éljünk meg! Tegyük mindezt Jézus, a mi Urunk jelenlétében és kegyelmével. Tegyük mindezt hálával és reménnyel – zárta Ferenc pápa a Te Deum esti hálaadó ima során tartott homíliáját.

Forrás: Vatican News