Ferenc papa Urangyala 0820

A hit nem egy vallási címke, hanem tevékeny szeretet – Ferenc pápa Úrangyala imája

Jézus és a kánaáni asszony találkozásának evangéliumi szakasza arra ösztönöz bennünket, hogy Krisztus példáját követve mi is képesek legyünk a megértő, együttérző szeretetre – fejtette ki tanításában Ferenc pápa.

Isten maga a szeretet és aki szeret, nem merevedik meg álláspontjaiban. A szeretet kreatív és konkrét tettekben nyilvánul meg. Az igazi hit pedig nem egyfajta vallási címke, hanem az Úrral való személyes kapcsolat, kitartó imából áll. Az Úr ezért biztat bennünket, hogy „Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak” (Mt 7,7).

A vasárnapi evangéliumi szakasz Jézus és egy kánaáni asszony találkozását beszéli el, aki Izrael területén kívül élt (vö. Mt 15,21-28) – kezdte beszédét Ferenc pápa, felidézve az epizód történetét. Az asszony azt kéri Jézustól, hogy szabadítsa meg lányát, akit az ördög gyötör, de az Úr nem hallgatja meg. Az asszony azonban nem tágít, így a tanítványok azt tanácsolják Jézusnak, hogy tegyen eleget kérésének, hogy az asszony ne háborgassa tovább őket, de Jézus elmagyarázza, hogy küldetése Izrael gyermekeinek szól és a következő képet használja: „Nem helyes, ha elveszik a gyerekek kenyerét s a kutyáknak dobják.” És a bátor asszony így válaszol: „De bizony Uram! Hiszen a kiskutyák is esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból.” Ekkor Jézus így szól hozzá: „Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod.” Még abban az órában meggyógyult a leány” – idézte az evangéliumi szakasz szavait Ferenc pápa, megjegyezve, hogy egy nagyon szép történetről van szó. Látjuk, hogy Jézus megváltoztatja a hozzáállását, és az asszony hitének az ereje az, ami megváltoztatja – mutatott rá a pápa, majd beszédében a következő két szempontot elemezte: Jézus változása és az asszony hite.

Jézus magatartásának megváltozását elemezve Ferenc pápa emlékeztetett rá, hogy Jézus hithirdetését Isten választott népéhez intézte; majd a Szentlélek terjesztette volna ki a föld végső határáig az Egyházat. De itt, mondhatnánk, egyfajta elővételezés történik, amely révén a kánaáni asszony történetében már megnyilvánul Isten művének egyetemessége – állapította meg a pápa. Érdekesnek nevezte Jézusnak ezt a készségességét: az asszony imájával szembesülve „elővételezi a terveket”, a konkrét esettel szemben még engedékenyebbé és együttérzőbbé válik. Isten ilyen: ő maga a szeretet, és aki szeret, az nem merevedik meg álláspontjaiban. Szilárd marad, de nem merev – hangsúlyozta Ferenc pápa. Nem marad merev álláspontjait illetően, hanem hagyja, hogy kimozdítsák és képes rá, hogy meghatódjon; tudja, hogyan változtassa meg a terveit. A szeretet kreatív – mutatott rá a Szentatya. És ha mi, keresztények, akarjuk követni Krisztust, akkor meghívást kapunk a változásra való készségre. Milyen jót tesz nekünk a kapcsolatainkban, de a hitéletünkben is, ha szelídek vagyunk, ha valóban meghallgatunk másokat, ha együttérzéssel elérzékenyülünk mások javára, mint ahogy Jézus tette a kánaáni asszonnyal. Ez a változásra való hajlékonyság, szívek, amelyek hajlamosak a változásra – foglalta össze a pápa a kreatív keresztény szeretet jellemzőit.

Ferenc pápa ezután az asszony hitét elemezte, amelyet az Úr dicsér, mondván, hogy „nagy”. A tanítványoknak csak az asszony kitartása tűnik nagynak, Jézus azonban dicséri az asszony nagy hitét. Ha belegondolunk, az az idegen asszony valószínűleg csak keveset, vagy semmit sem tudott Izrael törvényeiről és vallási előírásairól. Miből áll tehát az ő hite? Az asszony nem fogalmakban, hanem tényekben gazdag: a kánaáni asszony közeledik Jézushoz, leborul előtte, kitart kérésében, szoros párbeszédet folytat Jézussal, leküzd minden akadályt, hogy beszélhessen vele. Leküzd minden akadályt, hogy beszélhessen vele – ismételte meg nyomatékkal Ferenc pápa. Ez a hit konkrét valósága, amely nem egy vallási címke, hanem az Úrral való személyes kapcsolat. Hányszor engedünk a kísértésnek, hogy összecseréljük a hitet egy címkével? – jegyezte meg a pápa, majd kifejtette, hogy az asszony hite nem egyfajta teológiai etikett, illemtan, hanem hite a kitartásból áll; kopogtat, kopogtat az ajtón, hite nem szavakból, hanem imádságból áll. És Isten nem tud ellenállni nekünk, ha imádkozunk hozzá. Ezért mondta: „Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak”. (Mt 7,7).

Ferenc pápa beszédének utolsó részébe ismét önvizsgálatra buzdított: az elmondottak fényében tegyünk fel magunknak néhány kérdést. Jézus változásával kezdve keressük arra a választ: képes vagyok-e megváltoztatni a véleményemet? Tudok-e megértő lenni, tudok-e együttérző lenni, vagy merev maradok az álláspontjaimban? Szívemben van-e merevség? Ami nem tévesztendő össze a szilárdsággal, mert a merevség csúnya, a szilárdság jó – hangsúlyozta a pápa. Utalva a második szempontra, az asszony hitére, pedig tegyük fel magunknak a kérdést: milyen az én hitem? Megáll-e a fogalmaknál és a szavaknál, vagy valóban megélem, imádsággal és tettekkel? Tudok-e párbeszédet folytatni az Úrral, tudok-e kitartó lenni Ővele, vagy megelégszem azzal, hogy valami szép formulát ismételgetek? A vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédében végül a pápa azért fohászkodott a Szűzanyához, hogy tegyen minket készségessé a jóra és arra, hogy konkrét tettekkel éljük meg hitünket.

Imádkozzunk a háborúktól szenvedő népekért – Ferenc pápa felhívása

Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya Niger békéjéért és a Száhel-övezet stabilitásáért, valamint a háborútól régóta szenvedő Ukrajnáért imádkozott.

Ferenc pápa mindenekelőtt aggodalmának adott hangot a Nigerben zajló események miatt. A Szentatya csatlakozik a püspökök felhívásához, amely az ország békéjét és a Száhel-övezet stabilitását sürgeti, valamint imáival kíséri a nemzetközi közösség erőfeszítéseit, hogy minél előbb békés megoldást találjanak mindenki javára. „Imádkozzunk Niger kedves népéért” – kérte a pápa, majd a békéért fohászkodott a háborúk és erőszak által megsebzett minden nép számára, külön megemlítve Ukrajnát, amely olyan régóta szenved.

A Szentatya üdvözlete a Piekary Śląskie-i Mária kegyhely zarándoknőinek

Ferenc pápa ezután köszöntötte a Szent Péter téren megjelent római híveket és a különböző országokból érkezett zarándokokat. Külön üdvözölte az Észak-Amerikai Kollégium új szeminaristáit, jó felkészülést kívánva nekik. Megemlítette a spanyolországi Cadiz egy csoportját, majd köszöntötte a lengyeleket, közöttük azokat az asszonyokat és lányokat, akik ezen a vasárnapon zarándokoltak el a Piekary Śląskie-i Mária kegyhelyre. Végül a pápa annak a Boldog Carlo Acutis pártfogására bízott „Tucum” elnevezésű projekt fiataljait köszöntötte, akik vasárnap kezdték meg a „Via Lucis”, vagyis a „Fény útja” programjukat, hogy a vasútállomásokon találkozzanak a társadalom perifériáin élő emberekkel és elvigyék számukra az evangélium reményét.

Forrás: Vatican News

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.