Érték, élet, minta. Egy férfi és egy nő életre szóló kalandja, ajándéka, kihívása, örömeinek forrása, játéka, küzdelme. Egyszóval: élet.
Közreadjuk Szénégető Istvánnal a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Családpasztorációs Központjának vezetőjével készített interjúnkat, melyben főleg házaspárokkal végzett szolgálata gyakorlati szempontjait osztja meg olvasóinkkal.
– Az előző részben a házaspárrá válás folyamatáról kezdtél el beszélni. Házassággondozó és családpasztorációs munkád során, hogy tapasztalod, mik jellemzik az új házasok mindennapjait, milyen belső folyamatokon mennek át?
– Jellemzően három szakasza van a házaspárrá válás hosszú, olykor nem könnyű folyamatának.
Amit szinte minden házaspártól hallani lehet, az az, hogy házasságuk első periódusában új módon tapasztalják az egymáshoz tartozás örömét és felelősségét. A pozitív és intenzív érzések, a szerelem növekedésének vagy tovább erősödésének időszaka ez. Az együtt töltött idő tartalmas, büszkeséggel tölti el szívüket a „mi” tudat, jellemző az egymásra figyelés, az igények és elvárások kölcsönös és könnyed teljesítése. Aztán jellemzően egy új életciklus következik, amikor ez a szimbiotikus közösség, az egymás felé fordulás intenzitása kissé meglazul. A mézeshetek szükségszerűen véget érnek egyszer. Újra előtérbe kerülnek a különbözőségek, a differenciálódás periódusa kezdődik el. Kihangsúlyozódnak az otthonról hozott szokások, mindkét fél kiáll származási családjából eredő értékei mellett, és megpróbálja meggyőzni házastársát is annak helyességéről (pl. hogyan szervezni meg egy névnapot, miként ünnepelni meg a karácsonyt, minek hol legyen helye a lakásban, stb). Viták, veszekedések alakulnak ki, néha elhangzik egy-egy epés megjegyzés, gyanúsítgatás, haragot éreznek, a gondok megbeszélésének elnapolását vagy elutasítását, szexuális ridegséget, a hibák beismerésének képtelenségét élik meg.
A házaspárrá válás folyamatában ezt követi az újrakezdés, a továbbfejlődés szakasza, melyben a házastársak újra képesek lesznek egymás felé fordulni, megnyílni egymás előtt, elfogadni egymást erősségekkel és gyengeségekkel együtt, tanulni a saját és egymás hibáiból, közösen találni meg a kapcsolat megerősítését szolgáló erőforrásokat. Képessé válnak újra hibáik elismerésére, a bocsánatkérésre és megbocsátásra, a dolgok őszinte megbeszélésére, a közös imádkozásra, ezáltal a nehéz érzésekből való kilépésre és a szeretet melletti döntésre. Ezáltal gyakorolgatják férj-feleség szerepeiket és egymás mélyebb megismerésére és elfogadására törekednek és jutnak.
Megjegyzem, hogy az említett három szakasza a házaspárrá válásnak általánosítható, vagyis a legtöbb házasságban ebben a sorrendben fellelhető, abban azonban mindig eltérés lehet, hogy egy-egy szakasz kinél mennyi időt tart, miként sikerül egyik szakaszból a másikba átlépni, illetve az is, hogy milyen gyakorisággal ismétlődnek vagy váltakoznak.
– Egyre inkább világossá válik, hogy a házasságban élőknek tudatosan kell újra és újra egymás mellett dönteni. Ehhez azonban szükséges az, amit az imént említettél: a kapcsolat megerősítését szolgáló erőforrásokból való táplálkozás. De mik lehetnek ezek?
– Amit mondasz, nagyon igaz! Csak az él, ami táplálkozik. A házastársi szeretetnek is táplálékra van szüksége, a kapcsolatot szüntelenül ápolni és tudatosan építeni kell. Hadd mondjak újra egy tapasztalatot. Egy olyan keresztény, családos csoportban, ahol idősebb házaspárok is jelen voltak, megkértem, hogy írjanak össze olyan pontokat, melyek szerintük az új házasoknak segítség lehet a növekedésben. Hét pontot írtak össze. Azt a címet adták: Fogadalmunk. Ezt írták:
Elhatározzuk, hogy
1. Nem vetünk véget a kapcsolatunknak, hanem újraépítjük azt. Döntésünket arra alapozzuk, hogy tudjuk, Isten azt szeretné, hogy együtt maradjunk, és házasságunkat a Szentháromságban megvalósuló isteni egység tükröződésévé tegyük.
2. Türelemmel nézünk a jövő elé. Tudjuk, hogy a növekedés néha fájdalommal jár és apró konkrét döntések által következik be, de megígérjük, hogy a kegyelem segítségével türelmesek leszünk egymással szemben.
3. Itt és most, mindig megbocsátjuk egymásnak a múltbeli hibákat. Búcsút intünk a múlt rossz érzéseinek, emlékeinek, sebeinek és tiszta lapot kezdünk. Tudjuk, hogy meg kell bocsátanunk egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nekünk és Jézus nevében meg is tesszük ezt.
4. Betöltjük egymás szükségleteit, és inkább adni, mint kapni igyekszünk házasságunkban. Arra fogunk törekedni, hogy észrevegyük, mire van szüksége a másiknak, és mindennap megpróbálunk örömet szerezni egymásnak, attól függetlenül, hogy a mi kérésünket párunk teljesítette-e vagy sem. Különösen arra fogunk figyelni, hogy mindennap legalább egy olyan dolgot tegyünk, ami jólesik társunknak.
5. Vállaljuk a felelősséget megbántottságunkért, nem vonulunk némaságba, hanem mindig kimondjuk azt. Vagyis felelősséget vállalunk érzéseinkért és igyekszünk megosztani egymással azokat. 6. Minden este együtt imádkozunk és olvassuk a Bibliát. Belátjuk, hogy lelkiéletünk fejlődésével hozzájutunk azokhoz az erőforrásokhoz, amelyek által nagyobb belátással és megértéssel kezelhetjük problémáinkat, mélyebb kapcsolatra juthatunk Istennel és egymással.
7. Törekszünk a jó kommunikációra. Meghatározunk olyan időpontokat, amikor a fontos kérdéseket meg tudjuk beszélni. Minden problémával szembenézünk, nem hibáztatjuk társunkat, hanem saját érzéseinkről beszélünk, addig gondolkodunk, amíg kölcsönösen kielégítő megoldást nem találunk.
– Nevezhetjük ezeket az új házasok hét fogadalmának?
– Én nagyon sokat tanulok a házaspároktól. Ők azt mondják, nem feltétlenül fogadalmak ezek, de valóban nagyon sokat segíthetnek abban, hogy Isten és az oltár előtt kimondott valamikori fogadalmaikat hűséggel teljesíteni tudják. Én a házassági elköteleződés alapelveinek nevezném inkább.
Az egyes kérdéseknek a pontról pontra való átnézése, átbeszélgetése akár több órát is igénybe vehetne. Használni lehet házaspárok csoportjában is, hét alkalommal feldolgozni a hét pontot.
De fel lehet fogni játékként is. Az egyik házaspár, pl. felírta a fenti hét pontot egy-egy kis lapocskára, betették egy dobozkába, minden héten kihúztak belőle egyet. A következő héten próbálták azt az egyet szem előtt tartani és meg is valósítani, tettekre váltani. Aztán visszajeleztek egymásnak, hogy mit éreztek, hogyan növekedtek az elmúlt héten.
