A francia Katolikus Egyház szexuális visszaéléseinek hátteréről

„Kifejezem szégyenemet, elborzadásomat és elhatározásomat, hogy együtt fogok cselekedni a szexuális visszaélések áldozataival, hogy az egyházi hatóságok, a papok, az egyházi emberek és a hívők többé ne takarják el szemüket, ne fogják be fülüket, ne rejtegessék vagy takargassák a tényeket és ne vonakodjanak a nyilvános feljelentéstől. Minden püspök nevében beszélek.”

Ezek voltak Eric de Moulins-Beaufort reims-i érseknek, a francia Püspöki Konferencia elnökének kemény és határozott szavai, miután kedden nyilvánosságra hozták az ún. CIASE jelentést az egyház tagjai által 1950 óta elkövetett szexuális visszaélésekről. „Az önök jelentésén keresztül hallottuk az áldozatok hangját, hallottuk a számukat. A hangjuk elkeserít, a számuk nyomaszt minket. Ez több, mint amit el tudtunk képzelni” – mondta az érsek. Hasonlóképpen nyilatkozott Véronique Margron nővér, a francia Szerzetesrendek Konferenciájának elnöke, aki végtelen szégyenérzetéről és bánatáról szólt, és azt mondta, itt az emberiség elleni bűntettekről kell beszélni.

Miről is van szó?

Egy nagyon alapos, széleskörű, két és fél évig tartó vizsgálatról, amelyek a francia katolikus egyház megbízásából egy független bizottság (Commission indépendante chargée de faire la lumière sur les abus sexuels dans l’Église, francia rövidítéssel CIASE) indított az egyházi szexuális visszaélésekkel kapcsolatban. A francia Püspöki Konferencia és a Szerzetesi Intézetek és Kongregációk Konferenciája 2018 novemberében jelentette be a feltáró bizottság megalakulását, amelynek elnöke a francia Államtanács korábbi alelnöke, Jean-Marc Sauvé lett. 2021. október 5-én, kedden a bizottság nyilvánosságra hozta 500 oldalas, átfogó jelentését. A mellékletek további 2000 oldalt tesznek ki. A jelentés a visszaélések feltárásán túl elemzi, hogy az Egyház hogyan kezelte (vagy sem) az eseteket, és számos ajánlást is megfogalmaz.

A vizsgálat eredményei

A vizsgálat széleskörű visszaéléseket tárt fel. A konkrétan ismert esetek száma és a becslések között olyan nagy eltérés mutatkozik, amit nehéz megértenünk. A bizottság megkérdezések, interjúk módszerével 2700 áldozatot azonosított, további 4800 esetre levéltári kutatások derítettek fényt. Ebből kiindulva, egy közvélemény-kutató intézettel és a Francia Egészségügyi és Orvosi Kutatóintézettel együttműködésben megbecsülték a potenciális áldozatok 1950 és 2020 közötti teljes számát. Ezek a becslések összesen 330.000 áldozatról szólnak, közülük mintegy 216 ezer fiatal lehet papok által elkövetett visszaélések áldozata, míg a többieket egyházi intézményekben dolgozó világi személyek, például tanárok zaklathatták. Az áldozatok mintegy 80%-a zömében 10-13 év közötti fiú volt. (A becslési módszerről a jelentést ismertető cikkek nem tudósítanak.)

Egy másik becslés az elkövetőkre vonatkozott: eszerint 3200 egyházi bántalmazó (a vizsgált 70 év alatt működő 115.000 pap és szerzetes mintegy 3%-a) követhette el a visszaéléseket. Az esetek több mint fele az első 20 évben, 1950 és 1969 között történt, majd fokozatos csökkenés, később pedig a csökkent szinten való stagnálás következett. A jogilag még el nem avult ügyek száma 22, ezeket átadták az ügyészségnek. Negyven további eset már elavult, de az állítólagos elkövetők még életben vannak. Az ő ügyüket egyházi tisztviselőkhöz továbbították.

A bizottságról

A bizottságba Jean-Marc Sauvé elnök 21 tagot hívott meg, akik mindegyike önkéntesként vett részt a munkában. A 12 férfi és 10 nő között voltak jogászok, pszichológusok, teológusok, keresztények és ateisták egyaránt, de egyetlen pap, szerzetes vagy egyetlen áldozat sem. A választott munkamódszerekbe sem az egyház, sem bármilyen egyéb intézet vagy intézmény nem szólhatott bele. Mandátumuk minden tekintetben nagyon széles volt: földrajzilag nem csak az európai Franciaországot vizsgálhatták, hanem a tengerentúli megyéket és területeket is, a vizsgált időszak 70 évet fedett le, és személyi vonatkozásában kiterjedt mind az elkövetőkre (papokra és szerzetesekre), mind az áldozatokra (kiskorúak és más kiszolgáltatott személyek).

A kedden tartott sajtókonferencián Jean-Marc Sauvé kíméletlen szavakkal ostorozta a katolikus Egyházat. „”Az egyház nem látott és nem hallott semmit, nem vette észre a gyengén érkező jeleket, nem tette meg a szükséges szigorú intézkedéseket. Évekig mély, teljes, sőt kegyetlen közömbösséget tanúsított az áldozatok iránt” – mondta a bizottság elnöke, aki úgy véli, az Egyház hozzáállása 2000 körül kezdett javulni.

Hogyan végezte a munkáját a bizottság?

A bizottság átlagosan havonta egyszer ülésezett. Délelőttönként plenáris ülést tartottak, a meghallgatásokat pedig délután folytatták. Széles körben hívták fel az áldozatokat a jelentkezésre, ehhez külön telefonvonalat és a célra jogilag és pszichológiailag speciálisan kiképzett, egyházi vonatkozásban érzékenyített telefonos fogadócsapatot is biztosítottak.

A bizottság összesen mintegy 6500 személlyel találkozott személyesen. Az áldozatok mellett családtagok is voltak a meghallgatottak között. Az áldozatok több mint felével (1600 fő) egy részletesebb kérdőívet is kitöltettek, majd 250 áldozattal egészen mély, nehéz és sokszor fájdalmas beszélgetést bonyolítottak le, amelyeken a bizottság részéről kis, 2-3 fős csoportok vettek részt.

A bizottság megkereste a püspököket és a szerzetesrendek vezetőit, hogy az ő levéltáraik anyagait is használhassák. Egy későbbi időszakban a francia egyházmegyék mintegy egyharmadát, valamint kb. húsz kongregációt személyesen is meglátogattak az alaposabb vizsgálódás céljából. Pierre d’Ornellas rennes-i érsek az Aleteiának adott nyilatkozatában elismerően beszélt a hozzájuk kiküldött személy komoly hozzáállásáról és professzionalizmusáról. Az egyházi levéltárak mellett a munkába természetesen bevonták az állami levéltárakat és a különböző sajtóarchívumokat is.

Sauvé elnök elmondta, hogy eleinte azt hitte, heti 1-2 napot kell majd erre a munkára szánnia, később azonban kiderült, hogy az elfoglaltság heti 35-40 órára is rúgott.

A bizottság ajánlásai

A bizottság 45 reformjavaslatot állított össze, amelyek között szerepel az Egyházi Törvénykönyv felülvizsgálata, a szeminaristák ítélőképességének és képzésének javítása, valamint olyan konkrét elismerési mechanizmusok létrehozása, mint például nyilvános szertartások, az elszenvedett szenvedésekről megemlékező liturgikus ünnepségek, az áldozatoknak és szenvedéseiknek állítandó emlékművek stb. Az Egyháznak el kell ismernie felelősségét, a rendszerszintű hanyagságot és az intézményes takargatást. A dokumentum egyénenként megállapított kárpótlásra is javaslatot tesz, és kizárná, hogy ehhez adományokból gyűjtsenek pénzt, mivel ezt a francia Egyháznak kell biztosítania.

Az Egyházi Törvénykönyv Ferenc pápa által kezdeményezett egyik módosítása már december 8-án életbe lép. Eszerint a szexuális zaklatás kikerül a szüzesség elleni sérelem kategóriából, és ezentúl életellenes, illetve a személy méltósága elleni támadásnak minősül.

A bizottság azt is javasolta, hogy vizsgálják felül a gyónási titok kérdését, ami szerint a pap köteles titokban tartani mindazt, amit a gyónás során megtudott. A francia polgári jog tiszteletben tartja a gyónási titoktartást, de a CIASE szerint a kiskorúak vagy kiszolgáltatott személyek ellen elkövetett szexuális erőszak bejelentésének jogi kötelezettsége előbbre való, mint a titoktartáshoz való jog.

Az egyházi kormányzás is reformra szorul, mivel akadályozta az agresszió megfelelő kezelését – írja a jelentés. A bizottság többek között azt javasolja, hogy a világiaknak nagyobb részvételt kell biztosítani a döntéshozó szervekben. Olyan ajánlás viszont nincs, hogy a papi cölibátust el kellene törölni, mivel azt nem azonosították a visszaélések okaként.

A bizottság meg van győződve arról, hogy a Szentszék erős szándéka, hogy felszámolja ezt a problémát, és Ferenc pápa maga is teljes mértékben elkötelezett ebben a kérdésben – nyilatkozta a CIASE bizottság elnöke.

Mit mondjunk a gyerekeknek?

Az Aleteia portál egyik cikke még arra vonatkozóan is ad tanácsokat, hogyan beszéljünk, és beszéljünk-e egyáltalán gyermekeinknek a vizsgálatról és a jelentésről. Mit mondjunk neki, hogy ne zúzzuk szét bizalmukat a papok és a szerzetesek iránt? Milyen kép alakulhat ki bennük ezek után a papokról?

A fő szempont az, hogy ne kicsinyelljük le, de ne is túlozzuk el a problémát. A kisebbek esetében egyfajta megelőzés lehet a célja a beszélgetésnek. Anélkül, hogy szexuális abúzusokról beszélnénk, azt tanítsuk meg a gyerekeknek, hogy tudjon különbséget tenni a szerető családtagtól, baráttól kapott, dicsérő, „jó” simogatások, és a „rossz” simogatások között. Tudatosítsuk benne, hogy létezik egy belső riasztórendszere, és ha arra hallgat, fog tudni vigyázni a testére, és fog tudni nemet mondani.

A nagyobb gyermekek már több mindent meg tudnak érteni a szomorú valóságból. Használjunk életkoruknak megfelelő szavakat. Ha igazságosak akarunk lenni, hívjuk fel arra is a figyelmüket, hogy hasonló veszély távolról sem csak az egyházban leselkedik rájuk. Bizalmuk megőrzéséhez mondjuk el, hogy a cselekményt elkövető papok aránya a papságon belül mennyire alacsony. Sajnos, az emberek valóban néha gyarlók és bűnösök. Ezért hitüket és bizalmukat helyezzék Istenbe, aki soha nem fogja becsapni őket és csalódást okozni nekik.

A pápa szavai

Ferenc pápa nagy fájdalommal olvasta a független bizottság jelentését – áll a Szentszék sajtóirodájának október 5-i közleményében. „Gondolatai elsősorban az áldozatok felé fordulnak. Hatalmas bánatot érez sérüléseik miatt, és hálás, amiért kellően bátrak voltak ahhoz, hogy bejelentést tegyenek. A pápa gondolatai a francia Egyház felé is szállnak. Azt kívánja, hogy ráébredvén e szörnyű valóságra, és egyesülve Urunk szenvedésével legsérülékenyebb gyermekei érdekében, a francia Egyház a megváltás útjára léphessen” – írja a közlemény. – „Imáival a pápa az Úrra bízza Franciaországban élő népét, elsősorban az áldozatokat, hogy az Úr megadja nekik a vigasztalást, és az igazságszolgáltatás révén bekövetkezhessen a gyógyulás csodája.”