BIY HU cover 270. nap

270. nap: Isten kegyelmes Ezdráshoz

II. EZDRÁS MŰKÖDÉSE
Ezdrás hazatérése.

Ezek után az események után Artaxerxésznek, a perzsák királyának uralkodása alatt Ezdrás, Szerajának fia, (aki) Azarja fia volt, az Hilkija fia, az Sallum fia, az Cádok fia, az Achitub fia, az Amarja fia, az Azarja fia, az Merajot fia, az Zerahja fia, az Uzzi fia, az Bukki fia, az Abisua fia, az Pinchasz fia, az Eleazár fia, az pedig Áron főpap fia – ez az Ezdrás feljött Babilonból. Írástudó ember volt, s járatos Mózes törvényében, amelyet az Úr, Izrael Istene adott. Mivel az Úrnak, Istenének keze volt vele, a király minden kívánságát teljesítette. Artaxerxész király 7. évében Izrael fiai közül sokan – papok, leviták, énekesek, kapuőrök s templomszolgák – fölmentek Jeruzsálembe. Az ötödik hónapban érkezett Jeruzsálembe, a király 7. évében. Az első hónap első napján kezdte meg Babilonból a költözést, és az ötödik hónap első napján már meg is érkezett Jeruzsálembe, mert fölötte volt Istenének jóságos keze. Ezdrás ugyanis arra szentelte magát, hogy tanulmányozza és kövesse az Úr törvényét, és Izraelben törvényt és jogot tanítson.

Artaxerxész rendelete.

Ez annak a levélnek a másolata, amelyet Artaxerxész király Ezdrás papnak és írástudónak adott, aki járatos volt az Úr parancsaiban és Izraelnek adott törvényeiben:

„Artaxerxész, a királyok királya Ezdrás papnak, aki az ég Istene törvényének titkára, békességet! Nos, így rendelkezem: Bárki, aki birodalmamban Izrael népéhez vagy papjai és levitái közé tartozik, s önként Jeruzsálembe akar menni, veled mehet. Téged ugyanis a király és hét tanácsosa küld, hogy mérd hozzá Júdeát és Jeruzsálemet Istened törvényéhez, amely a kezedben van, és hogy vidd el azt az ezüstöt és aranyat, amelyet a király és tanácsosai önként ajánlottak fel Izrael Istenének, aki Jeruzsálemben lakik, valamint azt az aranyat és ezüstöt is, amelyet Babilon tartományaiban kaptál, a nép és a papok önkéntes adományaival együtt, amelyeket Istenük jeruzsálemi háza javára ajánlottak fel. Ezen a pénzen vásárolj bikákat, kosokat, bárányokat, s hozzá étel- és italáldozatot, és mutasd be őket Istenetek házának oltárán Jeruzsálemben. Ami ezüst és arany megmarad, azt használjátok fel úgy, ahogy magad és testvéreid jónak látjátok, Istenetek akaratának megfelelően. Az edényeket meg, amelyeket átadtak neked Istened házának szolgálatára, tedd Istened elé Jeruzsálemben. Amire még szükség lesz Istened házában – neked kell róla gondoskodnod –, azt megkapod a királyi kincstárból. Magam, Artaxerxész király, megparancsolom a folyamon túli összes kincstárosnak: Amit csak kér tőletek Ezdrás pap, az ég Istene törvényének titkára, azt mind adjátok meg: 100 talentum ezüst, 100 kor búza, 100 bát bor, 100 bát olaj erejéig, sót pedig korlátlanul. Amit az ég Istenének házáért parancsol, azt mind pontosan meg kell tenni az ég Istenének, nehogy a harag rászálljon a királynak és fiainak országára. Egyszersmind tudatjuk veletek, hogy tilos adót, járulékot és vámot szedni a papoktól, levitáktól, énekesektől, kapuőröktől, templomszolgáktól, röviden, az Isten e házának szolgáitól.

Te pedig, Ezdrás, Istened bölcsessége szerint, amely a kezedben van, rendelj bírákat és elöljárókat. Ezek szolgáltassanak igazságot a folyamon túli egész népnek, mindazoknak, akik ismerik Istened törvényét. Akik pedig nem ismerik, azokat tanítsátok meg rá. Aki nem tartja meg pontosan Istened törvényét – a királynak is az a törvénye –, azt szigorúan el kell ítélni – halálra, száműzetésre, pénzbírságra vagy börtönre.

Ezdrás útja Babilonból Jeruzsálembe.

Áldott legyen az Úr, atyáink Istene, ő sugallta ezt a király szívébe, hogy megdicsőítse az Úr házát Jeruzsálemben. Ő keltette föl irántam a király, tanácsosai és minden hatalmas királyi tisztviselő jóindulatát. Én meg bátorságot merítettem, mert fölöttem volt az Úr, az én Istenem keze, s összegyűjtöttem Izrael vezetőit, hogy térjenek velem haza.

Ezek azok a családfők – a családfájukkal együtt –, akik hazatértek velem Babilonból Artaxerxész király uralkodása idején: Pinchasz fiai közül Gersom; Itamár fiai közül Dániel; Dávid fiai közül Sekanja fia Hattus; Pareos fiai közül Zakariás és vele számba véve százötven férfi; Pahat-Moab fiai közül Zerahja fia, Eljoenáj és vele kétszáz férfi; Zattu fiai közül Jahariel fia, Sekanja és vele háromszáz férfi; Adin fiai közül Jonatán fia, Ebed és vele ötven férfi; Elem fiai közül Ataljahu fia, Izajás és vele hetven férfi; Sefatja fiai közül Michael fia, Zebadja és vele nyolcvan férfi; Joáb fiai közül Jechiel fia, Obadja és vele kétszáztizennyolc férfi; Bani fia közül Josifja fia, Selomit és vele százhatvan férfi; Bebai fiai közül Bebai fia, Zakariás és vele huszonnyolc férfi; Azgad fiai közül Hakkatan fia, Johanan és vele száztíz férfi; Adonikam fiai közül: a fiatalabbak, a nevük: Elifelet, Jejel és Semaja és velük hatvan férfi; Bigvai fiai közül Utai és Zabud és velük hetven férfi.

Összegyűjtöttem őket a folyó mellett, amely Ahava felé folyik, és ott táboroztunk három napig. Szemügyre vettem a népet és a papokat, de nem találtam Lévi fiai közül egyetlenegyet sem. Akkor elküldtem Eliezert, Arielt, Semaját, Elnatánt, Jaribot, Nátánt, Zakariást és Mesullamot, ezeket a józanul gondolkodó férfiakat. Elküldtem őket Iddóhoz, Kaszifja helység fejéhez, szájukba adva azokat a szavakat, amelyeket Iddóhoz és testvéreihez kellett intézniük, akik Kaszifja helységben laktak, hogy küldjenek nekünk szolgákat Isten háza számára. S mikor fölöttünk volt Istenünk jóságos keze, egy okos férfit küldtek nekünk Machli fiai közül, aki Lévinek, Izrael fiának fia volt – Serebját, fiaival és testvéreivel együtt tizennyolc embert, továbbá Hasabját és vele testvérét, Jesaját, Merári fiai közül, a fiaikkal együtt húsz embert. A templomszolgák közül pedig, akiket Dávid és a vezérek rendeltek a leviták szolgálatára: kétszázhúsz templomszolgát – mind név szerint följegyezték őket. Aztán ott, az Ahava folyó mellett böjtöt hirdettem, hogy megalázkodjunk Istenünk előtt, és szerencsés utat esdjünk ki magunknak, gyermekeinknek és minden jószágunknak. Szégyelltem ugyanis a királytól fegyveres segítséget és lovasokat kérni, hogy oltalmazzanak minket az úton az ellenség ellen. Azt mondtam a királynak: „Istenünk keze vezérli azokat, akik őt keresik, és megáldja őket. Azokat azonban, akik elfordulnak tőle, hatalma és haragja sújtja.” Így hát böjtöltünk és könyörögtünk Istenünkhöz, és ő meghallgatott minket. Azután a főpapok közül kiválasztottam tizenkettőt, Serebját, Hasabját és még tízet a testvéreik közül. Lemértem nekik az ezüstöt, az aranyat és az edényeket, amelyeket a király, a tanácsosai, a főemberei, valamint Izrael ott található fiai az Isten háza számára ajándékul felajánlottak. A kezükbe mértem 650 talentum ezüstöt, 102 ezüsttalentum értékű edényt, 100 talentum aranyat, húsz aranyserleget, 1000 dareikosz értékben és két szép csillogó rézből való edényt, amely olyan értékes volt, mint az arany. Így szóltam hozzájuk: „Ti az Úr szentjei vagytok, s szentek ezek az edények is, ez az ezüst és az arany önkéntes adomány az Úrnak, atyáitok Istenének. Vigyázzatok és őrizzétek meg, amíg a papok és a leviták vezetői és Izrael családjának fejei előtt le nem méritek Jeruzsálemben az Úr házának helyiségeiben.” A papok és leviták átvették a lemért ezüstöt, aranyat és edényeket, hogy elvigyék Jeruzsálembe, Istenünk házába.

Az első hónap tizenkettedik napján indultunk el az Ahava folyótól, hogy Jeruzsálembe menjünk. Istenünknek fölöttünk volt a keze, s megóvott minket az ellenségtől és az útonállóktól az úton. Így megérkeztünk Jeruzsálembe, és három napig ott maradtunk. A negyedik napon lemértük Istenünk házában az ezüstöt, aranyat és az edényeket, és Urija fia, Meremot pap kezére bíztuk. Vele volt Pinchasz fia, Eleazár, s voltak mellettük leviták is: Jesua fia, Jozabad és Binnui fia, Noadja. Számra és súlyra föl is jegyezték.

Ebben az időben a száműzöttek, akik visszatértek a fogságból, égőáldozatot mutattak be Izrael Istenének: tizenkét bikát egész Izraelért, kilencvenhat kost, hetvenhét bárányt, tizenkét kecskebakot – mindezt égőáldozatul az Úrnak. Aztán átnyújtották a király rendeletét a folyamon túli királyi helytartóknak és kormányzóknak, s ezek pártfogásba vették a népet és az Isten házát.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Kérdés a böjttel kapcsolatban.

Dárius király 4. esztendejében [az Úr szózatot intézett Zakariáshoz], a kilencedik hónap [Kiszlév hónap] negyedik napján Bételből elküldték Szarecert, Regem-Meleket és embereit, hogy imádkozzanak az Úr színe előtt, és kérdezzék meg a Seregek Ura templomának papjaitól, valamint a prófétáktól: „Kell-e nekem az ötödik hónapban gyászolnom és böjtölnöm, amint már számos esztendeje megtettem?”

Visszatekintés a nemzet múltjára.

Ekkor a Seregek Ura a következő szózatot intézte hozzám: Így beszélj az ország egész népéhez és a papokhoz: „Amikor az elmúlt hetven esztendőben böjtöltetek és sírtatok az ötödik és a hetedik hónapban, talán miattam böjtöltetek? Hát amikor esztek és isztok, tán nem magatoknak esztek és isztok? Nem ismeritek a tanítást, amelyet az Úr a régi próféták által adott, amikor még laktak Jeruzsálemben, és békében élt a környező városokkal együtt? Amikor még laktak a Negeben és a síkságon? [Az Úr szózatot intézett Zakariáshoz: Ezt mondja a Seregek Ura:] Szolgáltassatok igazságot mindannyian, gyakoroljátok az irgalmasságot és tanúsítsatok részvétet testvéreitek iránt. Ne sanyargassátok az özvegyet és az árvát, az idegent és a szegényt. Szívetekben ne forraljatok gonoszságot mások ellen. De nem vették figyelembe. Lázadó vállat mutattak nekem, befogták a fülüket, nehogy halljanak. Megkeményítették a szívüket, mint a gyémánt, nehogy megértsék a tanítást és a törvényeket, amelyeket a Seregek Ura Lelke által és a régi próféták által adott nekik. Ezért nagy lett a Seregek Urának haragja. Ez történt: Hiába kiáltott, nem hallgatták meg, [majd ők is hiába kiáltanak, én sem hallgatom meg őket – mondja a Seregek Ura]; ezért szétszórta őket a különféle népek közé, amelyeket nem is ismertek. Mögöttük pedig elpusztult az ország: nem járt arra senki sem. Sivataggá tették a csodálatos földet!”

Szabadulás a messiási korban

A Seregek Urának szózata:

Ezt mondja a Seregek Ura:
Féltékeny szeretettel szeretem Siont,
és nagy haragra gerjedtem miatta.

Ezt mondja a Seregek Ura:
Visszatérek a Sionra,
és Jeruzsálemben fogok lakni.
Jeruzsálemet a hűség városának fogják
nevezni, a Seregek Urának hegyét
meg szent hegynek.

Ezt mondja a Seregek Ura:
Ülnek még öregemberek és öregasszonyok
Jeruzsálem terein.
Bot lesz mindegyikük kezében
napjaiknak sokasága miatt.

Tele lesznek a város terei
kisfiúkkal és kislányokkal;
játszadozni fognak a tereken.

Ezt mondja a Seregek Ura:
Ha ez csodálatosnak látszik majd
a nép maradékának szemében
[azokban a napokban],
vajon az én szememben is
csodálatosnak látszik majd?
– mondja a Seregek Ura.

Ezt mondja a Seregek Ura:
Lám, kiszabadítom népemet
napkelet és napnyugat földjéről.

Visszahozom őket,
hogy Jeruzsálemben lakjanak.
Az én népem lesznek,
és én az Istenük leszek
hűségben és igazságban. Ezt mondja a Seregek Ura: Legyen erős a kezetek, nektek, akik ezekben a napokban halljátok e szavakat a próféták szájából, akik jövendölnek attól a naptól kezdve, amelyen a Seregek Ura templomának letették az alapjait, hogy újjáépítsék a szentélyt. Az előtt a nap előtt ugyanis eredménytelen volt az ember munkája, és eredménytelen volt az állatok munkája. Munkája közben ugyanis senkinek sem volt nyugta az ellenségtől. Én ugyanis mind egymásra szabadítottam az embereket. De most már nem úgy bánok e nép maradékával, mint a régi időkben – mondja a Seregek Ura. Lám, békét adok: a szőlőskert megtermi gyümölcsét, a föld megadja termését, az ég hullatja az esőt. Ezt mind megadom e nép maradékának. Miattatok átok szállt a nemzetekre, Júda háza [és Izrael háza]: Ugyanígy, ha megmentlek benneteket, áldás lesztek számukra. Ne féljetek: legyen erős a kezetek!
Ezt mondja a Seregek Ura: Amint elhatároztam, hogy rosszul bánok veletek, amikor atyáitok megharagítottak – mondja a Seregek Ura, és nem is irgalmaztam, úgy most, ezekben a napokban elhatároztam, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával. Ne féljetek!
Csak ezeket a dolgokat tegyétek meg: Mondjatok egymásnak igazat, kapuitokban úgy szolgáltassatok igazságot, hogy békét szerezzetek. Szívetekben ne forraljatok gonoszságot egymás ellen, hogy ne szeressétek a hamis esküt, mert ezek a dolgok, amelyeket gyűlölök – mondja az Úr.

Válasz a böjttel kapcsolatos kérdésre.

A Seregek Ura a következő szózatot intézte hozzám: Ezt mondja a Seregek Ura: A negyedik hónap böjtje, az ötödik hónap böjtje, a hetedik hónap böjtje és a tizedik hónap böjtje Júda háza számára vidámságot, örömet és kellemes ünnepet fog jelenteni. De szeressétek az igazságot és a békét!

A szabadulás reménye a messiási korban.

Ezt mondja a Seregek Ura: Eljönnek még ide a népek és a nagy városok lakói. Az egyik város lakói elmennek a másikhoz, és azt mondják: „Gyertek, menjünk és imádkozzunk a Seregek Urának színe előtt, és keressük a Seregek Urát! Hadd menjek én is!” Számos nép, hatalmas nemzetek jönnek, hogy keressék a Seregek Urát Jeruzsálemben, és imádkozzanak az Úr színe előtt.
Ezt mondja a Seregek Ura: Azokban a napokban egyetlen júdai ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: „Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

A fület hallásra, a szemet látásra,
mindkettőt az Úr teremtette!

Ne szeresd az alvást, nehogy elszegényedj,
nyisd ki a szemed, és bőven lesz kenyered!

„Milyen rossz! Milyen rossz!”
– mondja a vevő,
aztán útjára megy, és nagyra van vele.

Hogyha van is arany és rengeteg korall,
a tudós ajak azért becses drágaság.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, dicsérünk téged. Köszönjük neked, hogy vagy nekünk. Köszönjük, hogy végtelen jóságodban örökké szeretsz minket. Istenem, milyen könnyen tudunk érzéketlenné válni a te szereteted iránt. Pedig te állandóan, hűségesen és tökéletesen szeretsz minket. Milyen könnyű közömbösnek lennünk szereteted iránt. Uram, segíts nekünk folyamatosan keresni, minél többször tudatosítani, észrevenni és befogadni a szeretetedet ma és mindennap. Jézus Krisztus nevében. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Ezdrás könyvével kapcsolatban fontos megjegyeznünk, hogy a 6. és a 7. fejezet között nagyjából 60 év telik el. Ezdrás írástudó volt, méghozzá Áron leszármazottja, vagyis főpapi családból való. Ezdrás Babilonból Jeruzsálembe megy, ő vezeti a második hazatérő hullámot. Emlékezzünk vissza: három hullámban vitték el a népet Izraelből Babilonba, és most három hullámban térnek oda vissza. Az első hullámot Zerubbábel vezette – róla hallottunk az elmúlt napokban. A másodikat Ezdrás vezeti, a harmadikat pedig majd Nehemiás.

Ezdrás rendkívüli kegyet talál Artaxerxész perzsa király előtt. Korábban már olvastunk hasonló esetekről, például Dárius és Cirusz király is olyan rendeleteket hoztak, amelyek támogatták a templom újjáépítését, és lehetővé tették Izrael hazatérését. Pogány király létükre mindent megtettek azért, hogy Isten népe visszatérhessen és imádhassa az Urat. Meghökkentő és csodálatos dolog ez.

Ezdrás azt mondja: „…mert fölöttem volt az Úr, az én Istenem keze, s összegyűjtöttem Izrael vezetőit, hogy térjenek velem haza” (Ezd 7,28). Kijelenti, hogy bizony nem azért tette, mert ő annyira nagyszerű lett volna. Nem is azért, mert különleges képességei lettek volna. Hanem azért, mert Isten kegyelme vele volt. Ez az, amit érdemes nekünk is megjegyezni: Amikor áldásokat tapasztalunk az életünkben, akkor fontos kimondani, hogy ez nem puszta véletlen. Ez azért történhetett meg, mert Isten jó hozzánk.

Szeretnék most idehozni egy verset, ami különösen fontos: „Ezdrás ugyanis arra szentelte magát, hogy tanulmányozza és kövesse az Úr törvényét, és Izraelben törvényt és jogot tanítson” (Ezd 7,10). Ez a három dolog határozza meg tehát Ezdrás életét: tanulni – megélni – tanítani. Nagyszerű dolog ezeknek szentelni az életünket, és vegyük észre: Mi is ezt tesszük. Immár 270. napja igyekszünk megérteni Isten igéjét, hagyjuk, hogy apránként formálja a szívünket. A tanulás, a felfedezés az első lépés, hiszen csak ezek után következhet a megélés. Ezdrás sem azért tanulmányozta az Úr törvényét, hogy aztán messziről gyönyörködhessen kutatási eredményeiben. Azért tartunk ki Isten igéjének olvasásában, mert ezeket a dolgokat jó tudni, de még jobb továbbadni azoknak, akik ránk vannak bízva – legyen az a gyermekünk, egy osztály, egy közösség, vagy bárki a környezetünkben.

A 8. fejezetben Ezdrás első személyben szól, és azt mondja: „…az Ahava folyó mellett böjtöt hirdettem, hogy megalázkodjunk Istenünk előtt, és szerencsés utat esdjünk ki magunknak, gyermekeinknek és minden jószágunknak” (Ezd 8,21). Az „Ahava” szó egyébként héberül azt jelenti: szeretet. A folytatásban megmagyarázza, hogy miért látja helyesnek a böjtölést: „Szégyelltem ugyanis a királytól fegyveres segítséget és lovasokat kérni, hogy oltalmazzanak minket az úton az ellenség ellen. Azt mondtam a királynak: »Istenünk keze vezérli azokat, akik őt keresik, és megáldja őket«” (22. vers). Tehát nem szeretne ellentmondani önmagának azzal, hogy emberek segítségében reménykedik, és annak elnyeréséért fáradozik. Ehelyett inkább arra buzdítja az embereket, hogy Istenhez könyörögjenek segítségért. 

Ebben pedig van valami nagyon értékes, amire még közelebbről rá tudunk nézni akkor, ha kicsit összehasonlítjuk Ezdrás és Nehemiás történetét. Nehemiás Babilontól egészen Jeruzsálemig fegyveres kíséretet kap a királytól, és ő erre úgy tekint, mint Isten gondviselésére. Örül neki, hogy Isten a királyon keresztül gondoskodik Izraelről. Ezdrás ezzel szemben arra gondolt, hogy ha már annyit beszélt a királynak a gondviselésről és Isten védelméről azok iránt, akik az Ő arcát keresik, most nem lenne helyénvaló segítséget kérnie pont tőle. Vegyük észre! Nem arra gondolt, hogy: „Szégyellek segítséget kérni a királytól, úgyhogy én majd megoldom saját magamnak”, hanem inkább közvetlenül Istenre hagyatkozott. Nehemiás és Ezdrás döntése is helyes volt az adott helyzetekben. Ami nem lett volna helyes: szégyellni segítséget kérni az embertől, és közben Istentől sem kérni segítséget. Ezdrás csoportja végül megérkezett Jeruzsálembe. Isten megóvta mind a két csoportot a maga módján. Ez egy szép és mély tanítás: Isten sokféleképpen gondoskodik. 

Zakariás könyvének mai szakaszában a képmutató böjtölésről esik szó. A nép Izraelbe visszatérve a következőt kérdezi Zakariástól: „Most, hogy visszatértünk a száműzetésből, tovább folytassuk-e az ötödik és a hetedik hónap böjtjeit?” Isten eredetileg csak egyetlen kötelező böjtöt rendelt el: az engesztelés napját. Később a nép még négy másik napot, és még ezt a két böjti hónapot is bevezette, mert így akartak azokra a fájdalmas eseményekre emlékezni, amelyek közös történelmük során történtek velük. Ez összességében egy nagyon jó dolog. Jelenünk is visszatükrözi a böjt relevanciáját, hiszen katolikus keresztényként minden pénteken böjtölünk, hétről hétre megemlékezünk Jézus kereszthaláláról, vasárnaponként pedig a feltámadását ünnepeljük. A böjtölés erőteljes dolog, éppen ezért szeretne Isten üzenni róla valamit Zakariáson keresztül: „Hát amikor esztek és isztok, tán nem magatoknak esztek és isztok?”  (Zak 7,6). Más szavakkal a következőre szeretné felhívni Izrael figyelmét: „Ti ugyan böjtöltök, de aztán úgy esztek és isztok, mintha az életetek csak a tietek lenne. Isten kap egy kis odafigyelést, de az életetek többi része nem róla szól.” Az ilyen hozzáállás ma is mennyire igaz lehet, akár ránk nézve is: „Elmegyek vasárnap templomba, de a hét többi része az enyém” – az időm tehát az enyém, de azért adok belőle egy keveset Istennek is.

Az egész életed Istené, nem csak egy kis része.A böjt az az ima, aminek mindig azt kellene kifejeznie, hogy az ételünk, az időnk, a fizetésünk, nem a miénk, hanem igazából mindez Istené. Nem tőlünk származik, hanem ajándékba kapjuk. A böjt által egy részét visszaadhatjuk neki, ezáltal közelítve ahhoz a valósághoz, hogy igazából az elejétől kezdve nem volt a miénk. Akár egy kicsi felajánlás is jele lehet annak, hogy „Istenem, az egész életem tehozzád tartozik!” Ha odaadjuk Istennek azt a kicsi áldozatot, de az életünk nagy részét megtartjuk magunknak, lemaradunk arról, amit az Úr nekünk szánt. Ő viszont nem szeretné, ha lemaradnánk róla, hanem arra vágyik, hogy teljesen az övéi legyünk.

A 8. fejezet végén egy gyönyörű prófécia áll: „Azokban a napokban egyetlen júdai ruhája szegélyét tíz különböző nyelvű ember fogja majd meg, és kéri: »Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!«” (Zak 8,23). Ez a mondat rólunk szól.

Mi, akik nem zsidónak születtünk, Jézus vérének szövetsége által Isten népévé lettünk. Ahogyan Pál apostol írja: beoltattunk az élet fájába (vö. Róm 11).

És annyira hálás vagyok azért, hogy Isten megengedi olyanoknak is, mint mi – akik nem a zsidó néphez, nem Isten választott népéhez tartozunk születésünktől fogva –, hogy mégis az ő népévé váljunk: örökbefogadás által a keresztségben. Ez tényleg ajándék.

Imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is és a hallgató társaidért is!

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.