Fülöp herceg kedvességét mutatja egyik csöndes cselekedete, amely arra figyelmeztet minket, hogy nem szabad olyan gyorsan ítélkeznünk.
Az elmúlt héten minden hírforrás tele volt a néhai edinburgh-i hercegről szóló hírekkel a szombati temetés előtt. Számtalan pozitív történetet lehetett olvasni arról, milyen eredményeket ért el tengerésztisztként. Kevésbé közismert cselekedetei is napvilágot láttak, mint például az, hogy ő alapította az Edinburgh Hercege Díjat, amely számtalan fiatal számára tette lehetővé, hogy megváltoztassa az életét. Mindenki előtt nyilvánvalóvá lett kötelességtudata fogadott hazája és családja iránt.
Az ilyen történetek kellemes olvasmányt jelentenek, különösen az után, hogy II. Erzsébet királynő egykori hitvesét gyakran negatív fényben tüntette fel a sajtó. Ez pedig mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy társadalmunk gyakran túl gyorsan fogalmaz meg kritikát anélkül, hogy ismerné az illető személyt vagy az összes tényt.
Az együttérzés tapintatos cselekedete
Egy különleges történet jól megmutatja, hogy milyen ember volt Fülöp herceg a merev testtartás mögött. A történetet Norman Tebbit egykori politikus önéletrajzában olvashatjuk, akinek felesége súlyosan megsérült az IRA által a Brighton Hotelben 1984-ben elkövetett robbantásokban.
Tebbit leírja, hogy neki és feleségének egy állami vacsorán kellett részt vennie a Buckingham-palotában. Felesége, Margaret szorult helyzetben volt, mivel számára különösen nehéz volt a késsel és villával történő étkezés. Tebbit ezért felhívta a palotát, hogy elmagyarázza a helyzetet, és azt a megnyugtató választ kapta, hogy minden rendben lesz.
Margaret, akinek súlyos bénulása miatt kerekesszékre volt szüksége, a herceg mellett ült. Természetesen rögtön nagyon ideges lett. Amikor azonban megjelent az étel, Fülöp herceg átadta az evőeszközét egy inasnak, és a kezével kezdett enni. Ezután már Margaret is nyugodtan evett a kezével. Az étkezés többi fogását úgy szolgálták fel, hogy lehetővé tegyék az ujjal való evést – ez a tapintatos kedvesség jól mutatja a herceg együttérzését.
Csendes figyelmességéről további történetek is megjelentek. Fontos, hogy ezek minél több emberhez eljussanak, hiszen nemcsak arra figyelmeztetnek bennünket, hogy keresztényként a halottakról mindig a legjobb oldalukról emlékezzünk meg, hanem arra is, hogy ne ítélkezzünk olyan gyorsan mások felett és ne kritizáljuk őket életükben vagy halálukban. A mi kötelességünk az, hogy imádkozzunk a lelkükért.
Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia
