BIY HU cover 267. nap BEVEZETO

Bevezető rész: Visszatérés

Elmélkedés

Most újabb fontos szakaszhoz érkeztünk a Biblia idővonalán.

Magunk mögött hagyjuk a fogság időszakát és a próféták hosszú sorát, és belépünk abba a korszakba, amelyet így nevezünk: Visszatérés. És már maga ez a szó is reményt hordoz. Visszatérés. A száműzetés hosszú, nehéz időszaka után végre fényesebb napok következnek.

Júda népe hetven évet töltött Babilonban. Ezalatt nem volt templomuk, ezért vallási életük is jelentősen átalakult. Ebben az időszakban erősödött meg a zsinagóga szerepe mint a közösség, az imádság és a tanítás helye. Ekkor váltak egyre hangsúlyosabbá azok a vallási gyakorlatok és étkezési előírások is, amelyekkel majd Jézus korában újra találkozunk.

A száműzetés idején ugyanis a népnek meg kellett tanulnia úgy megélni a hitét, hogy nem volt templom, ahol áldozatot mutathattak volna be.

Ez azért is érdekes, mert amikor az evangéliumokat olvassuk, már egy olyan zsidósággal találkozunk, amelyben a templom mellett a zsinagóga, a tanítás és a mindennapi vallási előírások is rendkívül fontos szerepet játszanak.

De most elérkezik a hazatérés ideje. És ez a történet nem először jelenik meg a Bibliában. Az egész Szentíráson végighúzódik egy nagyon fontos minta: száműzetés és visszatérés. Eltávolodás és hazatérés. Látjuk ezt az Egyiptomból való kivonulás történetében. Látjuk a Bírák könyvében. Látjuk most a babiloni fogság után.

És ugyanezzel a mintával találkozunk majd az Újszövetségben is. Jézus egyik legismertebb példabeszéde, a tékozló fiú története tulajdonképpen ugyanezt mutatja be. A fiú elhagyja az atyai házat. Eltávolodik. Száműzetésbe kerül – még ha ezt saját maga választotta is. Majd egyszer csak magába száll és hazatér. Ezért a száműzetés és a visszatérés nem pusztán Izrael története.

Ez a mi történetünk is. Mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor eltávolodunk Istentől. És mindannyiunk előtt ott áll a lehetőség, hogy visszatérjünk hozzá.

A babiloni fogság alatt a világhatalmi helyzet is megváltozott. Babilon uralmát átvették a perzsák, akiknek egyik legjelentősebb uralkodója Kürosz volt. És itt valami egészen különös történik. Isten megérinti Kürosz szívét, és ő engedélyezi a zsidóknak, hogy visszatérjenek Jeruzsálembe, sőt támogatja a templom újjáépítését is. Ez ismét emlékeztet bennünket az Egyiptomból való kivonulásra. Amikor Izrael népe elhagyta Egyiptomot, az egyiptomiak aranyat és értékes javakat adtak nekik. Most pedig egy idegen uralkodó segíti őket abban, hogy hazatérjenek és újjáépítsék Isten házát.

De nagyon fontos felismernünk valamit: nem mindenki tért vissza. Sokan már jól berendezkedtek Babilonban. Megszokták az életüket. Kényelmessé vált számukra a száműzetés. És ez számunkra is komoly figyelmeztetés lehet. Az ember ugyanis Istentől távol is képes berendezkedni. Meg lehet szokni azt, hogy az ember nincs igazán közel az Úrhoz. Meg lehet szokni a lelki szárazságot. Meg lehet szokni a langyosságot. Meg lehet szokni azt, hogy Isten már nem igazán van életünk középpontjában. És egy idő után még kényelmesnek is tűnhet.

Ez a száműzetés egyik legnagyobb veszélye: amikor már nem is vágyunk haza. Azok viszont, akik visszatértek, három nagy hullámban érkeztek Jeruzsálembe. A pontos évszámoknál sokkal fontosabb megjegyeznünk, mi történt az egyes visszatérések során.

Az első nagy alak Zerubbábel. Az ő küldetésének középpontjában a templom újjáépítése áll. Ez az új templom már nem volt olyan pompás, mint Salamon temploma, de újra lett egy olyan hely, ahol Isten népe áldozatot mutathatott be. Ez lesz majd az a templom is, amelyet évszázadokkal később Heródes jelentősen kibővít és átépít, és amelyet Jézus korából ismerünk.

A második fontos alak Ezdrás. Az ő küldetése Isten igéjének újbóli felfedezése. Ezdrás tanítja a népet. Újra eléjük tárja Isten törvényét. Segít nekik újra megtanulni, kik ők, kihez tartoznak, és hogyan kell Isten népeként élniük.

A harmadik nagy alak Nehemiás. Ő Jeruzsálem falait építi újjá. Így tehát a Visszatérés időszakának három nagy mozzanatát nagyon könnyű megjegyezni e három személyhez kötve:

Zerubbábel – templom.

Ezdrás – Isten igéje.

Nehemiás – Jeruzsálem falai.

És ez a három kép nemcsak Izrael történetét segít megérteni. A saját lelki életünkről is nagyon sokat elmond. Gondolj bele, milyen helyzetben voltak azok, akik hazatértek. Hetven év telt el. Sokuk számára Jeruzsálem már nem személyes emlék volt. Talán a nagyszüleik vagy dédszüleik meséltek róla. Ők maguk Babilonban születtek. Ott nőtték fel. Ott volt az otthonuk. És egyszer csak azt mondják nekik: „Menjetek haza!” De hol van az otthon? Babilonban, ahol egész életedet leélted? Vagy Jeruzsálemben, amelyet talán még soha nem is láttál, de amely Isten ígérete szerint a te valódi otthonod?

Ehhez valódi megtérés kell. A szív megmozdulása. Annak felismerése: „Lehet, hogy itt nőttem fel, de nem ide tartozom igazán.” A lelki életben is megtörténhet ugyanez. Lehet, hogy valaki olyan régen él Istentől távol, hogy már nem is emlékszik arra, milyen volt közel lenni hozzá. Lehet, hogy valaki évek óta nem gyón. Lehet, hogy elszakadt az Egyháztól. Lehet, hogy az imaélete teljesen elhalt. Lehet, hogy egész életét más dolgokra építette fel. És Isten egyszer csak megérinti a szívét: „Gyere haza!”

De a visszatérés nem mindig könnyű. Ezdrás és Nehemiás könyve éppen ezt mutatja meg. A hazatérők számos akadállyal találkoztak. Nehéz volt újjáépíteni a templomot. Nehéz volt helyreállítani Jeruzsálemet. Ellenségeskedéssel kellett szembenézniük. És ott volt az önzés kísértése is. A nép egy része inkább a saját házát építette, miközben Isten háza romokban hevert. Valahogy így gondolkodtak: „Majd foglalkozunk Isten templomával is. De előbb legyen rendben az én házam.” Ismerős gondolat. „Majd imádkozom, ha lesz időm.” „Majd elmegyek gyónni.” „Majd komolyabban veszem a hitemet.” „Majd foglalkozom Istennel, ha minden más rendben lesz.” Csakhogy lehet, hogy éppen azért nincs rendben minden más, mert Isten nincs az első helyen.

És itt érkezünk el a Visszatérés történetének talán egyik legfontosabb lelki üzenetéhez. Mit tegyünk akkor, amikor az életünk romokban hever? Mit tegyünk, ha valami összeomlott? Lehet, hogy valaki elveszítette a munkáját. Lehet, hogy egy kapcsolat széthullott. Lehet, hogy gyász érte. Lehet, hogy valamilyen súlyos kudarcot élt át. Lehet, hogy hosszú időre eltávolodott Istentől. Lehet, hogy egyszerűen úgy érzi: „Nem tudom, hogyan kellene újrakezdenem.”

A Visszatérés könyvei három kapaszkodót adnak.

Az első: a templom. A mi életünkben ez elsősorban a szentségi életet jelenti. Ha romokból akarsz újjáépülni, helyezd életed középpontjába az Eucharisztiát és a szentségeket. A szentmisét. A gyónást. A Krisztussal való találkozást. A keresztény élet nem pusztán gondolatokból áll. Isten kegyelme konkrét módon érkezik hozzánk a szentségekben. Ha újjá akarod építeni az életedet, indulj el!

A második: Isten igéje. Pontosan ezt tesszük most a Biblia egy év alatt útján. Nap mint nap olvassuk, hallgatjuk Isten szavát. És talán már te is megtapasztaltad, hogy Isten igéje lassan elkezd felépíteni. Erőt ad. Irányt ad. Időnként kiigazít. Máskor megvigasztal. Egyre mélyebben megmutatja Isten szívét és Isten tervét. Ha újjá akarod építeni az életedet, szükséged van Isten szavára.

A harmadik pedig Jeruzsálem falai. Az ókorban egy várost nem tekintettek igazán biztonságos, teljes városnak falak nélkül. A mi életünkben ezek a falak az Egyházat jelképezhetik. Szükségünk van az Egyházra. Szükségünk van közösségre. Szükségünk van testvérekre. Szükségünk van a liturgikus évre. Szükségünk van lelkipásztorokra. Szükségünk van arra, hogy ne magányos keresztényként próbáljunk élni.

Így áll össze ez a háromlábú alap:

a szentségek,

Isten igéje

és az Egyház.

Ha az ember újra akarja építeni az életét, erre a háromra biztonsággal támaszkodhat. És talán érdemes most megkérdezned magadtól: Melyik hiányzik az életemből? Lehet, hogy olvasom a Bibliát, de nem élek szentségi életet. Lehet, hogy rendszeresen járok szentmisére, de Isten igéje alig kap helyet a hétköznapjaimban. Lehet, hogy imádkozom és olvasom a Szentírást, de elszigetelődtem az Egyháztól és a közösségtől. Könnyű azt mondani: „Ebből a háromból nekem kettő is elég.” De a bibliai kép éppen azt mutatja meg, hogy az újjáépítéshez mindháromra szükség van. A hazatérés történetét hajlamosak vagyunk egyszerűnek látni. Azt gondoljuk: „Hát persze, hogy mindenki vissza akart menni Jeruzsálembe!” De nem így történt. És ha őszinték vagyunk, talán megértjük, miért. A hazatérés ugyanis nemcsak azt jelenti, hogy elhagyod a rossz helyzetet. Azt is jelenti, hogy újra elfogadod Isten rendjét.

A tékozló fiú történetében sem pusztán arról van szó, hogy a fiú megunta az éhezést és a disznók vályúját. Haza kellett térnie az atyához. Újra fiúként kellett élnie. Újra el kellett fogadnia az atyai ház rendjét. Nekünk is ez lehet a legnehezebb. Talán tudjuk, hogy Isten létezik. Talán tudjuk, hogy nála jobb lenne. Talán vágyunk is arra, hogy kijöjjünk abból a helyzetből, amelyben vagyunk. De kérdés: akarunk-e újra gyermekei lenni? Akarjuk-e, hogy ő legyen az Úr? Akarunk-e engedelmeskedni neki? Mert a valódi hazatérés ezt is jelenti.

Ebben az időszakban három prófétával is találkozunk majd: Aggeussal, Zakariással és Malakiással. A próféták ugyanis nemcsak a száműzetés előtt és alatt szóltak. A visszatéréskor is szükség van rájuk. Mert attól, hogy valaki hazatért, még nem jelenti azt, hogy már minden rendben van a szívében.

Aggeus például éppen arra figyelmezteti a népet, hogy azért tértek vissza, hogy újjáépítsék Isten házát, de közben saját kényelmük került előtérbe.

Amikor Aggeus könyvét olvasod, érdemes erre figyelned: Mi foglalja el nálam Isten helyét? Milyen dolgokra jut mindig idő, energia és pénz, miközben Isten ügye folyton későbbre marad?

Malakiás könyve pedig már különös módon előkészíti a Messiás eljövetelét. Malakiás arról beszél, hogy Isten elküldi hírnökét, aki elkészíti előtte az utat. A könyv végén Illés próféta eljöveteléről is szó esik. Az Újszövetségben pedig Jézus Keresztelő Jánosra mutat rá mint arra, aki Illés küldetését tölti be, előkészítve az utat a Messiás előtt. Így gyönyörű folytonosság rajzolódik ki az Ó- és az Újszövetség között. A Visszatérés története tehát már előre mutat Krisztus felé.

Malakiás könyvében találunk egy különös képet is. Arról beszél, hogy az igazság napja felkel, és gyógyulás lesz a szárnyaiban. A zsidó hagyományban a ruhák négy sarkára bojtokat, cicitet erősítettek, az Isten parancsaira való emlékeztetőül. A „sarok” héberül kānāf, amelynek elsődleges jelentése „szárny”, de ruhával kapcsolatban a ruha szegélyét vagy sarkát is jelentheti. Ezért különösen érdekes, hogy az evangéliumokban az emberek Jézus ruhájának szegélyét érintik meg és meggyógyulnak. Gondolj csak arra az asszonyra, aki azt mondja: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Ez nem pusztán egy véletlenszerű mozdulat. Az evangéliumok hátterében ott visszhangzik az ószövetségi ígéret Malakiástól: „felkel az igazság napja, ami gyógyulást hoz szárnyain” (Mal 3,20 a Káldi Neovulgáta fordításában). Jézusban beteljesedik mindaz, amit a próféták előre hirdettek. És miközben Júda népe ebben az időszakban újjáépíti saját közösségét, a világ más részein is fontos dolgok történnek. Ez nagyjából Szókratész, Platón és később Arisztotelész világának időszaka. Az emberi értelem hatalmas kérdéseket tesz fel az igazságról, a jóról, az emberről és a világról. És ez is emlékeztet valamire. Van bölcsesség a világban. Az emberi értelem valóban nagyon sokra képes. De van valaki, aki maga a Bölcsesség: Jézus Krisztus. Ha újjá akarod építeni az életedet, végső soron rá kell építened.

És itt talán érdemes egy pillanatra nemcsak Júda történetére, hanem a saját életedre is visszanézned. Amikor üdvtörténetet olvasunk, könnyű szépen korszakokra osztani mindent. Ez volt a királyság. Ez volt a fogság. Ez volt a visszatérés. Ezdrás után Nehemiás következik. Majd jönnek a Makkabeusok. Utólag minden rendezettnek tűnik. De azok, akik benne éltek, nem így látták. Ők nem azt mondták: „Most éppen az üdvtörténet Visszatérés nevű korszakában élünk.” Hanem valószínűleg ezt: „Az élet most rettenetesen zavaros.” Vagy: „Nem tudom, mi lesz holnap.” Vagy: „Nem értem, mit csinál Isten.”

Pontosan így vagyunk a saját életünkkel is. Amikor benne vagyunk, sok minden kaotikusnak tűnhet. Értelmetlennek. Összefüggéstelennek. De időnként érdemes hátralépnünk és úgy szemlélnünk a saját életünket, ahogyan most az üdvtörténetre tekintünk. Gondold végig: Mikor érintette meg Isten először igazán a szívedet? Milyen nehéz időszakokon vitt keresztül? Mikor távolodtál el? Mikor hívott vissza? Milyen embereket küldött melléd? Milyen ajtókat nyitott meg? Milyen ajtókat zárt be? Hol vagy most?

Lehet, hogy amikor benne voltál ezekben az eseményekben, mindez csak kusza történések sorozatának tűnt. De lehet, hogy Isten már hosszú ideje szövi azt a képet, amelyet te még nem látsz egészében. Istennek terve van. A Katekizmus szavaival: ez jóságának terve. A te életed sem pusztán összevissza események sorozata. Isten munkálkodik benne. Éppen ezért időnként szükségünk van arra, hogy csendben maradjunk. Menj be egy templomba! Tölts időt szentségimádásban! Tedd félre a telefont! Halkítsd le a zajt! És kérdezd meg: „Uram, mit teszel az életemben?” Nézd vissza az elmúlt éveket! Figyeld meg saját szíved mozdulásait! És próbáld felismerni Isten mozdulásait is! Ne hagyd, hogy a zaj és a zűrzavar elnyomjon! Nézd a saját történetedet a hit szemével! Hiszen ezt tanuljuk napról napra a Biblia egy év alatt során is: hogyan nézzünk az életre Isten szemével? Hogyan nézzünk egy nehéz helyzetre úgy, hogy közben tudjuk, ki Isten? Hogyan nézzünk saját magunkra úgy, hogy tudjuk, mit gondol rólunk az Atya? Hogyan bízzunk benne jó időben és rossz időben? Egészségben és betegségben? Sikerben és kudarcban?

Az Úr kiválasztotta népét. Végigvezette őket a rabszolgaságból a szabadságba. Országot adott nekik. Elviselte hűtlenségüket. Megengedte a száműzetést, a fogságot. És aztán hazavezette őket. Újra és újra megtartotta őket. És ugyanez az Isten tart meg téged is. Ezért amikor most belépünk a Visszatérés időszakába, ne csak Júda történetét figyeld! Figyeld a sajátodat is! Hol van szükséged hazatérésre?  Mi omlott össze benned, amit újra fel kellene építeni? Hol kell visszaállítanod a szentségi életet? Hol kell újra helyet adnod Isten igéjének? Hol kell ismét bekapcsolódnod az Egyház életébe? És talán a legfontosabb kérdés: ha Isten most megnyitja előtted a hazafelé vezető ajtót, átlépsz-e rajta?

Imádkozom érted. És nemcsak én imádkozom érted, hanem mindazok, akik ennek a podcastnek a létrejöttén dolgoznak. Mi valóban egy közösségként járjuk ezt az utat. Kérlek, te is imádkozz értünk!

Imádkozz a Zarándok.ma szerkesztőségéért, és ha teheted, anyagilag is támogasd a missziót! Hogy ezt hogyan teheted, azt a zarandok.ma/tamogatas oldalon találod. Előre is köszönjük segítségedet.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.