A megbocsátással önmagunkat szabadítjuk fel – Vasárnapi ráhangoló

A harag és a gyűlölet fenntartása rengeteg energiát emészt fel, miközben a megbocsátás elsősorban nem annak ajándék, akinek megbocsátunk, hanem saját magunknak – erről beszélt Heiter Robert Gottfried atya a Vasárnapi ráhangolóban.

A vasárnapi olvasmány Sirák fia könyvéből különösen élesen szembesít bennünket a harag és a megbocsátás kérdésével:

„Bocsáss meg a másik embernek, ha vétett. Imádkozzál, és neked is megbocsátják vétked.” Sir 28,2

A szentírási rész arra figyelmeztet, hogy nehezen kérhetjük Istentől saját bűneink bocsánatát, ha közben mi magunk konokul ragaszkodunk a másik emberrel szembeni haragunkhoz.

Heiter Robert Gottfried atya szerint a gyóntatószékben is gyakran találkozni hosszú éveken vagy akár évtizedeken át hordozott családi sérelmekkel. Emberek nem ülnek egy asztalhoz egymással, nem köszönnek, nem telefonálnak egymásnak, és tudatosan újra meg újra fenntartják magukban a haragot.

A tartós neheztelés ugyanis nem passzív állapot. Folyamatosan emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy kire haragszunk, kivel nem akarunk szóba állni, kinek nem akarunk segíteni. Mindez jelentős lelki és szellemi energiát köt le. Az atya szerint ugyanezt az energiát akár a jó szolgálatába is állíthatnánk. Amikor gyűlölködünk, bosszút tervezünk vagy tudatosan életben tartjuk sértettségünket, végső soron saját magunktól vonunk el erőforrásokat.

A kiengesztelődéshez ugyanakkor alázatra is szükség van. El kell tudnunk ismerni, hogy talán mi sem tettünk mindent jól, és olykor akkor is érdemes elsőként bocsánatot kérnünk, amikor saját megítélésünk szerint nem mi vagyunk a hibásak. Ha ezzel helyreállhat egy család békéje vagy egy megtört kapcsolat, érdemes feltenni a kérdést: valóban fontosabb-e az önérzetünk a kiengesztelődésnél?

Heiter Robert Gottfried atya arra is rámutatott: különös ellentmondás, amikor Istentől gyógyulást, irgalmat és bocsánatot kérünk, miközben saját magunk fenntartjuk a jogot arra, hogy valaki mást ne szeressünk, vagy ne legyünk hajlandók megbocsátani neki.

„Aki megbocsát, nem azzal nagyvonalú, akinek megbocsát”

– hangsúlyozta. Előfordulhat ugyanis, hogy a másik embert egyáltalán nem érdekli, megbocsátottunk-e neki. A változás elsősorban bennünk történik meg. A megbocsátással mi magunk engedjük el a felhalmozott haragot, gyűlöletet, sértettséget és mindazt az energiát, amelyet ezek fenntartására fordítottunk. Ez az energia pedig felszabadulhat arra, hogy jóra használjuk.

Mindannyiunk életében lehetnek olyan sebek, amelyeket újra és újra mi magunk tépünk fel. A vasárnapi ráhangoló üzenete szerint ideje lehet nem tovább őrizni ezeket a sebeket, hanem gyógyulást keresni rájuk. A megbocsátás által ugyanis nemcsak egy kapcsolat változhat meg: elsősorban mi magunk válhatunk szabadabbá, épebbé és egészebbé.