Böcskei László: Támogatást, bátorítást vártunk és ezt is kaptunk Ferenc pápától
November 5-10. között került sor a Romániai Püspöki Konferencia ad limina látogatására a Vatikánban. Közöttük jelen volt öt erdélyi magyar főpásztor. Ez alkalommal Böcskei László nagyváradi püspököt kérdeztük.
– Kedves püspök atya, köszönjük, hogy készséggel válaszol kérdéseinkre. Mi a jelentősége annak, amikor egy ország püspöki testülete Rómába megy, Szent Péter sírjához és az éppen jelenleg szolgáló pápához?
Az egyházi előírások megkövetelik azt, hogy minden püspök időnként látogasson el Rómába. Ott látogassa meg az apostolfejedelmek sírjait, Szent Péter és Szent Pál apostolok sírjait és személyesen számoljon be a szentyatyánál, a pápánál, az egyházmegyéjéről. Ez az ad limina látogatás, amely egyben alkalom és lehetőség, hogy a részegyházak püspökei, az egyházmegyék főpásztorai kapcsolatba lépjenek a vatikáni hivatalokkal, azokkal a kongregációkkal, amelyek a különböző tevékenységeket irányítják és összehangolják az egész egyházban. Minden ad limina látogatásnak a kiemelkedő pontja a személyes találkozás a Szentatyával és a vele való beszélgetés alkalmat nyújt arra, hogy a püspök beszéljen, beszámoljon arról az egyházmegyéről, amelynek az élén van.
– Ferenc pápa mint legközvetlenebb munkatársait fogadja a püspököket. Hogyan élte meg a Ferenc pápával való találkozást?
Számomra ez a második ad limina találkozás, az első 2010-ben volt, az akkor még hivatalban lévő XII. Benedek pápánál. A romániai püspökök Ferenc pápánál most első alkalommal tettek ad limina látogatást. Maga a látogatás is egy előre kidolgozott forgatókönyv szerint történik, beleértve azt is, hogy a Szentatyával való találkozás is egy előre meghatározott keretbe illeszkedik. A jelenlegi pápánál az a gyakorlat, hogy nem személyesen, nem egyenként külön-külön fogadja a püspököket, hanem egyszerre találkoznak a pápával, egy hosszabb ideig tartó beszélgetés alkalmával. Az első benyomás, amit tapasztaltam-érzékeltem akkor, amikor november 8-án fogadott bennünket Ferenc pápa, az az egyszerűség és a családias, testvéri hangulat volt, amelyet a Szentatya nagyon ügyesen nemcsak, hogy megteremtett, hanem sikerült tovább is adnia, olyannyira, hogy nagyon gyorsan feloldódott a püspöki kar. Ugye nem lehet azt eltitkolni, nem kell eltitkolni, hogy még a püspökök is meghatódnak akkor, amikor ennyire közel kerülnek őszentségéhez. Tehát meleg hangú fogadtatásban volt részünk, amely egy nyitánya volt annak, ami következett, hiszen a Szentatya nagyon a lelkünkre kötötte azt, hogy próbáljunk egy olyan beszélgetést kialakítani, amelyben nyugodtan, bátran, egyenesen elmondjuk azt, amit közölni szeretnénk vele, és ő igyekezni fog majd választ adni kérdéseinkre, hogy ezáltal is a segítségünkre siessen, akkor amikor a püspöki szolgálat különböző kihívásairól esik majd szó. Tehát egy ilyen feloldott hangulatban történt ez a találkozás, amely körülbelül 1 óra 40 percig tartott.
– Ilyenkor mit fogalmaz meg és mond el egy püspök, mint megyés főpásztor az egyházmegyéjéről?
Nem egy egyszerű kérdés ez, hisz mikor az ember készül egy ilyen találkozóra, akkor próbálja magában rendszerezni a dolgokat és főleg a fontossági sorrendet felállítani és megtalálni saját magának, hiszen nem kettesben történik ez a találkozó. Természetesen mindegyik püspöktársamban, ahogy bennem is ott volt az, hogy támogatást és bátorítást vártunk és ezt kértünk is a Szentatyától, ahhoz a szolgálathoz, amely nem mindig könnyű és amely egyre több kihívást jelent az ember életében akkor, amikor az Egyháznak a szerepére, az Egyháznak a tevékenységére, a hitünk megélésére gondolunk és mindezekben a püspök maga egy szervező, egy irányító egy összefogó erő kell, hogy legyen az egyházmegyéjében. Szüksége van a püspöknek is biztatásra, bátorításra, segítségre. Ez volt a fő téma, ami körül építettük fel mindnyájan azt, amit közölni szerettünk volna a Ferenc pápának, kiemelvén azt, hogy a mi helyi egyházunkban is tapasztaljuk a sok változást, átalakulást, amely az egész világban észlelhető és ez egy új szituációt jelent a mai idők lelkipásztorkodásában is. Mi is érintve érezzük magunkat és szeretnénk hiteles, hatékony tanúságtételt építeni és előmozdítani a közösségeinkben. Ehhez szükséges az Ő áldása, bátorítása. A Szentatya nagyon figyelmesen meghallgatott bennünket, voltak kérdések, amelyre választ adott, de voltak olyan kérdések, problémák, amelyekre nem adott azonnali választ, ellenben irányítást, utasítást mondott. Például, hogy ne adjuk fel a küzdelmet akkor, amikor az egyházközségeink építéséről van szó, vagy amikor észleljük a társadalmunkban az átalakulást, akkor ne engedjünk a megkörnyékező elkeseredésnek. Kitartó munkára, építésre szólított fel, bátorított Ferenc pápa.
-Volt-e Ferenc pápának valami olyan üzenete, kérése, javaslata, ami egyházmegyéinket vagy országunkat is érinti?
Mi általában a saját helyzetünkről beszéltünk, a mai Egyházról, a mai világról, emberekről, hívőkről. Mint már mondtam a Szentatya továbbra is arra biztatott és ezt már sokszor elmondta látogatásunk előtt is, hogy törekednünk kell arra, hogy meghallgassuk Isten üzenetét, amit majd életre váltsunk. Engem egy rövidke magyarázat ragadott meg, ami arról szólt, hogy ebben az elvilágiasodott társadalomban nagyon fontos, hogy ismerjük azokat az alapokat, amelyekre építkezhetünk a jövőben is, a továbbiakban is. Amikor a fiatalokról volt szó vagy a mai családokról, akkor figyelmeztetett arra, hogy ne felejtsük el, hogy a fiataljainkat tanítsuk meg az alapokra. Emlékeztessük a híveinket azokra az alapokra, gyökerekre, amelyekből a jövőben is meríteni tudunk. A Szentatya többször is kiemelte az identitás fontosságát: tudnunk kell azt, hogy honnan jövünk, kik vagyunk azért, hogy egy biztos jövőnk legyen. Ezt jól esett hallani a pápától, mivel számunkra is nagyon fontos, főleg akkor, amikor látjuk, hogy egy eléggé sokszínű világban élünk, többféle nyelven beszélünk, különböző vallási felekezetekhez tartozunk. Egy ilyen társadalomban nagyon fontos, hogy a mai keresztény hívő tudatában legyen a gyökereinek, ismerje azokat az alapokat, amelyre biztosan tud számítani a jövőben.
– A Szentszék különböző dikasztériumait, kongregációit, azok munkatársait keresték fel, hogy a romániai katolikusok életét meghatározó területeket megvizsgálják, vagy a tennivalókat összehangolják. Személyesen püspök atyában melyik találkozás hagyott mélyebb nyomot?
Az első, ami eléggé meghatott engem, az a püspöki kongregáció volt. Ez az a hivatal, ahol úgymond otthon vagyunk, hiszen a püspöki szolgálatnak az összehangolásáról és annak előmozdításáról van ott szó. Itt nagyon-nagyon megható volt, ahogyan a bíboros-prefektus fogadott bennünket. Tényleg, mint egy testvér próbált bátorítani, biztatni bennünket. Kiéreztük a hangjából azt, hogy nem csak egy hivatalnokkal állunk szemben, hanem egy lelkipásztorral, aki tudatában van ennek a küldetésnek a súlyával, fontosságával és ezért próbálja sugallni, éreztetni, hogy mellettünk van.
Az államtitkárságon is egy elég gyakorlati megbeszélésen vettünk részt, ott ahol arról is szó esett, hogy a mai társadalomban, itt a mi országunkban, hogyan tud a katolikus Egyház helytállni és melyek azok a területek, ahol könnyebb a kibontakozás a mai világban, a mai időkben, illetve hol vannak a nehézségek. Jó volt látni azt, hogy nem csak a spiritualitás szintjén beszélünk a realitásokról, hanem a mai világnak a történései is nagyon fontosak és ezeket ismernünk kell, ahhoz, hogy hatékony állásfoglalásunk legyen a hitnek a fényében, a mai időkben, a mai emberek számára.
– Milyen hatással volt ez a néhány nap a román és magyar nyelvű, római és görög rítusú püspökökre? Formálta a kapcsolatokat?
A Romániai Püspöki Konferencia tagjai évente kétszer találkoznak. Ezen alkalmak során lehetőség adódik, hogy jobban megismerjük egymást és együtt töltsünk el egy kis időt. Ez a kapcsolatépítés egy állandó folyamat. Rómában ez intenzívebbnek mondható, hiszen az egész program összetartott bennünket és jó volt látni, hogy akkor, amikor a mi egyházunknak az életéről van szó ott, az Egyháznak a szívében, akkor megtapasztalhatjuk a különbözőségeket is, de azt is, hogy sok minden van, ami összeköt bennünket. Tulajdonképpen a Krisztus Evangéliumának a hirdetése és megélése. Az ad limina látogatásnak van egy spirituális része is, hiszen nem csak tárgyalások, megbeszélések folynak, hanem adott egy lelki program is: közös szentmisék, közös imádságok, intézmények közös meglátogatása, a püspökök egymás közötti kapcsolatainak, kapcsolatának az elmélyítése is egy jó alkalomnak bizonyult és erre biztatást kaptunk a püspöki kongregációnál, hogy mindig törekedjünk erre és ne hanyagoljuk el ezt a számunkra oly fontos szempontot.
– Egyre több szó esik Ferenc pápa egy lehetséges romániai látogatásáról. Hogyan tud egy ország méltóképpen felkészülni a pápa fogadására?
Úgy éreztem, hogy a Szentatya tényleg nagyon szeretné hogy ha egészen közelről meg tudná tapasztalni az itteni híveknek az életét és a hitéletét. Most jelenleg annyit tudunk, hogy folynak a tárgyalások a következő pápai látogatás véglegesítéséről. Várjuk ezt a látogatást és amint egy másik kérdésnél is utaltam rá, szükségünk van arra, hogy a Szentatya bátorítson bennünket, bátorítsa a híveinket, a papjainkat, a fiatalokat, a családokat a helytállásra. Kérdezték mások is, hogy hogyan fog előre láthatóan alakulni a látogatás programja. Akkor is azt mondtam, hogy imádkoznunk kell ezért, erre a szándékra. Vannak az életben olyan dolgok, amiket ki kell imádkozni, illetve kell kérni a Jóistennek a segítségégét, hogy adja meg nekünk azt a lehetőséget, hogy a Szentatya itt a mi országunkban és Erdélyben is látogassa meg híveit, és erősítse meg testvéreit a hitben. Kérnünk kell Istentől ezt a kegyelmet, ezt az ajándékot, hogy a Szentlélek világosítsa meg azokat, akik az előkészületi munkát végzik azért, hogy a Szentatya látogatása tényleg legyen jel arra, hogy a pásztor figyel az ő nyájára és mindenki megszólítva és megérintve érezheti magát.
– Ön szerint van esély arra, hogy a Szentatya Erdélybe is ellátogasson? Netán a Csíksomlyói búcsúba? Vagy most is ugyanolyan látogatásra számíthatunk, mint II. János Pál pápa esetében?
Csupán csak annyit mondok, hogy reméljük, hogy ez a következő látogatás majd alkalmat nyújt arra, hogy a Szentatyát ne csak Bukarestben lássuk, ne csak Bukarestben köszöntsék. Korai még azonban arról beszélni, hogy melyek azok az állomások, amelyeket a Szentatya meg fog látogatni. A csíksomlyói kegyhely egy nagyon fontos állomás lehetne, várjunk még egy kicsit a fejleményekre.
– Az ad limina után hazatérve saját egyházmegyéjébe, Püspök atya mire fog összpontosítani, mivel lehet több életet lehelni és nagyobb lendülettel szolgálni a papság és hívek, a plébániák, egyházi intézmények felé?
Az ad limina egy olyan alkalom, amikor minden püspök mérlegel is azon túl, hogy elkészíti az írásos beszámolót, amit az ad limina előtt már benyújt a római hivatalokhoz, illetve a Szentatyához. Magában is elkészíti a belső mérlegelést és ugyanakkor következtetéseket is von le az ad limina megtörténte után, mégpedig olyan értelemben, hogy a látogatás az tulajdonképpen egy megerősítés akar lenni, amely után egy új lendület is születhet. Nagyon fontosnak látom, hogy a megerősödés eljusson minél több paptestvérhez, a kedves hívekhez, tehát hogy meg tudjuk osztani a megerősítést, amelyet közvetít számunkra Ferenc pápa. Jó érzés megtapasztalni azt, hogy a mi kis egyházunk, egyházmegyénk is része ennek a nagy egyháznak, a világegyháznak és a mi gyökereink is tulajdonképpen ugyanott vannak, ugyanúgy táplálnak bennünket. Mindaz, ami itt történik, és amit megvalósítani szeretnénk a hitnek a fényében mint tanúságtétel, mint evangelizálás, az tulajdonképpen előre mozdítja az Egyháznak az életét és kiegészíti azt, ami az egész világban történik Krisztus követésében. Megerősödés. Nem kell lebecsülnünk magunkat, hanem tudatában kell lennünk annak, hogy súlya van annak, amit mi itt, a közösségeinkben, a szórványban, az egyházmegyéinkben kezdeményezünk és próbálunk tenni a jó ügy, az evangélium terjesztésének érdekében. A megerősödésen túl ott van az új lendület. Ilyen értelemben mondhatom, hogy az ad limina alkalmával volt alkalom sok szép dolgot meghallgatni, sok biztatást kapni, néha olyan bátorítást is, ami talán arra sarkall, hogy az ember átértékeljen dolgokat és talán a jövőben másképp tegyen, szervezzen. Egy új lendület, amely továbbra is úgy erősödik, onnan lesz hiteles, eredményes, hogyha sikerül nekünk átélnünk és megélnünk ezt a közösséget, amelyet nekünk püspököknek megadatott megtapasztalni az Egyház szívében, a Szentatya közelében az elmúlt napok alkalmával. Megerősödés és új lendület, ami tulajdonképpen feltételezi azt, hogy visszatérünk oda a gyökerekhez és onnan merítve az egészséges tanítást, a tiszta erőforrást, amellyel tovább tudunk építeni a közösségben, a lelkekben és az Egyházban egyaránt.
