20 dolog, amit az édesapák kellene megtanítsanak a fiaiknak
Az alábbi felsorolás vezérfonal lehet ahhoz, hogy minőségi időt töltsünk a gyermekeinkkel.
Az ipari forradalom előtt az apák céltudatosan nevelték a gyermekeiket, tudatában voltak annak, hogy mennyire meghatározó a befolyásuk a felnövekvő generációk életében. Akkor még természetes volt, hogy az édesapák idejük nagyobb részét a fiaikkal töltötték – a földeken, a műhelyben, a családi gazdaságban, vállalkozásban. Ilyen körülmények között lehetőségük volt arra, hogy megosszák hitüket és értékeiket, megismertessék és megszerettessék gyermekeikkel a munkájukat, esetleg gyakorlati tanácsokkal láthatták el őket. A fiúk testközelből láthatták, hogy hogyan viselkednek egymás között vagy társaságban a férfiak, hogyan vezetik a rájuk bízottakat, hogyan harcolnak a családjuk megélhetéséért – valósággal magukba szívták a férfilét minden rezdülését.
A gyári munka aztán elszólította a férfiakat otthonról, így a gyermekek – jó esetben – az anyjukra maradtak. A fáradtan hazatérő apa már csak rövid időre volt képes bekapcsolódni a család életébe, figyelmének és energiájának már csak a maradéka jutott a gyermekei számára.
Napjainkban a munka, az iskola, a szabadidős tevékenység, de még az egyház is elválasztja az édesapákat a fiaiktól, akik már évtizedek óta külön utakon járnak.
A cikk a hirdetés után folytatódik…

Ezért van ma szükség tudatos, elszánt édesapákra! Az alapoktól kell kezdenünk fiaink tanítását, és nem szónoklatokkal, inkább példamutatással.
Az alábbi felsorolás nem teljes, nem terjed ki a szellemi területekre, az imára, az Istennel való kapcsolatra, amelyben mi, édesapák, példaképként kell álljunk a fiaink előtt. Az alábbiak inkább ötletek apáknak és fiaiknak az együtt töltött minőségi idő érdekében.

Tanítsuk meg a fiainkat…
- Ígéreteket megtartani – Az igazi férfiak egyik legértékesebb tulajdonsága a szavahihetőség és a megbízhatóság – mellettük a nőknek „nem kell észnél lenni”.
- Másokat szolgálni – Jó, ha időben megtanulják, hogy nem körülöttük forog a világ.
- Határozottan, férfiasan kezet rázni és közben a partner szemébe nézni.
- Lovagiasnak lenni – Merjenek „ódivatúak” maradni: a nők előtt ajtót nyitni, őket az asztalhoz kísérni, a jelenlétükben felállni. A hölgyek ezt értékelni fogják!
- Veszíteni tudni – Fiaink sportmérkőzései és versenyei erőpróbák – a későbbi kudarcokra, csalódásokra készítenek fel.
- Pénzzel bánni, takarékosnak lenni – Ha szeretnénk, hogy a fiaink két lábbal álljanak a földön, időben helyezzünk némi felelősséget a vállaikra. A pénzt a magyar szóhasználat szerint „keressük”, az angol nyelv szerint azonban „csinálják, készítik”, megdolgoznak érte. Ezt jó, ha időben megtanítjuk fiainknak, és azt is, hogy szívesen adjanak abból, amit megkerestek – jó ügyekre, rászorulóknak.
- Nyilvánosság előtt beszélni – Erő és hatalom van a kimondott szóban.
- Olvasni – Jó könyveket, szépirodalmat – aztán beszélgetni róla. Ha közösek az olvasmányélmények, még jobb. A jó vezetők – jó olvasók.
- Hangszeren játszani – Rendezettségre és fegyelemre nevel.
- Nyakkendőt kötni – Egyszerű csomóval és kettős kötéssel, kis csomóval és Windsor-csavarással.
- Úriember módjára, férfias divat szerint öltözködni – Egyre nehezebb téma, de érdemes belevágni! Híres divatházak kifutóin egyre gyakrabban látni női ruhákba bújtatott férfiakat, akik tűsarkakon imbolyogva fogadják a toleranciabajnokok tapsviharát. Az „újhullám” jelei már megmutatkoznak a férfiviseletben. A férfias öltözködés mintái a fiúk számára az édesapák.
- Játszani – A társasjátékok megtanítanak osztozni, a sorunkat türelemmel várni, a hibáinkból tanulni, a veszteségeinkből kiemelkedni, a csapatjátékok együttműködésre, sportszerűségre sarkallnak.
- A legfontosabb szerszámokat, eszközöket használni – Ne azonnal az esztergagéppel kezdjük! A fiúk amúgy is áhítattal figyelik fúró-faragó apjukat, ezek a „beavatás” legalkalmasabb pillanatai.
- Egyszerű ételeket elkészíteni – A férfi séfek jó példaképek, de kevesen jutnak el a főzés művészetének ilyen magasságaiba, és nincs is erre szükség! Semmi baj nem származik abból, ha fiaink otthon érzik magukat a konyhában. Egy, az apjukkal együtt eltöltött bográcsozós délután életre szóló élményként vésődhet be az emlékezetükbe.
- Inget, nadrágot vasalni – A házimunka nem csak női munka! Ez a tudás, amit majd a feleségeik is nagyra értékelnek.
- Szobát festeni – Az egyszerű ecsetmozdulatoktól a bonyolult mintákig. Lehet, hogy egy jó szakemberrel többet adsz a világnak.
- Tüzet gyújtani – A mikrohullámsütők és indukciós főzőlapok világán túl hasznos lehet a több évezredes tudás.
- Túrázni, táborozni – Sátrat verni, árkot ásni, erdőben járni, a természet rezdüléseire figyelni, tájékozódni, napfelkeltét csodálni.
- Egyszerű önvédelmi fogásokat elsajátítani – Nem baj, ha meg tudja védeni magát! És tegyük hozzá az evangéliumi tanácsot: „Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” (Mt 10,16)
- Háziállatokért, a természetért felelősséget vállalni – A természetvédelem igazából „teremtésvédelem”. Isten csodálatos világát együtt tanuljuk meg őrizni!









