XVI. Benedek pápa így képzeli el a túlvilágot

Imádkozni fogok Istenhez, hogy elnéző legyen nyomorúságaimmal, mondta XVI. Benedek emeritus pápa 2016-ban az “Utolsó beszélgetések” c. kötetben, amely egy német újságíróval, Peter Seewalddal folytatott beszélgetéseit tartalmazza. Ebben azt is elmondta, hogy készül a halálra.

XVI. Benedek emeritus pápa valóban élete végén jár? A kérdés rendszeresen visszatér a hírekben. Egy biztos: készül a halálra, ahogyan azt ő maga is megerősítette az Utolsó beszélgetések, 2016-ban megjelent interjúkötetben megerősítette. Ez a könyv barátjával, Peter Seewalddal, egy német újságíróval 2012 és 2016 között folytatott beszélgetések összefoglalása. A könyv első fejezetében – Csendes napok a Mater Ecclesiae monostorban -, Peter Seewald a Szent Péter elkerített területén folytatott szerzetesi életéről és főként napi tevékenységeiről kérdezte. Különösen XVI. Benedek írás és prédikálás iránti szenvedélyével foglalkozik.

Aztán felteszi a kérdést: „Még egy emeritus pápa is fél a haláltól?”

Íme XVI.Benedek pápa válasza:

“Bizonyos mértékig igen. Először is itt van az attól való félelem, hogy terhet jelentek másoknak a hosszú ideig tartó betegeskedés miatt. Számomra ez nagyon szomorú lenne. Apám mindig is félt ettől, de megmenekült tőle. Aztán, noha már teljes bizalommal hiszem, hogy Isten nem vet el engem, mégis, minél közelebb kerül hozzá az ember, annál erősebben érzi mindazt, amit nem jól tett. Innen ered a bennünket nyomasztó hibák súlya, még akkor is ha, persze mindig jelen van az alapvető bizalom.”

Amikor Peter Seewald azt kérdezte tőle, mit mond majd az Úrnak, amikor előtte áll majd, az emeritus pápa ezt válaszolta: “Megkérem, hogy legyen velem irgalmas, tekintettel a nyomorúságomra!”

XVI. Benedek pápa válasza a túlvilág kérdésére

Ha mindenki a túlvilág kérdését teszi fel magának, XVI. Benedek válasza különösen tanulságos. A 20. és a 21.század legnagyobb teológusainak egyike egész életét Isten misztériuma szemlélésének és feltárásának szentelte.

Arra a kérdésre, hogy mit vár az örök élettől, az emeritus pápa két szintet különböztet meg.”Vegyük először a teológiaibb szintet.” Szent Ágoston szavait idézte, akinek nagyszerű gondolata nagy vigasztalást jelentett számára. „A 105.zsoltárt magyarázva (“Keressétek mindig tekintetét”) azt mondta: ez a „mindig” az örökkévalóságot jelenti.” Isten oly nagy, hogy soha nem ismerjük meg. Folyton új. Ez az új felfedezések és az új örömök örök, végtelen mozgása.”

Mit jelent XVI. Benedek számára az örök élet?

Spe salvi (Reményre megváltva) kezdetű enciklikájában pontosan válaszolt erre a kérdésre, “a térdelő teológus” módjára, mély emberséggel minden ember legbensőségesebb kérdései előtt. Számára az örök élet a haláltól megmenekülő élet utáni vágy, anélkül, hogy igazából tudnánk, “mi felé hajtva is érezzük magunkat”.

„Az örökkévalóság nem a naptári napok állandó egymásutánja, hanem olyan, mint egy megelégedettséggel teli pillanat, amelyben a teljesség átölel minket és mi átöleljük a teljességet. A végtelen szeretet óceánjába való elmerülés pillanata ez, amelyben az idő – az „előbb” és az „utóbb”- nincs többé.” Felmérve, hogy mennyire nehéz megragadni ezt az emberi időn kívüli dimenziót, ezt írja:”Csak azt próbálhatjuk meg elgondolni, hogy ez a pillanat maga a teljes értelemben vett élet, mindig új elmerülés a lét mélységeibe, miközben egyszerűen eláraszt bennünket az öröm.”

De hol van Isten?

Ebből következik a második kérdés, amit Peter Seewald feltesz Benedeknek: “Hol van valójában az az Isten, akiről beszélünk?” XVI. Benedek pápa, aki nem állja meg, hogy el ne nevesse magát, azt válaszolja az újságírónak:”Az a hely, amiről beszélünk, ahol Isten trónol, nem létezik.” Isten maga az a hely, amely minden hely fölött létezik. Ha megfigyeljük a világot, nem látunk égboltot, ezzel szemben Isten nyomait látjuk mindenhol.[…] Amint az emberek között létezik pszichés jelenlét – két ember kontinenseken át is kapcsolatban állhat, mert egy olyan dimenzióról van szó, amely nem térbeli –, úgy Isten sem található „valahol”, hanem ő a valóság. Valóság, amely magában hordozza az egész valóságot. Ennek oka különösen az, hogy Isten nemcsak a végtelen, a Teremtő, az egész, hanem ő egy személy: “Az, hogy ő személy, azt jelenti, hogy nem lehet körülírni valahol. Ami azt illeti, hogy milyen képét képzeljük el magunkban Istennek, akit a mennyben úgy fogunk látni, ahogyan ő látja magát,  Joseph Ratzinger csak “Jézus Krisztusban” képzeli el őt: “Aki lát engem, látja az Atyát is.”

Az emberi dimenzió

A teológiai elmélkedésekhez, amelyektől nem szabadulhat Joseph Ratzinger teológus anélkül, hogy ne lenne önmaga, hozzáadódik egy teljesen emberi szint is. “Örülök, mondta Peter Seewaldnak, hogy újra láthatom a szüleimet, a bátyámat, a nővéremet, a barátaimat, és elképzelem, hogy újra minden olyan szép lesz, mint nálunk otthon.” Ez a családi és-baráti megközelítése a túlvilágnak XVI. Benedeknél teológiai jelentőséggel bír, mert szerinte az örökkévalóságnak nem lehet “kollektív jellege”.A Spe Salvi-ban átveszi az egyházatyák tanítását, amelyet de Lubac atya frissített, hogy megmutassa: „az üdvösséget mindig is közösségi valóságnak tekintették”. A mennyben a megváltás helyreállítja az egységet, a boldog életet, amelyben mindenki osztozik.

Fel kell készülnünk a halálra?

Marad tehát magának a halálnak a döntő kérdése, amelynek kapcsán Ratzinger teológus mindig sajnálta, hogy a modern világ megfosztotta azt a metafizikai dimenziójától, különösen az általa “legteljesebbnek” tartott könyvben: La Mort et l’Au-delà (A halál és a túlvilág,Fayard, 2005). Hogyan készüljünk fel az utolsó átkelésre? XVI. Benedek számára az életből a halálba, majd a halálból az életre való felkészülés személyes útjának mindig van közösségi dimenziója is. “Azt hiszem, fel kell készülnünk – válaszolta. – Nem arra gondolok, hogy konkrét cselekedeteket kell végrehajtani, hanem azt, hogy belül azzal a tudattal kell élni, hogy sikerrel kell letennünk az utolsó vizsgát Isten előtt. Hogy elhagyjuk a világot, Isten előtt találjuk magunkat, és a szentek, a barátok és nem barátok előtt. Hogy el kell fogadnunk ennek az életnek a végességét, el kell fogadnunk, hogy közeledünk ahhoz a pillanathoz, amikor Isten színe elé állunk.”

Hogyan készül rá? – kérdezte az újságíró. «Egész egyszerűen meditáción keresztül, elmélkedéssel. Újra és újra arra gondolva, hogy nincs messze a vég.  Úgyhogy megpróbálok felkészülni rá, és mindenekelőtt jelen lenni, készen állni. Nem az a lényeg, hogy elképzeljem magamnak, hanem hogy abban a tudatban éljek, hogy az egész élet közeledés egy találkozáshoz.»

Fordította: Hegedüs Katalin
Forrás: Aleteia