Biztonságos menedék: Katolikus oázis fogadja a látogatókat New York szívében
A New York-i Leo House-t 1889-ben alapította Peter Paul Cahensly, egy német üzletember, aki biztosítani akarta, hogy bevándorló társai – akiknek túlnyomó többsége katolikus volt – biztonságos és barátságos menedéket találjanak, amikor megérkeznek erre az idegen földre. A Ház a nevét XIII. Leó pápáról kapta, aki személyesen adományozta az akkor csillagászati összegnek számító 50 000 dollárt a projektre, amelyet később megáldott.
A korabeli jelentések szerint a német bevándorlókat érkezéskor kirabolták, így rögtön egy veszélyes és ijesztő tapasztalattal lettek gazdagabbak egy új országba, új nyelvi közegbe érkezésükkor. Cahensly olyan megoldást keresett, amely biztonságot nyújt honfitársainak egy hittel teli környezetben.
1889. december 7-én Winand M Wigger, Newark püspöke hivatalosan megnyitotta a Leo Házat, amivel valóra vált Cahensly ötlete. A németül beszélő Szent Ágnes nővéreket bízták meg a ház vezetésével, akik gyorsan felvirágoztatták, mint a nem csupán németek, hanem a város minden utazója számára biztonságos helyet. A Leo Ház 1926-ban költözött jelenlegi helyére, Chelsea-be, hogy több vendéget fogadhasson.
A ház a katolikus elveken alapuló vendéglátás büszke múltjával rendelkezik, kedvezményes árakat kínál azoknak, akik a helyi kórházakban gondozott betegeket és időseket látogatnak meg, és a szeptember 11-ei terrortámadások idején ingyenes szállást biztosított az elsősegélynyújtóknak.
A ház lehetőséget kínál a vendégeknek arra, hogy egy nyüzsgő metropoliszban való tartózkodásuk során lehetőségük legyen visszavonulni. A kápolnát nyitva tartják, délelőtt szentmisét, délután pedig rózsafüzért mondanak.
Ma a szálloda büszke arra, amit „a négy C-nek” nevez: tiszta (clear), kényelmes (comfortable), költséghatékony (cost-effective) és katolikus (catholic). Különösen híres a svédasztalos reggelijéről, melyben házi készítésű péksüteményeket is kínálnak. A TripAdvisor egyik értékelése azt tanácsolja a leendő utazóknak, hogy „gondoljanak a házi készítésű scone-re (kb. édes pogácsa, hagyományos skót sütemény, az angol öt órai teák elmaradhatatlan desszertje) és a citromos kenyérre, ne pedig az előre csomagolt fánkra”, egy másik pedig úgy írja le a szálloda reggelijét, mint „egy nagyszerű tartózkodás legjobb részét”.
A német gyökerekről sem megfeledkezve, a Leo Ház munkatársai és képviselői minden évben részt vesznek a szeptemberi német-amerikai Steuben Parade-on, amelyet egy közös, hagyományos német étkezés követ.
A szálloda jelenleg a West 23rd Street 332. szám alatt található – egy főutcán Chelsea szívében – ideális helyen, egy falusi „mekka” kellős közepén, amely híres művészeti galériáiról és éttermeiről, valamint otthont ad a Whitney Múzeumnak és a High Line-nak. Hihetetlen, hogy New York egyik kiemelkedő kulturális negyedében, beleértve a filmfesztiválokat és off-Broadway produkciókat, egy egyedülálló katolikus oázis működik egy olyan városban, amely soha nem alszik. Tömegközlekedéssel a szállodából könnyen elérhető minden, ahová a New Yorkba látogató metróval vagy busszal szeretne eljutni.
A New York-ban lelki nyugalomra vágyó katolikusok igazi kincsnek tartják a Leo Házat, amelyet egy, a New York-i érsekséghez kapcsolódó nonprofit szervezet működtet. A szálloda családokat és egyedülálló látogatókat is el tud szállásolni tiszta, kényelmes szobáiban, amelyek többsége saját fürdőszobával rendelkezik. A szálloda büszke a szívélyes katolikus vendégszeretetre, kedvezményes árakat kínál a papságnak, a katonaságnak és a sürgősségi segélyt nyújtóknak, valamint azoknak, akik New Yorkban tartózkodnak orvosi kezelés céljából.
Van egy kis kápolna, ahol szinte minden nap misézik a helyi káplán. A kápolna külső oldalán egy látványos ólomüveg ablak látható, amely a Louis Tiffany korszakból származik.
Mindezeken felül a Leo Ház elmondhatja, hogy falai között egy szent is megszállt. Kalkuttai Szent Teréz Anya a 409-es szobában lakott, amikor egy másik szerzetesnővérrel New Yorkba érkezett az 1960-as években. Egy taxisofőr ajánlására, aki a repülőtéren vette fel őket, szálltak meg a Leo Házban.
A Leo House címe: leohousenyc.com
Fordította: Újvári Szonja
Forrás: catholicherald.co.uk