BIY HU cover 241. nap

241. nap: Dániel az oroszlánok vermében

Látomás a két kosár fügéről.

Az Úr a következő látomásban részesített: Két fügével telt kosár állt az Úr temploma előtt. Ez akkor történt, amikor Babilon királya, Nebukadnezár, Jeruzsálemből fogságba hurcolta Jechonját, Jojakim fiát, Júda királyát és vele együtt Júda főembereit, s a kovácsokat meg a többi mesterembereket is Babilonba. Az egyik kosárban nagyon finom füge volt, olyan, amilyen a korán érő füge szokott lenni; ám a másikban nagyon rossz füge volt, szinte ehetetlen. Az Úr akkor így szólt hozzám: „Mit látsz, Jeremiás?” Így feleltem: „Fügét látok; egyrészt jót, nagyon jót; másrészt rosszat, egészen rosszat, olyat, hogy meg sem lehet enni.” Erre az Úr ezt a szózatot intézte hozzám: Ezt mondja az Úr, Izrael Istene: Amint jó ez a füge, ugyanolyan jóakarattal törődöm majd Júda száműzötteivel, akiket elküldtem erről a helyről a káldeusok földjére. Feléjük fordítom tekintetem, hogy jót tegyek velük, és visszahozom őket ebbe az országba. Mert fölépíteni akarom őket, nem lerombolni; elültetni őket, nem kigyomlálni. És szívet adok nekik, hogy elismerjék: én vagyok az Úr. Ők az én népem lesznek, én meg Istenük leszek, mert teljes szívükből hozzám térnek.

Az a rossz füge meg, amely olyan rossz, hogy meg sem lehet enni, azt jelenti – mondja az Úr –, hogy mint fogok bánni Cidkijával, Júda királyával, főembereivel és Jeruzsálem többi lakójával, akik itt maradnak ezen a földön; aztán azokkal, akik Egyiptom földjén telepedtek le. Elrettentő például állítom őket a föld minden országa elé; gyalázattá, szólásmondás és gúny tárgyává, és átokká lesznek minden helyen, ahová szétszórom őket. Kardot, éhínséget és dögvészt bocsátok rájuk, amíg ki nem pusztulnak erről a földről, amit nekik és atyáiknak adtam.

4. BABILON, AZ ÚR OSTORA

Ezt a szózatot kapta Jeremiás Júda egész népe felől Jojakim 4. esztendejében, aki Jozijának, Júda királyának volt a fia. [Ez az év Nebukadnezárnak, Babilon királyának első esztendeje.] Jeremiás próféta így hirdette ki ezt a szózatot Júda egész népének és Jeruzsálem minden lakójának:
Jozijának, Ámon fiának, Júda királyának 13. esztendejétől mind a mai napig, azaz huszonhárom esztendő óta intézi hozzám szavait az Úr, és én szünet nélkül beszéltem nektek, [de nem hallgattatok meg; valóban az Úr folyton-folyvást küldte hozzátok összes szolgáit, a prófétákat, de nem hallgattátok meg őket, s ügyet se vetettetek rájuk]. Ez volt az üzenet: Térjetek meg mindannyian gonosz útjaitokról és gonosz tetteitekből, hogy megmaradhassatok ezen a földön, amelyet az Úr nektek és atyáitoknak adott öröktől fogva és mindörökre. [És ne szegődjetek idegen istenekhez, hogy nekik szolgáljatok és őket imádjátok. Ne ingereljetek haragra kezetek alkotásaival, nehogy lesújtsak rátok.] De ti nem hallgattatok rám [– mondja az Úr –, sőt haragra ingereltetek kezetek alkotásaival a saját vesztetekre].
Ezért ezt mondja a Seregek Ura: Mivel nem hallgattatok szavamra, elküldök észak minden nemzetségéért [és Nebukadnezárért, szolgámért, Babilon királyáért – mondja az Úr]. Idehozom őket erre a földre, ennek lakóira [és a körülöttük lakó nemzetekre]. És átengedem őket a pusztulásnak, hogy borzalommá, gúny tárgyává legyenek, és örökké tartó szégyen legyen a sorsuk. Elnémítom közöttük az öröm és a vigasság hangját; a vőlegény és a menyasszony szavát; a malom zúgását, és kioltom lámpáik fényét. Az egész ország elhagyatott pusztasággá lesz, mert lakói szolgaságba mennek a nemzetek közé, hetven esztendőre. [De amikor eltelik a hetven esztendő, megbüntetem Babilon királyát és azt a népet – mondja az Úr – azért a gonoszságért, amelyet végbevitt. Megbüntetem a káldeusok országát, és pusztasággá teszem mindörökre.]

II. JÖVENDÖLÉSEK A NEMZETEK ELLEN
1. BEVEZETÉS
Látomás a serlegről.

És valóra váltom abban az országban mindazt, amit ellene kimondtam, ami meg van írva ebben a könyvben. Ezt jövendölte Jeremiás a nemzetek ellen. Mert őket is szolgaságra vetik hatalmas nemzetek és nagy királyok. Így aztán visszafizetek nekik tetteik és kezük munkája szerint. Az Úr, Izrael Istene, így szólt hozzám: Vedd a kezemből ezt a borral telt serleget, és itasd meg belőle az összes nemzetet, amelyhez elküldelek. Hadd igyanak belőle, hogy megtántorodjanak és eszüket veszítsék, mielőtt rájuk szabadítom a kardot. Elvettem hát a serleget az Úr kezéből és megitattam belőle minden nemzetet, amelyhez elküldött az Úr: Jeruzsálemet és Júda városait, királyait és főembereit, hogy pusztasággá, iszonyattá, gúny tárgyává és átokszóvá tegyem őket, mint ahogy az ma van; a fáraót, Egyiptom királyát, szolgáival, főembereivel és összes népével együtt; aztán minden fajta népséget, így Uz földjének minden királyát a filiszteusok földjének minden királyát; Askalont, Gázát, Akkaront és Asdod maradékát; Edomot, Moábot és Ammon fiait, Tírusz valamennyi királyát, Szidón valamennyi királyát és a szigetországok királyait, akik a tengeren túl laknak; Dedánt, Temát, Buzt, és az összes nyírott halántékút; Arábia valamennyi királyát, akik a pusztában laknak; Zimri összes királyát Elám összes királyát és a médek összes királyát; aztán észak minden királyát közel és távol, az egyiket a másik után; vagyis a föld színén levő minden országot végül még Sesák királya is iszik belőle.
Ezt mondd majd nekik: Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Igyatok! Részegedjetek meg! Hányjatok! Essetek el, s ne keljetek föl többé addig, míg rátok nem szabadítom a kardot. Ha pedig nem akarják elvenni kezedből a serleget, hogy igyanak belőle, akkor így beszélj: Ezt mondja a Seregek Ura: Meg kell innotok! Mert ha arra a városra, amely a nevemet viseli, pusztulást hozok, hogyan gondoljátok, hogy ti büntetlenül maradtok? Bizony, nem maradtok büntetlenül. Mert magam szólítom ide a kardot a föld minden lakója ellen – mondja a Seregek Ura.
Te pedig hirdesd nekik mindezeket a szavakat és mondd nekik:

Harsog az Úr a magasból,
mennydörög szent hajlékából.
Fölemeli hangját legelője ellen,
úgy kiáltozik, mint akik a szőlőt tapossák,
szózata elhatol a föld minden lakójához,

a föld végső határáig.
Mert az Úr ítéletet hirdet
a nemzetek fölött,
minden ember fölött ítélkezik:
a gonoszokat kiszolgáltatja a kardnak
– mondja az Úr.

Így beszél a Seregek Ura:
Nézzétek! A csapás vándorol
az egyik nemzetről a másikra;
és nagy szélvész támad
a föld végső határairól.

Akiket az Úr megöl azon a napon, szétszóródnak a föld egyik végétől a másikig. Nem gyászolják meg őket; senki nem szedi össze és nem temeti el őket; úgy hevernek majd a föld színén, mint a trágya.

Jajgassatok, pásztorok, üvöltsetek,
vessétek magatokat a porba,
ti, vezérei a nyájnak,
mert elérkezett pusztulástok napja;
úgy elhulltok,
mint a leölésre kiválasztott kosok.

Nincs hová futniuk a pásztoroknak,
nincs menekvésük a nyáj vezéreinek.

Hallgassátok:
hogy hangzik a pásztorok kiáltása,
hogy zúg a nyáj vezéreinek jajgatása,
mert az Úr elpusztította legelőiket,

feldúlta békés mezőiket.

Az oroszlán előjött rejtekéből,
országuk pusztasággá lett a pusztító kard
és az Úr izzó haragja miatt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Az országot a méd Dárius foglalta el hatvankét éves korában.

6. DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK BARLANGJÁBAN
A perzsa főemberek irigysége Dániel ellen.

Dárius jónak látta, hogy birodalma fölé százhúsz satrapát állítson, az ország minden része fölé egyet; ezek fölé három főfelügyelőt rendelt, hogy a satrapák nekik adjanak számot, és a király ne szenvedjen kárt. Ezek közül az egyik Dániel volt. Ez a Dániel kiválóbbnak bizonyult a főfelügyelőknél és a satrapáknál, mert nagyszerű tehetsége volt. Ezért a királynak az volt a szándéka, hogy egész birodalma fölé rendeli. Ám a felügyelők és a satrapák arra törekedtek, hogy állami szempontból valami vétséget találjanak Dánielben, amit felhozhatnának ellene. De nem tudtak semmiféle ürügyet vagy vádat találni ellene, mert olyan hűséges volt; nem lehetett benne hibát vagy vétséget lelni. Ezért azt mondták ezek a férfiak: „Ebben a Dánielben nem találunk semmi hibát, hacsak rajta nem kapjuk valamin, ami Istenének törvényéből adódik.”

A királyi rendelet.

Ekkor a főfelügyelők és a satrapák a király elé járultak és azt mondták neki: „Dárius király, örökké élj! Országod főfelügyelői és satrapái, tanácsosai és vezérei megállapodtak abban, hogy királyi határozatot kellene kibocsátani, és szigorú tilalmat elrendelni, hogy aki harminc napon belül rajtad kívül, ó király, bárki máshoz fordul, akár istenhez, akár emberhez valamely kéréssel, azt az oroszlánok barlangjába kell vetni. Azért, ó király, add ki a tilalmat és írd alá az írást, hogy a médek és a perzsák soha meg nem változtatható törvénye szerint ne lehessen megváltoztatni.” Dárius király alá is írta az okmányt és a tilalmat.

Dánielt az oroszlánok barlangjába vetik.

Dániel tudta, hogy kibocsátották a rendeletet. Mégis bement a házába, és felső termének Jeruzsálem felé nyíló ablakánál naponta háromszor térdre borult. Imádkozott és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is tette. Ezek az emberek azonban rátörtek, és rajtakapták Dánielt, amint éppen Istenéhez imádkozott. Erre elmentek, és kérdést intéztek a királyhoz a királyi tilalom ügyében: „Király, nemde rendeletet adtál ki, hogy aki harminc napon belül rajtad kívül, ó király, bárki máshoz fordul, akár istenhez, akár emberhez valamely kéréssel, azt az oroszlánok barlangjába kell vetni?” A király azt felelte nekik: „Valóban így van a médek és a perzsák soha meg nem változtatható törvénye szerint.” Erre azt mondták a királynak: „Dániel, aki Júda foglyai közül való, nem törődik veled és tilalmaddal, amelyet kiadtál. Naponta három ízben elvégzi imádságát.” Amikor a király ezt meghallotta, nagyon elszomorodott miatta. Megkísérelte, hogy megmentse Dánielt; egészen napnyugtáig azon fáradozott, hogy valami kibúvót találjon számára. De azok az emberek rátámadtak a királyra és kijelentették: „Tudd meg, király, hogy a médek és perzsák törvénye szerint semmiféle tilalmat vagy rendeletet, amelyet a király kiad, nem lehet megváltoztatni.” Erre a király kiadta a parancsot, Dánielt elővezették és az oroszlánok barlangjába vetették. A király azt mondta Dánielnek: „A te Istened, akit állhatatosan tisztelsz, meg fog menteni.” Aztán hoztak egy követ és a barlang szájához tették. Lepecsételték a király gyűrűjével és a főemberek gyűrűjével, nehogy valami is történjen, ami változtatna Dániel sorsán.

Dániel megmenekülése.

Ezután a király visszatért palotájába. Éhgyomorral tért nyugovóra, s mellékfeleségei se mehettek be hozzá. Az álom is elkerülte. A király már kora hajnalban fölkelt, és sietve az oroszlánok barlangjához ment. Amint a barlanghoz közeledett, panaszos szóval Dánielt emlegette. Ezt mondta a király Dánielnek: „Dániel, az élő Isten szolgája! A te Istened, akit te állhatatosan tiszteltél, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól?” Dániel így felelt a királynak: „Király, örökké élj! Istenem elküldte angyalát, és bezárta az oroszlánok száját. Nem engedte, hogy ártsanak nekem, mert ártatlannak talált. De ellened se követtem el vétséget, ó király!”
A király nagyon megörült s megparancsolta, hogy Dánielt húzzák ki a barlangból. Amikor Dánielt kihúzták a barlangból, semmiféle sérülés nem volt rajta, mert bízott Istenében. A király parancsára elővezették azokat a férfiakat, akik Dánielt bevádolták. Aztán gyermekeikkel és feleségeikkel együtt az oroszlánok barlangjába vetették őket. Még a mélyére sem értek, az oroszlánok máris nekik estek és minden csontjukat összetörték.

Dárius hitvallása.

Ekkor Dárius király levelet írt minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, szerte az egész földön: Sok-sok üdvözlet nektek! Rendeletet bocsátottam ki, hogy birodalmam egész területén rettegjétek és féljétek Dániel Istenét.

Mert ő az élő Isten,
aki örökké megmarad.
Királyságának nem lesz vége,
és uralma örökké tart.

Megment és megszabadít,
jeleket és csodákat visz végbe
az égen és a földön.
Kiszabadította Dánielt
az oroszlánok karmai közül.Dánielnek ettől fogva jó sora volt Dárius uralma idején, és a perzsa Cirusz uralkodása alatt.

II. JELKÉPES LÁTOMÁSOK
1. A NÉGY VADÁLLAT
Látomás a négy vadállatról.

Baltazárnak, Bábel királyának 1. esztendejében Dániel álmot látott fekvőhelyén; látomás jelent meg szeme előtt. Az álmot rögvest leírta. Így hangzik: Ezt jelenti Dániel: Éjszakai látomásomban azt láttam, hogy íme, az ég négy szele a nagy tenger ellen támadt. A tengerből négy hatalmas vadállat bukkant fel. Mindegyik különbözött a másiktól. Az első olyan volt, mint az oroszlán, de sasszárnyai voltak. Láttam, amint kitépték a szárnyait, de aztán fölemelték a földről, s mintha ember lett volna, két lábára állították, sőt emberi szívet is kapott. A második vadállat, lám, olyan volt, mint a medve; félig fölegyenesedett, s a szájában a fogai között három borda volt. Így biztatták: „Kelj fel, és egyél sok húst!” Majd ismét más vadállatot láttam. Ez párduchoz hasonlított. Hátán négy madárszárnya volt. E vadállatnak négy feje volt és hatalmat kapott. Ezután, íme, éjszakai látomásomban egy negyedik vadállatot is láttam. Félelmetes, rettenetes és szörnyű erős volt. Hatalmas vasfogai voltak: falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Egészen más volt, mint a többi vadállat, tíz szarva volt. Amint a szarvakat figyeltem, lám, még egy kis szarv nőtt ki közöttük. De előbb az addigi szarvak közül hármat kitéptek. Lám, ezen a szarvon emberi szemhez hasonló szemek voltak, meg fennhéjázón beszélő száj.

Látomás az Ősöregről és az Emberfiáról.

Amint néztem, egyszer csak trónokat állítottak fel, és az Ősöreg leült. Ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj tiszta, mint a gyapjú. Trónja lobogó lángból volt, kerekei meg izzó parázsból. Tűzfolyó eredt belőle és folyt tovább. Ezerszer ezren szolgáltak neki, és tízezerszer tízezren álltak előtte. Ítéletet tartottak, és felnyitották a könyveket. Aztán láttam az elbizakodott beszédek elhangzása után, amelyeket a szarv hirdetett, magam láttam, hogy megölték a vadállatot, testét darabokra vágták és tűzre vetették. A többi vadállat is elvesztette hatalmát, de egy meghatározott időre még életben maradhattak.
Láttam az éjjeli látomásban, hogy íme, az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia. Amikor az Ősöreghez ért, színe elé vezették. Hatalmat, méltóságot és királyságot adott neki. Minden népnek, nemzetnek és nyelvnek neki kellett szolgálnia. Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.

A látomás magyarázata.

Nekem, Dánielnek emiatt megrendült a lelkem, s elmém látomásai megzavartak. Odamentem az ott állók közül az egyikhez, és megbízható felvilágosítást kértem tőle mindezek felől. Szóba állt velem, és megmagyarázta nekem a dolgok értelmét:
„Ez a négy hatalmas vadállat négy király, aki hatalomra jut a földön. De a Fölséges szentjei nyerik el a királyságot, és az országot örökké birtokolni fogják, örökkön-örökké.” A negyedik vadállatról is szerettem volna bizonyosat tudni, amely egészen különbözött a többitől, és igen rettenetes volt. Fogai vasból voltak, karmai meg bronzból. Falt és rágott, a maradékot pedig széttiporta a lábával. Továbbá a fején levő tíz szarvról, s arról a másikról, amely kinőtt és amely előtt a három szarv lehullott. Ennek szemei voltak, és fennhéjázón beszélő szája, és nagyobbnak látszott, mint a többi szarv. Láttam, hogy ez a szarv hadat viselt a szentek ellen, s legyőzte őket, míg el nem jött az Ősöreg, és igazságot nem szolgáltatott a Fölséges szentjeinek, s míg el nem érkezett az idő, és a szentek el nem foglalták a királyságot.
Így válaszolt: „A negyedik vadállat (ezt jelenti): egy negyedik ország lesz a földön, amely különbözik a többi országtól. Ez felfalja, összetiporja és szétzúzza az egész földet. A tíz szarv (ezt jelenti): ebből az országból tíz király jut hatalomra. Utánuk pedig egy másik kerül uralomra. Ez különbözik a többiektől, és három királyt megaláz. Beszédeket mond a Fölséges ellen, és eltiporja a Fölséges szentjeit. Azt tervezi, hogy megváltoztatja az időket és a törvényeket. Mindnyájan a kezébe kerülnek egy időre, két időre és egy fél időre. Akkor ítéletet tartanak, s megszűnik uralma, széttiporják, úgyhogy végleg megsemmisül. Azután a Fölséges szentjeinek népe nyeri el a királyságot, a hatalmat és a legnagyobb országot az egész ég alatt. Az ő országa örökkévaló ország lesz, neki szolgál, és neki engedelmeskedik minden uralkodó.” Itt végződik a jelentés. Engemet, Dánielt, gondolataim úgy megrémítettek, hogy arcom színe is elváltozott. A dolgot jól szívembe véstem.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Utálat az Úrnak minden gőgös ember,
kezemet adom rá: nem marad büntetlen!

Szeretet és hűség jóváteszi a bűnt,
s az Úr félelme távol tart a rossztól.

Ha egy férfi útja kedves az Úr előtt,
ellenségeit is kibékíti vele.

Jobb az igazságos úton szerzett kevés,
mint a nagy haszon becstelenség árán.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk és magasztalunk téged. Köszönjük, hogy emlékeztetsz bennünket igazságaidra és bölcsességedre, hogy soha ne feledkezzünk meg róluk. Add bölcsességedet, hogy segítsen minket földi életünkben, és hogy mindig emlékezzünk arra, amit tettél! Segíts emlékeznünk arra, amit néped életében és amit ebben a világban tettél! Add kegyelmedet, hogy erősebben tartozzunk hozzád, mint bárki máshoz! Jézus nevében kérünk, segíts, hogy mindenekfelett a tieid lehessünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Elfelejtettem néhány nappal ezelőtt mondani, amikor Jeremiás próféta könyvének 20. fejezetéről áttértünk a 21-re, hogy ott mintegy 20 évet ugrottunk előre az időben. Jeremiás nem kronologikus rendben ír sokkal inkább profetikusan. Ezért a könyve felépítése is kissé előre-hátra ugrálás az időben. Itt, a 24. fejezetben Jechonjáról, Jojakim fiáról ír, de beszél Cidkijáról is. Tudjuk, hogy három hullámban deportálták a zsidókat Babilonba, és az utolsó Cidkija uralkodása alatt történt. Jeremiás pedig beszél a királyokról: Jozijától – az első júdeai királytól, akinek uralkodása alatt szolgált – egészen Cidkijáig, aki pedig az utolsó volt Jeremiás ideje alatt. Ez hosszú időt ölel fel. A mai fejezetben tehát a deportálás harmadik hullámának idejében vagyunk, és Jeremiás Cidkijáról jövendöl: „Az a rossz füge meg, amely olyan rossz, hogy meg sem lehet enni, azt jelenti – mondja az Úr –, hogy mint fogok bánni Cidkijával, Júda királyával, főembereivel és Jeruzsálem többi lakójával, akik itt maradnak ezen a földön; aztán azokkal, akik Egyiptom földjén telepedtek le” (Jer 24,8). A két kosár fügéről nem tudjuk pontosan, hogy Jeremiás valóságosan látja-e őket vagy látomásban, mindenesetre az Úr szava arra hívja, hogy meg kell értenie a különbséget a jó és a rossz füge között. Mi könnyen azt mondanánk, hogy a jó fügék azokat az embereket jelentik, akik Jeruzsálemben maradnak, a rossz fügék pedig azokat, akiket száműzetésbe visznek. De Isten ennek épp az ellenkezőjét mondja: a jó fügék kerülnek Babilonba száműzetésbe és a rosszak maradnak az ígéret földjén, Jeruzsálemben. Nemcsak, hogy ott maradnak, hanem majd egy részüknek Egyiptomba kell menniük. Jeremiás azok között volt, akik Egyiptomba mentek, mert Isten népével akart maradni, ez az ő választása volt. Bár ő nem volt a rossz fügék közül való, azt választotta, hogy közéjük tartozzon. Miért is írja le Isten jó fügeként a Babilonba hurcoltakat, és az izraeli maradékot, valamint az Egyiptomba kerülteket rosszként? Nem akarok sokat elmondani előre, de annyit mondok, hogy Isten egy „műtétet” hajt végre népén. Kiszakítja őket és Babilonba viszi, ahol a szívük megjavul. Ennek megvalósítására Nebukadnezárt használja: „ezt mondja a Seregek Ura: Mivel nem hallgattatok szavamra, elküldök … Nebukadnezárért, szolgámért.” (Jer 25,8-9).

Egy pillanat! Hogyan lehet Nebukadnezár az Úr szolgája? Hiszen rossz és kegyetlen király, az egész korabeli világot leigázta, sok embert megölt, nem állíthatjuk, hogy a zsidók barátja. Hogyan mondhatja rá a világmindenség Ura, hogy Nebukadnezár az Ő szolgája? Úgy, hogy Isten rossz embereket is fel tud használni céljai eléréséhez. Erre már több példát is láttunk mostanáig. Isten mindenkit tud használni. Rossz embereket, megtört embereket, olyanokat is, mint te vagy én. Így válik Nebukadnezár Isten szolgájává, eszközzé az Úr céljainak megvalósításában.

Hasonlóképpen, ahogy valakitől hallottam Júdásról beszélni. Júdás áruló volt, nem ő volt a történet hőse, de Isten felhasználta az ő árulását a világ megmentésére. Tisztázzuk: Isten nem akarta, hogy Nebukadnezár gonosz, vagy hogy Júdás áruló legyen, de fel tud használni bármilyen embert terve megvalósításához, egy nagyobb jó elérése érdekében.

Mire Izrael népe visszatér a fogságból, addigra nagy változás történik bennük. Az addig folyamatosan bálványistenekhez forduló nép, aki az élő Isten helyett Baálhoz, Molokhoz fordul, az ő tiszteletükre épít szentélyeket és mutat be áldozatot, az a fogság után megváltozik és eltűnik körükből a bálványimádás. Egy szívbeli változás megy végbe bennük. Nem lesznek tökéletesek, továbbra is küzdeni fognak, embereknek maradnak – ez természetes. De az a fajta bálványimádás, amiről a bírák korától folyamatosan olvastunk a történeti könyvekben, nem lesz már jelen. Mintha Isten meggyógyított volna valamit a szívükben azáltal, hogy Babilonba küldte őket száműzetésbe.

Ennek megvalósulását látjuk Dániel könyvének 6. fejezetében, ahogy az ezt megelőző fejezetekben is: a döntést. A döntést arról, hogy visszautasítom, hogy a körülöttem élők életmódjához igazodjam. Amint szent Pál is mondja: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12,2) Azaz ne olyanok legyetek, mint a körülöttetek élők, hanem Istenhez akarjatok hasonlítani! Legyetek olyanok, mint a szentek! Ez a kulcs mindannyiunk számára ahhoz, hogy ezt megértsük.

Dániel és társai, Hanaja, Misael és Azarja hűségesek maradnak a hűtlenséggel szemben. Nem törődnek vele, hogy mit tesznek a körülöttük élők. Dániel azt mondja, hogy ő tudja, Isten mit kér tőle, és pontosan azt fogja tenni. És látjuk Dániel történetét az oroszlánok vermében.

Számunkra reménykeltő, hogy ez megtörténhet velünk is. Lehetünk hűségesek az Úrhoz, lehetünk hűségesek mikor munkáról van szó és végezhetjük azt kiválóan, mégis lehetnek olyanok, akik összejátszanak ellenünk. Megtapasztalhatjuk ekkor az erőtlenségünket, de még így is választhatjuk azt, hogy hűségesek maradunk. Megtanulhatjuk, hogyan lehet élni kitaszítottan, mert Dániel és társai jó példát mutatnak erre. Hogyan lehet élni a száműzetésben, mert hiszen abban vagyunk. Úgy értem, keresztényként tudjuk, hogy ez a valóság. Igen, tudjuk, hogy Isten teremtette ezt a világot, Ő jónak alkotta, és minket ide helyezett. De ez nem a végső otthonunk. Tudjuk, hogy mindig száműzetésben vagyunk, amikor távol vagyunk az Úrtól. Száműzetésben vagyunk, mikor a rólunk alkotott tervétől távol vagyunk. Amikor Isten szavát hallgatjuk, és igyekszünk az akaratát követni, akkor nagy valószínűséggel ott vagyunk, ahol lennünk kell. De nem ez az igazi otthonunk.

Dániel könyvének első 6 fejezete egy leíró rész, amiben ezeket a csodálatos történeteket olvastuk Dánielről, Hananjáról, Azarjáról és Misaelről. A könyv vége felé lesznek még történetek, de a 7. fejezettel egy új szakasz indul, ami Dániel jelenéseit tárja elénk. Dániel négy vadállatot lát, amelyek – a Nebukadnezár álmában megjelenő szoborhoz hasonlóan – négy egymást követő földi birodalmat jelképeznek. Az első vadállat oroszlánhoz hasonlít, sas szárnyakkal; ez a Babiloni Birodalmat, különösen pedig Nebukadnezár uralmát jelképezi. A hatalmas, fenséges, dicsőséges birodalomét, aminek a szárnyait egyszer csak kitépik és emberi szívet kap. Ezt követi a második vadállat, ami medvéhez hasonlít. Ez nem olyan fenséges, mint az első. Lassabb, viszont erősebb és pusztítóbb, mit az oroszlán.

A medve a Méd-Perzsa Birodalmat jelképezi, mely Babilon után került hatalomra és sok pusztítást végzett. A következő vadállat a leopárdhoz hasonlatos, ami a Görög Birodalmat jelképezi. Nagy Sándor, a birodalom ura, mire 30 éves lett, addigra meghódította a civilizált világot. A negyedik vadállat, amelyik a legszörnyűbb, legfélelmetesebb valamennyi közül, az a Római Birodalmat jeleníti meg. Tehát itt ez a kép olyan, mint amilyet Nebukadnezár látott álmában a szoborról, aminek feje arany, melle ezüst, hasa bronz, lábszára vas, a lábfejei pedig agyag és vas keveréke. Fontos, hogy felfigyeljünk arra, hogy a negyedik, legijesztőbb vadállat nem az utolsó dolog, amit Dániel lát. Amit utoljára látott, az az Ősöreg volt, és ezután látta, hogy „az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia.” (Dán 7,13) Ez azt tárja fel számunkra, hogy ebben a világban királyságok, nemzetek vannak, királyok és fejedelmek, elnökök és hasonló nagyságok vannak. Ezek jönnek és mennek, felemelkednek és elbuknak. Viszont amikor az Emberfia eljön, az ő országának nem lesz vége, az csak felemelkedik, bukása nem lesz soha.

Adjunk hálát ezért Istennek, mert ez az Ő országa a Földön. Az Egyház ennek az országnak a kezdete. Dicsőítsük Istent, mert Ő meghívott téged és mindannyiunkat, hogy ennek az országnak tagjai legyünk. Meghívott, hogy az Egyházhoz tartozzunk. Még ha néha el is bizonytalanodunk, ezért ma és minden egyes nap egyszerűen ezt mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod!”

Imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem! Köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.