241. nap: Dániel az oroszlánok vermében
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, imádunk és magasztalunk téged. Köszönjük, hogy emlékeztetsz bennünket igazságaidra és bölcsességedre, hogy soha ne feledkezzünk meg róluk. Add bölcsességedet, hogy segítsen minket földi életünkben, és hogy mindig emlékezzünk arra, amit tettél! Segíts emlékeznünk arra, amit néped életében és amit ebben a világban tettél! Add kegyelmedet, hogy erősebben tartozzunk hozzád, mint bárki máshoz! Jézus nevében kérünk, segíts, hogy mindenekfelett a tieid lehessünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Elfelejtettem néhány nappal ezelőtt mondani, amikor Jeremiás próféta könyvének 20. fejezetéről áttértünk a 21-re, hogy ott mintegy 20 évet ugrottunk előre az időben. Jeremiás nem kronologikus rendben ír sokkal inkább profetikusan. Ezért a könyve felépítése is kissé előre-hátra ugrálás az időben. Itt, a 24. fejezetben Jechonjáról, Jojakim fiáról ír, de beszél Cidkijáról is. Tudjuk, hogy három hullámban deportálták a zsidókat Babilonba, és az utolsó Cidkija uralkodása alatt történt. Jeremiás pedig beszél a királyokról: Jozijától – az első júdeai királytól, akinek uralkodása alatt szolgált – egészen Cidkijáig, aki pedig az utolsó volt Jeremiás ideje alatt. Ez hosszú időt ölel fel. A mai fejezetben tehát a deportálás harmadik hullámának idejében vagyunk, és Jeremiás Cidkijáról jövendöl: „Az a rossz füge meg, amely olyan rossz, hogy meg sem lehet enni, azt jelenti – mondja az Úr –, hogy mint fogok bánni Cidkijával, Júda királyával, főembereivel és Jeruzsálem többi lakójával, akik itt maradnak ezen a földön; aztán azokkal, akik Egyiptom földjén telepedtek le” (Jer 24,8). A két kosár fügéről nem tudjuk pontosan, hogy Jeremiás valóságosan látja-e őket vagy látomásban, mindenesetre az Úr szava arra hívja, hogy meg kell értenie a különbséget a jó és a rossz füge között. Mi könnyen azt mondanánk, hogy a jó fügék azokat az embereket jelentik, akik Jeruzsálemben maradnak, a rossz fügék pedig azokat, akiket száműzetésbe visznek. De Isten ennek épp az ellenkezőjét mondja: a jó fügék kerülnek Babilonba száműzetésbe és a rosszak maradnak az ígéret földjén, Jeruzsálemben. Nemcsak, hogy ott maradnak, hanem majd egy részüknek Egyiptomba kell menniük. Jeremiás azok között volt, akik Egyiptomba mentek, mert Isten népével akart maradni, ez az ő választása volt. Bár ő nem volt a rossz fügék közül való, azt választotta, hogy közéjük tartozzon. Miért is írja le Isten jó fügeként a Babilonba hurcoltakat, és az izraeli maradékot, valamint az Egyiptomba kerülteket rosszként? Nem akarok sokat elmondani előre, de annyit mondok, hogy Isten egy „műtétet” hajt végre népén. Kiszakítja őket és Babilonba viszi, ahol a szívük megjavul. Ennek megvalósítására Nebukadnezárt használja: „ezt mondja a Seregek Ura: Mivel nem hallgattatok szavamra, elküldök … Nebukadnezárért, szolgámért.” (Jer 25,8-9).
Egy pillanat! Hogyan lehet Nebukadnezár az Úr szolgája? Hiszen rossz és kegyetlen király, az egész korabeli világot leigázta, sok embert megölt, nem állíthatjuk, hogy a zsidók barátja. Hogyan mondhatja rá a világmindenség Ura, hogy Nebukadnezár az Ő szolgája? Úgy, hogy Isten rossz embereket is fel tud használni céljai eléréséhez. Erre már több példát is láttunk mostanáig. Isten mindenkit tud használni. Rossz embereket, megtört embereket, olyanokat is, mint te vagy én. Így válik Nebukadnezár Isten szolgájává, eszközzé az Úr céljainak megvalósításában.
Hasonlóképpen, ahogy valakitől hallottam Júdásról beszélni. Júdás áruló volt, nem ő volt a történet hőse, de Isten felhasználta az ő árulását a világ megmentésére. Tisztázzuk: Isten nem akarta, hogy Nebukadnezár gonosz, vagy hogy Júdás áruló legyen, de fel tud használni bármilyen embert terve megvalósításához, egy nagyobb jó elérése érdekében.
Mire Izrael népe visszatér a fogságból, addigra nagy változás történik bennük. Az addig folyamatosan bálványistenekhez forduló nép, aki az élő Isten helyett Baálhoz, Molokhoz fordul, az ő tiszteletükre épít szentélyeket és mutat be áldozatot, az a fogság után megváltozik és eltűnik körükből a bálványimádás. Egy szívbeli változás megy végbe bennük. Nem lesznek tökéletesek, továbbra is küzdeni fognak, embereknek maradnak – ez természetes. De az a fajta bálványimádás, amiről a bírák korától folyamatosan olvastunk a történeti könyvekben, nem lesz már jelen. Mintha Isten meggyógyított volna valamit a szívükben azáltal, hogy Babilonba küldte őket száműzetésbe.
Ennek megvalósulását látjuk Dániel könyvének 6. fejezetében, ahogy az ezt megelőző fejezetekben is: a döntést. A döntést arról, hogy visszautasítom, hogy a körülöttem élők életmódjához igazodjam. Amint szent Pál is mondja: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes.” (Róm 12,2) Azaz ne olyanok legyetek, mint a körülöttetek élők, hanem Istenhez akarjatok hasonlítani! Legyetek olyanok, mint a szentek! Ez a kulcs mindannyiunk számára ahhoz, hogy ezt megértsük.
Dániel és társai, Hanaja, Misael és Azarja hűségesek maradnak a hűtlenséggel szemben. Nem törődnek vele, hogy mit tesznek a körülöttük élők. Dániel azt mondja, hogy ő tudja, Isten mit kér tőle, és pontosan azt fogja tenni. És látjuk Dániel történetét az oroszlánok vermében.
Számunkra reménykeltő, hogy ez megtörténhet velünk is. Lehetünk hűségesek az Úrhoz, lehetünk hűségesek mikor munkáról van szó és végezhetjük azt kiválóan, mégis lehetnek olyanok, akik összejátszanak ellenünk. Megtapasztalhatjuk ekkor az erőtlenségünket, de még így is választhatjuk azt, hogy hűségesek maradunk. Megtanulhatjuk, hogyan lehet élni kitaszítottan, mert Dániel és társai jó példát mutatnak erre. Hogyan lehet élni a száműzetésben, mert hiszen abban vagyunk. Úgy értem, keresztényként tudjuk, hogy ez a valóság. Igen, tudjuk, hogy Isten teremtette ezt a világot, Ő jónak alkotta, és minket ide helyezett. De ez nem a végső otthonunk. Tudjuk, hogy mindig száműzetésben vagyunk, amikor távol vagyunk az Úrtól. Száműzetésben vagyunk, mikor a rólunk alkotott tervétől távol vagyunk. Amikor Isten szavát hallgatjuk, és igyekszünk az akaratát követni, akkor nagy valószínűséggel ott vagyunk, ahol lennünk kell. De nem ez az igazi otthonunk.
Dániel könyvének első 6 fejezete egy leíró rész, amiben ezeket a csodálatos történeteket olvastuk Dánielről, Hananjáról, Azarjáról és Misaelről. A könyv vége felé lesznek még történetek, de a 7. fejezettel egy új szakasz indul, ami Dániel jelenéseit tárja elénk. Dániel négy vadállatot lát, amelyek – a Nebukadnezár álmában megjelenő szoborhoz hasonlóan – négy egymást követő földi birodalmat jelképeznek. Az első vadállat oroszlánhoz hasonlít, sas szárnyakkal; ez a Babiloni Birodalmat, különösen pedig Nebukadnezár uralmát jelképezi. A hatalmas, fenséges, dicsőséges birodalomét, aminek a szárnyait egyszer csak kitépik és emberi szívet kap. Ezt követi a második vadállat, ami medvéhez hasonlít. Ez nem olyan fenséges, mint az első. Lassabb, viszont erősebb és pusztítóbb, mit az oroszlán.
A medve a Méd-Perzsa Birodalmat jelképezi, mely Babilon után került hatalomra és sok pusztítást végzett. A következő vadállat a leopárdhoz hasonlatos, ami a Görög Birodalmat jelképezi. Nagy Sándor, a birodalom ura, mire 30 éves lett, addigra meghódította a civilizált világot. A negyedik vadállat, amelyik a legszörnyűbb, legfélelmetesebb valamennyi közül, az a Római Birodalmat jeleníti meg. Tehát itt ez a kép olyan, mint amilyet Nebukadnezár látott álmában a szoborról, aminek feje arany, melle ezüst, hasa bronz, lábszára vas, a lábfejei pedig agyag és vas keveréke. Fontos, hogy felfigyeljünk arra, hogy a negyedik, legijesztőbb vadállat nem az utolsó dolog, amit Dániel lát. Amit utoljára látott, az az Ősöreg volt, és ezután látta, hogy „az ég felhőin valaki közeledik. Olyan volt, mint az Emberfia.” (Dán 7,13) Ez azt tárja fel számunkra, hogy ebben a világban királyságok, nemzetek vannak, királyok és fejedelmek, elnökök és hasonló nagyságok vannak. Ezek jönnek és mennek, felemelkednek és elbuknak. Viszont amikor az Emberfia eljön, az ő országának nem lesz vége, az csak felemelkedik, bukása nem lesz soha.
Adjunk hálát ezért Istennek, mert ez az Ő országa a Földön. Az Egyház ennek az országnak a kezdete. Dicsőítsük Istent, mert Ő meghívott téged és mindannyiunkat, hogy ennek az országnak tagjai legyünk. Meghívott, hogy az Egyházhoz tartozzunk. Még ha néha el is bizonytalanodunk, ezért ma és minden egyes nap egyszerűen ezt mondjuk: „Legyen meg a Te akaratod!”
Imádkozom értetek, kérlek, ti is imádkozzatok értem! Köszönöm.
