Napi ráhangoló: Talentumainkat ne ássuk el, hanem kamatoztassuk!
Évközi 21. hét, szombat
„Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.”
Az a mérhetetlen lelki gazdagság, amely Jézus Krisztus ismeretéből adatik nekünk, az a nagy megtisztulás, amelyben részünk van általa, az az egészen új világ a testvéri, hitvesi, baráti szeretetben, amely benne nyílik meg számunkra, azzal a kísértéssel járhat, hogy elbízzuk magunkat, s mindezt hallgatólagosan a magunk érdemének, eredményének tulajdonítjuk. A lelki öntetszelgés apró hibának látszik, valójában azonban az egész teremtett világ zuhanásának, a történelmen végighúzódó rettenetes gyilkosság- és szenvedéssorozatnak s végső soron az örök kárhozatnak oka mind ebben keresendő. Szent Mihály arkangyal nevének jelentése: „Ki olyan, mint az Isten?”, érv és csatakiáltás az Isten ellen fellázadt, bukott angyalok öntetszelgése ellenében.
A vallásos öntetszelgés azért igen veszélyes, mert belülről észrevétlen, csendes, boldogító állapotként jelentkezik. Azt hiszi a lélek, hogy Isten békéje burkolja be, holott csak saját vélt kiválóságának dicsfényében sütkérezik. Szerencse, ha mások már messziről észreveszik, s áldás, ha – tapintatosan, de félreérthetetlenül – szóvá is teszik. Ha ezért megsértődünk, az biztos jele annak, hogy valóban lelki öntetszelgésben élünk. Nem árt ilyenkor durvább hibáinkra, gyarlóságainkra gondolni, az kijózaníthat bennünket. És vigyázzunk, hogy az ellenkező végletbe ne essünk hirtelen: amit eddig tettünk, csak azért, mert nem teljesen tökéletes lelki hozzáállással tettük, nehogy abbahagyjuk, lemondást és alázatot színlelve. A mai Evangélium arra tanít, amikor ilyesmit készülünk tenni, hogy a talentum nem arra való, hogy elássuk, hanem hogy kamatoztassuk, de ne magunknak, hanem Urunk dicsőségére.
Imádság
Urunk Jézus, a mai olvasmányok és ezzel egybehangzóan a szentek életpéldája arra tanítanak, hogy nem a mi emberi kiválóságunk, hanem a Te isteni tetszésed alapján szemeled ki választottaidat, s bízol rájuk különböző mennyiségű talentumot. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy ne azzal törődjünk, hogy sokat vagy keveset bíztál ránk, hanem mindenkor hálát adva azért, hogy meghívtál az élet világosságára, tehetségünk legjavát, szeretetünk maximumát nyújtva szolgáljunk Téged testvéreinkben.
Készült Barsi Balázs – Telek Péter-Pál: Új Magasság és Mélység c. könyve alapján.
A Napi ráhangoló hajlanban érkezik. Ha feliratkozol e-mail listánkra, akkor a postaládádban fogod találni az aznapi részt. Ne hagyd, hogy a közösségi média algoritmusaitól függjön, hogy megkapod-e az aktuális napi részt.









INRI,
1 több vallàsok hivei egymàsnak köszönnek igy pl. Shulem Alejchem a vàlasz Alejchem Shalom. Béke (AZ urbékéje) legyen veled…és a te lelkeddel.
2 nàlunk csak a papnak szokàsos a köszöntés: Dicsértessék a Jézus Krisztusi…vàlasz, Mindörökké amen.
3 javaslat: a misére igyekvök köszönjenek AZ uton IS egymàsnak igy. Vagy ha valhol összefutnak szintùgy. A pàpa meg fõleg…
A Magyar Adjon Isten IS szép. Jelentése jonapot adjon Isten…
Hasonlo a Grüss Gott. Azért màr kaptam Ausztromarxista szidalmaz, Mert Majus elsején igy köszõntem Bécsben. Azt mondtàk igy a Kereszténydemokratàk köszönnek a Praterbenz EZ Majus elsején tilos. Ott a szocialdemokratàk AZ ateistàk ünneplik a proletarforradalmat, Isten Meg amugy sincsen. Erste Mej IS immà viidà prodertòg…mindtàk bécsi tàjszolàsban. Jò ha közalkalmazott Ott ezt megjegyzi mondtàk. Ugyi a jōjållås miatt IS. Mit mondjàk erre? A legjobbat mondom:
Osli mosolygos Madonna könyörögj érettünk.