232. nap: Megdicsőülés Isten megismerése által

Korszak: Fogság

Ima

Mennyei Atyánk, dicsérünk és magasztalunk téged. Kérünk, tekints a szívünkre és az elménkre! Figyelj szavainkra, gondolatainkra és szívünk vágyaira! Tudjuk, Urunk, hogy te jó vagy. Tudjuk, hogy minket a saját képedre és hasonlatosságodra alkottál, de bűnösök is vagyunk. Jók vagyunk, de megtörtek. Tudjuk, hogy az igazság ismeretére vagyunk meghívva és a szeretetre. A szívünket a te szeretetedre hívtad meg. Szánkat arra adtad, hogy az igazat mondjuk, soha ne tévesszünk meg senkit, ne káromkodjunk, csak építsük Országodat. Kérünk, érints meg bennünket Lelkeddel, hogy elteljünk igazsággal és teljesen megértsünk téged! Érintsd meg Lelkeddel szívünket, hogy úgy szerethessünk, mint te! Érintsd meg szánkat, hogy ne ostobaságokat beszéljünk, hanem olyan szavakat mondjunk, amikre embertársainknak szüksége van! Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Jeremiással foglalkoztunk az elmúlt napokban. Ő az Ószövetség síró prófétája, aki a 8. fejezet végén azt mondja: „Ki adja meg, hogy a fejem vizek forrásává váljék, és a szememből könnyek patakja fakadjon, hogy éjjel-nappal sirathassam népem leányának megöltjeit?” (Jer 8,23). Képszerű leírást használ a sírás megfogalmazására. Egészen gyönyörű, ahogy arról ír, hogy szemei megteltek vízzel és túlcsordulnak. A Jeremiás 9,17-ben pedig így szól a siratókhoz: „Siessetek! Kezdjetek fölöttünk gyászénekbe, hogy szemünkből csak úgy peregjen a könny, és a szempillánk könnytől ázzék!”

Ezek az igék emlékeztetnek minket arra, hogy Jeremiás nemcsak tudja, hogy mi a rossz, nemcsak beszél róla az embereknek, hanem a szíve is megtört miatta. Sokszor könnyű mérgesnek lenni, amikor igazságtalanságot tapasztalunk, s ez egy érthető reakció. Viszont nemcsak a harag jelenhet meg bennünk a sok gonoszságot látva, hanem a szívünk is összetörhet. Látjuk ugyanis, hogy mi magunk – bár jók vagyunk – megtörtek is vagyunk, ugyanígy a minket körülvevő testvéreink is jók és megtörtek. Néha nem engedjük, hogy ez elszomorítson minket, csak feldühödünk. A düh vagy a szomorúság azonban nem önmagában jó vagy rossz. Sokszor csak akkor válunk mérgessé, vagy törik össze a szívünk, miután felismertük a gonoszságot. A következő lépés azonban a cselekvés kell, hogy legyen. Nem a haragból fakadó tetteké, hanem az „építkezésé”. Ez az, amire Jeremiás hívja a népet – haragjuk és bánatuk közepette. Ő is kifejezi haragját, amikor azt mondja: „Ha a pusztában akadna számomra utasnak való szállás, akkor itthagynám népemet és messze mennék innét, mert mindnyájan házasságtörők, hitszegő népség” (Jer 9,1). Ő maga is kijelenti, hogy nem boldog a nép miatt. Sajnálja mindazt a gonoszságot, amit lát, és gyászol miatta. Nem akar velük lenni. Messze el akarja őket kerülni, hiszen „házasságtörők”.

Jeremiás és írnoka, Báruk nagyszerű csapatot alkotnak. Gyönyörű költői képeket használnak, például: „Felajzzák nyelvüket, mint az íjat; a hazugság, s nem az igazság uralkodik az országban. Bizony, bűnt bűnre halmoznak, de az Urat, őt nem ismerik” (Jer 9,2). Azt írják nagyon szemléletesen, hogy „Ki-ki őrizkedjék barátjától, és még a testvérében se bízzék!” (Jer 9,3). Ez az ottani valóságot írja le. Van, hogy valakiről kiderül, hogy nem lehet benne megbízni, szavai ugyanolyan gyakran hamisak, mint igazak. Az ilyen ember kapcsán tudatában kell lennünk ennek. Akkor is, ha családtag, vagy bárki más, aki közel áll hozzánk. Jeremiás erről beszél. Ha a körülöttünk lévő emberek elfordulnak Istentől, és nem tartanak bűnbánatot, arra figyelnünk kell. Nem kell ítélkeznünk, nem kell lenéznünk senkit. Csupán tudatában kell lennünk annak, hogy az, aki Istennek tett ígéretét nem tartja be, az valószínűleg velünk szemben sem lesz szavatartó.

Azonban Jeremiás kapcsán nem csak a bűnbánatra való meghívást, illetve a Jeruzsálem pusztulása feletti siralmakat kell kiemelnünk. Van két vers a 9. fejezet végén, ami szintén figyelemreméltó. „Ezt mondja az Úr: Ne a bölcsességével dicsekedjék a bölcs, s ne az erejével az erős, és a gazdag se a gazdagságával dicsekedjék” (Jer 9,22). Éppen azokat sorolja, amivel dicsekedni szoktunk. Az egyetlen dolog, amivel dicsekedhet bárki, hogyha megérti és ismeri az Urat. „Mert én vagyok az Úr, és én kegyelemben, igazságban és hűségben kormányozom a földet; ezekben lelem kedvemet” (Jer 9,23). Tehát egyedül Isten ismeretével dicsekedhetünk. Hihetetlen ajándék ez a mondat. Amit az elmúlt 232 napban tettünk, az nem más, mint hogy megengedtük Istennek, hogy beszéljen hozzánk, formálja szívünket, és megmutassa, hogy ki Ő valójában. Az eredmény pedig az, hogy dicsőíthetjük Őt, aki kinyilatkoztatta magát nekünk. Sokan valószínűleg nem ismertük olyan jól Istent, mint most, hiszen az ige elsősorban az Istenről alkotott képünket formálja. De azt is, ahogy a világot látjuk, ahogyan a másik embert látjuk, s átalakítja az önmagunkról alkotott képünket is. Az ő igéje biblikus világnézetet ad nekünk, egy biblikus istenképet, hogy olyannak lássuk Őt, amilyen valójában.

Ezekielnél már Jeruzsálem pusztulása után járunk. Tegnap olvastunk Isten ígéretéről a csontmezőről szóló látomás kapcsán. Isten megígéri, hogy visszahozza az ő népét. Ma újra Izrael helyreállításáról olvasunk. Azt mondja: Izrael helyreállítása után el kell, hogy felejtsék szégyenüket és azt a sok hűtlenséget, amit elkövettek.

Rengeteg dolog történik körülöttünk, sok ellenségünk is lehet lelki és fizikai értelemben egyaránt. Isten azonban itt azt mondja, hogy „mind Babilonban vagytok, Jeruzsálem, a templom és a királyság elpusztult, de én hazaviszlek titeket”. Ez az a környezet, amiben élünk, és ebből nem ragadhatjuk ki azt, amit olvasunk. Saját életünkre kivetítve ezeket a szavakat, mi is egyfajta fogságban élünk. Messze vagyunk az otthonunktól, hiszen ez a világ nem az. Itt kell élnünk, hiszen erre kaptunk meghívást, de valódi otthonunk Isten Országa a mennyben. Most azonban itt vagyunk, ezért figyelnünk kell Isten ígéretére. Ezt mondja: „Hadd felejtsék el minden gyalázatukat és hűtlenségüket, amelyet ellenem elkövettek, hiszen biztonságban lakhatnak földjükön, nem háborgatja őket senki” (Ez 39,26). És mi a „szíve” ennek a földnek? Mi a „szíve” a mennynek? „Akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük, mert száműztem ugyan a népek közé, de most összegyűjtöm őket hazájukba, és senkit sem hagyok ott közülük. Nem rejtem el többé előlük arcomat, mert kiárasztom lelkemet Izrael házára – mondja az Úr, az Isten” (Ez 39,28-29). Emlékezzünk, Ezekiel könyvében minden, amin keresztülmennek, minden arra mutat, hogy „akkor megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenük”. Látni fogják az Úr szentségét, hogy ki is Ő valójában. Óriási ajándék ez. Még a fogság közepén is helyre kell, hogy állítsanak minket.

Végül még egy rövid megjegyzés. Holnaptól több fejezeten keresztül – talán nyolc fejezeten át – a templomról szóló látomást olvassuk. Ezekiel egy olyan képet kap, amely azt mutatja meg, mi történik majd, amikor a nép hazatér. Amikor visszatérnek a templomhoz, az Úristen mintegy feltárja Ezekiel előtt, hogyan szeretné, hogy a templom felépüljön.

Ez azért is érdekes, mert a templom soha nem épült fel pontosan ilyen formában. Korábban sem létezett így, és azóta sem valósult meg. Ki tudja, talán csak a mennyben fog.

Ezekiel könyvének következő mintegy nyolc fejezetében tehát részletesen hallunk majd erről. Kicsit olyan lesz, mint amikor a Második Törvénykönyvet, a Számok könyvét vagy a Leviták könyvét olvastuk, és könyökökről, méretekről, valamint különféle részletes előírásokról volt szó. Mérnökök előnyben! A következő nyolc fejezetben egy kicsit visszatérünk ehhez a régi, jól ismert világhoz.

De mindez Isten igéje, ezért engedjük, hogy az Úr megszólítson bennünket az ő igéjén keresztül ma, mindennap és természetesen holnap is.

Imádkozom érted. Kérlek, te is imádkozz értem!