222. nap: Bálványimádás és házasságtörés
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged. Köszönjük neked ezt a napot, és azt, hogy újra és újra hívsz minket. Könnyen letérünk a helyes útról, de te, Uram, gyengéden visszahozol minket. Néha fel kell, hogy ébressz minket, és arra van szükségünk, hogy ránk kiálts, hogy felébredjünk. Köszönjük neked ezt, köszönjük gyengédségedet és erődet is. Köszönjük, hogy elszántan jössz utánunk, hogy visszaterelj bennünket a helyes irányba. Tégy bármit, ami csak szükséges, hogy visszatérjünk a te szívedhez a mai napon! Legyen ez akár egy gyengéd hívás, vagy valami hatalmas, erőteljes dolog – tégy, ahogy akarod! Hozz vissza minket szívedhez, hogy örökké veled lehessünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Az Úr vissza akar hívni minket magához. Ez az egyik oka annak, hogy végigutazzuk Izajás és Ezekiel próféta könyvét, valamint az összes prófétát, hogy lássuk és halljuk, amint Isten kiált a népéért. Gondoljunk bele, milyen jó is az Isten. Elutasítja, hogy a nép csak úgy menjen, amerre akar. Néha azt gondoljuk, hogy az engedékenység a jóság és a szeretet jele (Támogatlak, bármit is csinálj), mégis, itt a Példabeszédek könyvében azt olvashatjuk, hogy „aki nem használ pálcát, gyűlöli a fiát” (Péld 13,24). Természetesen ez egyszerűen a fegyelmezésről szól, nem pedig a verésről. Arról, hogy javítsuk valakinek a hibáit, tanítsuk, ne pedig kínozzuk. Sokan biztosan azt mondjuk, hogy nem alkalmazunk fizikai fenyítést, ami nagyszerű. Viszont más büntetések esetén is érezhetjük, hogy esetleg túl agresszívek vagyunk a gyermekekkel, vagy eltúlozzuk a büntetés hosszát, mértékét. Ilyenkor felismerhetjük, hogy bizony az érzelmeink is elvihetnek minket. Amikor a fegyelmezésre gondolunk, fontos megkülönböztetnünk azt a bántalmazástól. Természetesen ez legtöbbünk számára egyértelmű, de fontos leszögeznünk, mielőtt valaki azt hinné, hogy a Biblia támogatja a bántalmazást. Mégis van szerepe a fenyítésnek: „aki meg szereti, mármint a fiát, az megfenyíti” (Péld 13,24). Fenyítés, nevelési céllal. Miért? Azért, mert a fegyelmezés által visszatérhetünk a helyes útra.
Ezekiel könyvében Oholáról és Oholibáról olvashatunk ma. Ohola Szamáriát, illetve az északi királyságot, Oholiba pedig Jeruzsálemet és a déli királyságot jelképezi. Ezekiel hozza ezt az analógiát a két lányról, akik Egyiptomban paráználkodtak, hiszen az egész zsidó nép Egyiptomból jött ki. Később pedig Asszíriával is folytatták ugyanezt. A legfontosabb, amit ebből magunkkal vihetünk, hogy Isten folyamatosan ismétli, milyen közel is áll egymáshoz a bálványimádás és a házasságtörés, azaz a hűtlenség. Isten népe Istené kell, hogy legyen. Vannak kapcsolatok, amelyekben nincs helye rivalizálásnak, vetélytársaknak. A férj és a feleség kapcsolatába nem fér bele egy harmadik fél. Szomszédunk lehet több is, lehetnek hihetetlenül szimpatikus emberek, de egy házastársi kapcsolatban semmi helye sincs másnak. Isten pedig azt mondja, hogy a vele való kapcsolatunk is ilyen. Azt mondja, hogy „én lettem a te férjed. Én vagyok az alkotód, és lettem a férjed”. Ha ebben a kapcsolatban mi bálványok felé fordulunk, az éppen olyan, mint a házasságtörés. Ezért olvashatjuk ezt a képszerű leírást a hamis istenekhez fordulásról a 23. fejezetben. Isten ilyen közeli kapcsolatra hív minket. Ha bárki vagy bármi riválisa lesz az Istennel való kapcsolatunknak, az bálvány, és házasságtörést követünk el Istennel szemben.
A 24. fejezetben aztán a forró üst példabeszéde olvasható. Három dolgot kell kiemelnünk. Az egyik az időmeghatározás: a fogság 9. esztendejének tizedik hónapjának a tizedik napja – ami meglehetősen pontos. Ezekiel fogságba vitele utáni kilencedik évben bekövetkezett végső ostrom kezdete. Ez a dátum Jeruzsálem utolsó ostromának kezdőnapja, amelyet általában Kr. e. 589-re vagy 588-ra tesznek. A mintegy másfél évig tartó ostromot követő deportálás a fogság harmadik hullámának kezdete, ami Kr. e. 587/586-ban volt.
A szövegben egy üstről olvasunk. Az üstbe mindenféle állati részt bedobnak. Isten azt mondja, hogy voltak kisebb deportálások Jeruzsálemből Babilonba, most viszont minden mehet az üstbe, a jó részek, combok, lapockák, minden. Minden húst felforralnak az üstben, ami Jeruzsálem. Ez a legnagyobb deportálás, a legnagyobb ostroma Jeruzsálemnek, ami a templom és a város lerombolásához vezet. Mindenkit elvisznek, a legerősebbeket is. Minden és mindenki „megy a levesbe”. Az üst alatt tűz lesz, amit egyre jobban szítani fognak. A tűz mégsem fogja megtisztítani a rozsdás üstöt. „Meg akartalak tisztítani tisztátalanságod szennyétől, de nem lettél tiszta, nem tisztultál meg szennyedtől. Nem is leszel tiszta mindaddig, amíg ki nem töltöm rajtad haragomat” (Ez 24,13).
Emlékezzünk csak, hogy Isten nem büntet, hanem vissza akar vonzani magához. Nem bántalmazás ez, hanem fegyelmezés.
Ez a fejezet egy fordulópont Ezekiel életében, hiszen meghal a felesége. Kívülről nézve Ezekiel egy kemény próféta. Itt viszont feltárul a szíve, amikor Isten szava megérkezik hozzá, mondván: „Emberfia, nézd, elveszem tőled hirtelenül szemed gyönyörűségét” (Ez 24,16). Ő a szeme fénye, a felesége, akit szeret. Teljesen összetörik, mégsem gyászol. Az emberek látják, hogy nem gyászol, ami egy prófétai jel lesz számukra. Ahogy ez kiderül, az emberek kérdezgetik: „Mi történik, Ezekiel? Kemény ember vagy, de tudjuk, hogy szeretted a feleségedet. Miért nem gyászolsz?” Kissé titokzatos, hogy ez a prófétai cselekedet mit is szeretne üzenni, de a megoldásra itt egy javaslat: Ezekiel azt mondja, hogy az ő „nem gyászolása”, amikor elveszíti élete szerelmét, előre megmutatja, amit a nép tesz majd. Amikor a templomot lerombolják, ők sem fognak egy könnycseppet sem ejteni. Nem azt mondja, hogy nem kellene sírniuk, hanem hogy nem fognak sírni. Amilyen őrültségnek hangzik nem gyászolni valakinek a feleségét, a szeme fényét, ugyanolyan őrültség Ezekiel számára, hogy a nép nem fogja gyászolni a templom lerombolását. Mégis ez fog történni. A népet nem is fogja érdekelni. Egyértelmű, hogy Ezekielt érdekelte a felesége halála, mégis megteszi ezt a prófétai cselekedetet, hogy ezt az ellentmondást kiemelje.
Húsbavágó felismerés ez, hiszen sokszor vagyunk mi is ilyen közömbösek Isten szavával kapcsolatban, vagy akkor, amikor mások tiszteletlenek Istennel. Milyen gyakran vagyunk közömbösek a szentségtörések láttán, vagy olyan esetben, ha valaki eltávolodik Istentől?
Lehet, hogy kissé többet volt szó a mai elmélkedésben a fenyítésről. Ugyanakkor fontos, hogy azok a testvérek, akik átléptek valamilyen fontos határt az életükben, amit nem kellet volna, tudják, hogy imában velük vagyunk. Tudniuk kell, hogy Isten, az ő Mennyei Atyjuk, gyengéd, és nem kell félniük tőle. Ő sosem mond le rólunk. Imádkozzunk egymásért!
