256. nap: Nehéz idők
Korszak: Fogság
Ima
Mennyei Atyánk, dicsőítünk téged és hálát adunk neked. Köszönjük, hogy elértünk ehhez a naphoz. Köszönjük, hogy vezetsz minket Jeremiás próféta könyvein, a próféciákon és Siralmak könyvén keresztül. Urunk, Istenünk, olyan mintha Jóbbal meg Tobittal haladnánk az úton, vagy más olyan emberekkel, akik sokat szenvedtek az életükben és hozzád kiáltottak. Valóságosan és mélységesen szenvedtek, és néha nekik is nehéz volt bízniuk benned. Urunk, kérünk, segíts nekünk, hogy amikor valóban szenvedünk és nem bízunk benned, amikor úgy tűnik, hogy elhagytál minket, segíts, hogy lássuk az igazságot, megismerjük az igazságot és élni tudjuk az igazságot. Azt az igazságot, hogy te még sosem hagytál el minket. Mi viszont már hagytunk el téged. Hozz minket vissza! Jézus nevében kérünk, hozz minket vissza önmagadhoz ma és minden nap, hogy a te jelenlétedben élhessünk mindörökké! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Elmélkedés
Jeremiás 51. fejezete az egyik leghosszabb. Miről is van benne szó? Babilon végső pusztulásáról. Nemsokára, úgy száz nap múlva olvassuk majd a Jelenések könyvének 17. és 18. fejezetét, ami szintén Babilon bukásáról szól. Vagyis, amikor elhangzik egy prófécia, akkor annak mindig van egy bizonyos azonnali beteljesedése is. De ugyanaz a prófécia vonatkozhat egy távoli dologra is. Az azonnali beteljesedése megtörtént, mivel a perzsák és a médek legyőzték Babilont. Isten azelőtt Babilont használta fel arra, hogy lesújtson a népére. Nem azért, mert Babilon vagy Nebukadnezár jó lett volna. Nem, ők nem voltak jók.
Beszéltünk erről korábban, hogy Istennek van egy megengedő akarata és egy tökéletes akarata. Isten tökéletes terve az, hogy mi nem vétkezünk és szentségben élünk. Isten tökéletes terve az ő végső akarata a mi számunkra, vagyis azt akarja, hogy örökre vele legyünk. Mert Isten nem teremtette a halált, és nem leli örömét az élet pusztításában. Ez a Bölcsesség könyvében található, amit kicsit később olvasunk. Tehát a Bölcsesség könyvében ezt halljuk majd: „Mert a halált nem Isten alkotta, ő nem leli örömét az élők pusztulásában.” (Bölcs 1,13). A halál a sátán irigysége révén jelent meg a világban. Ezt is a Bölcsesség könyvéből tudjuk (vö. Bölcs 2,24). Vagyis Isten tökéletes terve az, hogy életünk legyen. Nemcsak itt, a földön, hanem örök életünk legyen. Azonban létezik a megengedő akarat is, vagyis az, amit Isten megenged, hogy megtörténjen a szabad akaratunk miatt. Sokszor rosszul döntünk, aminek a következménye szenvedés. De Isten tudja, hogy nap mint nap ilyenkor is tapasztalatokat szerzünk a nagyobb jó elérése érdekében. Ez történt Izrael népével, Jeruzsálemmel és Júdával is a babiloni fogság idején. Ha Isten másokat, vagy más királyságok tetteit felhasználja a nagyobb jó érdekében, még nem jeleni azt, hogy azoknak az embereknek igazuk van. Istennek van igaza. Babilon uralma gonosz volt, el akarta pusztítani Izrael népét, ezért ő maga is elpusztult és soha nem épült fel újra.
Ha szeretnétek megbizonyosodni arról, hogy milyen gonosz volt Babilon, akkor levonhatjuk a következtetéseket a Siralmak 4. és 5. fejezetét olvasva. „A csecsemőnek a szomjúságtól az ínyéhez tapad a nyelve. Az apró gyermekek kenyeret kérnek, de nincs, aki megtörje nekik” (Siral 4,4). Ez borzalmas. Majd folytatja a jómódú emberekkel, akik lecsúsztak, akik fontosak voltak, de már csontsoványak és felismerhetetlenek, mert Jeruzsálemben mindenki szenved. Ezt teszi velünk a szenvedés. Képes megváltoztatni minket, megváltoztatja a szívünket is. A szenvedés megtisztít, jobbá tesz, de képes felfedni lelkünk megtörtségét, sötétségét is.
A Siralmak 4. fejezetében a 10. vers talán a legdurvább az egész Bibliában. „Gyengéd lelkű asszonyok saját kezükkel főzték meg gyermekeiket, hogy eledelül szolgáljanak nekik, népem leányának romlása idején” (Siral 4,10). Még a jólelkű asszonyok is megfőzték a gyermekeiket. Josephus Flavius, a történetíró megemlékezik a babiloni és a római ostromról, ahol hasonló dolgok történtek. A szenvedés és a kétségbeesés sajnos olyan dolgokra késztethet minket, amiket soha nem tudtunk volna elképzelni.
Ezért imádkozunk erőért, és hogy ne kelljen ilyen helyzetbe kerülnünk. Ne kelljen azt mondanunk, hogy „igen, képes vagyok elképzelhetetlen dolgokat megtenni, de kérlek, ments meg most ettől! Mert nem akarok borzalmas dolgokat tenni.” A Siralmak 4,10-ben azt látjuk, hogy néha a jó emberek kétségbeesésükben képesek kannibalizmushoz folyamodni.
Talán ilyen kiélezett helyzetben mi is képesek lehetünk olyan dolgokra, amiket el sem tudtunk képzelni magunkról. De Isten szívének az igazsága is jelen van. Isten azt mondja, hogy „én ezt már tudtam. Tudtam, hogy ez van benned.” Isten mindentudása erre is kiterjed. Azt is tudta, hogy ezt és ezt fogjuk tenni, de mindezzel együtt Ő odaadta önmagát értünk. Isten ezt mondja: „Én választottam, hogy a földön éljek, mint egy szegény ember, hogy szenvedjek, hogy meghaljak, hogy feltámadjak a halálból, és mindezt teérted tettem. Ezért az emberért, aki rájött, hogy milyen megtört. Tudtam, hogy megtört leszel. Tudom, hogy örökké megtört leszel”.
Isten azt választotta, hogy meghal értünk, hogy odaadja magát értünk. Ami egyszerűen hihetetlen… A Siralmak könyve ezért a reménnyel fejeződik be. A bizalom kinyilatkoztatásával záródik a könyv. Jeremiás pedig még mindig beszél Istenhez. Nem azt mondja, hogy minden rendben lesz, hanem kérdések sokaságát teszi fel Istennek az 5. fejezetben. „Miért feledkeznél meg rólunk mindörökre? Miért hagynál el minket hosszú időre?” (Siral 5,20). „Vagy tán végképp elvetettél minket, olyannyira haragszol ránk?” (Siral 5,22). Úgy gondolom, hogy végül reménnyel zárja Jeremiás a könyvét, mert még mindig beszél Istenhez. Nem hagyja abba a beszédet. Össze van törve a szíve, a teste, és talán a lelke is. De a reménye magmaradt.
Ez a hozzáállás mindannyiunknak fontos. A legrosszabb időszakokban is folytassuk: csak beszéljünk Istenhez! Lehet, hogy kétségbeesettek vagy magányosak vagyunk, sírhatunk folyamatosan, mint Jeremiás, de amíg Istenhez beszélünk, addig van remény.
Szóval, soha ne hagyjátok abba az Istenhez való beszédet! De engedjétek is, hogy beszéljen hozzátok az Írásokon keresztül és az Egyházon keresztül, az imádságaitokban.
Imádkozom értetek ezen a napon. Ezen a napon, amikor talán minden elveszett, kivéve a reményt. A remény abban áll, hogy akarjunk az Atyához beszélni és engedjük, hogy az Atya beszéljen hozzánk. Ezért imádkozom értetek, kérlek, imádkozzatok ezért értem is! Imádkozzunk egymásért!
