Jorge Bergoglio edesanyjaval Egyedi

Jorge Bergoglio hazudott az édesanyjának: elhitette vele, hogy orvosnak tanul

A későbbi Ferenc pápa 19 évesen eltitkolta hivatását édesanyja, Regina elől. És amikor az édesanya rájött, hogy fia teológiát tanul, nem pedig orvostudományt, Jorge így válaszolt: „Én a lélek orvoslásának tudományát tanulom”.

Jorge Mario Bergoglio fiatalemberként megígérte édesanyjának, hogy orvos lesz. Amikor Regina mama észrevette, hogy nem orvostudományt, hanem teológiát tanul, és felpanaszolta, hogy hazudott neki, fia azt válaszolta. “Nem hazudtam, orvostudományt tanulok, de a lelkek orvoslását” – írja az AdnKronos.

“Orvosnak fogok tanulni”

Emanuela Pizziolo a “Ferenc pápa, az alázat ereje” (Quadratum kiadó) c. könyvében beszámol arról, hogy a frissen érettségizett leendő pápa 19 évesen azt mondta az édesanyjának, hogy folytatni akarja tanulmányait. „Ez igazán jó hír, fiam!” – kiáltott fel az anya. – „És milyen karra szeretnél járni?” „Orvosira” – felelte Jorge. A családban nagy volt a lelkesedés, mivel az, hogy egyetemre akar beiratkozni, olyan hír volt, amelyet az egész család nagyon várt.

Jorge szobája

Pizziolo leírja, hogy az édesanya úgy gondolta, egy medikus egyetemi hallgatónak nem könnyű tanulnia egy olyan házban, amely tele van testvérekkel és ahol éjjel-nappal zaj van. Ezért úgy döntött, hogy “dolgozószobát” rendez be neki, és erre a célra átalakította a gardróbszobát. Ebben a szobában kezdett Jorge tanulni.

Bergoglio csalad Egyedi
Bergoglio család – Fotó: AFP

“Nagyszerű orvos lesz belőle”

“A fiamból nagyszerű orvos lesz” – biztosította Regina a szomszédokat és mindenkit, akivel csak beszélgetett. Roppant büszke volt elsőszülött fiára, a leendő orvosra. “Néha még enni is elfelejt, annyira belefeledkezik a könyveibe.”

Jorge megkérte anyját, hogy ne járjon be a szobájába, ő is ki tudja takarítani. Ezt azzal magyarázta, hogy attól félt, anyja akaratlanul is elveszít vagy elkever néhány papírt vagy fontos jegyzetet.

Bergoglio édesanyjának felfedezése

1957-ben azonban az egyik délutánon Regina úgy döntött, hogy fiát túlságosan lefoglalja a tanulás ahhoz, hogy ideje legyen a takarításra is gondolni. Ezért kihasználva egy pillanatnyi távollétét, takarítóruhákkal és felmosóval felszerelkezve belépett a kis szobába. De azonnal megértette – olvashatjuk a “Ferenc pápa, az alázat ereje” c. könyvben -, hogy valami nincs rendben. Orvosi könyvek helyett döbbenetes mennyiségű teológiai és filozófiai szöveget látott. Remegve hagyta el a szobát és a konyhába ment.

a fiatal Jorge Bergoglio Egyedi
A fiatal Jorge Bergoglio

Gyógyír a lelkeknek

Röviddel ezután megérkezett Jorge. Regina odahívta őt, és azt mondta: „Jorge… te azt mondtad, hogy orvostudományt tanulsz” – és alig tudta visszatartani a könnyeit. „Igen, anya” – válaszolta a fia. „Miért hazudtál nekem?” „De anya, én a lelkekért tanulom az orvostudományt!” – mondta a leendő Ferenc pápa. Az anya sírni kezdett. Nagy csalódást és a kiábrándulást érzett. Egy olyan bevándorló család számára, mint az övék, egy orvos fiú valódi társadalmi felemelkedést, megváltást jelentett volna.

Két év küzdelem

Jorge két évig küzdött Isten hívása ellen. Minél inkább próbálta kivonni magát az alól, amiről most már tudta, hogy a sorsa, annál elkerülhetetlenebbül érezte, hogy teljesen át kell magát adnia az Úrnak.

Forrás: Aleteia

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.