167. nap: Szent útravaló

2. ILLÉS A HÓREBEN

A Hórebre vezető úton.

Acháb mind elbeszélte Izebelnek, amit Illés végbevitt, az egész történetét annak, ahogyan sorra megölette a prófétákat. Erre Izebel hírvivőt küldött Illéshez: Ezt üzente neki: „Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez!” Illés megrettent, útra kelt, és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt, és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette, és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.

Találkozás Istennel.

Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt válaszolta: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek.” Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?” Azt felelte: „Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek.” Az Úr azonban azt mondta neki: „Menj, fordulj vissza, és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává, Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Abel-Melochából kend fel magad helyett prófétává. Aztán ez történik: Aki Hazael kardjától megmenekül, azt megöli Jehu. És aki Jehu kardjától megmenekül, azt megöli Elizeus. De hétezret életben hagyok Izraelben: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem illette csókkal.”

Elizeus meghívása.

Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá, és rávetette köntösét. Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek.” Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled?” Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket, és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán elindult, Illés nyomába szegődött, és a szolgája lett.

3. AZ ARÁM HÁBORÚK

Szamária ostroma.

Arám királya, Benhadad összegyűjtötte egész seregét – harminckét király volt vele szövetségben, lóval, harci szekérrel fölszerelve –, felvonult, körülzárta Szamáriát, és ostrom alá fogta. Aztán követeket küldött Achábhoz, Izrael királyához, hogy jelentsék neki: „Ezt üzeni Benhadad: Ezüstöd, aranyad az enyém; asszonyaidat és gyermekeidet megtarthatod.” Izrael királya ezt a választ adta: „Amint mondod, uram és királyom, a tied vagyok, s mindenem, amim csak van.” De a követek visszatértek, és jelentették: „Ezt üzeni Benhadad: Add ide ezüstöd, aranyod, asszonyaid és gyermekeid. Igen, holnap ez idő tájt elküldöm embereimet, kutassák át a palotádat és szolgáid házát, s ami megtetszik nekik, fogják és hozzák el.” Erre Izrael királya összehívta az ország véneit, és így szólt: „Most aztán világosan láthatjátok, hogy gonosz szándék vezeti, mert hisz elküldött asszonyaimért és gyermekeimért is, jóllehet nem tagadtam meg tőle ezüstömet és aranyomat.” A vének is, a nép is mind azt felelte neki: „Ezt nem engedheted, ebbe nem egyezhetsz bele.” Ezt a választ adta hát Benhadad követeinek: „Jelentsétek uramnak, a királynak: amit először kívántál szolgádtól, azt mind megteszem, de ennek a követelésnek nem tehetek eleget.” A követek elmentek, és jelentették.
Benhadad erre ezt az üzenetet küldte: „Az istenek ezt tegyék velem, s ráadásul még azt is, ha Szamária romjaiból a nyomomban haladó egész hadinépnek jut egy marékra való.” Izrael királya azonban így felelt neki: „Azt mondja a közmondás: Aki felölti övét, ne büszkélkedjék, mintha már letenné.” Amikor (Benhadad) ezt meghallotta – épp dőzsölt a királyokkal a lombsátrakban –, kiadta embereinek a parancsot: „Az állásaitokba!” És felsorakoztak, hogy rohamot indítsanak a város ellen.

Izrael fiainak győzelme.

Egyszer csak próféta járult Izrael királya, Acháb elé, és azt mondta: „Ezt mondja az Úr: Látod ezt a hatalmas sereget? Nos, még ma kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” Acháb megkérdezte: „Ki által?” Azt felelte: „Azt mondja az Úr: a helytartók legényei által!” (Acháb tovább) kérdezte: „Ki kezdje meg a harcot?” Azt mondta: „Te.” (Acháb) tehát számba vette a helytartók legényeit – kétszázharmincketten voltak. Aztán számba vette az egész hadinépet, Izrael fiait mind, hétezer férfit. Déltájban kivonultak. Benhadad a részegségig leitta magát a lombsátrakban, ő és a harminckét király, a szövetségesei. Először tehát a helytartók legényei vonultak ki. Benhadadnak jelentették hírszerzői: „Szamáriából emberek vonulnak ki.” Azt mondta: „Ha békés szándékkal vonulnak ki, fogjátok el élve őket; s ha harcba szállni vonulnak ki, (akkor is) élve fogjátok el őket!” De amikor kivonultak, mármint a helytartók legényei és a nyomukban haladó sereg, egyik is, másik is legyőzte a maga ellenségét: Arám menekült, Izrael fiai meg üldözőbe vették őket. Benhadad, Arám királya azonban elmenekült egy hátaslovon. Végül Izrael királya is kivonult, zsákmányul ejtette a lovakat és szekereket, és súlyos csapást mért Arámra.

A közben történtek.

A próféta Izrael királya elé lépett, és azt mondta neki: „Menj, fegyverkezz föl, és fontold meg jól, mi a teendőd, mert egy esztendő elteltével Arám királya (újra) felvonul ellened.” Arám királyához pedig így szóltak szolgái: „Istenük hegynek Istene, azért győztek le bennünket. Ha sík területen harcolunk, mi győzzük le őket. Tedd hát a következőt: Távolítsd el a királyokat székhelyükről, és tégy helytartókat a helyükre. Magad pedig gyűjts egy ugyanolyan erős sereget, mint amilyen elveszett sereged volt, meg ugyanolyan lovakat és ugyanolyan harci szekereket is, mint amilyenek a régiek voltak. Aztán majd sík területen szállunk velük harcba, és legyőzzük őket.” Hallgatott a tanácsukra, s úgy is tett.

Győzelem Afeknél.

Mihelyt eltelt az esztendő, Benhadad számba vette Arámot, és Afek ellen vonult, hogy harcba szálljon Izraellel. Izrael fiait is számba vették, és ők is felvonultak. Izrael fiai velük szemben ütöttek tábort, mint két kis kecskenyáj, míg az arámok az egész földet ellepték.
Akkor előlépett Isten egy embere, és azt mondta Izrael királyának: „Ezt mondja az Úr: Mivel Arám azt állítja, hogy az Úr hegynek Istene, nem síkságnak Istene, azért ezt az egész töméntelen sereget a kezedbe adom, hogy megtudd: az Úr vagyok.” Hét napig táboroztak egymással szemben. A hetedik nap megkezdődött a csata, és Izrael fiai legyőzték Arámot, százezer gyalogost egyetlen nap alatt. Amikor az életben maradtak Afek városába menekültek, a város falai ráomlottak az életben maradt huszonhétezer emberre. Benhadad is a városba futott, és egyik helységből a másikba menekült. Szolgái ezért így szóltak hozzá: „Nézd, úgy hallottuk, hogy Izrael házának királyai könyörületes királyok. Ezért kössünk zsákot a derekunkra, és kötelet a fejünkre, aztán menjünk el Izrael királyához. Talán meghagyja életedet.” Tehát zsákot kötöttek a derekukra és kötelet a fejükre, aztán Izrael királya elé járultak, és azt mondták: „Szolgád, Benhadad üzeni: Hagyj életben!” Azt felelte: „Hát él még? Hiszen testvérem!” Az emberek ezt jó jelnek vették, és nyomban folytatták, így beszélvén: „Csakugyan, Benhadad a testvéred!” Így válaszolt: „Menjetek, hozzátok ide!” Amikor Benhadad megérkezett, fölvette kocsijába. (Benhadad) erre azt mondta neki: „Visszaadom neked a városokat, amelyeket apám elvett apádtól. Boltokat is nyithatsz Damaszkuszban, ahogy apám nyitott Szamáriában. Engem azonban e szerint az egyezmény szerint engedj szabadon.” Így egyezséget kötött vele, és szabadon engedte.

A próféta elítéli Achábot.

Az egyik prófétatanítvány az Úr parancsára így szólt társához: „Verj meg!” Az nem akarta megverni. Erre azt mondta neki: „Mivel nem hallgattál az Úr szavára, lám, széttép az oroszlán, mihelyt elmégy innét.” És mihelyt elment, megtámadta egy oroszlán, és megölte. Most egy másikhoz fordult, és így szólt: „Verj meg!” Az véresre verte. Erre a próféta elment, és útját állta a királynak, de előbb kötést tett a szemére, hogy ne lehessen fölismerni. Amikor arra ment a király, megszólította a királyt, és azt mondta: „Szolgád kivonult harcolni. Egyszer csak odalépett hozzám egy férfi, és odahozott nekem egy embert, mondván: Őrizd ezt az embert! Ha meghal, életeddel felelsz életéért, vagy fizetsz egy ezüsttalentumot. De míg szolgád ide-oda ment tenni-venni, egyszeriben eltűnt.” Izrael királya ezt mondta neki: „Magad mondtad ki ítéletedet.” Erre gyorsan letépte szeméről a kötést, és Izrael királya fölismerte benne az egyik prófétát. Az ezt mondta neki: „Azt mondja az Úr: Mivel kiengedted kezedből azt az embert, aki átkom alá esett, életeddel felelsz életéért és népeddel népéért.” Izrael királya felindulva, haraggal tért haza, s érkezett meg Szamáriába.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat