138. nap: A bűn hatása másokra

Korszak: Királyok kora

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk téged és hálát adunk neked. Köszönjük, hogy szeretsz minket és bízhatunk irántunk való szeretetedben a sötétség idején, kudarcaink esetén és akkor is, ha épp megfenyítesz. Urunk, Istenünk, ahogyan a 39. zsoltár mondja, még ha kezed ránk is nehezedik a fenyítés, a büntetés idején, akkor is bízhatunk benned. Segíts megértenünk atyaságod mibenlétét és azt, ahogyan fegyelmezel. Ne engedjünk a kísértésnek, ami azt sugallja, hogy egy zsarnokot lássunk benned, hiszen te jó apa vagy. Hogy ne egy diktátornak lássunk, amikor te igazából egy gondoskodó, jó apuka vagy. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy jól fogadjuk a fenyítésed, amit az utunkba engedsz, hogy elfogadjuk a fegyelmezésed, amit azért alkalmazol az életünkben, hogy megváltoztassuk a szívünket. Hogy irányt változtassunk és egyre inkább rád hasonlítsunk, Istenünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Krónikák 1. könyvének 25. fejezete szépen kapcsolódik a zsoltárhoz. A 25. fejezetben a templomi zenészekről van szó. Felsorolják Aszaf, Jemán és Jedutun fiait, akik részesei voltak a szolgálatnak. Mire is voltak ők elkülönítve? Arra, hogy énekekben prófétáljanak, Istent dicsőítsék énekelve. Ők a templomi zenészek. És a mai, 39. zsoltár épp az egyik zenészé: Jedutun zsoltára. Ez nagyon jól illik ide.

Térjünk át Sámuel 2. könyvére. A 20. fejezetben egy Dávid király elleni lázadás tanúi vagyunk. Az előző fejezetben még egyhangúlag üdvözölték, mint királyt. Egész Izrael azon vetélkedett, ki köszöntse előbb, amikor a Jordánon átkel. Nehezteltek is Júda törzsére, mert az teszi először tiszteletét a király előtt, úgy, hogy vele együtt átkel a Jordánon.

Most pedig itt van ez a semmirekellő Seba, Bichri fia, egy benjaminita, ugyanahhoz a törzshöz tartozik, mint Saul, az előző király. Trónkövetelőként lép fel, azt mondva az embereknek, hogy hagyják el Dávidot, és ő lesz az új király. És szinte érthetetlen módon, a törzsek többsége, akik nemrég még azon vetélkedtek, hogy ki adjon előbb tiszteletet Dávidnak, most egyszerre Sebát követi. Ez pontosan megmutatja az emberi szív állhatatlanságát. Ezek vagyunk mi. Ez nem csak egy régi történet, ezek pontosan mi vagyunk. Jön valaki és többet, jobbat ígér. Erős az a gondolkodásmód, hogy az új mindig jobb. Először volt Saul, aztán Dávid, legyen most Seba, Bichri fia. Hát, ennek nem lesz jó vége…

Nem csak azért, mert Sebát könnyen legyőzik. De még hogyan! Seba beveszi magát Abel Bet-Maacha városába, és Joáb arra készül, hogy ledöntse a városfalat és lerombolja a várost. Ekkor a szöveg szerint, egy okos asszony azt mondja neki, hogy a város lakóinak semmi közük ehhez a harchoz, ha tehát megkíméli a várost, megkapja Seba fejét. És így lesz. Az emberek a városukért megölik Sebát, a forradalmárt, a „gyüttmentet”, aki király akart lenni. És Dávid hadserege győz.

Álljunk csak meg egy pillanatra! A bölcs asszony miért Joábbal beszél, miért nem Amazával? Azt olvastuk, hogy Dávid először Amazát küldte el ezt a csatát megvívni, de Joábnak nyilván nem volt ínyére, hogy leváltották a hadsereg éléről (2Sám 17,25), és Amazát tették a helyére. Ezt könnyű kitalálni, így aztán Joáb kardját a gyanútlan Amaza hasába eresztette, akinek belső részei kifordultak a földre. És újra itt vagyunk ebben az erőszakos helyzetben. Joáb, aki valaha a király jobbkeze volt, tesz érte, hogy újra az legyen. Mégpedig úgy, hogy elteszi láb alól Amazát, akit a király az ő helyére tett. Még egy gondolat ide: az erőszak erőszakot szül, és a bűn hatása nem áll meg a mi tettünkkel. Ez kulcsfontosságú tény. Itt olvastunk egy pár mondatot Sámuel második könyvének 20. fejezetében, a harmadik versben az igazságtalanságról és a bűn következményeiről: „Amikor Dávid Jeruzsálemben a királyi palotába ért, Dávid fogta tíz ágyasát, akiket a palota őrizetére otthagyott, és egy külön házba vitette őket. Gondoskodott róluk, de többé nem közeledett hozzájuk. Így éltek haláluk napjáig bezárva, egész életükön át özvegyen” (2Sám 20,3). Tudjuk, hogy ezek azok az ágyasok, akiket Dávid nem vitt magával, fia, Absalom pedig szinte a nép szeme láttára szexuális kapcsolatot létesített velük, így hozva szégyent apjára. Ezután Dávid már nem tartotta törvény szerint valónak, hogy velük háljon, ám nem is akarta őket elküldeni, hiszen azok nem tettek semmi rosszat. Viszont halálukig elzárva éltek. És most jogosan mondhatjátok, hogy ez igazságtalan. És igazatok van.

Ezek a nők bennragadnak Dávid és fia kereszttüzében: először Dávid használja őket ágyasként, majd Absalom használja őket apja megszégyenítésének eszközeként. Apa és fia harcának áldozatai lesznek. Erőszakot követett el rajtuk Absalom, hogy szégyent hozzon Dávidra. A nők viszont nem tettek semmi rosszat… Ebben egy mélyebb lelki tanítás is van, mégpedig az, hogy milyen gyakran szenvednek mások a mi bűneink miatt. Hiszen ők nem a saját bűnük, hanem Absalom és Dávid bűne miatt szenvedtek.

Ha Absalomra és Dávidra tekintünk ebben a helyzetben, kimondhatjuk, hogy egyértelműen rossz, amit tettek. Dávid nem ott követett el természetesen hibát, hogy gondoskodott ezekről a nőkről, hanem korábban, amikor ágyasokká tette őket. Absalom pedig nyilvánvaló gonoszságot követett el ellenük. Most megállunk ennél a pontnál, és hagyjuk, hogy a Szentírás szóljon a szívünkhöz és meggyőzze a szívünket. Hiszen oly sokszor előfordul, hogy én, hogy mi a bűnt választjuk, és azt gondoljuk, hogy az csak ránk tartozik, a magánügyünk. „Ez az én választásom, az én személyes döntésem, magánügyem”. De hányszor szenvednek mások az én bűnöm miatt? Hányszor szenvednek mások a te bűnöd miatt?

Igen, fontos elmondanunk a teljes igazságot Absalomról és Dávidról, és a teljes igazságot arról a szégyenteljes dologról, amit tettek. De ennek fényében meg kell kérdeznünk, hogy mi az igazság magunkat illetően. Tegyük fel a kérdést, ami felfedi a mi életünk igazságát! Hányszor szenvedtek már mások az én gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással elkövetett bűneim miatt? Tudom, ha őszinték vagytok ebben a dologban, akkor ezt nehéz megválaszolni. Nem azért, mert nehéz elképzelni, hogy valaki szenvedett a bűneink miatt, hanem mert nehéz szembenézni az igazsággal. Nehéz szembesülni ezzel az igazsággal. Erre csak Isten kegyelméből vagyunk képesek.

Megtörtségünk igazságával csakis Isten segítségével tudunk szembenézni. Egyébként túl nyomasztó lenne számunkra. Ezért ne egyedül nézzünk szembe az igazsággal, hanem együtt, egymást segítve. Hiszen nem vagy egyedül ezzel a tapasztalattal, hanem sokan vagyunk – sajnos. És épp ez az egyik oka, amiért imádkozunk egymásért: halljuk ezeket a történeteket, és ezekre a nőkre gondolunk, akiket megerőszakoltak, és azután valaki más bűnének a következményeivel kellett együtt élniük… Most a saját életünk szereplőire gondoljunk, akik elviselték a mások, vagy éppen a mi rossz döntéseink következményeit!

Ezért kérünk, Urunk, segíts, hogy soha többé ne tegyünk ilyet! Segíts, hogy soha többé ne hozzunk olyan döntéseket, amelyek másokat megsebeznek, megbántanak! És ha mégis megtörténik, segíts, hogy visszatérjünk hozzád, Istenünk, minden irgalom forrásához! Engedd, hogy visszatérjünk hozzád és újíts meg minket! A múltunk ellenére is adj jövőt nekünk, mert minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője. Ez a mi reményünk.

Ezért is imádkozunk egymásért. Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is és bibliaolvasó társaidért is itt, a Biblia egy év alatt podcast virtuális közösségében! Előre is köszönöm.