BIY HU cover 138. nap

138. nap: A bűn hatása másokra

Seba lázadása.

Volt ott egy semmirekellő ember, Sebának hívták, s a Benjamin fiai közé tartozó Bichrinek volt a fia. Ez megfújta a harsonát, és kihirdette:
„Nincs közünk Dávidhoz, semmi közünk Izáj fiához! Ki-ki vissza a sátrába, Izrael!”
Erre Izrael fiai mind elfordultak Dávidtól, és Sebát követték, Bichri fiát. A júdeaiak azonban a Jordántól egészen Jeruzsálemig kísérték a királyt.
Amikor Dávid Jeruzsálemben a királyi palotába ért, Dávid fogta tíz ágyasát, akiket a palota őrizetére ott hagyott, és egy külön házba vitette őket. Gondoskodott róluk, de többé nem közeledett hozzájuk. Így éltek haláluk napjáig bezárva, egész életükön át özvegyen.

Amaza megölése.

Akkor a király megparancsolta Amazának: „Hívd össze nekem a júdeaiakat; adok három napot, akkorra légy itt!” Amaza elment, hogy összehívja a júdeaiakat. De tovább maradt a Dávid által megszabott időnél. Erre Dávid így szólt Abisájhoz: „Bichri fia, Seba még nagyobb bajt hoz ránk, mint Absalom. Vedd hát magad mellé urad embereit, és vedd üldözőbe, nehogy elérje valamelyik megerősített várost és megmeneküljön előlünk.” Így kivonultak Abisáj vezérletével Joáb, a kereták és a peleták, meg az összes bajnok. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözőbe vegyék Bichri fiát, Sebát. Amikor Gibeon határában a nagy kőnél megálltak, szembejött velük Amaza. Joáb azt a köntösét viselte, amelyet hadakozáshoz szokott; erre föl volt csatolva a kardja, a derekán összefűzve a hüvelyével, de kicsúszott belőle és leesett. Joáb megkérdezte Amazától: „Jól vagy, testvérem?” Közben Joáb a jobb kezével megfogta Amazát a szakállánál fogva, mintha meg akarná ölelni. Amaza azonban nem vetett ügyet Joáb kezében a kardra. Így ez beledöfte, úgyhogy a belső része kifordult a földre. Meghalt, a második szúrásra már nem volt szükség. Ezután Joáb és testvére, Abisáj folytatták Bichri fiának, Sebának az üldözését.
Joáb egyik embere Amaza mellett maradt és kihirdette: „Aki Joábot kedveli, s aki Dáviddal tart, az kövesse Joábot!” Amaza ott feküdt vérében az út közepén. Amikor azonban az ember észrevette, hogy mindenki megáll, letolta az útról a mezőre Amazát, és rávetett egy köntöst, mert aki csak a közelébe ért, az mind látni akarta és megállt. Amikor azonban eltávolította az útról, az emberek mind követték Joábot, s üldözték Bichri fiát, Sebát.

A lázadás vége.

Ez sorra járta Izraelnek minden törzsét egészen Abel Bet-Maacháig, és a Bichri nemzetségből valók is mind összegyűltek és követték őt. De amazok Abel Bet-Maachában körülzárták, és töltést is emeltek a várossal szemben, amely a külső falig ért. Aztán az egész sereg, amely Joábbal volt, nekiállt árkokat ásni, hogy a fal leomoljon. De egy okos asszony, aki az előfalon tartózkodott, lekiáltott a városból: „Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Joábnak: Gyere ide, beszédem volna veled!” Oda is ment hozzá, és az asszony megkérdezte: „Joáb vagy?” „Igen” – felelte. Erre azt mondta neki: „Hallgassd meg szolgálód szavait!” „Hallgatom” – válaszolta. Erre így folytatta: „Valamikor azt mondták: Kérdezzétek meg Abelben és Dánban, vajon véget ért-e, amit Izrael hűséges fiai elhatároztak. Te mégis azon vagy, hogy Izrael egyik ősi városát lerombold. Miért pusztítod el az Úr örökrészét?” Joáb ezt válaszolta: „Távol, távol legyen tőlem! Nem akarok semmit sem elpusztítani, sem megsemmisíteni. Nem így áll a dolog! Hanem egy Efraim hegyére való, Seba nevű ember, Bichrinek a fia fölemelte a kezét a király, Dávid ellen. Szolgáltassátok ki, őt egyedül, akkor elvonulok a város alól.” Az asszony ezt felelte Joábnak: „A falon át kidobjuk neked a fejét!” Ezzel az asszony visszatért a városba és addig beszélt az egész néppel, ahogy az okossága sugallta neki, míg le nem vágták Bichri fiának, Sebának a fejét, és oda nem dobták Joábnak. Erre az megfuvatta a kürtöket, aztán elvonultak a város alól, ki-ki a sátorába. Joáb meg visszament Jeruzsálembe, a királyhoz.

Dávid főemberei.

Joáb állt az egész sereg élén. Jehojada fia, Benaja volt a kereták és peleták parancsnoka. Adoram felügyelt a munkára, Achilud fia, Jehosafát volt az udvarnagy, Susa volt az írnok. Cádok és Ebjatár voltak a papok, de rajtuk kívül még a jairita Ira is Dávid papja volt.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Az énekesek.

Dávid és a sereg vezérei kijelölték Aszafnak, Jemánnak és Jedutunnak a fiait, a prófétákat, hogy citerán, hárfán és cimbalmon kísérjék az éneket. Az erre a szolgálatra rendelt férfiakat is összeírták. Aszaf fiai közül: Zakkur, József, Netanja és Azareela. Aszaf fiai az atyjuktól függtek, aki a király útmutatása szerint lelkesen kísérte az énekeket.

Jedutun részéről: Jedutun fiai: Gedaljahu, Ceri, Jesajahu, Simi, Hasabjahu és Mattitjahu, hatan, atyjuknak, Jedutunnak a vezetésével, aki citerán játszott hála- és dicsőítő éneket az Úrnak.
Heman részéről: Heman fiai: Bukkijahu, Mattanjahu, Uziel, Sebuel, Jerimot, Hananja, Hanani, Eliata, Giddalti, Romanti, Ezer, Josbekasa, Mallotti, Hotir, Machaziot. Ezek mind Hemannak, a király látóemberének a fiai. Isten parancsa szerint a harsonákat fújták. Isten Hemannak tizennégy fiút és három leányt adott. Ezeknek mind atyjuk volt a vezetőjük, amikor az Úr házának szolgálatában, a király útmutatása szerint cimbalommal, hárfával és citerával kísérték az éneket. Aszafot, Jedutunt és Hemant, akik jártasak voltak az Úr előtti éneklésben, testvéreikkel együtt írták össze. Számuk 288-at tett ki. Ők is sorsvetés útján léptek szolgálatba, mind a fiatal, mind az öreg, a mester a tanítvánnyal.
Az első sors az aszafita Józsefre esett, a második Gedaljahura, őrá magára, a testvéreire és a fiaira, tizenkettőjükre. A harmadik Zakkurra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A negyedik Jicrire, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. Az ötödik Netanjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A hatodik Bukkijahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A hetedik Jezareelára, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A nyolcadik Jesajahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A kilencedik Mattanjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizedik Simire, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizenegyedik Asareelre, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizenkettedik Hasabjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre.

A tizenharmadik Subaelre, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizennegyedik Mattitjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizenötödik Jeremotra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizenhatodik Hananjahura, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizenhetedik Josbekasára, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A tizennyolcadik Hananira, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre.
A tizenkilencedik Mallottira, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A huszadik Eljatára, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A huszonegyedik Hotirra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A huszonkettedik Giddaltira, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A huszonharmadik Machaziotra, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre. A huszonnegyedik Romanti-Ezerre, a fiaira és a testvéreire, tizenkettőjükre.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

AZ EMBER KICSISÉGE

(A karvezetőnek Jedutuntól
– Dávid zsoltára.)

Így szóltam: „Megmaradok utaimon,
nehogy vétkezzem nyelvemmel.
Csukva tartom számat,
amíg előttem áll az istentelen.”

Csendes lettem, néma és hallgattam,
szerencséje miatt sajgott bennem a szív.

A szívem égett bensőmben,
lelkemen végigcsapott a láng;
akkor megoldódott a nyelvem:

„Uram, add tudtomra végemet,
napjaim számával ismertess meg,
s tudni fogom, mily mulandó vagyok.

Lám, néhány arasznyira szabtad napjaimat,
színed előtt életem a semmihez hasonlít.
Minden ember olyan, mint a fuvallat,

az ember elenyészik, mint az árnyék.
Olyan a vagyona is, amit gyűjtött,
mint a fuvallat,
s nem tudja, ki örökli majd.”

Most tehát mit várhatok, Uram?
Reményem egyedül benned van.

Szabadíts meg minden bűnömtől,
ne szolgáltass ki a gúnyolódó
eszteleneknek!

Most elhallgatok,
többé ki nem nyitom számat,
mert te akartad így.

Vedd le rólam csapásaidat,
mert elveszek kezed hatalmától.

Te megrovod az embert,
bünteted a bűnöst,
ami kedves neki, azt elveszted,
mintha a moly enné.
Minden ember olyan, mint a fuvallat.

Hallgasd meg, Uram, imámat,
figyelj könyörgésemre,
ne zárkózz el síró szavam elől!
Előtted csak jövevény vagyok,
zarándok, mint az őseim mind.

Vedd le rólam szemedet,
hogy egyszer még föllélegezzem,
mielőtt elmegyek és többé nem leszek!

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk, imádunk téged és hálát adunk neked. Köszönjük, hogy szeretsz minket és bízhatunk irántunk való szeretetedben a sötétség idején, kudarcaink esetén és akkor is, ha épp megfenyítesz. Urunk, Istenünk, ahogyan a 39. zsoltár mondja, még ha kezed ránk is nehezedik a fenyítés, a büntetés idején, akkor is bízhatunk benned. Segíts megértenünk atyaságod mibenlétét és azt, ahogyan fegyelmezel. Ne engedjünk a kísértésnek, ami azt sugallja, hogy egy zsarnokot lássunk benned, hiszen te jó apa vagy. Hogy ne egy diktátornak lássunk, amikor te igazából egy gondoskodó, jó apuka vagy. Jézus nevében kérünk, segíts, hogy jól fogadjuk a fenyítésed, amit az utunkba engedsz, hogy elfogadjuk a fegyelmezésed, amit azért alkalmazol az életünkben, hogy megváltoztassuk a szívünket. Hogy irányt változtassunk és egyre inkább rád hasonlítsunk, Istenünk! Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

A Krónikák 1. könyvének 25. fejezete szépen kapcsolódik a zsoltárhoz. A 25. fejezetben a templomi zenészekről van szó. Felsorolják Aszaf, Jemán és Jedutun fiait, akik részesei voltak a szolgálatnak. Mire is voltak ők elkülönítve? Arra, hogy énekekben prófétáljanak, Istent dicsőítsék énekelve. Ők a templomi zenészek. És a mai, 39. zsoltár épp az egyik zenészé: Jedutun zsoltára. Ez nagyon jól illik ide.

Térjünk át Sámuel 2. könyvére. A 20. fejezetben egy Dávid király elleni lázadás tanúi vagyunk. Az előző fejezetben még egyhangúlag üdvözölték, mint királyt. Egész Izrael azon vetélkedett, ki köszöntse előbb, amikor a Jordánon átkel. Nehezteltek is Júda törzsére, mert az teszi először tiszteletét a király előtt, úgy, hogy vele együtt átkel a Jordánon.

Most pedig itt van ez a semmirekellő Seba, Bichri fia, egy benjaminita, ugyanahhoz a törzshöz tartozik, mint Saul, az előző király. Trónkövetelőként lép fel, azt mondva az embereknek, hogy hagyják el Dávidot, és ő lesz az új király. És szinte érthetetlen módon, a törzsek többsége, akik nemrég még azon vetélkedtek, hogy ki adjon előbb tiszteletet Dávidnak, most egyszerre Sebát követi. Ez pontosan megmutatja az emberi szív állhatatlanságát. Ezek vagyunk mi. Ez nem csak egy régi történet, ezek pontosan mi vagyunk. Jön valaki és többet, jobbat ígér. Erős az a gondolkodásmód, hogy az új mindig jobb. Először volt Saul, aztán Dávid, legyen most Seba, Bichri fia. Hát, ennek nem lesz jó vége…

Nem csak azért, mert Sebát könnyen legyőzik. De még hogyan! Seba beveszi magát Abel Bet-Maacha városába, és Joáb arra készül, hogy ledöntse a városfalat és lerombolja a várost. Ekkor a szöveg szerint, egy okos asszony azt mondja neki, hogy a város lakóinak semmi közük ehhez a harchoz, ha tehát megkíméli a várost, megkapja Seba fejét. És így lesz. Az emberek a városukért megölik Sebát, a forradalmárt, a „gyüttmentet”, aki király akart lenni. És Dávid hadserege győz.

Álljunk csak meg egy pillanatra! A bölcs asszony miért Joábbal beszél, miért nem Amazával? Azt olvastuk, hogy Dávid először Amazát küldte el ezt a csatát megvívni, de Joábnak nyilván nem volt ínyére, hogy leváltották a hadsereg éléről (2Sám 17,25), és Amazát tették a helyére. Ezt könnyű kitalálni, így aztán Joáb kardját a gyanútlan Amaza hasába eresztette, akinek belső részei kifordultak a földre. És újra itt vagyunk ebben az erőszakos helyzetben. Joáb, aki valaha a király jobbkeze volt, tesz érte, hogy újra az legyen. Mégpedig úgy, hogy elteszi láb alól Amazát, akit a király az ő helyére tett. Még egy gondolat ide: az erőszak erőszakot szül, és a bűn hatása nem áll meg a mi tettünkkel. Ez kulcsfontosságú tény. Itt olvastunk egy pár mondatot Sámuel második könyvének 20. fejezetében, a harmadik versben az igazságtalanságról és a bűn következményeiről: „Amikor Dávid Jeruzsálemben a királyi palotába ért, Dávid fogta tíz ágyasát, akiket a palota őrizetére otthagyott, és egy külön házba vitette őket. Gondoskodott róluk, de többé nem közeledett hozzájuk. Így éltek haláluk napjáig bezárva, egész életükön át özvegyen” (2Sám 20,3). Tudjuk, hogy ezek azok az ágyasok, akiket Dávid nem vitt magával, fia, Absalom pedig szinte a nép szeme láttára szexuális kapcsolatot létesített velük, így hozva szégyent apjára. Ezután Dávid már nem tartotta törvény szerint valónak, hogy velük háljon, ám nem is akarta őket elküldeni, hiszen azok nem tettek semmi rosszat. Viszont halálukig elzárva éltek. És most jogosan mondhatjátok, hogy ez igazságtalan. És igazatok van.

Ezek a nők bennragadnak Dávid és fia kereszttüzében: először Dávid használja őket ágyasként, majd Absalom használja őket apja megszégyenítésének eszközeként. Apa és fia harcának áldozatai lesznek. Erőszakot követett el rajtuk Absalom, hogy szégyent hozzon Dávidra. A nők viszont nem tettek semmi rosszat… Ebben egy mélyebb lelki tanítás is van, mégpedig az, hogy milyen gyakran szenvednek mások a mi bűneink miatt. Hiszen ők nem a saját bűnük, hanem Absalom és Dávid bűne miatt szenvedtek.

Ha Absalomra és Dávidra tekintünk ebben a helyzetben, kimondhatjuk, hogy egyértelműen rossz, amit tettek. Dávid nem ott követett el természetesen hibát, hogy gondoskodott ezekről a nőkről, hanem korábban, amikor ágyasokká tette őket. Absalom pedig nyilvánvaló gonoszságot követett el ellenük. Most megállunk ennél a pontnál, és hagyjuk, hogy a Szentírás szóljon a szívünkhöz és meggyőzze a szívünket. Hiszen oly sokszor előfordul, hogy én, hogy mi a bűnt választjuk, és azt gondoljuk, hogy az csak ránk tartozik, a magánügyünk. „Ez az én választásom, az én személyes döntésem, magánügyem”. De hányszor szenvednek mások az én bűnöm miatt? Hányszor szenvednek mások a te bűnöd miatt?

Igen, fontos elmondanunk a teljes igazságot Absalomról és Dávidról, és a teljes igazságot arról a szégyenteljes dologról, amit tettek. De ennek fényében meg kell kérdeznünk, hogy mi az igazság magunkat illetően. Tegyük fel a kérdést, ami felfedi a mi életünk igazságát! Hányszor szenvedtek már mások az én gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással elkövetett bűneim miatt? Tudom, ha őszinték vagytok ebben a dologban, akkor ezt nehéz megválaszolni. Nem azért, mert nehéz elképzelni, hogy valaki szenvedett a bűneink miatt, hanem mert nehéz szembenézni az igazsággal. Nehéz szembesülni ezzel az igazsággal. Erre csak Isten kegyelméből vagyunk képesek.

Megtörtségünk igazságával csakis Isten segítségével tudunk szembenézni. Egyébként túl nyomasztó lenne számunkra. Ezért ne egyedül nézzünk szembe az igazsággal, hanem együtt, egymást segítve. Hiszen nem vagy egyedül ezzel a tapasztalattal, hanem sokan vagyunk – sajnos. És épp ez az egyik oka, amiért imádkozunk egymásért: halljuk ezeket a történeteket, és ezekre a nőkre gondolunk, akiket megerőszakoltak, és azután valaki más bűnének a következményeivel kellett együtt élniük… Most a saját életünk szereplőire gondoljunk, akik elviselték a mások, vagy éppen a mi rossz döntéseink következményeit!

Ezért kérünk, Urunk, segíts, hogy soha többé ne tegyünk ilyet! Segíts, hogy soha többé ne hozzunk olyan döntéseket, amelyek másokat megsebeznek, megbántanak! És ha mégis megtörténik, segíts, hogy visszatérjünk hozzád, Istenünk, minden irgalom forrásához! Engedd, hogy visszatérjünk hozzád és újíts meg minket! A múltunk ellenére is adj jövőt nekünk, mert minden szentnek van múltja és minden bűnösnek van jövője. Ez a mi reményünk.

Ezért is imádkozunk egymásért. Én imádkozom érted. Kérlek, imádkozz értem is és bibliaolvasó társaidért is itt, a Biblia egy év alatt podcast virtuális közösségében! Előre is köszönöm.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.