BIY HU cover 99. nap

99. nap: Az Ige testté lett

Előszó.

Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel.
Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít. A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: „Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.”
Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk. Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

I. AZ ELSŐ HÚSVÉT
Keresztelő János első tanúságtétele.

János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” – Erre is nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit. Róla mondtam: A nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én.
Én sem ismertem, de azért jöttem vízzel keresztelni, hogy megismertessem Izraellel.” Ezután János tanúsította: „Láttam a Lelket, amint galamb alakjában leszállt rá a mennyből, s rajta is maradt. Magam sem ismertem, de aki vízzel keresztelni küldött, azt mondta: Akire látod, hogy leszáll a Lélek, s rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam, és tanúskodom róla, hogy ő az Isten Fia.”

Az első tanítványok.

Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” „Gyertek, nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak. A tizedik óra körül járhatott.
A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet”, s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved.”
Másnap Galilea felé tartva találkozott Fülöppel. Felszólította: „Gyere és kövess!” Fülöp Betszaidából, András és Péter városából való volt. Fülöp találkozott Natánaellel és elmondta neki: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek a fiát.” „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael. „Gyere, és győződjél meg róla!” – felelte Fülöp. Amikor Jézus meglátta Natánaelt, amint feléje tartott, ezt mondta róla: „Lám, egy igazi izraelita, akiben nincs semmi álnokság.” Natánael megkérdezte tőle: „Honnét ismersz?” Jézus így válaszolt: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak, a fügefa alatt voltál.” Natánael erre felkiáltott: „Rabbi (azaz: Mester), te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött.”

A kánai menyegző.

Harmadnap menyegzőt tartottak a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is ott volt. Jézust is meghívták a menyegzőre, tanítványaival együtt. Amikor fogytán volt a bor, Jézus anyja megjegyezte: „Nincs több boruk.” Jézus azt felelte: „Mit akarsz tőlem, asszony! Még nem jött el az én órám.” Erre anyja szólt a szolgáknak: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!”
Volt ott hat kőkorsó a zsidóknál szokásos tisztálkodás céljára, mindegyik két-három mérős. Jézus szólt nekik: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” Meg is töltötték azokat színültig. Ekkor azt mondta nekik: „Most merítsetek belőle, és vigyétek oda a násznagynak.” Odavitték. Amikor a násznagy megízlelte a borrá vált vizet, nem tudta honnan való – a szolgák azonban, akik a vizet merítették, tudták –, hívatta a násznagy a vőlegényt, s szemére vetette: „Először mindenki a jó bort adja, s csak amikor már megittasodtak, akkor az alábbvalót. Te meg mostanáig tartogattad a jó bort.” Ezzel kezdte meg Jézus csodajeleit a galileai Kánában. Kinyilatkoztatta dicsőségét, s tanítványai hittek benne. Aztán lement anyjával, testvéreivel és tanítványaival Kafarnaumba, de csak néhány napig maradtak ott.

A templom megtisztítása.

A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.”
A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” A zsidók ellene vetették: „Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, s te három nap alatt újjáépítenéd?” De ő saját teste templomáról beszélt. Amikor föltámadt a halálból, tanítványai visszaemlékeztek ezekre a szavakra, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Akkor, amikor húsvét ünnepe alkalmával Jézus Jeruzsálemben tartózkodott, sokan hittek benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben.

Jézus és Nikodémus.

Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, egy zsidó tanácsos. Ez éjnek idején fölkereste Jézust, s így szólt hozzá: „Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, hisz senki sem vihet végbe olyan jeleket, amilyeneket te végbeviszel, ha nincs vele az Isten.” Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” „Hogyan lehetséges ez?” – kérdezte Nikodémus. Jézus így válaszolt: „Izrael tanítója vagy, és nem érted? Bizony, bizony, mondom neked: arról beszélünk, amit tudunk, s arról tanúskodunk, amit láttunk, mégsem fogadjátok el tanúságtételünket. Ha földi dolgokról beszélek, s azt sem hiszitek, hogy fogjátok hinni, ha majd a mennyei dolgokról beszélek? Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van). Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

II. SZAMÁRIÁBAN ÉS GALILEÁBAN
Keresztelő János tanúságtétele.

Jézus ezután Júdea földjére ment a tanítványaival, ott maradt velük és keresztelt. János is keresztelt Ainonban, Szalim közelében, mert ott sok víz volt. Az emberek mentek, és megkeresztelkedtek. János akkor még nem volt börtönben.
János tanítványai és egy zsidó közt vita támadt a tisztulási szertartásról. Elmentek Jánoshoz, és azt mondták: „Mester, aki a Jordánon túl nálad volt, s akiről tanúságot tettél, az most szintén keresztel, s az emberek tódulnak hozzá.” János így válaszolt: „Az ember semmit sem vallhat a magáénak, hacsak nem a mennyből kapta. Magatok vagytok a tanúim, hogy megvallottam: Nem a Messiás vagyok, hanem csak az előfutára. A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett. Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.
Aki felülről jön, az mindenkinek fölötte van. Aki a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből jött, azt tanúsítja, amit látott és hallott, de tanúságát nem fogadja el senki. Ám aki elfogadja tanúságát, bizonyítja, hogy Isten igazmondó. Akit ugyanis az Isten küldött, az az Isten szavait közvetíti, mert hisz (Isten) nem méri szűken a Lelket, amikor adja. Az Atya szereti a Fiút, s mindent a kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá.”

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Kerüld a rossz nőket

Figyelj, fiam, a bölcsességemre,
és okosságomnak nyisd ki a füledet,

ne veszítsd el megfontoltságodat,
és az ajkad őrizze meg a tudást.
Ne vess ügyet romlott nőszemélyre!

Mert méztől csepeg az idegen nő ajka,
és az olajnál is simább az ínye,

de végül keserű, akárcsak az üröm,
és olyan éles, mint a kétélű kard.

Lába lefelé, a halálba viszi,
szilárd léptekkel az alvilágba tart.

Útjai csapongók, nem törődik vele,
így aztán nem is jár az élet ösvényén.

Forrás: Biblia – Szent István Társulat

Ima

Mennyei Atyánk! Imádunk és dicsőítünk téged. Köszönjük, hogy kinyilatkoztattad nekünk a Fiadat. Kinyilatkoztattad a szeretetedet. A Fiú a te nekünk ajándékozott szíved. Mérhetetlenül hálásak vagyunk. Köszönjük János evangéliumának első három fejezetét, amely hirdeti nekünk, hogy te, Mennyei Atyánk, úgy szeretted a világot, hogy egyszülött, szeretett Fiadat adtad, hogy ne vesszünk el, hanem örök életünk legyen. Hogy téged birtokolhassunk. Hogy tudjuk: ismersz minket, számítunk neked. Köszönjük, Urunk.

Segíts, hogy befogadjuk ezt az ajándékot! Te adtál, és folyamatosan adsz. Add, hogy egész lényünkkel, mindazzal, amink van, képesek legyünk elfogadni ezt az ajándékot! Az Ajándék nevében és annak nevében, aki nekünk adatott: Jézus Krisztus, a mi Urunk által. Ámen. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Elmélkedés

Te jóságos ég, kedves barátaim, te jó ég! Elnézést az ömlengésért, de óriási ajándék, hogy János evangéliumához érkeztünk. Nem csak azért, mert egy evangéliumhoz, hanem hogy kifejezettem János evangéliumához. Néhány dolgot rögtön ki is kell emelni.

Tehát ez János evangéliuma és hisszük, hogy ezt János apostol írta. Ő nem utal magára név szerint az evangéliumban, hanem magát, mint a „szeretett tanítványt” mutatja be. Később többször is előjön majd, hogy ez a szeretett tanítvány már a kezdetek kezdetén ott volt Jézussal. Eredetileg Keresztelő János követője volt, de rögtön csatlakozik Jézushoz, amint megjelent a Jordánnál. Kicsit zavaros lehet a sok János név. János evangéliumának a szerzője a szeretett János apostol, és van szó Keresztelő Jánosról is. 

Ezt olvassuk rögtön az első fejezetben: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1). János az evangéliuma legelső mondatában bemutatja Jézusnak a legmeghatározóbb sajátosságát, hogy Ő az igaz Isten. Rendkívül fontos még ez a vers is: „S az Ige testté lett, és közöttünk élt” (Jn 1,14). Tehát magáról Jézusról beszél. És ez nagyon fontos. Vagyis Jézus nem csak egy tanító volt a sok közül. Nem csak egy gyógyító vagy egy próféta, hanem Jézus maga a Megtestesült Ige. Jézus maga az Isten. Ezt mondjuk a Hiszekegyben is: „Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől.” Majd a 3. fejezetben olvassuk, hogy Ő saját magát adta nekünk oda, Isten jött közénk az Istentől: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16).

Hűha, egy pár dolgot itt észben kell tartanunk. Keresztelő János nem a messiás. Nagyon egyértelműen megmondja, hogy azért jött, hogy előkészítse a terepet az Úrnak. Ő az utolsó az ószövetségi próféták közül, aki megmutatja a Jézushoz vezető utat. És nem csak szó szerint rámutat Jézusra, hanem Jézust egy nagyon különleges néven hívja, ami a holnapi és a későbbi részekhez is kapcsolódik majd. Amikor Keresztelő János meglátja Jézust közeledni, ezt mondja, kétszer is: „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit” (Jn 1,29; Jn 1,36). Ahogy ezt halljuk, azt gondolhatjuk mi, 21. századi keresztények, nyugati keresztények vagy bárhol élő keresztények, hogy „Ja, hát persze! Hát azért mondja ezt Keresztelő János, mert Jézus olyan szelíd, olyan szerény és alázatos szívű volt.” – De nem!

Amikor Keresztelő János azt mondja, hogy „Nézzétek, azt Isten Báránya”, akkor ezt a zsidóknak mondja. Mi lehet a kapcsolat a között, amit a zsidóknak mond Jézus, és a között, amit mi is olvastunk a Kivonulás könyvében, a Számok könyvében, a Leviták könyvében és a Második Törvénykönyvben? Mi is a bárány ezekben a könyvekben?

A bárány mindig az áldozat volt. A bárányt áldozták fel az Atyának. Szóval ne feledjük, hogy amikor ezt mondja Keresztelő János Jézusról, hogy „Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit” (Jn 1,29), akkor itt most nem arra mutat rá, hogy ő milyen szelíd lelkű, szerény és alázatos szívű – habár Jézus igenis szelíd lelkű, szerény és alázatos szívű volt – hanem arra, hogy ő az áldozat. Ő itt az áldozati bárány. 

Emlékezzünk vissza a Teremtés könyvében, mikor Isten ezt mondja Ábrahámnak: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked” (Ter 22,2). És mi történik a felfelé vezető úton? Izsák megkérdezi az apját, hogy hát itt a fa meg a tűz, de hol van az áldozati bárány? Majd Ábrahám ezt a prófétai igét mondja, ami most is itt visszhangzik a fülemben: „Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam.” (Ter 22,8). És itt van Keresztelő János, János evangéliumának az első fejezetében, aki meglátja Jézust és azt mondja, hogy Ő a Bárány.

Azt a mindenit! Ez az áldozati bárány. Ő a Bárány.

Emlékezzünk vissza: amikor a zsidók az egyiptomi fogságban megjelölték a bárány vérével az ajtóikat, ezzel megmentették az életüket és kiszabadultak a rabszolgaságból. Új életet kaptak. Jézus is erre a szabadulásra mutat rá, amikor ezt mondja: „Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában…” (Jn 3,14). És ekkor mindenki, akit megmart a kígyó, az megmenekült, ha rátekintett. Mert a bronzkígyó, ami a szolgaságuk jele, a bűnük jelképe, ami megölte őket, egyszerre a reménységük jelképe lett. Ahogy Jézus a kereszten is a bűneinkre és a megtörtségünkre mutat. De Jézus a kereszten a reménység szimbóluma.

Még egy utolsó dolog a végén, habár ez a rész már így is hosszúra sikerült. Beszéltem pár emberrel, akik velünk együtt olvassák a Bibliát. Azt mondták, hogy ez annyira nagyszerű, annyira szeretik hallgatni, miket tesz Isten az Ószövetségben, miket tesz a zsidó néppel. Nagy ajándék ez. De Isten vajon mindenkit szeret? Persze a zsidókat szereti, de vajon másokat is szeret-e a föld minden táján? Miért pont a zsidókat választotta ki? Emlékezzünk vissza, mit ígért Isten Ábrahámnak! Hogy népek atyjává teszi, az Ígéret földjét és hogy általa nyer majd áldást a föld minden népe. Vagyis mi történt? Istennek ki kellett választani valakit, pontosabban ki akart választani egy embert, hogy általa juttassa el az áldást mindenkihez. Ábrahám és a családja lett a kiválasztott, hogy mindenki részesülhessen az üdvösségben. Vagyis Isten mindenkit szeret, akit megalkotott, és a zsidó nép által áldja meg az egész világot.

János evangéliumának első három fejezetét vettük át, és láttuk, ahogy Isten az elején elmondja, hogy igen, így fogom megáldani az egész földet. Miért is? „Mert úgy szerette Isten a világot…” (Jn 3,16). Nem csak a zsidó népet, habár velük különleges szövetséget kötött, hanem az egész világot. Hiszen egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten mindenkit szeret.

Mit kaptunk Jézusban? Az Egyházban mindenféle nemzetiség megtalálható. Az Egyházban mindenféle nyelv és nép jelen van, minden kontinensről. Minden ember meg van hívva az Egyházba.

Isten a zsidó népen keresztül maga is zsidó emberré lett Jézus Krisztusban. A tökéletes Isten és tökéletes ember megalapította az Egyházat, hogy az egész világ megtudja, hogy Isten szereti az embereket és megnyitotta nekik Egyházát. Vagyis minden ember abban a tudatban élhet, hogy Isten mindenkit szeret. Az egész világon mindenkinek tudja a nevét, mindenkit a nevén szólít. Minket is, téged is, engem is hív. Hív, hogy lépjünk szövetségre vele, hogy megmenekülhessünk, nehogy elvesszünk, hogy örök életünk lehessen.

Tartsunk ki az imában! Még hat nap János evangéliumából. Holnap János 4., 5. és 6. fejezete következik — rendkívüli részek.

Kapcsolódó tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezt a webhelyet a reCAPTCHA védi, és a Google adatvédelmi irányelvei és szolgáltatási feltételei érvényesek erre a védelemre.